Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-03-17 / 11. szám
Budapest, 1895. IV. évfolyam 11. sz. Vasárnap, márczius 17. BUDA ES VIDÉKE IÓZIGAZGATÍSI. KVZGAZDASÍGI ES TÍBSADALM1 HETILAP Az: I. kerületi polgári kör, II. kér. polgári kör, a krisztinavárosi vörr agyiét és a budai kereskedő-társulat stb. közlönye. KIÄD0-HIYÄTÄÜ, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér. Alkotás-ntcza 12 a. Szöke-ház. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 korona, fél vre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. I. kér., Alkotás-ntcza 12/a. Szőke-ház. kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Az ezredéves kiállítás és Buda. Mi volt Pest akkor, a midőn Ó-Buda határában megpihent Árpád, a nagy honalkotó és szétnézett a magaslatról, le egész az alföld síkjaira és büszke megelégedéssel legeltette szemeit e meghódított tejjel-mózzel folyó Kanaán felett ? Mi volt Pest akkor, a midőn az első magyar király: Szent István a keresztény Magyarországot megalapította ? Mi volt akkor Pest, a midőn Nagy Lajos megverte a fél Európát és három tenger mosta határait? Mi volt akkor Pest, a midőn a bel- viszályok és testvérharcz után Hunyadi János másodszülötte, Mátyás király az igazságos tette fejére a koronát? Mi volt Pest akkor, a midőn Buda a magyarság szine-javával nemcsak feltartotta, de tönkre verte a pogány hadakat1? És mi volt Pest akkor, a midőn a 48—49-iki szabadságharcz megdicsőült honvédéi meg mászták a bástya falait, szuronyszegezve vettek be minden kiálló követ, a midőn felülről lődözte a zsoldos had a szabadságát kivívni akaró magyart, de nem tágított, és a hazafiui lelkesedés szent tüze a kartács zápora daczára fel- tüzte a bástya ormára a nemzeti zászlót, hogy hirdesse örökös-örökön a magyarok dicsőségét, vitézségét ? Csendes volt a pesti oldal, csak a buczkákról kergette a szél a homok szemeket. A pusztaságon egy-két ház ütötte fel fejét, s a lapályon idegen ínségesek fogták meg az ajtó kilincsét. Egyszerre fejlődni kezdett a pesti oldal is. A régmúlt dicsőség bástyái csak az elmúlt viharokat jelezték és lent a Szt- Gellérthegy lábánál a Duna balpartján nagy és virágzó város keletkezett. És rohamos lépéssel haladt Pest a czivilizáczió terén és rohammal hódította meg kultúrájával a nyugat-európai államok rokonszenvét, — többet — nagyrabecsülését és tiszteletét. A szabadságharcz gigászi harcza után az európai családokban ez a maroknyi nép követelte jogát és meg is kapta. Nincs széles e nagy világon müveit és a mai kor színvonalán álló ország, város, a mely ne tudná, ne ismerné, ne becsülné a magyart. De nem erről akarunk beszólni! Nem irigyeljük mi Pestnek óriási haladását, hisz vérünkből való vér, hiszen nem is tejtestvórek vagyunk, hanem édes szülöttei a nagy és dicső magyar í nemzettestnek. De mindenha felemeljük szavunkat akkor, a midőn mostohán bánnak el velünk és mindenha átnyilal lelkűnkön egy keserű érzés, a midőn látjuk háttérbe tételünket, a midőn tudjuk, hogy mi itt Budának mostani lakói csak a morzsát kapjuk arról az asztalról, a melylyel a pesti oldal duzslakodik. Mit tettek, mit akarnak még ezentúl tenni az ezredéves . kiállítás bizottságai Budáért? még ez ideig nem tudjuk ! Hiába kutatjuk a bizottsági ülések jegyzőkönyveit, hiába tudakozódunk, hiába 'állunk szóba a beválasztott bizottság tagjaival, mert megnyugtató feleletet nekünk nem ád senki. Budáról, erről a véráztatta földről, a melynek minden röge, minden göröngye egy-egy emlék századok dulé csatáiból; Budáról, régi dicsőségünk e góczpontjáról, királyok fényes fészkéről hallgat mindenki, hallgat az ezredéves kiállítás vezetőférfiainak nyilatkozata is. Óda adtuk a pompázó Pest testvérünknek mohával benőtt dicsőségünknek minden kavicsrótegót; odaadtuk múltúnk minden fényességét; oda adtuk hegyeinket, a balzsamos levegőt; oda adtuk fürdőinket és mindéhez hozzá adtuk meglappadt erszényünket is, hogy közösen adózzunk a nemzet szivéért: Budapest fő- és székvárosáért. Mi elpusztultunk, szegények maradtunk. Szőlőtermelő hegyeinken az arany gerezdek helyét száraz avar, silány kuko- ricza, még silányabb lóhere és gaz verte fel. Sokat panaszoltunk, sokat nélkülöztünk, de szavunk a „pusztában kiáltó szó “ volt. Türelemmel vártuk, hogy majd csak ránk is kerül a sor. Mindhiába! Az ezredéves kiállítás most már meg lesz! Legalább az országos kiállítás bizottsága, élén Dániel Ernő kereskedelmi miniszter úrral ezt határozottan kimondotta. Ám jól van ! Ha teljesen elkészültek a nagy műre, a melyet ezredéves múltúnk haladásának bemutatása megkíván, tartsák meg! legyen is fényes eredménye, — lelkünk igazából kívánjuk — de a rövid idő daczára is, gondolkozzanak eszközökről a melyek méltóképpen sorakozzanak a monumentális épületek mellett, a kultúra és czivilizáczió előhaladásáról, múltúnk fényes tanu- jele mellett arról is, hogy a testvérváros Buda is méltóan képviselve legyen a millenáris kiállításon. De álljunk meg egy kissé! panaszunkat ne eresszük hosszú pórázra ! nyugodjék meg a mi lelkünk felháborodása, mert ime Buda is képviselve lesz az ezredéves kiállításon az akvinkumi ásatások felszínre hozott kassirozott köveivel, emléktárgyaival. Olvassuk nagy áhítattal, hogy a fővárosi kiállítási bizottság elhatározta az akvinkumi ásatások dombormü-mintájá- nak elkészítését az ezredéves kiállításra. E czólból Gerlóczy polgármester ur fel is hívta már Molnár Yinczét, a vakok országos intézetének tanárát, ki ilynemű munkákkal foglalkozni szokott, bogy nyújtson be erre ajánlatot. A minta egyik része már be is érkezett és szakemberek bírálata szerint, elütően minden ehez hasonló utánzattól az amfiteátrumot ugyanabból a kőből igen tetszetős tormában mutatja be bámulatos ügyességgel. Tehát a. gellérthegyi Pantheon helyett, az Istenhegyen vagy bármely magaslaton felállított Árpád szobra helyett meg kell elégednünk Akvinkum romhalmazának dombormüvével ?! Majd mi budaiak odavándorolunk s a római kövek utánzatával betelik szemünk, s lelkünk sóhajtva szál1 vissza századokra, azon túlra is, és áldani fogjuk Istenünket, hogy meghagyta érni azt az időt, a midőn hadverő Árpád honfoglalásának ezredéves ünnepét üljük. Nevetnünk kellene, ha úgy meg nem sajogna szivünk azon a nagylelkűségen a melyet a fővárosi kiállítási bizottság velünk szembe elkövet! Köszönjük ezt is! A szegény Budának jó ez is ! Mi járatlan utakon járunk, sárban és habarékban, de gondolják meg odaát hogy a sima aszfalthoz mi is járulunk filléreinkkel. Ott kigyulnak a lámpák, a villamos láng szerte-szórja fényküllőit, mi itt a legtöbb helyen sötétbe botorkálunk, s könyörülő pajtásunk a holdvilág. Hát méltányos, hát tűrhető ez a mostohaság ? Márkus József. Budapest alpolgármesterét a lövészegyesü- let íőlövészmesterévé választotta és ezzel nem a alpolgármestert, de a polgárt akarta kitüntetni. A polgári lövészegyesület tekintélyben az első egyesületek közé tartozik és jelentősége
