Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-06-09 / 23. szám
Budapest, 1895. IV. évfolyam 23. sz. Vasárnap, Junius 9. BUDA ES VIDÉKÉ KÖZIGAZGATÁSI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK KÖZLÖNYE. Szerkeszti : IE3 TZ É Xj "2T X Gr "ST “CT Z_i KIÄD0-HIY ÄTÄI^, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér. Alkotás-utcia 12 a. Ssöke-ház, Megjelenik minden vasárnap?—*~- Elöflaetéai árak: Egész évre 12 korona, fél 'Nvre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. I. kér., Alkotás-ntcza 12/a. Szoke-liiíz. kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Turisták. Üdvözlöm a magyar vándorokat és a magyar turistákat! Nehéz volna eldönteni melyik a jobb szó, a vándor vagy a turista. A vándor a német wan.de- rerból ered, de már egészen hozzá szokott a fülünk és megérti azt az utolsó paraszt ember is. Régen, nagyon régen befészkelte magát ez a szó nyelvünkbe és elfogadható. Valami oknyomozó nyelvész egyszer felfedezi azt, hogy talán nem is német szó, hanem egyszerre termett több nemzetnél. Kemény gyerekek a turisták, de ők sem győzik meg a nyelvészeket, mert a nyelvészek számtalan iskolája, ezer eltérése, haj bakapása még a drámaírókat is megdöbbentené. A hány emberünk keleten járt az mind más-más elméletet hozott haza. Nem tudom igy van-e, de én igy olvastam ki bölcs és homályos Írásaikból. Nyelvész uramék akármit beszéljenek, nekem a vándor jobban esik, mint a még most nagyon is idegen turista. Szerettem volna, ha vándoroknak nevezik magokat a turisták és csak zárjelben volnának turisták, hogy a külföldi ember is megértse. No de hát a név mellékes, fő a czél. A turistaság bátor, testedző, lélekemelő szenvedély és ha a hazában történik hazafias erény. Megírtuk már többször, többen és többféle alakban, hogy milyen fontos a magyar föld megismerése. Kalapemelve ismerjük el, hogy a magyar turisták hazafias missziót végeznek. Nagyon sok eddig ismeretlen pontot jártak be és divatba hozták úgy, hogy a külföldről is felkeresik ezeket a remek pontokat. Az ifjúságnak, különösen az egyetemi ifjúságnak, szóval a diákságnak, legkivált szünidőkben, mint hajdan be kell barangolni az országot. A garabon- cziás diák alakja a diák-vándorlásokból ered. A diákok hazulról, hazafelé jártak- keltek. Népmeséink és adomáink telve vannak diákokkal és diák-tréfákkal. A népélet és a népdalok össze voltak forrva a diákokkal. Szívesen látták a vándor diákokat palotában és gunyhóban, mert messze földről hoztak híreket és meséket. A magyar diákság története is méltó tárgy lenne egy hivatott iró számára, természetesen ha nem felületesen, de kellő komolysággal Írnák meg. Nagyon érdekes diáknaplókat lehet találni egyes családoknál. A feljegyzések tanuságosak és adatok a kor történetéhez. Érdekes ez már az élelmiszerek árhullámzásának tanúsága miatt is. Vándornál, utasnál, turistánál legjellemzőbb az, hogy Ítél meg egy-egy tájékot, egy- várost, mi hatotta meg legjobban? Az eredeti magyar emberek többnyire egyformán ítéltek meg egy-egy várost. Ezekben a naplójegyzetekben sok élczre találunk, sőt bizonyos egyöntetű vándorhumor is van. A turisták közlönyének egyik folyó évi számában a magyar falukról kovácsolt élezek gyűjteményét találjuk, miket az érdemes Hanusz István kötött egy csomóba. A diák-vándorlások alkották és terjesztették ezeket az élezeket. Hasznos munka volt a gyűjtés, mert közmondásaink és tréfáink veszendő félben vannak és ideje volna Erdélyi János közmondásait ismét kiadni, ellensúlyozására bizonyos szálló igéknek és szaftos mondásoknak, melyek jobbára csak garázdálkodások és kényszerek. A miket elmondottam azt nem akarom ismételni. Tárgyamnál maradok és csak a turistaságról beszélek, de nem hallgathatom el, hogy a sajtó közönyös a közhasznú egyesülettel szemben és sem a turista-egyesületeket, sem kiadványaikat nem propagálja és a turista ügyekkel alig foglalkozik. „A BUDA és VIDÉKE“ TARCZÁJA. Elvek es tövisek. (Regény egy kötetben.) (3) ' Irta : ERDÉLYI GYULA. Tovább is beszélgettek volna, ha kasznár Penege Lőrincz nem fordul be a csárdába. Senki a világon nem volt büszkébb mint ő a parasztságára. Azt tartotta a paraszt a világ. Más ember minek is rontja a levegőt. Penege uram csak lefelé beszélt igy, felfelé szeretett parolázni az urakkal. Nagyon jól esett neki, ha kasznár urnák szóllitgatták. Azért hívták őt kasznárnak, mert ő osztotta ki az uraság feles földjeit, harmados kaszálóit. Vállalt mindenféle fuvart és mezei munkát. Megfizette az uraság is, meg fizették a vállalkozók. Ur előtt szidta a parasztot, paraszt előtt az urat. Fekete göndör haja volt mint a czi- gánynak és hosszú fürtökbe lógatta a vállaira, a koponyája alá fésűt dugott. Urnák nézte magát a tükörből, de sikerült paraszt volt. Gyékény-sátoros zöld kocsiját három ló húzta, a lógóson csengő, a miről már messziről tudták, hogy itt jön kasznár Penege uram. Közelről a köhögéséről ismerték fel. Köhögött, ha kellett, ha nem, hogy megtalálja a czifra beszédet. Ezüstpitykés dolmányából dohányzacskó fityegett, a végén nemzeti szinü bojttal. Debre- czeni vágású pipáját foghegyre szoritotta és úgy beszélt, hogy sohasem vette ki a szájából. Ha nagyon uras akart lenni, a beszédét senki nem értette, úgy kellett azt szétszedni szóról- szóra és mégsem tudta az ember, mit is akar hát kasznár Penege mondani. Ezért tisztelték őt a gyengébb elméjüek okos embernek. A hol megakadt ott köhögött, elharapta a szobását, kihagyta a felét és megint belekapaszkodott valami furcsa szóba. Döczögött akárcsak a faeke a rögös földön. Belevéste az elméjébe az urak beszédét és e szerint szabta a magáét. Dombor Máté és a Méretlen csárdás előtt úgy beszélt, a hogy az édes anyja tejével szivta magába, csak ritkán czifrázta. Adj’ Isten jó napot pajtás uramék! — Fogadj Isten szomszéd, milyen szél hozza erre mifelénk . . . — Se alsó, se felső, magam sem tudom mert mindenütt megelőztem a szelet. — Táltosok azok a lovak . . . — Ne csufolkodjék komám uram, mert ha meglátja ezt a három szélc3ufitót, egy kis tanyáját oda adja értök. — Talán egy képet, a min tanya van, igen ... — Mivel szolgálhatok kasznár uram ? — A közepéből legdrágábbat adjon. A csárdás odatette elébe a bort. Kasznár Penege Lőrincz nem igen válogatott. Ha czifra volt az üveg meg a pohár, jó volt a bor is. Csak azt szerette, ha megkülönböztetik. A piros metszett pohár, a kristály üveg mégis csak neki jutott é3 nem Dombor Máté urnák, a ki urból parasztosodott, nem úgy mint ő, ki parasztból urasodik. Azaz urasodnék, ha tudna. Követválasztásoknál van jó dolga, akkor ölelkezik az urakkal. Oda áll a hol hasznosabb. Holmi pénztelen jelöltet biz ő nem támogat, mert a szegény ember szédül, a gazdag nem esik le az ülésről. Lefelé a szegényeknek ezt mondja: a szegénynek nincs mitől szédülni, a gazdag elesik, mert jóllakott. Hogy mit r akar ezzel mondani azt maga sem tudja. 0 kiszabja, más tegye bele vagy fejtse ki a bélést. Megértik azt, mikor a hordó gurul. Ez az ékesszőllás. Ebből fakad az éljen ... Dombor Máté helyesen vélekedett. 0, Dombor Máté fogadni is mer rá, hogy nem igaz magyar fajból való kasznár uram ő ki- gyelme. Az igaz magyar ember a kinek számára a nagy világon hazánkon kivül nincs helye nem igy gondolkodik, igy csak valami gyülevész náczió beszélhet. A magyar őszinte. Királya előtt sem hazudik és a népet sem ámítja. A kit nem szeret ahoz nem dörgölőd- zik. Háta megett senkire nem beszél, de szembe rózsám, ha szeretsz. Vannak urak, a kik az ilyen kasznár Penege Lőrinczeket kényeztetik, a ki annyira elbizakodott paraszt, hogy választások idején, mikor a képviselőjelölt neje Öntögette poharába a bort, elpártolt a másik táborba, mert a nagysága elfelejtette a savanyú-vizet is beleönteni a poharába. A másik táborban is elmondotta azután azt az ismeretes pohárköszöntőjét. Előtte köhögés, utána köhögés s a közepe ez: Éljen az egész! Erre azután sietnek kasznár urammal ke-
