Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-11-10 / 45. szám
Budapest, 1895. (8.) BUDA és V I D E K E. November 1 0. egyike közel 100 előadást ért el, melyeket egész Budapestnek közönsége látogatott s melyek jövedelmei a népszínház fennállását 1862. és 1863. biztosították. 1864-ben azonban a népszínház viszonyai mindinkább roszra fordultak. A közönség érdeklődése hanyatlott, a jövedelmek megapadtak, Molnár nem volt képes személyzetét pontosan fizetni, a mi az igazgató és színészek közötti folytonos súrlódásoknak és viszályoknak volt kutforrása. A személyzet és a hitelezők részéről minduntalan panaszok érkeztek a fővárosi tanács- hoz és kormányhoz. Mig végre néhány hitelező erélyesebb fellépése folytán Budaváros törvényszéke 1864. julius 23-án 8379. sz. a. kelt végzéssel Molnár György színigazgató ellen a csődöt rendelte el. Ennek folytán Molnár kénytelen volt az igazgatástól visszalépni s a városi tanács azon kényszer helyzetbe jutott, hogy egyrészt az előadások folytatása, másrészt a sziniszemély- zet érdekében ideiglenesen intézkedjék. Petrovits Szilárd budavári főkapitány közbejöttével egy szinibizottság alakíttatott, melynek tagjai voltak: Dózsa, Együd, Partényi és Szilágyi színészek, elnöke pedig Reményi Lajos ügyvéd, mint Molnár György csődtömeggond- noka.* Ezen bizottság színi és művészeti kérdéseket illetőleg Szilágyi Bélát bízta meg a vezetéssel s így az előadások folytathatók voltak. A bajok azonban nam szűntek meg; a jövedelmek még inkább hanyatlottak s a színház személyzete szeptember 20-án egyenesen Pá fify Mór helytartóhoz adott be 6255. sz. a. egy panaszos kérvényt, melyben Szilágyit a további vezetésre alkalmatlannak nyilvánítják és kijelentik, hogy vezérlete alatt tovább nem működnek. Kérik, hogy Szilágyi elmozdittassák és helyette „egy szakavatott egyén, egy valódi ügybarát kineveztessék“. E kérelemnek azonban a helytartó szeptember 29-én 6396. sz. a. kelt leirata szerint hely nem adatott és kimondatott, hogy „a népszínházban adandó előadások 1864. október utolsójáig megállapított határnapjáig“ Szilágyi Béla művezetőnek ideiglenesen megmarad.** Ha ezek után a személyzet és művezető közt a béke helyre lett volna állítható s a jövedelmek legalább annyira javultak volna, hogy azokból a napi kiadások mellett, a személyzetnek szerény igényei ki lettek volna elégíthetők, a népszínház bezárása talán még ki lett volna kerülhető, mert a városi tanács óhajtotla volna a fennmaradást és még némi áldozatokra is kész volt. De a viszonyok ellenkezőleg mind rosszabbra fordultak, a perpatvar a színházban, mind hangosabbá vált, azonkívül pedig mindinkább szaporodott azok száma, kik úgy maga a szinház, mint intézmény, az igazgatóság és egyes színészek ellenében követelésekkel léptek fel, panaszokkal járultak a városi hatósághoz, keresetekkel a bíróságokhoz, s a mi tulajdonképpen döntő volt, még a legkisebb hitelt is megvonták, minek folytán a társulat tagjai szétoszlani kezdettek. (Vége köv.) Béke jelek. Sokszor irtunk már arró!, hogy Buda társadalmi erejét elforgácsolja a sokféle kör és a sokféle klikk. Ebbe a darázsfészekbe eddig belenyúlni óvakodtunk, de most az események figyelmünket e kérdésre terelik. Buda egyik kerületében, hol a községi választások nagy lángokban csapódtak fel, magától indult a békülés, az egyesülés mozgalma. ügy értesülünk, hogy tanácskoznak a kerület két körének egyesítéséről. A törekvés, az akarat igen szép, csak az a kérdés, lesz-e neki eredménye ? Ha volna, ezzel csak a polgárság nyerne, mert az egyesülés után minden akcziót több erővel lehetne kifejteni. Ennek nemcsak köz- igazgatási, de társadalmi szempontból is nagy jelentősége lenne. * Fővárosi levéltár: Petrovits kapitány jelentése 1864. julius 27-ről 414 sz. alatt. ** Fővárosi levéltár: A 6255. számú panasz és a 6396. sz. végzés. Az igyekezet szép, de mit szól hozzá a gyakorlat és tapasztalat? Eddig úgy láttuk, hogy minden ilyen egyesülésre való törekvés a csirában fűlt meg. Az engesztelő bizottság összeül', tanácskozik és el is oszlik a nélkül, hogy valamit határozott volna. Az ellentétek kiköszörülése lehetetlennek mutatkozott. Mindegyik fél azt akarja, hogy a másik engedjen. Tehát egyik sem enged és tovább folyik úgy a hogy folyt. Az a tanácskozás, mely most indult komolynak látszik. Adja Isten, hogy úgy legyen és szentelje meg akaratukat az egyetértés szelleme. Mindegyiknek kell valamit engedni és valamiről lemondani. Lesz-e ehez elég erő az a kérdések kérdése, mit kíváncsian vár az egész polgárság. Ha a kiegyezésnek sikere lenne, úgy más kerületek is követnék a példát és a közügyek kérdései rohamosabban oldódhatnának meg. Nagyon természetes, — és ép azért nehéz, — bogy a személyes ügyeknek háttérbe kell szorulni és a sérelmeket elfelejteni. Ne keressék a régi hibákat, de ki-ki igyekezzék nagyobb lenni a kiengesztelődés erényében. Nem mindenki jogosult a szereplésre a ki szerepel. Annak lehet igazán szava, ki tettekkel bizonyítja jogosultságát. A körök feladatát, hivatását emeljük eszményibb színvonalra és akkor a siker elmarad- hatlan, de e nélkül minden tárgyalás meddő lesz. Mi a magunk részéről üdvözöljük a kezdeményezést és örülni fogunk, ha a várakozó közönségnek jó eredménynyel számolhatunk be. Mária Josefinum. — Kérelem, a Mária Jozefa királyi herczegnő ö fenségének fövédnöksége alatt létesítendő »Márta Josefinum« gyógyíthatatlan nyomorék gyermekek menedékházának nyújtandó segélyért. — A sok oldalról igénybe veit emberiség, mely alamizsnájával a nyomor enyhítésére siet, a nyomornak egy kiáltó neméről megfeledkezett ! Mig hazánkban a süketnémákról, vakokról, munkaképtelen aggokról, őrültekről stb. ha nem is a kívánt módon, de mégis úgy a hogy gondoskodva van : addig a társadalom jószívűsége teljesen megfeledkezett a gyógyíthatatlan nyomorék gyermekekről. Ki ne látta volna, hogy e szegény gyermekek még városokban is, de mennyivel inkább falvakban a durvább lelkületű nép által a „falu csúfjaivá, a falu bolondjaivá“ téve, mennyire ki lesznek vetköztetve még lelkileg is minden emberi formából. Ki ne látta volna, hogy korcs szüleiktől koldulásra unszolva házról-házra vonszolják nyomorult testüket ? hogy e szegény teremtések az emberiségnek borzadályul, lelketlen szüleiknek pedig sokszor erkölcstelen keresetforrásul szolgának ? Ki ne hallotta volna, hogy lebujokbau úgynevezett „gyámolóik* úgy várnak rájok mint odújában a duvad zsákmányára, s ha koldulással eleget nem kerestek nekik, kegyetlenül ütlegelik, kínozzák őket ? Vagy végre — ha a legeslegjobb esetet veszszük — ki ne látta, vagy nem hallotta volna a nyomornak azt a megdöbbentő képét, mit ezek szülőiknél előidéznek nyomorult életükkel, kiket mindennapi kenyérkeresetükben hátráltatnak ? Ezek mind jól ismert dolgok ! A könyörületes szivüekhez fordulunk. A könyörületesekhez, kik látták már, hogy mi a nyomor, mi a szegénység, mi a sülyedés, mi a végső elcsüggedés, mi a kétségbeesés! Fájdalom a nyomor annyi alakban látható, hogy az ember azt sem tudja melyikhez siessen előbb alamizsnájával ? A szegénységnek az a képe még, mely csak a nagy városok fényes csarnokaival képez ellentétet, szánalmat ébreszt csupán, de ha már oly nagy a nyomor, hogy annak hordozói még a legszegényebb ember szomorú viskójára is csak félelmetes irigységgel nézhetnek fel: a nyomornak az a képe borzadályt, rémületet szül ! Van szegény, a ki százszor szegényebb a szegénynél is! E szivükben csordultig keserűséggel telt szülőkön s nyomorék gyermekeiken kívánunk segíteni, kikben az Isten képét úgy kell megmenteni ! Vallás-erkölcsös nevelés, ápolás, gondozás által a rájuk nézve nyomorult életet elviselhetővé akarjuk tenni! azért elhatároztuk, hogy a külföld számos városában már levő „nyomorék gyermekek menhelyéhez“ hasonlót állítunk fel hazánkban. Saját ereinkkel ebhez teljesen hozzájárulunk ; de ha csak 20—30 gyermeket akarunk megmenteni, már ahhoz is oly nagy összeg kívántatik, hogy a jólelküek segítségéért esedezni kénytelenek vagyunk. Azért esdve kérjük, e menháznak melybe az egéíz országból valláskülönbség nélkül fognak gyermekek felvétetni s mely Sopron városa környékén irgalmas nővérek vezetése alatt fog felállittatni, létesítéséhez kegyeskedjék bármily csekély alamizsnával hozzájárulni, köszönjük ezt előre is a nyomorék gyermekek nevében; de ezerszeres lesz köszönetünk — és ezért különösen könyörgünk — ha a menház fenn- tertásához bármily csekély évi hozájárulást ha csak egy koronát is megajánlani kegyeskedik. Kelt Fülesen, 1895. évi október hó 20-án. Gróf Almássy Györgyná, szül. Zichy Zenaida Grófné. Idősb gróf Almássy Kálmánná, özv. gróf Andrássy Gyuláné, gróf Andrássy Tiva- darné, özv. gróf Sztáray Vilmosné, gróf Palla- vicini Crescencia, gróf Cziráki-Almássy Erzsébet, gróf Hadik-Barkóczy Endréné, Jekelfalussy Sándorné, gróf Bissingen Nándorné, özv. gróf Zichy R.ezsőné, Simon Ödönné főispánná, gróf Hadik Karolina, gróf Andrássy Tivadar, gróf Hadik-Barkóczy Endre, gróf Audrássy Gyula, báró Augusztinetz, gróf Zichy Jakab, gróf Almássy György. Buda, vidéke és a kiállítás. (Levél a szerkesztőhöz.) A megkezdett nyomokon haladjunk tovább. A kiállítás érdekében indított mozgalomhoz szólljanak hozzá. Nem azt akarjuk mi, hogy az erő szétforgácsoltassék és versenykiálli- tást rendezzünk. Ezt a feltevést visszautasítom. Mi azzal, hogy Budát emelni akarjuk nem elválni, de közelebb akarunk jutni Pesthez. A kiállításból is csak olyan részt szeretnénk venni, mely czé- lunkhoz, Buda és vidéke emeléséhez közelebb juttat. Egy magánvállalkozás már is hozzá fogott a munkához. A Lágymányoson Konstantinápoly t mutatják be, az arany szarvú öböllel. Egy darab keletet varázsolnak ide s ezzel is több látni valója lesz a kiállítás látogatójának. A Wv szép és érdemes a keresztül vitelre. A munkálatokat megkezdették. Szeretném, ha úgy építkeznének, hogy valami állandó maradjon. A kiállítás alatt a gyermekek kiszorulnak a városligetből, milyen derék lenne, ha a városmajort, a hová most már szaporább a közlekedés, a gyermekeknek rendeznék be. Gondolkodni lehetne élelmes vállalkozókról. Egy gyermek-szinház, egyéb mutatványok, az állatkertből nehány állat, játszóterek berendezése által a közönség mindjárt többször keresné fel a városmajort. Hiszen különösen a fővárosi balparti gyermeknek alig van olyan helye hol labdázhassék és egyéb gyermek-játékokat játszék. Az iskolákban még mindig nem hozták be a nagyobb gyermek-kirándulásokat. Sétával nem edzik a gyermeket. A tanítók vezetése alatt Buda és vidékére számtalan kirándulást lehetne rendezni és az oly hasznos turistaságot a gyermekekkel kellő felügyelet mellett meg- kedveltetni. Ajánljuk a tanítók és turisták figyelmébe a gyermek-kirándulásokat Buda és vidékén. Szerkesztő ur többször vetette fel azt a kérdést is, miként lehetne Budát a közel fekvő községekkel jobban érdekközösségbe hozni ? A „Buda és Vidéke“ egyik legelső számában volt arról szó, hogy a budaiak és a községek közös értekezletre gyűlnek. Mi történt ebben a tárgyban nem tudom. Ezúttal én is indítványozom, hogy a Tátra
