Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1895-09-01 / 35. szám

Budapest, 1895. (2.) BUDA és VIDÉKÉ. Szeptember 1. a rokoni és családi szeretet e szép jel­képeit. Egy fát ő fensége mosolyogva mutatott be, mint „unokát“. Elbeszélte ugyanis, bogy József nádor, mikor leánya a mostani belga királyné született, az alcsutki parkban egy diófát ültetett. Mikor az 1866-ik háború után, József főherczeg meglátogatta nővérét, vitt neki arról a fáról egy diót. Ezt is elültették s utóbb ennek a fájáról küldtek Alcsutbra egy diót, melyet itt újólag elültettek s az szép kis fává nőtte ki magát, mely igy az első fa unokája. Többek között ő fensége bemutatott egy Pinus cembrát, mely nálunk ne­hezen aklimátizálódik s melyet unoka­bátyja János főherczeg hozott Alcsuthra. Ez a fa már kezd csenevészedni, de ke­gyeletből csak akkor fogják kivágni, ha kiszárad s akkor is bútorokat fognak belőle készíteni, melyet becses emlékül fognak őrizni. Igen érdekes és megragadó a Sán- dor-hárs, a melyet Sándor főherczeg, József főherczeg legidősebb bátyja ülte­tett, e fába illesztett horgany-táblácskát már a fa kérge kezdi benőni. A kastély előtt egy gyönyörű tó van, melynek vizét a tó közepén ki- bugygyanó artézi forrás adja. A szemle során panaszkodott ő feusége, hogy minden birtokán a viz sok kárt okoz, Kis-Jenőn, a Margitszigeten, Alcsuthon, Alcsuthon az idei felhőszakadások követ­keztében a park egyes részei eliszapo­sodtak az ott tenyésző növényzet vég­telen kárára. 0 fensége mint emlitém kiváló bo­tanikus s a nemes büszkeség érzetével beszólt különösen „Asplenium ha- b eri“-jéről, e ritka páfrány fajról. E pá­frányfajt igy magyarászta ő fensége melyről néhai Haynal bibornok érsek Alcsuthon jártában azt állította, hogy nálunk nem, csak Francziaországban található, a Vértesekben találtam őt keze közé jut a fél földgolyót fellehet gyúj­tani. Egy országot nyerhetnek a gazdag arany paraszt pénzével, a ki majd felfog szólalni a gyűléseken is és a kinek a tekintélye és va­gyona garantia lesz a rendőrség előtt gyűlések tartására és tüntetésekre. A végrehajtó bizottság üdvözölte az ok­levelet, melyben Penege Lőrincz urat a „Szegfű“ asztaltársaság elnökének megválasztják. Küldtek egy titkos oklevelet is, melyben a végrehajtó bizottság egyik diktátorának kiáltják ki . . . — Lássa komám parasztot is érhet úri tisztesség szólt Dombor Mátéhoz. — Várjuk be a három órai vonatot ko­mám, hogy milyen ez a tisztesség. — Meglátjuk. Elbámul komám, milyen tükör szoba lesz a pesti lakásomon. — Csak azután jót lásson benne komám. — Aszondom hetykélkedett az aragy paraszt. Katit a templomba Péter vezette. Biin- zenstein Klotild megkérte, hogy foglalkozzék többet a leánynyal. Péter olyan szemeket me­resztett rá, hogy nem akarta féltékenynye tenni Penege uramat, az ő kedves Lőrinczét. Olyan szép gerlehangon turbékolták egy­másnak: Lőrinczem, Klotildom, mintha csak­ugyan halálig szerelmesek lettek volna eev­y 1 0*7 masba . . . Kató keveselte a Péter társaságát és csak az engesztelte ki, hogy a szolgabiró is mindig az oldalánál volt. Nó meg az is örömmel töl­tötte el, hogy Pestre mennek lakni. Kisasszony lesz, igazi kisasszony, (Folyt, köv.) példányban, de a helyet gondosan el­titkoltam, nehogy valami szenvedélyes botanikus elhordja.“ A jelenlevő szak­értők szerint József főherczeg különös előszeretettel foglalkozik a páfrányok tanulmányozásával s e téren a legkivá­lóbb tekintélynek van elismerve. József főherczeg parkjának egy része egy vadon-utánzat az összes jelen­levőket meglepte. A sziklákat ő fensége a Vértesekből hozatta s oly remekül vannak csoportosítva, hogy az ember tényleg vadonban képzeli magát. E hely faunája és állatvilága a legelhagyotabb erdőkre emlékeztet. Itt van egy medve­barlang is s midőn a főherczeg a heverő medvét „Miklós“ nevén szólitá, az rögtön talpra ugrott. A barlang körüli növé­nyekhez s páfrányokhoz senkinek sem szabad nyúlni ezeket kizárólag ő fensége maga ápolja. Igen szépek a lugasok, melyeket különböző növények futnak be. Dús ter­mést ígérnek a szőllőlugasok. A kastély előtt két nagy vaságyu látható, melyeket ő fensége a komáromi várból vásárolt meg. Nagyobb ünnepé­lyek alkalmával ezen ágyuk is megszó­lalnak. További utunkon több helyütt ő fensége munkaszeretetének nyomaival találkoztunk. Az ő fűrészének nyoma akárhány helyen látható, a száraz vagy rósz növésű ágakat létrán ő fensége saját­kezűig fűrészeli le, s aprózza össze. Útközben báró Vécsey főudvarmester élénk és szellemes modorával szintén elragadta az egész társaságot. 0 fensége környezetében ő is valódi botanikussá nőtte ki magát, ki szakszerű magyará­zataival, melyeket érdekes történetekkel fűszerezett, mindnyájunk csodálatát fel­keltette. A parkban 300—600 napszámos keres és talál naponként munkát, leg­inkább alcsuthi és dobozi emberek. A doboziak arról híresek, hogy nemességü­ket az Árpádokig tudják visszavezetni, t. i. II. Endre egy régi okirat szerint már megújította a doboziak régi nemes­ségét. Pont tizenkettőkor megszólalt a főherczegi kápolna harangja. 0 fensége ekkor búcsút vön a kertészektől s Emich Gusztáv még egyszer megköszönte ő fen­sége kegyességét, mire ő fensége követ­kezőket válaszolta: Nagyon örültem, hogy a magyar kertészeket nálam üdvözölhettem. Azt hiszem, hogy kellemes emlékekkel fognak innét távozni!“ Ezzel kezet fogván az elnökkel a jelenlevők lelkes éljenei között távozott. Hatos János főkertész kalauzolása mellett indult tovább a társaság a park­ban. Mondhatom nehéz helyzete van ilyenkor egy tudósítónak, ha egy hű képben be akar számolni olvasóinak. A remek tuják, akáczok liliodendronok gesztenyék, maritinák stb. remek pél­dányai a természetnek és az okszerű kertészetnek itt mind képviselve vannak. Délután egy órakor a társaság ebéd­hez, ült melynek során elsőnek Emich Gusztáv köszöntötte fel, a meleg és őszinte hála- hangján József főherczeget és családját. A főherczeghez — úgymond — nemcsak a hódolat, hanem az igaz szeretetet és ragaszkodás fűzi a kertészeti egyesületet, mely benne jóval többet bir, mint pusztán egy magas állású véd­nököt. Lelkes éljenzés követte. Ezután Szelnár Adolf a kertészeti egyesület al- elnöke mondott egy meleghangú fel- köszöntöt Emich Gusztávra az egyesület nagyérdemű és kitűnő elnökére, majd Dr. Schilberszky Károly előbb a főher­czeget és családját, utóbb a sajtó jelen­levő képviselőire emelte poharát; a hír­lapírók nevében Molnár Géza mondott köszönetét s a kertészeti egyesület föl­virágzására emelte poharát, Rosenbach Ferencz főtitkár Libits Adolf főkormány­zót, Raikovits Tibor Emich Gusztávot és Hatos főkertészt, Eperjessy István egy verses áldomásban Rosenbach Fe­rencz egyesületi főtitkárt éltette. Ebéd után Hatos főkertész kalauzo­lása mellett a társaság megtekintette a rendkívül nagyszabású faiskolát s az im­pozáns, leirhatatlanul szép téli kerteket és üvegházakat. A [pálmaház, mely Ibi műépítész tervei szerint készült, negyed- millió forintba került. A pálmaházban, a babér, czitrom, narancs- és pálmafák között járkálva a keleti tündérliget képét látja megvalósítva a szemlélő. Az itt nyert benyomások örökké felejthetetlenek lesznek előttem. Az üvegházakban a növényvilág legérdekesebb, legritkább, legszindusabb példányait volt alkalmunk látni. Innét az alcsuthi főherczegi kápolna — mely stil és berendezés tekintetében ritkítja párját — megtekintésére indult a társaság. A kápolnában akaratlanul is vallásos ihlettség szállja meg a látoga­tót. Az oratóriumban valamint az oltár­képen Mária Dorottya főherczegnő mű­vészi kidolgozású szent képei láthatók. Ott van József nádor és Koburg herezeg József főherczeg apósának életnagyságu márványszobra. A társaság innét Hatos János ura­dalmi főkertész vendégszerető házát láto­gatta meg, honnan hat órakor visszahaj­tatott Bicskére. Ezekben elmondottam a reporter pontosságával alcsuthi élményeinket, ha ugyan toll visszaadhatja távolról azt a mit e földi paradicsomról Írtam. Most azonban reporteri küldetésem befejezvén, legyen szabad még egyéni impressioimnak is kifejezést adni. József főherczeg ő fensége, mint a szép magyar haza egyik leggazdagabb földbirtokosa nemes példát ad a kertészet kultiválása által a magyar arisztokracziának. Bár­csak a „felsőbb tízezrek“ követnék e példát, akkor Magyarországra tényleg elmondhatnék, hogy „Extra Hungáriám non est vita, si est vita, non est ita! “ De nemcsak a magyar társadalom felső osztálya volna hivatva a ker­tészetnek nagyobb lendületet adni, de maga a nép lehetne az, mely fölhasz­nálva a birtokában lévő föld minden zege zugát, a kertészetnek nagyobb len­dületet adhatna s igy a közvagyonoso- dást elősegíthetné. Nálunk még mindig az a baj, hogy a magyar gazda egyedül a gabonatermelésben véli föltalálni a lét biztosítékát, mig Hollandiában a ker­tészet a megélhetés forrása, mely millió­kat és milliókat ad a nemzetnek. A magyar gazda udvara parlagon, disztele-

Next

/
Thumbnails
Contents