Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-04-12 / 15. szám
Budapest 1896. (3.) BUDA és VIDÉKÉ A pril is 12. Kálváriáig kirakodtak az utcza kövezetére a 7 és 13 krajczáros bazárok. Reggeli nyolcz óra tájban kiderült. A svábhegyet, a sashegyet bevilágította a fény, a mely a hópelyheken megannyi csillag számba ment. Csupa prizma mindenfelől, a melyen szi- várványszinekben tört meg a napsugár. Hó és tavaszi napsugár, ez a két nagy ellentét, nem hagyta a falak közt a nagy közönséget. Jó kedvre, vig zajra, mulatósra nézve a mostani búcsú sem engedett jó hiréből. Délután ezernyi-ezer ember kerülgette a Gellért-hegyet. Legsűrűbb volt a rudas-fürdő mellett felkuszó szerpentin-iit, de a hadnagy- utcza felől s a déli vaspálya indóháza felől is rajzott a nép. Oda fent aztán vig élet járta. A hegy nyergének oldalán épült vendéglők telistele voltak. Az „Uj világ“-hoz czimzett vendéglő mellett elterülő gyepes téren tánczra kerekedett az ünneplő közönség s még akkor is járta, midőn a hópelyhek ismét megkezdették csavargó utjokat. Még ez sem zavarta a mulatságot, sőt a kedvet deritette; voltak párok a kik nem engedve ennek a bolondos, szeszélyes áprilisi időnek essőernyő alatt kintorna hangja mellett lépkedték a keringőt. A késő este a budai korzóra még elhozta a hűvös szél a mulatozók zaját, s a Tabán az éjféli órákban is jó kedvtől hangzott. A Gellérthegyi búcsú igy véget ért, de már vége szakadt a régi tojás- és narancs-hajingálásnak, a mely ennek a búcsúnak különlegességét képezte egykor — régen. Szegényebbek lettünk-e avagy ősi szokásából vetkőzött ki a nép ? bajos volna megmondani. A. budai tornaegyletről. Irta: Hollósy Rezső. Napról-napra növekszik az érdeklődés a Duna jobboldalán levő sport-egylet, a budai tornaegylet iránt, mit az abba folyton belépő uj tagok nagy száma is igazol. Ez indít engem arra, hogy az egyletről egyet-mást elmondjak. Mens sana in corpore sano. E közmondás értelmének igazságát felfogva határozzák el magukat sokan, hogy kényelmüket levetve, az önkéntes dressura jármába hajtsák fejőket. De e mulatsághoz való kedv csakhamar lelohadna, ha az egylet egyébb szórakozásról (disztorna, kirándulások, bohócz estély stb.) nem gondoskodnék. Egy gyakorló órára elmenve, láttunk ott különböző alakokat. Némelyednél a mellkas roppant méretei élénken emlékeztetnek a téli tárlaton kiállított „Ádám“ czimü képre, mások meg azt a gyanút keltik, hogy Succi iskolájából (ki tudvalevőleg utolsó ittléte alkalmával 40 napig koplalt egy folytán) kerültek ki. A tornászok közt példás rend uralkodik, mert ennek megsértése a házi szabályok szerint fegyelmi büntetést, az úgynevezett megcsapatást vonja maga után. Ha pl. valaki csapattornázás közben más szeren b u m 1 i z i k, mint a többiek, rögtön megalakul a fegyelmi bizottság, a magáról megfeledkezett felett törvényt ülnek, kimondják a a vétkest s az Ítéletet azon nyomban végrehajtják. Kissé furcsa ugyan, hogy a vádlói, bírói s végrehajtói funkczió egy és ugyanazon szervre van bízva (bíráskodásra illetékes lévén az a csapat telje, melyben az illető a kriment elkövette) hogy esküdtszék, mellőzésével s nem ő felsége a király nevében mondják ki az ítéletet, — de az egylet régi hagyományai e szokást szentesítették. De még felebbezési jogától is meg van fosztva a szegény bűnös. Hiába apellál ártatlanságára, hogy a tapasztalatlanságból követte el a hibát. Kérés könyörgés vagy fenyegetés mitsem használ. Mint a pribékek a halálra Ítél tét, úgy ragadják meg a tornászok (mert hajdúkra nem telnék) szegény deliquenst, kinek keblét lelkifurdalások tengere marja, s viszik a vérpadra, melyet azonban a humanitás kipárnázott asztallá változtatott és megpaskolják kegyetlenül. A tornagyakorlat rendesen 7-től 8-ig tart. Ebből az első félóra a szabad gyakorlatra esik. Csengővel jelzik a félnyolczat, melyet sokszor epedve várnak, mint a megváltó Messiást különösen ha nehéz s kényelmetlen gyakorlatok végeztetnek. Ilyenkor csalogatják a csengőt kezelő szolgát, ki ravaszul hunyorít szemével, de egy világért nem csengetne hamarább a meghatározott időnél. A csarnoknak a szerekkel szemközt levő falán fent látható az óra. Némelyek állítása szerint kitünően jár csak az a baja, hogy sohasem húzzák fel. Ennek pedig fekvésének rendkívüli magas volta az oka. S igy miként a kertész tavaszszal rúdra erősített ollóval nyirbálja a fákat, hasonlatos eszközzel kellene az órát járásra birni. Ilyennel az egylet nem rendelkezvén, egy tűzoltói összetolható létrát ajánlhatnék e czélra; minthogy azonban nem igen akad oly ember kiben a mászkálási és órási virtuozitás egyesítve volna, kénytelenek voltak az óra megközelithetésének reményéről lemondani s igy esett meg, hogy az állandóan félhatot mutat. Alatta van a karzat. Ne gondoljátok, óh ifjak, hogy az felesleges része a csarnoknak, melyben könnyen lehetne átsiklani. A karzat oly rendeltetésű, mint a villamos vezetékeknél a központi telep, honnan reguláznak mindent, lóvén az tele szebbnél szebb hölgyekkel, kik tekin- tetőkkel dicsérnek és büntetnek egyaránt. Ha egy tornász ellankad csak fölfelé vet egy pillantást s ismét ruganyosnak érzi tagjait. A karzat tetszését kiérdemelni minden ifjú ideálja. A minap felmenvén a karzatra, egy hölgy ismerősömet láttam ott, ki nagy kíváncsisággal kérdé, hogy miért tornásznak némelyek meztelen karokkal, mások pedig ujjas ingben. Erre valóban nem voltam elkészülve. Összeszedtem minden tudományomat s végre kisütöttem valami plausibilisat. Elmondtam tehát, hogy a kezdők, kik izom s husmentes karjaikat restelik mutatni, kiknél ennélfogva a Röntgen féle sugarak absolute át nem hatolhatnának (vagy talán mert láznak) betakarják karjaikat, mig az erősebbek meztelen karokkal dolgoznak. Bízvást lehet tehát az ingekről a kezdőket a haladóktól megkülönböztetni. De megsúgom kedves olvasómnak, hogy kissé elpirultam e vastag füllentésnél. Kedves szomszédnőm azonban nagy örömömre hitelt adott szavaimnak. Később az ingek színének jelentőségét is tudakolta, de e tekintetben ő Nagyságát a „Hölgyek titkára“ czimü munkára utaltam. Egyébként kevés konverzáczió folyik tor- názás közben, de ha valaki megüti a lábát vagy fejét, mindannyian egy szívvel lélekkel hangoztatják „Tessék a szereket kimélni.“ Ha nem készülnek valami ünnepélyre, mint fentebb mondám, megcsappan az érdeklődés s tornázás helyett a tanácsterembe vonulnak mulatni. Istentelen nyelvek ugyan rebesgetik, hogy ott holmi csöndes tarokk vagy ferbli űzetik, ezt azonban leghatározottabban kacsának deklarálom. Az öltözőben van a fekete tábla, melyen az ajánlott uj tagokat Írják ki. Erről jut eszembe, hogy elmondjam azt, mit csak az egylet benfentesei tudnak. A tornászok legtöbbje ugyan is úgy van meggyőződve, hogy az egyletnek nincsenek hölgy tagjai. Pedig ez korántsem áll. Igenis vannak számos hölgytagjai az egyletnek, csakhogy a választmány sokkal lovagiasabb, minthogy tőlük a tagsági dijakat elfogadná. Télen ugyancsak benevolus spectator-ként szerepelnek, de nyáron aktive is még pedig tömegesen, különösen a law-tennis pályán. Miután még megemlítem, hogy az egylet vezetése lelkiismeretes kezekben nyugszik, s hogy tagjai a társadalom legdistinguáltabb elemeiből kerültek ki, minden budai polgárnak legjobb szívvel ajánlhatom, hogy lépjen be barátságos körünkbe, hogy meggyőződhessék mily kellemes órákat lehet ott tölteni. Ismerőseink. (Árnyak és fények.) Tóth Lőrincz. Derült, kedves megnyerő képű aggastyán. Jó biró és hivatott költő. Itt jár közöttünk a városmajorban. Ötven évnél többet töltött el az irodalom szolgálatában. Ötven év egy félszázad! Még elképzelni is elég, hát átélni. Tóth Lőrincz tagja a magyar tudományos Akadémiának és a Kisfaludy-társaságnak. Nemcsak tagja, de hasznos munkása is. Olyan ifjú öreg ember, ki a fiatalságot kedveli és a tehetséget szívesen ajánlja. Tóth Lőrincz elmondhatja magáról, hogy : a jó akarat én vagyok. Olyan iskolában nőtt fel, hol még a csel- szövényeket és áskálodásokat nem ismerték. Vörösmarty, Bajza, Fáy András, Józsika Miklós, Eötvös szeretettel karoltak fel mindenkit. Nagy különbség van az akkor nap és ma között. Az irót felkeresték, emelték. Ma fel sem keresik és azt ismerik el, ki nekik tetszik. 1837. Február 6-án alakult meg Fáy András elnöklete alatt a Kisfaludy társaság. Tóth Lőrincz a bizottság jegyzője volt. Sajnos, hogy ez a derült, jó akaratú aggastyán nem tudta fenntartani a régiek szellemét. A nagyok nyomában kelt epigon hajtások vissza fejlesztik az irodalmat, gyilkolják a tehetségeket, mintha bizony annyi sok volna. Epigrammákat ir, de soha nem jutott eszébe, hogy ostorozza tagtársait. Tóth Lőrincz pályáját drámairással kezdette. „Hunyady László“ drámája, „Ekebontó Borbála“ czimü színmüvével úttörője volt a magyar drámairásnak. A hol használni lehetett Tóth Lőrincz mindég ott volt, csak az a sajnos, hogy nem tudta utjáu állni a mostani áradatnak. Más féle irány győzedelmeskedett, melynek zászlóján az önhasznositás van Írva. Es Tóth Lőrincz erről nem irt epigrammát. Hét színmüvét nem gazdagította egy gu- nyoros vígjátékkal, mely a magyar törpe halhatatlanokat ostorozná. Hogv Tóth Lőrincz semmit nem tehetett, az mutatja ennek a körnek veszedelmes voltát, mely megfertőztet sok jó akaratot. Az Akadémiában és Kisfaludy-társaságban valóságos koiteskedés folyik. A féltékenység állja útját a tehetségnek. Még Wekerléről is el fog terjedni egykor, hogy költői tehetség, abban a társaságban, mely a szellemi deficzitet nem tudja megszüntetni. Az Akadémiában és Kisfaludy társaságban mint ezt már többször megírtuk a rang és hatalom az első kellék. Kíváncsian várjuk, mikor választják meg egyszer báró Rotschildot. Egyszer Tóth Lőrincz egy fiatal tudóst ajánlott az Akadémiába, kit nem választottak meg, mert még nem volt elég rendjele. Hol az epigramm ? Mennyi alkalom nyílnék erre, de az öreg Lenczi bácsi sokkal jobb ember, minthogy epigrammáiban személyekre és pedig olyan személyekre borítaná a vizes pokróczot, kik vele barátkoznak. Az epigrammának nálunk az utolsó mivelője Tóth Lőrincz. Ez a műfaj vele hal ki. Az embereknek nincsen klasszikus műveltsége, és nincsen klasszikus jelleme. Az az idő, mit mi élünk az öndicsőités, hízelgés és meghunyászkodás ideje. (Kúszás, mászás lovagjai a mai kor gyermekei. Magokat csak nem ostorozhatják ? Az epigramma költő szegre akaszthatja lantját. Hogy lenne valaki olyan dőre, hogy igazat beszélne. Ezért betörik a fejedet és üresen marad a zsebed. Csak klasszikus kornak és népnek lehetnek adomái. A derült hangulat is kihaló félben van. A világfájdalom lantján nem születhetik epigramm. Vége ennek a műfajnak is. Epigrammát Írni felette nehéz, ehhez nem csak költő véna kell, hanem bölcsesség, tág, széleskörű világnézlet és sok sok ötlet. Tóth Lőrincz nem vesztette el egyéniségét. Férfi maradt és bölcs s kellő humorral. Mint jogász gyarapította ember ismeretét, közelről látta az emberiség bűneit, mérlegelte az embert, behatolt szivébe és leikébe. Tisztában van azzal, mik az ember ferdeségei, kivéve az Akadémikusok ferdeségét. Itt minden any-
