Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-09-01 / 35. szám
\ Budapest 1895. (3.) BUDA és VIDÉKE Szeptember 1 nül hever, raig a holland földműves virágos kertet csinál belőle. Magyar néptanítók, menjetek el a kertészet Mekkájába, hirdessétek a lét igéit, mely ma az okszerűbb földművelésben leli alapját. A magyar kormány, a főváros óriási összegeket áldoz az iparos osztály művelésére, mig a földműves osztály szakértelmének fejlesztésére alig fordit gondot, pedig Magyarország első sorban földművelő állam. A néptanitóban legyen meg a kellő hivatásszeretet, hogy a földműves osztálynak, mint ilyennek művelését megalapítsa és előkészítse, hogy e haza szebb jövőnek nézhessen elébe. Eperjessy István. Közlekedési bajaink. Régi nóta, kezdjük újra. Budának jó közlekedése nincsen. Az uj társaskocsi-részvény- társaság engedélyezésénél Budának egész vonalait felejtették ki. Nem beszélünk arról, hogy ez vétség a közönség ellen, de hangsúlyozzuk azt, hogy mulasztás a részvényesekkel szemben, mert a jövedelem rovására esik. A déli vasúthoz nincs kocsijárata az uj omnibusz-részvénytársaságnak, nem érinti egy kocsija sem a Krisztina-utczát, a Koronaőr-, Márvány- és Alkotás-utczákat a déli vasutig. Azt hisszük, hogy ez pusztán feledékeny- ség, mert ezek a vonalak végtelen sokat jövedelmeznének az uj omnibusz-társaságnak. Ha az igazgatóság egy kicsit körülnéz be fogja látni, hogy igazunk van és nem dobja el magától ezt a jelentékeny jövedelmet. Kezdjük élőről. A krisztinavárosi szin- körig mindennap több kocsi telne meg. Ha másért nem, ezért is érdemes az egész napi járatot fenntartani. A vörös-kereszt kocsi csak kevésszer fordul, pedig ide is sokan járnak, úgyszintén a tanitóképezdébe és a németvölgyi temetőbe. A Politikus Grajzler, Márvány-menyasz- szony, Gesztenyefa, Arany bárány és egyéb vendéglőkbe, ideszámítva a Gellért-hegy, Nap- hegy-utcza és vidéki vendéglőket, a Horváth- kert és az alagút környékén levőket is oly tömeg közlekedik, hogy számtalan kocsi telnék meg vele. A déli vasút üzletvezetősége, teherpályaudvara, a katona-kórház, déli vasút állomása stb. szintén nagy forgalmat biztosit. Az Enyedy-utczán át a Svábhegyre fel- és lemenők nagy sokaságától szintén tekintélyes rész jutna a társaskocsiknak. A mechanikai intézet, Schwartzer-féle intézet, Fekete-féle gymnázium, városmajor eleje, a fogaskerekű vasutig szintén sok közlekedőt adna. Mint értesülünk a tanácshoz és a társaskocsi vállalat igazgatóságához kérelemmel járulnak az érdekeltek, hogy ne hanyagolják el ezeket az útirányokat. Mi a magunk részéről úgy a tanácsnak, mint az omnibusz-vállalatnak figyelmébe ajánljuk a kérelmet és az égető kérdésnek gyors és kedvező megoldását. Ennek kapcsán a farkasvölgyi uj temetőről is beszélünk hova nincs közlekedés, a bér- kocsidij szabályozva nincsen a temetéseken kívül. A ki máskor akarja a temetőt látogatni, az azt kénytelen fizetni, mit a bérkocsis kér. l. . . 8. Ismerőseink. (Árnyak és fények.) Doktor Kertész Aba. Arról, hogy minő orvos nem is beszélünk. Kedvelt és keresett orvos ő, egyik dísze a budai díszes orvosi karnak, mely kar sok előkelőséggel ékeskedik. Dr. Kertész Aba, mint ember, mint polgár is jeleseink közé tartozik. Kötelességét, hivatását betölti. Bánásmódja humánus, kezelése pontos az önfeláldozásig. Megjelenése jó hatású. Igazi hivatásos orvos. ) Egyik szép jellemvonása az, hogy város] részünkért lelkesen érdeklődik s a tabáni ügyeknek buzgó harczosa. Nemes szivével megtudja érteni azt, hogy ez a városrész el van hanyagolva és népszerűségének, tekintélyének egész erejével buzgól- kodik annak emelkedésén. Kitűnő megfigyelő képességével a legapróbb részletekig megismerte a viszonyokat, az ügyeket s a hol lehet mindig előmozdítja azok javulását. A kulturális ügyeknek is szentel időt és hasznosan működik közre az iskolaszékben is, melynek kitűnő elnökének, Eisdorfer Gusztávnak szorgalmas munkatársa. A tabáni szegényügyre is fordit időt és a szegény gyermekek felruházásánál, népkonyhánál elért eredmények neki is érdemei. Jó magyar ember. Igaz hazafi, kinek nem csak ajakán van a hazafiság, de tetteiben is nyilvánul. A polgárság barátja és vezetője. Meghallgatja mindenki panaszát. Véleményében önálló, bátor lefelé és fölfelé. Ez feljegyzésre méltó polgárerény. Kitüntetés, rendjelek nem izgatják. Előtte a legnagyobb kitüntetés a kötelesség teljesítésének tudata és polgártársainak bizalme. Férfikorának legszebb éveit éli és naponként gyarapodó tudományával arra van hivatva, hogy az emberiség, a társadalom és haza javára még sokáig munkálkodjon. A mit a „Buda és Vidéke“ a legőszintébben óhajt és kiván. Az eskütéri kid. Az a mozgalom, melyet a fővárosi polgárok az eskütéri hid ügyében indítottak, tugy látszik, sikeres lesz. A kiküldött végrehajtó bizottság a legszélesebb körű agitácziót indította meg, hogy a hid érdekében beadandó memorándumot legalább tiz-tizenötezer választó írja alá. A kerületekből már eddig is körülbelül 4—5000 aláírás érkezett a bizottsághoz, mely most újabban a főváros összes választóit felhívja a mozgalomhoz való csatlakozásra. A bizottság felhívását a kerületi köröknek és kaszinóknak, továbbá valamennyi választónak megküldték. A kormány is tudomást szerzett a mozgalomról s miután maga is belátja, hogy az eskütéri hid ügyében a fővároshoz küldött leiratai nem felelnek meg a törvény intenczióinak, elhatározta, hogy a parlament összeülése után törvényjavaslatot fog beterjeszteni, a melyben az eskütéren építendő egynyilásu hid költségeihez még hiányzó másfél millió forintnak az állam által leendő fedezését javasolja. Teszi ezt abból az okból, mert a hídépítést elrendelő 1893. XIV. tcz. csak állami hidakról szól, a melyeknek költségéhez a fővárosnak csak két millió forinttal kell járulnia. Ezt pedig a főváros már megtette. A kormánynak az az elhatározása, hogy az 1893. XIV. t. ez. álláspontjára helyezkedig nem csak a fő- és székvárosnak könnyebbség, de egyúttal a kedélyek megnyugtatása. Mi a magunk részéről a kormány szándékáról tájékozva voltunk, azért nem is aggódunk túlságosan az eskütéri hid sorsán. Nem lehet az eskütér megépítését halogatni. Ez nem csak Buda érdeke, de az egész fővárosé. Mulasztás volt eddig is a törvényjavaslat figyelembe nem vétele. Nyaralás Buda vidékén. Fölcsaptam nyaralónak! Gondoltam magamban, ha már mindenki elmegy nyaralni, hát miért maradjak én itthon ?! Azután meg szükségét is éreztem a nyaralásnak, már csak azért is, mert megrongált egészségemet a (fogam fájt) kellett helyreállítani. Fürdőre akartam menni, de aztán beláttam, hogy hiába is gondolok ilyenre, (az okot ne is kérdezzék önök, mert csak igy tudnék rá felelni: a poszkiszlit nem én loptam el). De hát hova? Hol repe- ráljam „megrongált egészségemet“ ? Addig töprengtem, mig beállt a szünidő s én nem tudtam, hol fogok nyaralni! De junius végén már megtudtam! Julius 1-ére behívtak a katonáék egy kis barátságos fegyvergyakorlatra. Mozgósítottam családomat s mig ők pakoltak, a Buda vidékén levő községek neveit egy papirszeletre Írva, egyetlen kalapomba dobtam s összeráztam, kilutriztam belőle egyet, az eredmény : T o r b á g y. Hát minden további gondolkodás nélkül jegyet váltottam családomnak Torbágyig, magamnak pedig a fegyvergyári laktanyáig. De a katonabácsiék nem igen szerettek meg s rövid idő múlva elcsaptak s én boldogan ültem a vonatra. A kocsiban gondolkodtam, milyen lehet az a Torbágy ? Olyan-e mint a milyennek már egyszer lefestette e lapokban Hajós Miska barátom, vagy olyan a milyennek Schützenberger ur jelezte ? Mihelyt hallottam, hogy kiáltanak olyan Torbágy félét, kiugrottam a vonatból s az tovább robogott. Keresem szemeimmel a falut: nincs! Két házat láttam csak s az is az egyik őrház, a másik az állomás épület volt s rajta nagy vasúti betűkkel : Torbágy kitérő. Kérdésemre az állomásfőnök kinevetett s megmagyarázta, hogy az csak olyan fiók-állomás és csak azért csinálták oda, hogy a rákok ne menjenek a vetésre s hogy onnan másfél óra járásnyira van Torbágy. Nagy busán neki indultam a nagy hőségben, csak úgy csurgott rólam az izzadtság. Borzasztó népség ez a sváb nép, egy kocsmát sem állítottak az útba! Étien, szomjan, vizesen, porosán turistáztam be Torbágyra. Ott egy kis erősítő bekebelezése utáu megkérdeztem, hol lakom én ? Azt felelték, hogy tartsam bolonddá az öregapámat, már én hogy ne tudnám, hogy hol lakom én! Végre nagynehezeu eltaláltam a nagykocsmáig s csak igy találhattam haza! — Oleielés, puszi, kérdezgetés, lefekvés! — Másnap felkerestem Hajós Miskát, hát festett, nem ugyan tájképet, hanem kerítést. Tőle tudtam meg, hogy pedagógus telepet szándékoznak Torbágyon létesíteni. Máris 16 tanító telepedett meg, én voltam a 17-ik. Megnézegettem a vidéket harmadnap. Gyönyörű fekvésű hely, az tény. Azután kerestem a Schützenberger mocsarát, Hajós barátom meg is mutatta mindjárt, felvezetett az Iharosnak majdnem a tetejére s csakugyan ott volt. A dolog úgy áll, hogy Schützenberger ur ott fönn kezdett építeni 6 villát s a fölhordott homok szerteszéjjel hányva, az esőtől átnedvesedve képezte azt a .hires mocsarat, melyet ő Egressy szerint délibáb fantáziával látott Torbágy közepén. Szegény Schützberger ur! Hogy ócsárolta Torbágyot, csak azért, hogy az Iharost emelje pedig úgy is elég magas az, kitűnik abból, hogy a magasból le is, bele is bukott az építkezésbe. A hat csonka villára száz év múlva ráfogják mindenesetre, hogy: „egyszer régen gyönyörű nyaraló volt ez, de most már csak rom! Hja! az idő vasfoga mindent megemészt!“ Ötödnap kuglizni kezdtem a torbágyi intelligencziával. Riesner bácsi, a derék nyugalmazott pénzügyigazgató felajánlotta kuglizóját részünkre s mi ki is vettük belőle a magunk részét. Naponta ott voltunk délután s csak úgy lessük, hogy melyik üti le mind a kilenczet. Hja érdekünkben volt, 5 üveg igazi közvetlenül Kőbányáról szállított Karner-féle kitűnő sör volt az ára. A vezérünk, Gyurkovits Béla minduntalan leszedte azokat. Frimel Jancsi, Vlaszák Pista, Hajós Miska, meg én csak olyan kismiskák voltunk mellette. Hanem a csütörtöktől mindig féltünk! A nők napja volt akkor s ők csak úgy kegyelemből fogadtak be bennünket társaságukba, sőt az is megtörtént egyszer, hogy a 25 nyaraló család, meg a doktorék, jegyzőék mind ott voltak s a nők elkergettek minket onnan. De boszut is álltunk rajtuk mert körülálltuk a házat s a kerítésen átkiáltgattuk! ni a balkezes! ni a golyója ki se megy! és még sok minden olyat, a milyet már ilyen alkalommal szokás. Mikor szép volt az idő, kikirándultunk Törökbálintra, Pátyra, Biára, Ettyekre, a kies fekvésű Iharosra, a szép Katalinhegyre s útközben szalonnát pirítottunk, melynek Tóth István, budai gymnáziumi professzor volt, a mestere. Hogy kellemetlen időben, a mely pedig
