Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-22 / 51. szám
Budapest 1805. (2.) BUDA és VIDÉKÉ Deczember 22 szóbőséget szerez. A mit Müller Miksa az angol nyelvről mondott, hogy háromezer szó tudásával olvashatjuk Schakes- pearet: az áll a latin nyelvre is, a görögre is, és átalán miuden nyelvre, mert a miveit, sokoldalú társalgásban nem használnak háromezernél több szót. Gyakorlati szempontból szerkeszteni kellene latin olvasó könyveket, a szövegre vonatkozó betűrendes szótárral. A tanuló otthon kényelmesebben használhatja ezt a kis, és csak is az olvasókönyv szövegére vonatkozó szótárt mintha teljes szótárt venne kezébe. Minő kínszenvedést okoz a Schultz Dávid féle könyv. Ott van benne egy csomó latin nyelvtani szabály után pár oldalra terjedő szöveg, de nem valami római iró müve, hanem Schulz Dávidék alkotmánya, — E szöveg után áll a rendetlen szótár, t. i. a szövegben előforduló szavak gyűjteménye. Aztán megint egy két lap nyelvtan, utánna szöveg, ezután szótár ... De megjegyzendő hogy a már egyszer előfordult szó a következő szótárban nem fordid elő. A jó tanár urak azt vélik hogy minden szó egyszeri olvasás vagy mondjuk betanulás után már oda tagad a diák. a kis diák emlékező tehetségébe. Mivel pedig ez nem történik, elől kell keresni valahol a már egyszer előfordult szót . . . Ez annál bajosabb mennél tovább halad az olvasmány. A második, harmadik, negyedik szakasznál csak hagyján, de a huszadiknál? Itt a megelőző tizenkilencz szakasz szógyűjteményét kell átböngészni, Belátták e szarvas hibát Schultz Dávidék is, és csináltak az összes négy évre terjedő olvasmányokhoz egy betűrendes szótárt. De ebben sem volt köszönet, e szakférfiak a latin szó mellé nem Írták oda annak magyar jelentőségét, hanem oda helyezték a szakaszok számait melyek nyomán a latin szavak az olvasó könyvben feltalálhatok ! Diák uram, tessék oda fáradni. Midőn e szótár legelőször kezembe került rendkívül megbotránkoztam e szakférfiúi ügyetlenség, a józan ész ily hiánya fölött . , . És ez miniszterileg approbált könyv, ezt a szülőknek meg kell venniök! . . Az ily tankönyvek valóságos akadályai a nyelv tanulásnak. E tanrendszert kell kiköszőbölni az iskolából, hogyha haladást akarunk! Ez állatkínzás, testi lelki meg- nyomoritása a tanulónak! r En becsülöm „a szakférfiút“ de csak akkor; ha látom hogy józan esze van! így nem szabad tanítani a leányokat. Más tankönyveket kell szerkeszteni, s az eddigi approbált limlommal jó lesz az iskola kályhájába begyújtani. A szeretet ünnepe. Tél van. A természet alszik. Fagyos kéreg borítja a földet, kólepel a hegyeket, mezőket. Nem csörgedezik a patak, zúgva nem zúg a malom, bimbó nem fakad, madár nem szól a csalitban. Es midőn a természet nagy haldoklása az őszi idővel megkezdődik, nyomasztó érzés tut át a gondolkodó emberen. Az állat világban az ösztön előtérbe lép, és keresi buvó helyét. Ember, és állat, még a legparányibb féreg is mintha nagy temetésre készülne. De szól az ének messze földről, idegenből, a fellegeken túlnan is, és hangja, harsonája végig hasítja az egész földtekét. Megszületett a Megváltó ! Tél van. A pusztákat, az utczákat végig sepri a zivatar, sivit váltakozva az északi, meg a keleti szél, megtépi a szalma fedelet, megkapaszkodik a paloták cserép- és palakő zsindelyébe, megrázza a czifra kémények még czif- rább bádog csöveit, de meg nem inog a keresztény templomok tornyának se keresztje, se érczkakasa. És midőn a természet dühöngve csatázik ; és midőn kegyetlenséggel tombol végig rónán, mezőn, mindenen keresztül : akkor a Jézus születésével leszáll a békesség az emberek leikébe, és feledve van a tél zordsága, és a gondolkozó agy oda simul a lélekhez, mi benne lakozik, és csak egyetlen érzés járja át az emberiség igaz hivét :az édesen meleg szeretet. 0, a Megváltó, a kinek születés napját üljük, 0 tanított bennünket arra, hogy szeressük egymást. Szeressük még ellenségeinket is. Csak Istentől eredhetett e felségesen magasztos tan. Született és elvérzett. De mig a Golgo- tháig jutott, belénk öntötte azt az isteni szikrát, a mely elkísér egész koporsónkig és a viszontlátás, a feltámadás reménységének biztos tudatával fejeződik be. Született és meghalt, de mig e föld golyóbisán végezte isteni munkáját, szeretetnél, békességnél soha egyebet nem hirdetett. Oktatta a véneket, megsimogatta a gyermek arczokat, hegesztette a sebeket, vigaszt nyújtott a kétségbeesetteknek. Jászolyban született rongyok között, melegítője a barmok meleg párája és a gondos anyai szeretet volt, de a nagy sötétségben születésével ragyogó világosság támadt, fényesebbek lettek a csillagok, s a zivataros éjszakában megindult a jó pásztor nép, hogy leborulva dicsőítse az Isten fiát: Jézus Krisztust. Karácsony napja, a szeretet ünnepe, a Megváltó születés napja. E szent ünnepen mért nem nyilatkozik meg az emberiség összeségének lelke, hogy hirdesse a Te keresztényi tanodat ? Mért a gyülölség, a harag, és a boszu a szivek mélyén, holott a Te isteni lényed a békét és szeretetet hirdette ? Ám alakuljon bármiként a világ, a Te felséges tanodat meg nem dönti sem félszeg tudomány, sem a romboló nihilismus, sem a di- namitos anarchia. A Megváltó születés napját ünnepeljük, a ki szerette az emberiséget vére hullásáig, egész a keresztfáig, a halálon túl is. Borúljunk le Istensége előtt a bekövetkezendő ünnepen, és száll ja meg a lelkeket az embertársai iránt való igazi szeretet érzése, és kidobva a szívből minden ellenségeskedést, hirdessük az 0 nagy nevét. Legyen békesség és szeretet e földön! Verhovay Lajos. Két olasz szigeten át — gyalog. Irta :/Dp. Lisznyai Elemérné. Castell-Cflarit, Kalcina-Gorát, St-Lorenzot elhagyva St-Stefanonál egv hidou mentünk át, mely a Canal d’Ossero és Canale de Lussing között van. E híd köti össze a két szigetet — s fáradtan, de difdalmas érzéssel bevonultunk Osseroba. — A templom mellett vezetvén utunk, itt a plébánossal találkoztunk, ki örömmel üdvözölt, mint ritkán látható idegeneket. Mindjárt megmutatta a templomot, melyet a velenczeiek építettek. Gyönyörű velenczei stylben épült templom ez. Mellette egy fogadalmi kápolna, melyben egy kép a tengert ábrázolja, midőn az fenyegető vészszel kilép medréből. Egy püspök leszúrja pásztorbotját a fövenybe s kéri Istent, hogy távolítsa el a vészt, mire a tenger lecsendesül. Ennek emlékére épült e kápolna; benne van a püspök arczképe is. Van itt még a szt. Benedek-ren- düek zárdájának romja. A klastrom és a templom falai állnak még. Osseronak mintegy 150 lakosa van. A nép igen szegény, halászattal foglalkezik. Hajó-közlekedése nincs, postáját öszvéren szállítja Lussingból. Végezetül a szives kalauzolás után egy jobbmódu halásznál rendelt szállást plébánosunk. Egy óriási, pajtaszerü épület volt ez; szurtos gerendái tele késekkel, tőrökkel. A szobában körül elhelyezett padokon hatalmas hálók csüggtek s egy öreg anyóka foldozgatta azokat. Ä szoba más sarkában nyitott tűz helyen több katlan lógott lánczon, az alatta pattogó tűznél polypot, tinta halat, másikban ri- zotot főztek, mihez nyárson sült kecske (nyelv) friss salátával járulván, a vacsora a körülményekhez képest nagyon ünnepélyesnek ígérkezett. Vacsora után a halász bemutatta hét fiát. Hatalmas szál emberek, meghajolva jöttek be az ajtón. Ezután az emeleten levő szobánkba vonultunk, mely nem sokkal múlta felül a már leírtakat. Az ágyakon az ágynemű helyett kecske- szőr pokróczok voltak, még a vánkos is kecskebőr volt, s igy bizony elő kellett szednem az összes nálunk levő puhább szövetféléket, hogy csak tűrhető nyughelyeket készíthessünk magunknak. A halász jó akaratulag vett búcsút, biztatva hogy ne féljünk hiszen ők fen vannak egész éjjel. Nekem ugyan nem használt e vigasztalás, mert a vén szuette fa alkotmányt féltettem a jó széltől is, hogy összedönti. Azután a halászok durva hangjai nem igen engedték szememet lehunynom, — s elég volt az első napsugár, hogy ébredésre csábítson, Kora reggel utrakészek voltuuk. Megérkezett vezetőjével a megrendelt csacsi, melyet a plébános ur rendelt számunkra, illetve kis fiam számára, hogy a további utunk könyebb legyen. Képzelhető-e nagyobb öröme gyermeknek, mint milyen volt a kis fiacskámé mikor a szelíd állat hátára felhelyeztük ? Ossero szigetet elhagyva nehéz szerep várt reánk. Az utak erre, ha ugyan útnak nevezhetők, — oly rosszak, amilyent nem hogy láttam volna valaha, de nem is képzeltem. Az egész sziget csupa szikla; az összerepedezett sziklák törmelékei borítják az utakat, úgy hogy azon alig mehet el ember, vagy állat. De nem is igen járhatnak erre, mert nyomnak, vagy törésnek hire sincs, vagy az is újabb kőtörmelékkel van már elborítva. Vékony czipőink alig védték lábainkat. Csacsink sem akart menni s gazdája bottal kezdte a nemesebb erkölcsökre oktatni, mig nem kérésünkre abba hagyta. Úgy látszik, a Dusi ismerte már ez utat s azért kötekedett; — vissza-vissza nézett, de gazdája rá-rá szólt, hogy: „Dusi prr! Dusi prr!u aztán tovább lépegetett, mi meg mulattunk rajta jó izüen. Mstrine falu mellett láttunk nehány kecskét is legelni, az egyedüli állatokat utunkban. Tenyérnyi föld-foltokon a sziklatengerben kis zsálya nő s e szegény állatok ezen rágódnak, 100—200 lépésnyi palánkkal elkerített helyen, s mégis gazdáikat nem csak élelem, ruházat, de fekhelylyel is ellátják. Padua ruinét, St. Pietro Braidinát a St. Rockné kápolnát elhaladva végre délután 2 órakor Vranára érkeztünk Posta állomás ez.' a postás egy horvát paraszt. — Szegény helyen még enni valót sem kaptunk. 3 tojás s néhány kemény perecz volt minden, mit kaphattunk. A kenyeret itt nem ismerik. Dusinak zabot kértünk; az sem volt. De ha lett volna, azt is a gazdája ette volna meg.
