Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-06-05 / Rendkívüli szám
Budapest, 1896. (6) BUDA es VIDE EE Junius 5. S üldözni sorsom bárhogy vágyjon Már meg nem rontja éltemet, Megittasit most boldogságom, Mert szeretnek, mert szeretek; Fölöttem ég e báj-csillag sugára, Ragyogva akkor is, ha sülyedem, — Légy áldva, ki e kincset adtad, drága, Szegény árvának, énnekem. II. A lomlia köti . . . (Burns Roberttöl.) A lomha köd ráült a bércztetőre, A csermely kígyózó nyomát befödve; Mi bús, mely oly derült volt rég, e táj, Miként a sápadt év, ha télre jár. Oly barna a föld, erdő lombtalan,. A nyár vidám pompája odavan: — Oh hagyjatok bolyongnom, elmerengnem, Mint száll időm s üldöz sorsom engem! Oly rég hogy élek, — s oly hiába rég ! Éltem kicsiny forgácsa már leég. Mi jót adott a vén idő nekem, Mig úgy tiport a balsors keblemen ! Mig csúcsra érünk, — mennyi balgaság! S le — fáradt, csüggedt, fáj, vánszorg a láb. Mi becscsel bírna, mitsem nyújt az élet, — Kell lenni túl, mért élünk itt szegények! Kacziány Géza. A mesterinas. ki közelebbről meg nem figyelte, nem is tudja, milyen érdekes teremtés a mesterinas. Sokan azt hiszik, hogy ismerik; pedig félreismerik. Még ilyen tárgyról is lehet beszélni — kérdik nem minden megvetés nélkül — nem zúdul-e fel az ember esztétikai érzéke, ha csak rágondol is arra a piszkos, neveletlen népségre ? Azonban ha tetszik, ha nem tetszik, itt az ideje, hogy ne csak rágondoljunk, hanem törődjünk is vele. Nem is olyan rút alak, ha a munkától, rátapadt hétköznapi salakból kifejtjük. Ragyogó két szeme őszinte nyiltsággal tekint ránk, egészséges arcza ritkán árulja el számtalan nélkülözését. Hamisittatlan fia a természetnek, akit a mesterkélt czivilizáczió még nem bírt eredetiségéből kiforgatni. Ha magában van, vigan fütyörészve űzi el gondjait; többed magával kifogyhatatlan a talpraesett élezés ötletekből. Pedig talán jóformán el sem oszlott fölötte a vihar, amelyet a felbőszült mester ur haragja támasztott. Ez a vihar sem nem ritka, sem nem egészen ártalmatlan. A szidás különben is rendesen több, mint a harapnivaló s az ütleggel sem igen fukarkodnak. A verés ugyan tilos volna ; de a műhelyben nem érnek rá törvénymagyarázatokkal foglalkozni. A szegény fiú nem érdemli meg mindig azt a kemény bánásmódot. Csintalan, az igaz; de ha nem volna oly könnyű vérü, el tuduá-e viselni szomorú sorsát ? A nyomor korán elszakította a szülői háztól. Mig hasonló korú társai még goudalanul űzik gyermekjátékaikat, addig neki már maga-magának kell kenyerét keresnie. Mily keserves ez a kenyérkereseti A házban még mindenki csendesen pihen, mikor az inasfiu már talpon van. Ugyan ki hozná rendbe a műhelyt, ha nem o ? Mielőtt a rendes munka megkezdődnék, már elég a tennivaló: a helyiségeket felsöpörni, szerszámot tisztogatni, nyers anyagokat előkésziteni, tüzet rakni atb. Jaj neki, ha valamit elfelejtett, ha nincs minden a maga helyén. Napközben mindenki parancsol, mindenki rendelkezik vele: mestei', mesterné, legények, megrendelők, szóval akit csak lát, akinek keze fif-U^be kerül. Ha valahol hiba van, ha valami munka nem sikerül, annak természetesen ő az oka. Hogy a munka erejét fölül ne múlja, azzal nem igen gondolnak, Ki nem látta még szegényt, amint a nagy teher alatt görnyedve, törölgette verítékét? Panaszát nem hallgatja meg seki sem; holott neki is van érző skive, amely szeretet után vágyódik. Milyen jól esik délben — csaknem hat órai szakadatlan munka után — az a kis ebéd; egy darab kenyér, meg talán hozzá — leginkább nagyobb ünnepeken — egy kis főzelék ! Hát még este —- ismét legalább hat órai munka után — milyen édes az a nyugalom! Nem bánja ő most, hogy ágyát nem veti meg senki sem; az ellen sem panaszkodik, hogy ott valahol a kuczkóban jelölték ki alvóhelyét a földön. Amint leheveredett, menten ráborítja a csendes álom tündér-takaróját, amely boldogsággá változtatja minden szenvedését. így múlnak el hónapok és évek változa- ! tosság nélkül, mindig ugyanazzal a fáradságos munkával, ugyanazokkal a szenvedésekkel. E közben azonban meg-meghallja a társadalmi felforgatás apostolainak csábitó szavait: nézd csak, hogyan bánnak veled az emberek; csatlakozzál hozránk, mi majd megsegítünk. S ő már kezdi is őket felkeresni; gyűléseiken részt vesz, irataikat mohón olvassa. Nem is akar méltatlan tanítványuk lenni; az utczai tüntetéseknél ott van az elsők között s ha kell, tör-zuz mindent, ami útjába kerül. Ez már nem mindig pajkosság, hanem a sokáig magába fojtott harag erőszakos kitörése. Ne ítélje el senki igazságtalanul a szegény mesterinast, ha rossznak találja; inkább keresse ennek okát és segítsen rajta. Yan-e, aki ez elhagyott gyermeket nevelné, őt vallásra, jobb erkölcsökre tanitaná? Csoda-e, ha az elhanyagolás következtében, a rossz példa behatása alatt korán megromlik ? Pedig a társadalomra nézve nem közön- bős dolog, hogy milyenek az iparos osztály növendékei. Nagy veszély rejlik abban, ha a romlásnak e körökben szabad tere nyílik. Azért alig van a szocziális feladatok között jelenleg fontosabb teendő, mind az eddig annyira elhanyagolt mesterinasok ügyének felkarolása. A budapesti Kath. Tanouczokat Védő Egyesület hálás elismerésre méltó munkát végez, ha a tízezernyi mesterinasnak csak égy részét fogja is a társadalomnak megmenteni. Ha valaki meg akar győződni arról, hogy ez a fáradozás nem hiábavaló, annak igen ajánlunk egy rövid látogatást a Toldy Ferencz- utczában levő Kath. Tunonczok Otthonában. Pokorny Emanuel. A magas születés, magában fel nem jogosít a társadalom hasznos, munkás tagjai fölé állani. — De ha a születéssel öröklött jogoknak hasonló nemes tettek felelnek meg. — Ha a Gondviselés eme kegyeltjei, leszállva magas piedestáljukról a társadalom alsóbb rétegeibe, lelkök sugallatára sebeket gyógyítanak, fájdalmakat enyhítenek s a kezek minden alkalommal, minden téren jótételre nyilnak ; az ilyeneknek nagyságuk előtt tisztelettel hajlik meg a nemes1; tettekben gyönyörködő s azt méltányolni tudó | lélek s fennmaradásuk biztosítva van az utókor hálás emlékezetében! Varga József. mes íme az igazi Ös-Budavára fiatal tűzzel ne- tettekre' kész. Dí, Bakó Sándor. Tartós épületet csak szilárd alapok tarthatnak fenn Viruló fa csak egészséges gyökérből sarjad. Erényeket csak a hit meleg sugarai érlelnek. Dr WALTHER GYULA. líalássa Bálint ébredése. (Prolog helyett a bástyaünnepen.) Mindig igy volt, mindig igy lesz, Kivirágzik a határ. A fa ágán lomb zöldéi ki, Dalra fakad a madár. Gazdag is volt, szegény is volt; A mig leszünk igy marad. Az egyikünk essőt kíván, Más megint napsugarat. Mutass nekem a világon, Két egyforma levelet; ; A vizeknek hullámain, Egyforma viz cseppeket. A sorsunk is változandó, Kláris, gyöngyszem por lehet: A ki ma még lakomázott, Holnap koldul kenyeret. A tavaszt, nyárt, ősz váltja fel, Fogy az élet melege. E világon sok a szegény, Kévésnek van elege. En is éltem, sirom elzárt. S ma életre ébredek: Újra zendiil kobzom búrja, Hogy rajta énekeljek. Széjjel nézek ! mit daloljak ? Csak hazám sirathatom. A mi egykor eres vár volt: Csak puszta kő, puszta rom. Szablya rozsdul hüvelyében, A gonoszság farsangol, És a régi tiszta erkölcs, Mint száműzött barangol. Halál álmom mély sírjából, Hogy életre ébredtem, Szerte jártam e hazában, De hazámra nem leltem. Vándoroltam erdőn, mezőn, Tüskén, bokron, berkeken, Mért ébredtem fel síromból? Magamtól ezt kérdeztem. Látok-e még jót és szépet, Hol kiveszett az erény ? Hol sok háznál éhen, szomjan, Hiába kér a szegény ? Elfáradtan, ide értem, Örömömbe sirhatok. Sirhazámba, ha megtérek, Jóval is számolhatok. Nemes hölgyek! nem sajnálom,. Hogy elhagytam nyughelyem, Mit máshelyt hiába kerestem, Hazámat itt meglelem. A magyar nő hivatása, Sziveitekben dobog. - A honleány nemessége, Szemeit ikben ragyog. Honért, nyelvért, szegényekért, Ültök ti ma ünnepet. Ily diadalt nem vívhat más, Mint a haza szeretet. Nyíljatok meg hát jó szivek, Tündököljön az erény . . . Kinek több vau adakozzon, Hadd enyhüljön a szegény. Halljátok meg a siró szót, A mit a nyomor zokog. Jó emberem, nemes szivem ! Adj a mit Isten adott. Századokat vált az ezred, Nem siratlak meg hazám: Ha a panaszt, ha a könnyet, Megérti a honleány. Bolygó
