Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-03-29 / 13. szám
Budapest 1896. (2.) jelentést egyhangúlag tudomásul vette, az igazgatóság indítványait elfogadta s a fölmentyényt úgy az igazgatóságnak, mint a felügyelő bizottságnak megadta. Végül Kubinyi részvényes indítványára az igazgatóságnak es a tisztikarnak jegyzőkönyvi köszönetét szavazott. A Schlik-féle vasöntöde és gépgyár részvénytársaság e hó 25-én tartotta évi rendes közgyűlését gróf Dy ssewffy Aurél elnöklete alatt. Az igazgatóság évi jelentése szerint a gyár nyers haszna 47.461 írttal több, mint a múlt évi tiszta nyereség. Az uj beruházások között a legnevezetesebbek egyike az az iparvágány, a melynek segítségével a gyárat a körvasuttal közvetlen összeköttetésbe hozták. Az igazgatóság javasolja, hogy a mérleg szerint mutatkozó 147,898 írt 58 kr. tiszta nyereségből, illetőleg a múlt évi 6952 írt 70 kr. áthozattal együtt a közgyűlés rendelkezésére álló 154.851 frt 23 kr. összegből 10,000 darab részvénynek május 1-én esedékes szelvényeinek beváltására darabonkint 13 forintjával 130,000 frt fordittassék, a fönmarndó 24,851 frt 23 kr. pedig vitessék át a mostani üzletév számlájára. Szitányi részvényes fölvilágositást kért az igazgatóságtól arra nézve, hogy mért kevesebb az osztalék az idén, mint tavaly volt. Grötschel Imre az igazgatóság nevében kifejtette, hogy ebben nemcsak a vasáruk fluktuá- cziója, de a munkabérek emelése is nagyban közrejátszott. A részvényes és a közgyűlés tudomásul vette, a jelentést és az indítványt elfogadta s a fölmentvényt úgy az igazgatóságnak mint a felügyelő bizottságnak megadta. Végül gróf Dessewffy Aurélt újból egyhangúlag beválasztották az igazgatóságba. A magyar ruggyantaáru gyár r. t. f. hó 26-án tartotta rendes évi közgyűlését, emökei Emich Gusztáv elnöklete alatt. A Dr. Török Emil jogtanácsos által fölolvasott üzleti jelentés szerint a társaság gyárát a lefolyt üzlet évben tetemesen kibővítette és többek között a tavaly megkezdett játékáru gyártást széles alapra fektette. A közgyűlés az üzleti jelentést egyhangúlag tudomásul vette és az osztalékot a tartalékok alapszabályszerü és és rendkívüli javadalmazása után 15 forintban állapította meg. Az ezután megejtett választásoknál felkiáltással újból megválasztattak az igazgatóságba : emökei Emich Gusztáv, Schwarz Felix, Geiger B. Zsigmond, Mandl Arnold, Herbst Edgar, Kuhlemann Károly, Kohnberger Salamon, a felügyeTő bizottságba: Mudrony Soma, pákái Kölber Alajos, Szepesi Sándor, és Handler János. A Magyar fém- és láiupaáru- gyár részvénytársaság f. hó 25-én tartotta évi közgyűlését őrgróf Pallavicini Ede távollétében dr. Reitz Emil elnöklete alatt. A mérleg, melyet a közgyűlés elé teljezztettek, 51,903 frt 34 krnyi tiszta nyereséget és az 1894. évről áthozott 15,993 frt 34 krral együtt összesen 64,996 frt 67 krnyi nyereséget tüntet fel, minek hovaforditása iránt indítványozza az igazgatóság, hogy a tartalékalap 10%-kai, 3190 frt 33 krral javadalmazandó 2871 frt 30 kr. jutalék czimén az igazgatóság tagjait illeti meg, az 1895-iki osztalék fejében részvényenkint 10 frt kifizetését, továbbá a maradó 18,835 frt 5 krból a kiállítási kiadások fedezésére 5000 frt, adományként a hivatalnokok és munkavezetők részére a millennium alkalmából 5000 írtnak megszavazását, végül pedig a 8835 frt 5 krnyi maradványnak uj számlára való átvitelét hozza javaslatba. A közgyűlés e javaslatokhoz hozzájárult és elfogadta, hogy az 1896. julius 1-én esedékes 5-ös számú szelvény e hó 26-ától kezdve 10 írttal a Magyar Általános Hitelbank pénztáránál bevaltassék. Ezután az igazgatóságnak, valamint a felügyelő-bizottság kilépő tagjait, megválasztottak. — Ifj. Kanoschek Fereucz igazgatósagi tag megbízatási ideje lejárván, újra megválasztották, valamint a felügyelő bizottság eddigi tagjait, névszerint Adler Károly, Hoffman Károly, Selevér József és Dr. Szomjas Lajos további egy évre újra választattak. Közgyűlés. A „ Budapesti Iparossegédek Egyesülete“ folyó évi inárczius hó 29-én vasárnap d. u. 4 órakor az egyesületi helyiségben (II. kér., Iskola-utcza 18. sz.) évi közgyűlést tart, melyben ez a derék és hazafias egye- sület egy évi hasznos munkásságával számol el. BUDA és VIDÉKE 1/ Budai sérelmek. Megénekeltem már Buda sérelmét, nyomorúságait versben, prózában; de a sérelmek máig is a régiek, a nyomorúságok nemhogy fogytak volna, inkább évről-évre szaporodnak. De a mi kedves bizottsági tagjaink nem látnak, nem hallanak, s amint látszik, szájokat sem tudják feltátani. A pestiek — szegények — irigy szemmel néznek át a Dunán a budai hegyekre, irigy szívvel gondolnak a budai jó levegőre; mi budaiak pedig még irigyebb szemmel nézzük a pesti gigerlik fényes csizmáit s gondoljuk magunkban : mikor járhatunk mi olyan fényes csizmában vagy czipőben, mint a pestiek ? Mert hát a budaiak legnagyobb nyomorúsága a por, amelyben kora tavasztól lógva késő őszig uszuuk mi budai boldog emberek. Könnyű volt addig a port feledni, míg a budai hegyek osztották a bort, a melylyel leönthettük a port, de most! . . . Most sokszor még vizzel sem önhetjük le a minden lépten-nyomon maguukba szitt finom porunkat. A Lipótváros kövezett utczáit már öntözik; de a budai mezitlábos körutakat, müuta- kat, országutakat hagyják az isteni Gondviselés könyörületére, mig a hivatalos öntözés ideje — május — el nem érkezik ; akkor aztán ha esik, ha nem esik, öntöznek; de hogy a portól megmentenék a budai nyaralókat, kórházakat, fürdőket, sétahelyeket, stb. arról szó sincs ! Vegyük sorra Buda szépségeit. Itt van a dunaparti aszfaltos séta a lánczhidon fölül, mellette ló vasút, kocsiút, no ezek csak kapnak egy kis locsolást, majd ha a kalendárium úgy hozza magával; de ott van aztán az alsó part a Duna közvetlen közelében feneketlen portengerével; az már nem lát egy csepp vizet sem, ha csak a felhők meg nem könyörülnek rajta. Tessék ott sétálni, ha azt megunod, leüllni, pihenni, üdülni és port pipálni! Tovább a Lukács és Császárfürdőbe vivő Törő k-u t c z a, fölfelé vivő mellék utczáival, mind mezitlábos, mind porfészek, kivált ha egy kis szellő lengedez. Tessék a nevezett két fürdőben tisztára mosakodni, aztán mire onnan a fönt tisztelt utczákon, utakon ha vergődöl, otthon kádfürdőt venni, hogy a rád tapadt portól megszabadulhass. Sokszor gondoltam ez utón : uram Istenem, hát azért mászkálnak a mi nagy, nagyobb és legnagyobb uraink külföldön, hogy még annyi tapasztalatot sem hoznak magokkal, miképen becsülik más országban az olyan kincset, a minőt mi a budai fürdőkben bírunk ? Hisz nem kell messzebb menni, csak a szomszéd Bádenbe (és nem Bádenbe), a hol az utczák mind, mind pormentesek ; a kocsiutakat öntözteti a város, a járdákat öntöztetik a háztulajdonosok akik saját érdekükben okosabbat nem tehetnek. Menjünk tovább az úgynevezett budai Körúton. Egészen mezítlábas. Télen sártenger, nyáron portenger. Tavaszszal, őszszel porfelhő. Tessék ott építeni, ott lakni, de ajtót, ablakot úgy elzárni, hogy negyedóra alatt minden bútorodon ujjnyi vastagon ne lássék a por, mikor még az én bástyái lakásomban is hasonló tüneménynyel találkozhatnál, ha feleségem jó hollandus származásához híven nem gondoskodnék a porrétegek el-eltüntetéséről. E furcsa körúton vándorol keresztül fél Buda, ha a Városmajor zöld pázsitján kíván heve- részni, lapdázni vagy kártyázni. Most ugorjunk egyet! A győri utón van két pompás telep, egyik a férfi tanító- képezde, másik a Vöröske rész t-k ó r- ház. Elől-hátul két széles mezitlábos országútitól határolvák, a hol egyik kocsi a másikat éri; mily élvezet lehet az a por, a melyet még csendes időben is vernek a kocsik, mily élvezet különösen a Vöröskereszt üdülő betegeinek, no meg a németvölgyi temetőbe nagy számmal zarándokló közönségnek, azt könnyebb elgondolni, mint röviden leírni. Hátha még a végtelen Attila-utczát meg akarnám veled járatni nyájas olvasó! akkor e héten nem érnénk a nyomdába, pedig e kis figyelmeztetésre égető szükség van az irigyelt budaiak és a hozzánk még most is borocskára el-ellátogató pestiek érdekében. De azt még sem hagyhatom emlittetlenül, Márczius 29. 1 hogy ha valaki a nagyban épülő Pauler-utczá- nak keleti harmadrészében ma, márczius 26-án, ebben a szárazságban, nem mondom terhes kocsival, hanem csak üres egyfogatuval végig hajtani elég vakmerő, aligha úgy nem járna, mint az a bérkocsis, aki egykor az Albrecht- utról az Ilona-utczában már pompázó millimos kártyavárnak, a melyet kath. főgimnáziumnak neveznek, tehát a lejtőn lefelé, üresen haladva szemem láttára elsülyedt! Vagy az a fuvaros a ki két jó lóval, üres kocsival a kövezett Toldy Ferencz-utczában hasonló szerencsében részesült, amint mondom, szemem láttára ! És mennyi mindent láttam én Budán csak az utóbbi 30 év alatt! a mit még ma is láthatok, de nem helyeselhetek. Egyet azonban nem láttam még, a mit másut rövid tartózkodásom alatt is tapasztaltam, azt t. i. hogy ha valamely város észben egy-egy uj telep keletkezendőben van, mielőtt még az első háznak alap-ásásához fogna í, a hatóság először is szilárd, járható útról gondoskodik. Ennek az eltanulására még csak az sem szükséges, hogy az ember közmunkatanácsos legyen, az meg épen nem szükséges, hogy külföldi tanulmány-utra menjen akár államköltségen, akár a maga jó kedvéből. Tömör Ferenez, Ültessünk gyümölcsfákat, di- szitsük kertjeinket. A test megpihen, a lélek felemelkedik, ha a természet ölén gyümölcsös kertre talál, hol a fák levelei közt pirosodni kezd a nemesitett fának zamatos gyümölcse. És valami vidámság fogja el a szivet még bánatában is, ha rendezett utakon diszbokrok és díszfák árnyékában pihenteti szemeit. A szőlők elpusztultak ezzel együtt kopárság lett a hegy, hol envhet nem ad csak egy megszáradt baraczkfa sem. A mozgalom hála Istennek megindult, Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter törvényjavaslatát, a mely a szőlők újra életre keltését czé- lozza, a törvényhozó testület már elfogadta. Nagy lépés előre. Dr. W1 assies Gyula vallás és közoktatásügyi miniszter a tanítókhoz küldött hazafias rendeletet, hogy ezredéves múltúnk emlékére községeikben ültessenek fát Ily körülmények között, kivált abból a szempontból, hogy a kertészetnek e neme mind nagyobb tért hódit, s annak hasznos voltát mindenki belátja örömmel ragadjuk meg az alkalmat, hogy t. olvasóinknak Szathmáry Király Pál felső- zsolczai kertészetét melegen ajánljuk. A régi nemesi nagybirtokosok között elsők között volt a Szathmáry Király család, mely a gazdaság minden ága mellett a gyümölcsfák, díszcserjék és díszfák művelését évek hosszú során át a legfényesebb eredménynyel kultiválja. Szathmáry Király Pál felső-zsolezai kertészete valóságos minta telepe a kertészetnek. Éléok emlékezetünkbe van ma nap is, hogy a minden szépért és jóért lelkesedett és megbol- dult Szathmáry Király Pálné hányszor vitte el az első dijakat a kiállításokon saját termésű gyümölcseivel. A családnak kertészete évről-évre virágzóbbá lett, s fokozottabb mérvben állítja elő a nemes gyümölcsfák oltványait, valamint a díszfákat és diszbokrokat. Melegen ajánljuk, e kertészetet a villatulajdonosok, egyes gazdálkodók, és községek figyelmébe, már azért is mert kitűnő minőségük mellett a gyümiilcsfa ojtványok 4— 5 évesek a díszfák 7—8 évesek, s hozá a talaj- viszonyoknál fogva a budai részekre legalkalmasabbak. Darabonkint a hely színén 20—25 krajezár, a csomagolást pedig mérsélelt áron számitják fel. Szathmáry K.Pál zsolezai gazdagságában ritka szép díszfákat szerezhetnek be villatulajdonosok, községek, városok s mindazok kik parkírozni akarnak. A tőváros is alkuba bocsátkozott a remek fákra, melyek között vannak acer negundo, acer platanoides, acer pseudó platanus 2—3 öl magasak. Áruk valóban jutányos, darabjuk 25 -30 krajezár. A mi talajunkban kedvezően diszlenek. A megrendeléseket Gacsó András számtartóhoz Fels ő-Z s o 1 c z á r a kell intézni, a mikor is az egyes fajokat meg kell pontosan jelölni.