Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-11-10 / 45. szám
Budapest, 1895. (41 BUDA és VIDÉKÉ. November 10. park mintájára alakuljon egy buda-vidéki park a közös czélok emelésére . . . Tanácskozzanak közösen a kiállításnak kiaknázható előnyeiről. M. T. A pestmegyei gazd. egyesület által rendezett ál 1 atdijázások. 1895. október hó 13-án. Bián. Szarvasmarha díjazás. Az egyesület által rendezett díjazást Baross Pál szakosztályi alelnök, Vásárhelyi Géza jár. társelnökkel és Tahy Iván szolgabiróval, mint a hivatalbeli társelnök helyettesével s a jár. bizottsági tagok közreműködésével vezette. Elvezettetett: 11 drb tehén. Dijaztatott: Arany oklevéllel: Weisz Adolf je- női nagybérlő 2 dib simmenthali tehene. Pénzdíjjal: I-ső díjjal, 30 koronával, Mahr Anna torbágyi lakos tehene; II-dik dijjal, 15 koronával, Eck Albert B -Orsi lakos tehene; Ill-dik diijal, 10 koronával, Reichenbach Antal biai lakos tehene. Elővezettetett: 25 drb üsző. Dijaztatott: Arany oklevéllel: Weisz Adolf je- női nagybérlő 4 darab félvér és telivér simmenthali üszője. Pénzdíjjal: I-sö dijjal, 50 koronával, Steiner György perbáli lakos üszője ; Il-ik dijjal, 20—20 koronával, Eck Albert B.-Örsi lakos és Tamás Mihály biai lakos üszői; Ill-dik dijjal, 10 —10 koronával, Werle János budakeszi lakos, Kasser Sebő telki lakos üszője. Elismerő oklevelet nyertek: Reichenbach Antal biai, Bálint István herczeg- halmi, Pénzes József biai lakosok sikerült üszőikért. Az egyesület által rendezett díjazáson a járási bizottság tagjai buzgón közreműködtek s átltalában azt tapasztaltuk, hogy ezen a vidéken a marhaállomány úgy fajtára, mint tartásra nézve kitűnő. A díjazott állatokat összeállítva, bármely czélirányos s egyöntetű tenyésztésnek jó alapját képeznék. Árvák kegyelete. Megható módon rótták le hálájok és kegyeletük adóját a székes fővárosi I. kér. Mayer- árvaház növendékei halottak estéjén legnagyobb jótevőjük, a 38 év előtt elhunyt Mayer Ferencz cs. és kir. tábornok iránt. Gyászlobogó alatt vonultak ki d. u. 3 órakor igazgatójuk és tanítóik vezetése mellett a budai vízivárosi temetőbe s a szépen gondozott s ez alkalomra gyönyörűen feldíszített és kivilágított sirt körülállva, három hangra betanított szép gyászénekkel nyitották meg a szomorú ünnepet; a síremlékre rátevén előbb az élővirágokból font díszes Koszorút. Az ének elhangzása után a sir legfelsőbb lépcsőjéről Somlyay József, igazgató a következő beszéddel emlékezett meg az elhunyt nagy emberbarátról: Kedves gyermekeim ! Egyszerű, rövid felirata e sir-emléknek azt hirdeti, hogy itt nyugszik Mayer Ferencz tábornok, árvaházunk megalapítója. Sokat, nagyon sokat mond e pár szó. Tábornok nyugszik itt. Egy katona, ki esküt tett arra, hogy fegyvert fog kezébe s véres csatákban visszaveri a haza ellenségeit. Esküt tett arra, hogy ura, királya felhívó szavára kész elhagyni legdrágább szeretteit, hogy vérét, életét áldozza nemzetéért, királyáért. Mayer Ferencz tábornok teljesítette kötelességét hűen, odaadással hazája és királya iránt; de legodaadóbb szeretettel teljesítette szent hivatását legfőbb hadura: a mindenek alkotója és Istene iránt. Ha volt valaki az életben, ki megértette és követte az Ur legelső és legfőbb parancsát: Szeresd az Istent mindenek felett s szeresd embertársadat, mint tenmagadat, Mayer Ferencz bizonyára az elsők közé tartozott. Avagy szeretheti-e jobban valaki Istenét és embertársát, mint szerette ő, ki mindenét amije volt, azoknak hagyta, a kikről nincs, ki gondoskodjék: az elhagyott, szegény árváknak. Mig egyik kezével ő halált osztogatott, a másikkal életet adott. És élfet ő ma is s éltetni fog, mig e föld áll s mig e világon árvák, elhagyottak lesznek. Szeretet volt az ő élete, szeretet a halála, szeretet a megsemmisülése is. S bár porai itt nyugosznak e hideg földben, de szeretetének tüze ki nem alszik soha. Melegít az a mi leikeinkben s melegíteni fog emberöltőkön át a szegény árvák szivében. A költő mondja: Nem hal meg az, ki másra költi dús élte kincsét, habár napja fogy. Igaza van a költőnek. Mayer Ferencz nem halt meg; dús élte kincsét reánk hagyta, él mi bennünk s él örökké utódaink lelkében. A gyász e napján mi szeretettel és hálával adózunk szent emlékének. Legyenek áldva, legyenek megszentelve porai a Mindenható szent kegyelme által — Amen! E megindító beszédre ismét az árvák gyászéneke következett, mely után Császik Ferencz, intézeti árva s reáliskolai tanuló mondta el áhítattal a sir lépcsőjéről a következő szép imát: Mindenható örök Isten! Te, ki gondoskodói az ég madarairól a rét virágairól, kinek tudta nélkül nem hullhat el egy bogárka, nem egy hajszál; te Örökkévaló ! nem hagyod el szegény árváidat sem, goruloskodol rólunk atyailag a balsorsban. Minékünk is elküldéd angyalodat egy jó és nemes ember képében, ki isteni sugalmad értelmében az elhagyottaknak hagyta földi javait. Kenyérhez juttatott bennünket az Ínségben, ruhához a hidegben, hajlékhoz az idő viszontagságainak közepette. Áldassék érte neve és emléke minden időben ! Áldassék érte a Te neved is örök jóságu Isten! a midőn arra kérjük nagy kegyelmedet, hogy azzá lehessünk, amivé teremtettél; emberré, hogy azzá lehessünk amit szent vallásunk követel : jó emberekké, hogy azzá lehessünk, amit hazánk, királyunk s elöljáróságunk vár tőlünk: hasznos emberekké, alázatosan könyör- günk egyszersmind: adj békességet mindeneknek, jusson áldásod teljes bősége a jótevőknek, az elhunytaknak pedig és ami drága halottunknak adj csöndes békességet és örök üdvösséget! Amen! A megindító szép ünnepet, melyet a sírok látogatói közül igen sokan könnytelt szemekkel hallgattak végig, ismét az árvák szépen előadott gyász-éneke zárta be. Legnagyobb jótevőjük sírjától búcsút véve, az árvák felkeresték Walheim Jánosnak, az árvaház első hatósági gondnokának nyugvóhelyét; itt, valamint babarczi dr. S c h w a r t z e r Ferencz volt iskolaszéki elnök sírjánál is rövid imát mondtak s az elhunyt jótevők emlékét áldva, lelkűkben a hála és kegyelet megszentelt érzelmével hagyták el a holtak csendes birodalmát. Ismerőseink. (Árnyak és fények.) Dr. Darányi Ignácz. Ismerőseink csarnokában kiváló helyet foglal el Darányi Ignácz, kit a király bizalma a képviselőház alelnöki székéből, a földmivelés miniszterévé szólított. Ha valakiről úgy róla mondhatjuk el, hogy jó ismerősünk. Darányi soha nem adott mást, mint a ki volt. Sima diplomata természete nagyon rokonszenves. Soha senkit életében meg nem sértett, meg nem bántott, senkinek kellemetlent nem mondott s a ki csak hozzá fordult azt szívességekkel kötelezte le. Darányi Ignácz egy igazán jó nevelt ember, ki boldogult szülei körében, családi otthonában tanulta meg a keresztény ember szeretet kultuszát, mily vallásos érzéseket örökölt és egyházának hű fia és vezére. Szülei patriarchális gondolkodását örökölte a mit csak öregbített a modern tanulmányokkal. Életét tanulásnak és munkának szentelte. Már kora ifjúságában komolyan készült jövőjéhez Tanult és dolgozott. Az élet szórakozásából kevés részt vett, de azzal többet a kötelességek teljesítéséből. Mint jogász éles elméjével, bonczoló képességével és ítélő tehetségével tűnt ki. Férfi kora küszöbén, már az igazságügy miniszterségére jelölték, O nem vágyódott hivatalra, magas polczra úgy szólván kitért előle. Egy nagyon fontos ügy ellátása került kezeibe ez a Tisza szabályozás ügye volt. Rendezetlen, visszás állapotok, perpatvarok a kormány, megyék és társaságok között. Neki köszönhető a rendezett állapot. A Tisza szabályozást a^posan tanulta és biztosan vezette, lelkesedett érte. E lelkesedés tanúbizonysága az az emlék mit Vásárhelyi Pálnak a Tisza szabályozás nagyérdemű szabértőjének emeltetett. Sokféle munkásságából a Vörös-kereszt- egyletet említjük, melynek gondnoka szervezője és erőssége volt. Fáradhatlanul működött az egyesületért. Szorgalmát, fáradtságát fényes siker koronázta. A budai református egyház alapításában a templom építésében oroszlán része volt. Úgy követte vallását, hogy soha más felekezetet nem botránkoztatott. A budai társas élet minden mozzanatában részt vett. A közügyekben elfáradva közénk jött pihenni és szórakozni. A főváros törvényhatósága gyűlésein érdekeinknek hatalmas és tekintélyes szószólója volt s igazán lelkiismeretesen képviselte Budát itt és az országgyűlésen is. Mi őszinte szívvel örülünk kitüntetésén és reméljük, hogy az a kapocs, mely sziveinket az ő szivéhez csatolja nem lazul, de erősödik. Polgárok lakomája. Somlyay József kedvelt és tisztelt személyében a közművelődés harczosait a tanítókat is megtisztelték a polgárok azzal az estélylyel, mit Schlaucher Ferencz népszerű vendéglőjében rendeztek. Az ünnepeltet Kéri Sz. Kálmán köszöntötte fel, ki szerényen elakarta magától távolítani az ovácziót. A polgárság lelkesülten megéljenezte, de nem fogadta el egészen a szerény és szellemes tiltakozást. Minek írjuk le, hogy kicsoda Somlyay József? Tehetsége mellett az a szívós kitartás jellemzi, a mely el nem hagyta soha. Egy czél lebegett szeme előtt, — hogy kiküzdve magát, — ráfeküdjék a népnevelés nehéz munkájára. És nyugodtan mondhatja, és mi örömmel konstatálhatjuk, hogy ezt el is érte. Mozgalmasabb, hivatottabb senki sem volt a tanítók között, mint ő ! Szereti hazáját, szereti a székesfővárost, és szereti Budát, a hová annyi emlék köti. Férfi, a ki nehéz küzdelmeiben soha meg nem csüggedt. Férfi, ki azzal az öntudattal ment pályáján előbbre, hogy hasznára legyen a társadalomnak, a hazának. Egy férfi, a kinek arcza mindég fel- csillámlik, ha a közművelődés terén csak egy lépést is előre haladtunk. Ember, a kit mindenki tisztel és szeret, és a ki erre teljesen rá is szolgált. Egy férfi, ki teli vér magyar, de türelmes, s gondoskodásának csak egy tárgya van, hogy itt az ország szivében mindnyája azzá legyen. Tan férfi, ki hivatásának él, és lelkének, szivének minden húrja a főváros felvirágzásáért rezeg. Küzdött, de küzdelmének eredménye lett. Most a Meyer-féle intézetben az árvák atyja és
