Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-01 / 48. szám
Budapest, 1895. IV. évfolyam 48. sz. Vasárnap, deczember 1. BUDA ÉS VIDÉKE KÖZIGAZGATÁSI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK KÖZLÖNYE. Szerkeszti : SSDÉIj "ST" Z G- "ZT ZJ" X_i KIÄD0-HIYÄTÄI,, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér. Alkotás-utcaa 12 a. Sittke-hái. Megjelenik minden vasárnap. Elöflsetéai árak: Egész évre 12 korona, fél évre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. SZIÍlKKÍlSZTÖSÍG, I. kér., Alkotás-utcza 12/a. Saöke-háa. kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. A munkások. Nehéz az ólet, küzdelemmel jár a megélhetés. A szomorú helyzet megjavítása, állami gondok feladata. Panasz hallatszik fel minden oldalról, de erőszakoskodással javítani a helyzeten, annak, a ki jogállamban ól, nem vezethet czélra soha! Csak az az ember, ki öntudatában van létérdeke felett; csak az az ember bírálhatja meg, vájjon jogosult-e saját exintencziáját koczkásztatva oda dobni egy egész családot a vóginsógnek ?! A nagyhangú szavak, a kimondott szók, az elkeseredésnek a szava majdnem annyit jelent, hogy most követelnünk kell mindent, a mi éppen nekünk tetsző dolog. Az „én“ mindenkor előtérbe nyomulhat, de mindig cs°^ «■ törvónyhatá- rain belől. A férfi, a kenyórkereső soha sem dobja oda nejét, gyermekeit a véginségre csak azért, mert felbujtva, jól esik neki ha egy-kót napra oda hagyja műhelyét, hogy szesz és gőzzel telt korcsmái levegőben zajos tetszés között mondja el mondani valóját, és követelje sorsának megjavítását. Hát más alkalom nincs erre ? A gyülekezés joga az alkotmányos és jogállamnak egyik kritériuma. Hát tiltja valaki, hogy az elkese- redetség szavát panaszba foglalva, fel ne küldjék oda, a hová illetékes? Mórt nem teszik ezt ? Azt mondhatják erre, hogy száz és száz memorandum és peticzió érkezett már be a képviselőházhoz, de segítve helyzetőkön nem lett semmivel. Jól van ! elhisszük, de ez még ne legyen lemondás, hanem a további kérelmezés egy njabb momentuma, és kopogtassanak addig, mig panaszuk meghallgatásra talál. Még a magyar munkásoknak lehet czitálni a szent irás szavaiból: „kopogtassatok és megnyittatik nektek“, de a külföldről bevándorolt agitárok e vérrel szentelt haza földjén ne vessék meg lábukat, mert csak a romlásnak ágyát vetik meg. A kinek se hazája, se vallása nincs, az nem mi közibünk való! az menjen más országot keresni izgatásának helyéül, de ne fészkelje magát Magyarországba, a hol első sorban a munkások: hazafiak vallásos?k és tervén’' tisztelők. A hazának minden rögéhez ragaszkodik a jó becsületes, magyar munkás, ha a megélhetés forrását megadják neki. Béketürő, dolgos és szorgalmas, mert ól hazájának, és ól családjának, a melyet rajongással szeret. De a kiket meghalt elődeinek sírja nem vonzza, a ki apjának, anyjának sírját nem tiszteli, a kinek mindegy, ha idegenbe hajtja is le fejét; az keressen magának más hazát, vagy ha itt akar élni közöttünk: tisztelje a törvényt, a melyet a koronás felkent királytól az utolsó koldusig mindenkinek tisztelnie kell. Ha fáj a munkások sebe, gyógyítani kell; ha a mostani viszonyok mellett a megélhetése tűrhetetlen, segíteni kell rajta okvetlenül; ha megdolgozott verejtókes munkájáért nem kapja meg tisztes bérét, úgy az államgépezetet kell elővonni, hogy törvény által biztosítsa sorsukat; de törvénytelen utakon és módokon megbicsaklani, és „Hands Of- fot“ kiáltani, és a feleséget és gyermekeket kivált most tól-viz idején nyomorba taszítani, egyetlen egy tisztességes munkásnak se lehet feladata. Yan mód és alkalom a kérvénye- zésre; követelni is lehet. Alkotmányos jog ez, a melyet ezredéves törvényünk biztosit, de holmi általános sztrájkokkal a munkások saját helyzetét még sulyos- sabbá tenni: lelketlen vállalkozás, s áldatlan munka. Nem a tőkét, nem a munkaadót védjük mi, hanem lelkünk igazából védjük a munkások érdekét, Ez az egyetlen czél lebeg előttünk akkor, a midőn óva intjük őket a törvény tiszteletre. Mindennek eljön majd az ideje, a várakozás, a türelem még nem a lemondás, nem a halál, mert még az enyészet felett is győzedelmeskedik a „feltámadás“ vigasztaló szava. Pónöge Lőrinci a diszelnök, a diszdiktá- tor, a munkás segítségére jött földmives, a kedves ünnepelt szintén úgy érezte magát, mint a kinek fogát húzzák ... de azért megüllte helyét, mert a komédiának úgy kívánja rendi. Boszankodott Péterre. A bátyja Máté ur elhódította előle Káva Ferkó kenderföldjét. Péter beszédében is csak a sárga kaján irigységet kereste. Nézett ide, nézett oda. Mit szól ehez a védnök báró, mit szól hozzá felesége, a védnök n ő, mit a derék és szájas Muhar. Van-e pénz nincs-e pénz a ládafiában Ó3 milyen légyen hát voltaképen az állapot. Hol vannak az e 1- v e k, hol a tövisek ? Mik légyenek az elvek azt nem sejditette még egészen, de a tövisek boronálását úgy érezte a hátán mintha köpülyözték volna. Még bekövetkezhetik, hogy se pénz se hivatal. Ez a Dombor gyerek megrontja a dolgok folyását. Klotild és a báró izgatottan várták mi fejlődik ebből ? Hát egyszerre vége legyen mindennek ? Szétoszoljanak a tropikus álmok, oda a királyság, oda a kivándorlás. Elevenökre tapintott Péter. Két ut nyílik: fuss vagy fizess. Muhar Manó elveszítette teljes lélekjelenlétét, a tüntető, a népvezér, a vértanú koszoruzó rosszul érezte magát, Csőry Miklós jelenléte zavarta. Ellopta egyszer Csőry télikabátját, ki A „BUDA és VIDÉKÉ“ TARCZAJA. Elvek és tövisek. (Regény egy kötetben.) Irta: ERDÉLYI GYULA. Rétyi Antos István barátomnak! (27) Dombor Péter erős, hatalmas hangja átszelte az elnökség és bennfentes párthívei kiáltozását. A hirtelen támadt ellenzék körülfogta a szónokot éa lezúgta Muhar Manóék zajongását. Halljuk a szónokot! Péter várt mig a moraj elzúgott és akkor beszélt: „Igen kedves barátaim! Orrotoknál fogva vezetnek. A helyett, hogy jogaitok teljesedéséhez közelednétek, messze kerültök ettől. Elvek és tövisek nevében veszik el utolsó filléreiteket. Megtanítanak gyűlölni a helyett, hogy a szeretetben erősítenének. A mit a munkás akar azt nem a gyűlölettel, fenyegetéssel, de a szeretettel nyeri meg. Hangoztassátok jogaitokat. Jöjjön el az egyenlőség, a szabadság, a testvériség országa, de ne erőszakoskodjatok. Az ámitók útjairól térjetek le, kik a zavarosban halászva munkátlanul henyélve élnek a munkás verejtékéből. Szóljatok, zörgessetek, végre is teljesedni kell kivánságtoknak. Hogy pedig a hályog leessék szemeitekről kérjétek csak a pénztárvizsgálatot . . . Kati Péter beszédét figyelemmel hallgatta. Józan és természetes eszével felismerte azt a helyzetet a mibe belekeveredtek. A hiúság, a nagyravágyás mámora legalább ebben a percz- ben eloszlott és felszabadult az egészséges gondolkodás. A bűvölet, melylyel a báró és Kiotild körülvették a beszéd alatt elvesztette erejét. Szeretett volna elmenni innen, haza az akáczfák alá, az udvarba, a kertbe. Úgy hívogatta az édes otthon. Nem ismerte a világot. Ferdén nevelték. Se ur se paraszt. Vonzotta az uraskodás külsősége. Futott a hiúság után. Most sem tudott volna vágyairól teljesen lemondani, de aggódott azon, hogy nem az igaz ösvényen indult el. Péter beszéde szaporította aggodalmait. Hová jutottak? Micsoda nép ez, mely a másikat ki akarja fosztani. Egyszerűségében sóba sem hallott a társadalom forradalmi kérdéseiről. Látott a mezőn vígan énekelve dolgozó, iparkodó munkásokat, kik megelégedve dicsérték az Istent és hozzá fohászkodtak bajaikban. Legfelebb Ábor Ábeltől hallott néha rejtélyes szavakat, mit talán maga Ábor Ábel sem értett. De most rettenetes képet látott.
