Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-08-16 / 33. szám
Budapes' 1895. (3.) BUDA és VIDÉKÉ Augusztus 16 Most a kiállítás alkalmával, midőn vak növendékeinket kefét kötni, kosarat fonni, művirágot csinálni, írni, olvasni lát a nagy közönség, avagy a földrajz, számolás és kóta sajátságos tanítását mutatjuk be neki; önkénytelenül is zsebe felé nyúl csaknem mindenki, meg pedig sokan könyezve nyúlnak ama zseb felé, mely a valódi szükséggel szemben mindenkor megnyilik, ugyannyira, hogy az emberbaráti intézetek pavilonjának őre szükségét látta annak, hogy intézetünk igazgatóságától a befolyó adományok számára perzsely kérjen, melybe naponta 5—6 frt fely be az érdemes ügy oltárára minden pressió nélkül letett áldozat- fillérekből. Most, midőn a tanítók II. egyetemes orsz. congresszusán az emberbaráti szakosztály belátta, hogy a vakon csak akkor segíthetünk igazán, ha egész élete sorsát a kezünkbe vesz- szük s ennek következtében teljes ülésén el lőnek fogadva a következő javaslatok : a) hogy országos társadalmi mozgalom indítandó a végből miszerint a honi vak gyermekek tankötelezettsége mielőbb törvényhozásilag kimondassák ; b) hogy az intézetünkből kilépett vak iparosok számára foglalkoztató műhelyt kell berendeznünk, a kilépő zenészek számára pedig továbbképző iskolákra lesz szükség; végül c) hogy az intézettől függetlenül működő vakok zenekarainak látó zenekarvezetődet kell adnunk: elérkezettnek látszik az idő, miszerint a vakok elhanyagolt oktatás- és nevelésügyének méltóké- peu való felkaroltatására emez esdő szózatunk felhangoztatásával megtegyük az első és legszükségesebb lépést, annyival i» inkább, minthogy törekvésünk nem egy oldalról a buzdító jó akaratnak kiváló jeleivel találkozott, mi több, a jótékonyságra mindig hajlandó nagy közönség nyilván kitetszőleg örvend, hogy lelke nemes ösztönét emez irányban is kielégítheti. Addigra is tehát, mig a fenti javaslatokban foglalt nagy horderejű reformok keresztülvitelére egy „Vakokat képző és gyámolitó orsz. egyesület“ létesítésével lehet majd a szükséges intézkedéseket megtenni, (hogy a feltárt helyzeten mielőbb változtathassunk és szegény vakjaink jövőjének biztosítására minden lehető elkövessünk s magát az ügyet is ismertessük) azt a kérelmet intézzük Mélyen Czimedhez, kegyeskedjék az elhagyatott honi vakokat becses pártfogására méltati i, ügyüknek hathatós befolyásával pártfeleket szerezni, a tiszteletteljesen ide csatolt ivén könyöradnmányokat gvűjteni. (Ezt főleg az oly áldásosán működő jótékony nőegyletek, a végrendeleteket fogalmazó és végrehajtó ügyvéd és jegyző urak, végül a különféle bírságok kivetésére jogosait hatóságok figyelmének felkeltése és jóakaratának megnyerése által lehetne sikeressé tenni) És kegyeskedjék emez adományokat, melyek bármi csekély lehetnek és a belügyminiszter 84872/1888. számú rendelete alapján portomentesek, postautalványon a vakok budapesti országos intézete igazgatójának beküldeni, mint a ki emez adományokat hivatalánál fogva czélszerüen és igazságosan felhasználni, róluk úgy az illetékes hatósággal, mint az adakozó közönséggel szemben elszámolni köteles. Pivár Xgnáoz kegyesrendi áldozó pap igazgató. Két árva érdekében. Budapest, 1896. augusztus 10-én. A „Buda és Vidékének“ helyben. Budai lakos vagyok, egy kissé haladok i korral és érintkezésbe is jövök előkelő budai polgárokkal, és igy azt hiszem nem valami különös dolog esett meg velem, ha itt vagy amott a „Buda és Vidéke“ lapjára akadtam. Tudakozódtam az illetőknél e lap iránt s azt hallottam, hogy Buda és vidékének lakosai érdekeit különösen szivén hordja, együtt érez velők, vigad a vigadókkal, kesereg a kesergőkkel, egyúttal igyekszik a mennyire tehetségében áll, nekik a gyógyirt beszerezni. Ezek a kijelentések arra bírtak, hogy járassam ezt a lapot, és ma már több mint két éve, hogy járatom. Ekkor feledkezett meg egy olyanról, a ki p. o. talán ép oly jól érdemelte ki az általános részvétet mint sok más. Kettős pályának szentelte testi és lelki erejét, kétszeresen szo'gália a közügyet, ott vesztette el fiatal életét a hol született, a hol tanult és a hol működött és a „Buda és Vidéke* teljesen megfeledkezett róla, azaz hogy nem róla de két kis árváiról. A Budaiak megfeledkeztek, de a Pestiek nem, mivel tudtommal már két körben gyűjtést inditottak, hogy e két árvának létét és nevelését biztosítsák. Nálunk a Krisztinavárosban is van casinó és kör, több dalárda és egy torna- egylet. Felhasználom ennélfogva az alkalmat, hogy a t. ez. Szerkesztőségnek figyelmét arra az önfeláldozó tanító és tűzoltó parancsnok árvái felé irányítsa és az irányukban elkövetett mulasztást helyre hozhassa. Egy előfizeti). * Adtuk ezt a nemes hangú levelet és kérjük a budai közönséget, egyleteket és magánosokat, hogy vegyék szivükre a felszóllalást és adakozzanak Szidanits Ferencz árváinak. Ismerőseink. (Árnyak és fények.) Pálmay Ilka. Az egyszerű, szegényes Krisztinavárosi színkörnek ragyogó estéi vannak. Európa első művésznője, Pálmay Ilka aratja itt habárait. Bámulva, elragadtatással nézi a válogatott közönség játékát, mely egy küzdelmes és önkép zésen alapuló művészi pálya ritka eredménye. Pálmay Ilka bámulatos tünemény a művészetben. Akarat erejével ért el arra a széditő magaslatra a hol most áll. Nem tanította senki, nem utánoz senkit. Saját maga teremtette magát. Nem köszönhet sem a sajtónak, sem szövetkezéseknek semmit. A sajtó mikor én legelőször fedeztem fel Pálmay Ilkának világhódító tehetségét bizony nem vette komolyan. De ő maga igen. Itt a hazában a népszínház deszkáira jutott és nem lehetett oly önálló, mint akart. Bizonyos részben a közönség sem nézte annak, mint a ki volt. Élczelődtek némelyek és elfogultságnak nevezték a józan sokat ígérő kritikát. Pálmay Ilka művészete mai nagyságával igazolta azt a jövőt mit az én szerénységem, ki őt pontosan megfigyelte megjósolt. Az igazi jó barát őszinteségével néztem meg fellépéseit és bámulom igazán őszintén az ő iskoláját, melynek habárait köszönheti. ízlés diskretio, finomság kedély, melegség, költészet, hivatottság, tartalom. Ez jellemzi Pálmay Ilkát ki előtt ma a régi legellenségesebb kritikusok is meghódolnak. Vele ma Európában egy művésznő sem versenyezhet. Utolérhetlen előnye az, hogy jó kedvvel játszik és figyelmesen a’akit. A legkisebb részletre is gondot fordít. Úgy hogy, nem csak operettében, de drámában és vígjátékban is első lenne. Szivéből játszik a szívnek. Nem deszka rengető affektáló művésznő csak Pálmay Ilka, ki lelket életet önt szerepébe és alakjait olyanná teszi a miről a szerző maga sem mert volna álmodni. A világ nagy színpadjain hódította meg a világot, a mit lelke nagyságának és igazi nemes szivének és valódi műveltségének köszönhet. A ki Pálmay Ilkát nem nézi meg az vétkezik, mert fogalma nincs arról mi a nagy művészet. Hálásak lehetünk Krecsányinak ki azzal tisztelt meg Budát, hogy a diadalokat itt a krisztinavárosi színkörben mutassa be. Tessék megnézni ezt a művésznőt, ki bebizonyítja azt, hogy az ezeregy é j meséje nem mese, de tündéri valóság. Erdélyi Gyula r Állítsunk emléket Bereczki Máténak! Hazánk nagy pomologusa nincs többé! Kihullott az iró-tóll a soha nem lankadó kézből. a sir örök homálya borult a hazája üdvén karddal, tollal és egy hosszú munkás élet összes tevékenységével fáradhatatlanul és szakadatlanul küzdő fiára. Siratja őt Pomona, kinek hi- vatottabb apostola magyar földön máig sem volt nála. Magyar volt ő minden ízében, kinek hazája iránt lángoló szereteténél talán csak igénytelen szerénysége volt nagyobb. Olyan volt ő, ki nem a dicsőségért, oem a hírnévért, nem a haszonért, hanem egyesegyediil honfitársai jólétének emeléséért, a gyümölcsészetnek hazánkban addig elhanyagolt ügyéért önzetlenül munkálkodni nem szűnt meg haláláig. Jó részben az ő akadályokat, fáradságot nem ismerő munkásságának érdeme az, hogy a hazai gyümklcsószet ügye addig nem sejtett rohamos fellendülésnek indult országszerte és a nemzet legszélesebb rétegeiben egyre erősebb gyökeret vert. Kiváló honfitársunk maradandó emlékét mi sem biztosíthatja jobban, mint az ő nagyszabású négykötetes munkája, melyben a magyar pomologia alapja az ő örökbecsű megfigyeléseire sziklaszilárdsággal van letéve és a melyen az anyagi eszközök teljes hiányában is soha nem lankadó buzgóséggal és változatlan munkakedvvel élete végső napjáig dolgozott. A Mindenható különös kegyelméből hosszú élet jutott neki osztályrészül és ő azt bölcsen használta fel. Csak igy létesülhetett az a nagy alapvető munka, melynek minden perezét feláldozta. S ha mi, életben maradt pályatársai és tisztelői mégis arra gondolunk, hogy a legnagyobb magyar pomologusnak más maradandó emléket is állítsunk: tesszük ezt azért, mert tudjuk, érezzük, hogy sokkal, nagyon sokkal tartozunk az elhunyt emlékének. Meg akarjuk mutatni, meg kell mutatnunk, hogy önzetlen, egyedül a közjóért élő fiát a magyar nemzet meg tudja még becsülni és emlékének az egész világ, a nyilvánosság előtt áldozni kíván! Emléket óhajtunk emelni tehát a hazafiui erényekben oly kiváló Bereczki Máténak, a munka emberének, a gyümölcsészet felkent apostolának, olyan emléket és azon helyre, mely méltó hozzá és azokhoz, a kik az ő áldásos életének legtöbbet köszönhetnek, a kik az ő működését ismerik és méltányolni is tudják. Adakozzunk a nemes czélra, ki mennyit képes! Ne hiányozzék a jómódú adománya mellűi a szegényebb fillérje sem: hisz az ő működése — mint a nap — mindenkire kiterjeszté áldásos hatását! így lesz az emlék méltó és kegyeletteljes zarándokhelye mindannyiunknak, kik bátram elmondhatjuk, hogy mig élt, mindnyájunké volt! Molnár István, az emlékbizottság elnöke. Dr.^Schil- berszky Károly, az emlékbizottság jegyzője. Az emlékbizottság tagjai: Angyal Dezső, Baranyay István, Emich Gusztáv, Fekete József, Forster Géza, Fuchs Emil, Galgóczy Károly, Győri István, dr. Hagara Viktor, dr. Usemann Keresztély, Kodolányi Antal, Magyar György, Magyar Kázmér, Mauthuer Ödön, Máday Izidor, Niemetz W. Ferencz, Pecz Ármin, ifj. Rakovszky Géza, dr. Szilassy Zoltán. * Az emléket Budán a kertészképző intézetben akarják felállítani. A buda-vidéki közönséget kérjük az adakozátra. Az emléket Geren- day és fia jelentékeny áreleugedéssel készíti. E czégnél fog készülni ifjú Szidanits Ferencz emléke is, kinek árváinak és emlékkövére a gyűjtés megindult.
