Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-27 / 4. szám
Budapest 1895. (4.) BUDA és VI D E K E Január 27. A kerület tekintélyes és nagy befolyású képviselője, Darányi Ignácz mindent elkövet, hogy ez a veszteség ue érje a kerületet. Magától a székes főváros tanácsától is elvárhatjuk, hogy befolyásának egész súlyát fogja érvényesíteni Buda érdekében. A budai érdekek emelésére alakult végrehajtó bizottság közbelépése is meg fog történni, mert vedelem nélkül nem várhatjuk ezt a támadást. Megmozdulnak a kerület körei és egyéb erkölcsi testületéi. A dunántúli kereskedelmi társulat, az ipartársulat akcziója sem maradhat el. Az uj kereskedelmi miniszter, Dániel Ernő tapintatában, méltányosság érzetében, ismert igazságosságában teljes hittel bízhatunk. Méltányos ügyünket tanulmányozni fogja és nem engedi, hogy egy kerület megsemmisüljön. / Várak kiállítása. Mióta a páiúsi Figaro, az 1900-ik évi világkiállítás fényének emelésére a merésznél- merészebb proposicziókkal áll elő; nálunk sem nyugszik a művészi eszméket termelő agy, hogy kultúránk manifestálását minél ékesebben dokumentálja. A többek között ilyen az alább közlött tervezet is, mely Paszthory Jánostól (Böhm Pál festesz tanítványától) ered; mint felette érdekest nem találtuk érdektelennek olvasóinkkal megismertetni. Köztudomású szomorú dolog az, hogy a régi magyar várak nap-nap mellett mindinkább enyésznek s nagyrészt immár annyira romokká váltak, hogy eredeti alakjukat tudással párosult fantázia sem volna képes többé elővarázsolni. Ismétlem, szomorú dolog ez ; mert magyar- i ország történelmének tekintélyes vésze ezekben játszódott le; ezekhez iüződik: ezeket tehát — habár romjaikban is — megmenteni olyan vállalkozás, melynek mély, évszázadokra kiható jelentőségét nemcsak a történész; de a müveit laikus is nyomban felismerendi Ezt elérendő, tervem a következő lenne: A magyar nemesség fénykorát, — a középkort — egykori büszkeségük hajdan fényes, de romjaiban is ékesszóló lovagváraivai „en miniature“, apró modellekben, de a még mindig fennálló kövek törmelékéből kellő háttérrel, művészi kivitelben úgy mutatni be, a mint azokat az ezredév beköszöntése találni fogja; bogy igy a nemzeti múzeumban elhelyezve; még akkor is daczoljanak az idő vasfogával, mikor eredetijük helyén már követ kövön sem talál a krónikás. E romok együtt egymás mellett egy tá* gas, könnyen áttekinthető gallerióban, minden nézőre felemelő hatást gyakorolnának: mint egy parancsszóra szemei elé varázsolván az egész feudális Magyarországot, a minő Nagy Lajos a Ilunyadyak korában volt. A magyar nép meséi, mondái és regéi, melyeket ezer év leforgása teremtett; melyeket a kortársak átéltek, átéreztek s melyeken az utódok (a magyar jellem meiancholikus sajátságánál fogva) ma, a „fin de siede“ idegbeteg s mégis tuljózan korszakában is lelkesülni tudnak: igy kővéválttan, időtlen időkig elévülhetetlen inspirácziói lenn°nek a költőnek s művésznek ! Egyúttal a romok története, rövid conciz stylusban applikálva: valóságos Bell- Lankaster-féle oktatási módszer is lenne, mely az ifjúság fogékony lelkét pillanatok alatt jobban megtermékenyítené, mint a didaktikus tanrendszer szemlélet nélkül nehezen érthető — habár ivekre terjedő — száraz előadása! Haraszti Jelűnek Henrik úrhoz. Nem kételkedünk, mert meg vagyunk győződve, bogy az igazgató úr, mint a ki a közúti vaspálya érdemes vezérigazgatója, és a ki mindenkor szivén viselte és viseli a fő- és székváros közlekedési forgalmának emelését és európai színvonalán tartását, nem fog elzárkózhatni attól, hogy nyomós szavát latba vetve végrevalahára keresztül vigye a budai körút déli vaspálya indóbázáig terjedő! útvonalnak megnyitását. Most már mi sem áll útjában! A m. k i r. kereskedelemügyi ni i~ niszteriumnál a tárgyalások végelintézést nyertek. És midőn ezt tudjuk és bizonyíthatjuk is, nincs megokolása a további halasztásnak. Hát kérelemre fogjuk most az annyira sürgetett útvonal megnyitását. Hiszen az igazgató ur is eltekintett sokszor nagyon sokszor a budai részekre. Tudja azt is jól, hogy kit hivatása és kötelessége ide uyügöz a gőzpárával telt fő- és székvárosba, mégis csak menedéket egyedül a budai részeken keres és találhat. Most az egyszer nem követelünk, nem is sürgetünk, de az igazgató ur jóakaratára apellálunk. 0 rajta, csakis ő rajta fordul meg jogos kérelmünk mihamarabb való elintézése. Ám tegye meg indítványát a legközelebbi igazgatói gyűlésen s okadatolja meg a sürgősséget ha mással nem, azzal, hogy a krisztinavárosi lakók, az Orbán-, Mártonhegy és n émetvölgyi nyaralóknak (kiknek nagy része télen is itt lakik) a vonal megnyitása immár égető szükséggé vált. Kötelességszeriileg szólalunk fel jelenleg, mert tudomásunk van arról, hogy ugyanebben a kérdésben több tekintélyes polgár is hangoztatta szavát és. ugyanily irányú felterjesztést is tett a tisztelt vezérigazgató úrhoz. Nem kizárólag a budai érdekek szempontja az, a mi késztet e sorok megírására, hanem az átutazó nagy közönségé is, a kik manapság kénytelenek gyalogvást megtenni azt az utat, hogy a legszebb panorámában gyönyörködhessenek, mivel az omnibuszok rendesen túl vaunak tömve, a bérkocsik pedig uem állanak mindenkor rendelkezésre, Az igazgató ur bokros érdemeit méltányoljuk, szakavatoltságát s a közúti vaspálya terén tett kitűnő szolgálatai előtt meghajolunk, de szabad legyen ez úttal kérnünk, hogy a budai oldalra is vessen egy pillantást, és hathatós szavával hasson oda, hogy a már semmi akadályba nem ütköző, a budai körút déli vaspálya indulóbázig terjedő útvonal mihamarabb megnvittassék és a közforgalomnak átadassák. Meggyőződésünk és reményünk csak egy lehet, hogy kérelemre fogott jogos követelésünk meghallgatásra fog találni. Az iparosok hitelügye, Az orsz. ipartestület az iparosoknak, különösen a kézrnüipárosoknak bitelügye érdekében egy uj akoziót indított meg, mely — úgy hisz- szük — örvendetes eredményre fog vezetni. Ez a kezdeményezés kétségtelenül nagy jelentőségű. Arról van ugyanis szó, hogy az iparosok, — akik köztudomás szerint gyakran éveken át kénytelenek a vevőiknek nyújtott hitelt holtan hevertetni, — abba a helyzetbe jussanak, hogy e tőkéiket azonnal folyósíthassák és ez által üzletüknek lendületet adhassanak. De magától értetődik, hogy ez az akczió csak akkor vezethet oly eredményre, aminőre hivatva van, ha a haladni kívánó iparosok mindegyike az eddigi tétlenségből felébredve, erélyes ügy buzgalommal hozzálát saját érdekeinek érvényesítéséhez ; és az e czélra megkezdett szervezkedés müvében részt vesz. Az orsz. ipartestület kézműipari és ipar- testületi szakosztályainak kiküldetése folytán e czélra megalakult bizottság a közelebbi felhívást bocsátotta/ közre : „Mindenki tudja, hogy a kézműipar boldogulásának egyik elengedhetlen tényezője az olcsó hitel. Az 'országos ipartestület ezt az eszmét réges-régen hangoztatta, sőt majdnem egy évtized előtt kezdeményező lépéseket is tett, hogy a kézműipar fejlődésének ez elengedhetlen feltétele megvalósulhasson. Az egyesület keblében felmerült indítvány folytán és legnagyobbrészt az egyesületi tagok közreműködésével egy hitel- szövetkezet létesítést kezdeményezte, mely az egyesület védnöksége alatt „Országos iparhitelszövetkezet“ czim alatt 1886-ban megalakult és noha aránylag szűk körre szorítkozott, évről- évre örvendetes haladást tanúsít. Miután azonban az olcsó hitel kérdése a kézműves-osztályra nézve napról-napra égetőbbé válik, ez ügyben az egyesület keblében egy újabb erélyes akczió megindítása hozatott szóba. Az az eszme vettetett fel: hassanak oda az iparosok, hogy a vevőiknek nyújtott, hitelt — épugy mint a nagyiparosok vagy kereskedők —- mozgósíthassák, s ez által abba a helyzetbe jussanak, hogy követeléseiket. — melyek ma gyakran éveken át holtan hevernek — üzletük előnyére érvényesíthessék. Erre a czélra két irányú működés szükséges. Az első az, hogy a kézmtiiparosok egymással szövetkezve, tömörüljenek és oda igyekezzenek hatni, hogy vevőiktől az átadott áruk fejében váltókat nyerjenek. A második az, hogy ezek a váltók — bármily csekély összegről szólnak is — bizton elhelyezhetők legyenek. Ezt az eszmét az országos iparegyesület kézműipari és ipartestületi szakosztálya általános helyesléssel fogadván, annak keresztülvitelével az alulirt bizottságot bízta meg. Miután alapos megfontolás után arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ez az eszme az iparosok tömörülése utján könnyen keresztülvihető és az iparosokra nézve rendkívüli elöny- nyel fog járni, másrészt pedig, hogy az iparegyesület védnöksége alatt álló országos iparhitelszövetkezet, melynek működése eddig is minden tekintetben bevált, szervezeténél és megszilárdult hitelképességénél fogva, az ügy megvalósítására teljesen alkalmas: ezennel felhívjuk tisztelt tagtársainkat, hogy e rendkívüli fontos ügy keresztülvitele végett tömörüljenek és csatlakozzanak minél nagyobb számban az országos iparhitelszövetkezethez. E végett kérjük tisztelt tagtársainkat, hogy az idezárt aláírási ivén aláírásuk által kijelenteni szíveskedjenek, hogy e nagyfontosságu akczióban részt venni kívánnak. Az aláírás egyelőre kötelezettséggel nem jár; azonban a jelentkezők közös értekezletre meghivatván, a szerveskedés részleteit maguk fogják megállapítani és csak e megállapodások alapján fog a csatlakozni kivánónak kötelező aláírása bekövetkezni.“ E felhívásból látható, hogy itt szövetkezeti szervezkedésről van szó, — és a felhíváshoz csatolt alapszabály-kivonat, valamint az orsz. iparhitelszövetkezet utolsó évi zárszámadásából kiszakított, adatok arról tanúskodnak, hogy az a jegeczedesi központ, melyet az emlitett bizottság működésének kiindulási pontjául választott, teljesen megbízható; mert noha ez a szövetkezet eddig szűk körben működött, mindazáltal évről- évre örvendetes előmenetelt tett és már oly takaréklapot gyűjtött, mely a befizetett tőkének több mint 8°/0-át teszi, — a mi az ezentúl csatlakozókra nézve már magában véve is nagy előny. De ez tulajdonképen mind mellékes dolog. A fődolog az, hogy a jelenkori minden irányban rohamosan tért hóditó felfogás szerint a szövetkezeti szerveszkedés a kevésbbé vagyonos ter- melőkr- nézve a boldogulás elengedhetlen feltétele. Elismerte ezt a magyar kormány is, é s ép e őzéiből vette kezébe már régebb idő ót a a szövetkezeti ügy reformját. Igaz, hogy ez a czél még mindeddig meg nem valósult, de hát ennek olyan okai voltak, melyeket felesleges fejtegetni, mert mindenki tudja, hogy micsoda ügyek és körülmények vonták el a közvélemény figyelmét ettől az uj alapvető közgazdasági feladattól. X De épen azért, mert ez az ügy már hónapok óta szünetel, magunk is elengedhetlenül szükségesnek tartjuk, hogy az iparosság maga ragadja kezébe ez ügy mielőbbi keresztülvitelét. A dolog tulajdonképen semmi tényleges
