Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-10-27 / 43. szám
Budapest 1805. (2.) színház helye a törvényhatóság részéről a Fazekas-téren tényleg ki is jelöltetett. Igaz, hogy a II. kerületi bizottsági tagok hozzájárulásával s kezdeményezése folytán e tervtől eltérés történt s oda Calvin vallásu kis templom építtetett. A III. kerület, melynek az utóbbi évek óta legalább nyáron van színköre s melynek lakossága szinte nemcsak szaporodik, hanem örvendetesen magya- rosodik is, kétségtelenül latba fogja vetni befolyását, hogy az uj színház építése az ő érdekeinek figyelembe vételével állapíttassák meg. Az előbbiekhez méltán csatlakozik az építéshez szükségelt pénz kérdése. Egy nagyobb színház építése és felszerelése, a telek értékén kívül legalább félmillió forintot igényel. A fővárosi törvényhatóság a telken kívül kétségtelenül más módon is támogatni és előmozdítani fogja az uj színház építését, de a ki csak kevéssé ismeri a főváros pénzügyeit, nem fogja táplálni azon hiú reményt, hogy a főváros, legalább a legközelebbi jövőben körülbelül fél milliót áldozzon egy színházra. Fennmarad a színháznak vállalat, vagy részvénytársaság utján leendő felépítése. De akár az egyik, akár a másik ut választatnék, 250—300,000 frt befizetett készpénzre okvetlen szükség lesz még akkor is, ha akár vállalat, akár társaság fogná a még hiányzó tőkét előlegezni. Már pedig, ha ily színház építése, illetőleg ily társaság összehozatala, a főváros gazdag balparti részeiben, kiváló férfiak vezérszereplése mellett is miként a vigszinháznál láttuk, — alig volt lehetséges, akkor a szegény budai kerületekben, nagy befolyású vezérek nélkül, a megfelelő tőkének biztosítása alig várható, vagy legalább csak hosszabb idő folytán lesz eszközölhető. Végül még egy negyedik nehézség is van, és ez a „Repertoir“ a műsor kérdése. Mert ha felteszszük, hogy ma készen állana a színház, másrészt, hogy a nemzeti színház és népszínház szigorúan ragaszkodnak szerzett jogaikhoz, akkor sem lehetne az előadást megkezdeni repertoir hiányában. Ez a kérdés már felmerült Feleky idejében is, midőn azon kérelem, hogy a népszínművek és operettek, melyek a népszínház tulajdonát képezik, engedtessenek át a budai színházak számára is, a népszínházi bizottság kijelentette, hogy a kérelmet nem teljesítheti, mert ezek részben az igazgatóság által újból szereztettek, részben pedig mint régiek az ö kizárólagos használatára átengedtettek. E kérdés akkor lesz tisztába hozandó, midőn Evva Lajos urnák, a népszínházra nézve kötött s jelenleg fennálló szerződése le fog járni. Ezekből látható, hogy hosszabb időre van szükség, hogy mindezen kérdések tisztaztassanak és megoldást nyerjenek; ezen idő pedig az által biztosítható amellett, hogy a szinérdekek csorbulást ne szenvedjenek, hogy a jelenlegi szerződés a nemzeti színházzal újabb 10 évre meghosszabbittassék, miáltal úgy télen mint nyáron kiválóan jó előadásokkal bírunk s lassanként előkészíthetjük az újonnan építendő színház talaját és alapját. BUDA és VIDÉKÉ Ördögárok. Olyan kellemetlen érzés fog el mindenkoron, ha ezt a szót toliunk hegyére vesszük, mintha kénkő párával telitett vidéken járnánk, a hol megszűnik az élet rendes lüktetése és a hol csak romlás és halál tenyész. Ördögárok! hogy még ez is a nyakunkba szakadt, hogy még ez is Budának jutott nagyobb részt, megfertőzendő drága jó levegőnket. Ördögárok ! sokáig leszel te még gyűlöletes neve Budának ? mocskoddal talán még éveken itt gyalázkodol szemünk előtt a legegészségesebb vidéken, a fejlődésnek indult Krisztinavárosban s nem ad rád ha csak egy tisztességes szemfedőt is, senki, hogy megcsufolt nevedet, szennyes testrészedet betakarja ? Igaz! sok mindent kivánunk, sürgetünk de egyszerre teremteni nem lehet, ehhez is idő kell. De hát ennek a legégetőbb kérdésnek megoldására egész az imalomig rá mutattunk már ! Hiszen nem mondjuk mi, hogy a közmunka- tanács, a városi tanács jóakaratulag nem munkálna közre, hogy ezt a' szép fővárosunkat az összes latba vehető eszközökkel, tervekkel, az anyagi dolgok számbavetésável minél előbbre vinni ne törekednék: de hát még is csak fel kell emelni szavunkat akkor, a midőn ránk nézve, kik budaiak vagyunk az egészségi viszonyok szempontja mellett szófiaiunk fel újra és újra, hogy mentsenek meg bennünket ettől az igazi ördög névre keresztelt csúf és miazmás ároktól. Mert akár ki szépitgesse is a dolgot, még is csak a szószoros értelemben árok az, hasonlatos ahhoz, a mely réges-régen a temetőket köritette, és a melynek posványos mélyébe vermelték el az akasztófa virágait, kiket az egyház akkori szigorú törvényeinek betartása nem engedett pihenni a temető árkain belöl. Akár ki keresztelte el, megfelelőbb nevet nem adhatott volna ennek a valaminek, a mely a fővárosnak legszebb részét szeli át, partjain nem nő az illatos fii, csak dudva és kutyatej, a mely már a tavaszi erősebb napsugárra meglankad és összeasszik. így, a mikoron az őszi esső kezd hullni s lomha felhők érintik hegyeinket, el-el látogat egy pár pesti oldalon lakó polgár is hozzánk, hogy széttekintsen építkezéseink felett, s véleményét elmondhassa itt lakó jó barátjának. És az a beszéd legtöbbször tele van szarkazmussal, gunvnyal, apró tüszurásokkal, a mely mind csak a mi rovásunkra esik mert a józsefvárosi polgár például rátartósabb egy spanyol grand- nál, ki „felkötteti a lord-mayort ha bántja bármi nesz,“ de mert az ő érdekében sok, nagyon sok történt, mig haja megderesedett, hát csak úgy vállvetve beszél budai barátjával az itteni viszonyokról. Alkalmunk kinálkozott éppen a múlt héten kihallgatni egy ilyesforma beszélgetést, a mely A. és B. urak között folyt, és a mely a Krisztinaváros mizériáinak felfedezése czimét viselhetné. Sajnos! e párbeszédben több ránk nézve a keserűség, mint a humor, a mely egy kis fényt adhatna a sötét háttérnek, de a melyben csak a valóságnak képe tárul fel elénk. Az alagút felől jönnek sa Bittner- féle kávéház mellett befordulnak a most épülő s leendő legszebb utczájába a Krisztinavárosnak : a Pauler-utczába. A vérmező tágas tere, a bástya korzó kies fekvése, a Mátyás templom pompás müvü tornya gyönyörrel tölti be szemüket. Végre megszólal: — A. Nézze csak kedves barátom! micsoda veszedelmes füst száll ott fel nyugat felé. Bizony-bizony boldog emberek maguk, hogy ily kora ősz táján is már az egész utczasor annyi tüzelővel van ellátva, a mely egész télre való volna, vagy talán ég a városnak ez a része ? Fussunk oda, lássuk, mi baj van, mi ég? — B. ugrat engem kedves barátom! de ne is idegeskedjék ! Láthatja hogy ott nincs ház, tehát ha* nincs, nem is éghet. Így van az minden évben ! jól tudom, mert 20 éve lakom e tájékon. Magyaráztam is már kedves barátomnak Október 27. hogy mi annak az indító oka ? A csatornákba sok szennyes, piszkos vízzel összecsapódott anyag gyűl össze, és a romlás, rothadás folytán a sok mindenféle kolera, difteritis, typhus stb. koma, meg nem koma bacillusok itt össze gyülemle- nek, megérnek, fejlődnek, szaporodnak . . . A. Hosszú lére eresztette kedves barátom az én szives érdeklődésemet. Jó ! jó! nem az a kérdés veleje, mi köze ennek a füsthöz a tűzhöz ? — B. Ne tessék már megint idegeit túl feszíteni, ép most akarom megmagyarázni az egésznek a csinját-binját, de ön be sem várja a végét, hanem folytonosan nyugtalankodik. Hát kérem szive&en, mindenütt a hol a rothadás folyamatban van és a tudomány legújabb vivmányai szerint le nem köttetik, gázok fejlődnek ki, ez száll itt fel, a mit ön füstnek lát. — A. Az lehetetlen, hiszen nézze mily magasra száll és mint #gomolyodik. Siessünk a helyszínére! — B. Hát jól van! győződjék meg, gyerünk közelebb — A. Ugyan, hát ez itt mi ? — B. Ez az Ördögárok. Ebbe folyik bele a budai hegyek összes hó, és esső vize, a lipótmezei nyaralók, az ottani istállók, disznóólak, a Drasse-tégla telep lakosainak szennyvizei. — A. Na ez borzasztó! na ! hogy ilyesmi is létezzen a fővárosban, a leendő világvárosban, azt nem hittem volna soha. — B. Még többet mondok, nézze ez a nyílás össze van kötve az utczai csatornával, és a mint a szél egy kissé megkezdi járását, ez az ott levő csatorna bűzt kiveri, nem érzi ? — A. Az ám ! és hogy ez a mi városrészünkben nem tapasztalható! — B. Hja! a kolera járvány idejében a törvény és szabályrendelet szigorúan elrendelte a csatorna nyílásokat bűz elzáróval eliátni, s a ki ezt meg nem cselekedte, azt keményen megbüntették. Járt is a vizsgáló komissió a rendesnél is nagyobb ügybuzgalommal, de hát lássa kérem, mégis csak megszűnt a kolera. A. Meg ám! tudom. De hát önöknek nem eléggé egészségtelenül bűzös ez a hely? Jaj! gyerünk innen, úgy fojt itt valami. B. Sokat árt ez nekünk, de nem panasz- lünk, mert nagy a mi szivünknek megnyugvása, hogy a kiállításra sok pénz kell, s aztán meg a múlt ősszel sokba került az egészségügyi kongresszus. Ne Írjunk ehhez a párbeszédhez semmit. Elég anyagot nyújt a gondolkozásra és a cselekvésre, mely hogy mi hamarabb bekövetkezzék már nemcsak szerény óhajtásaink közzé tartozik, de erős követelésünk is. A budai evangélikus templom felavatása. A mig a pesti oldalon a VII kerület erzsébetvárosi templom alapkövét tették le ő felsége a király, a herczegprimás, a katonai méltóságok, a főváros tisztviselői, s a közélet kitűnőségei jelenlétében, addig a budai oldalon ha fényben és pompában nem oly nagyszabású, de egyszerűségében is lélekemelő ünnepély volt. Vasárnap október 20-án avatták fel a budai ágostai hitvallású egyház uj templomát. Az újonnan épült Istenházának rövid története a következő: A dísztéren állott evangélikus templom és tartozékai a honvéd főparancsnoksági épület miatt kisajátítandó lévén, az egyházközség feltétlenül ragaszkodott a kártalanításnak ahhoz a módjához, hogy részére a várban, más alkalmas helyen templom, iskola és papiak építtessék. A honvédelmi miniszter ur e czélra a bécsi kapuval szemben fekvő Szupp-féle telket szerezte meg és az építkezést az egyházközség kívánságára a Verbőczy-utczában és a Fortuna-utczá- ban azon szabályozási vonalon tervezte, melyet a közmunkatanács eredetileg arra az esetre vett kilátásba, ha a nevezett két utcza közötti telektömb, úgy, amint a m. kormánynál ez iránt már előbb külön kérelmezett, kisajátittatnék.
