Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1895-08-04 / 31. szám

Budapest 1895. (3.) BUDA és VIDÉKE Augusztus 4. gazdag kincses háza nyílik meg előttük, a me­lyet talán sehol, vagy csak kevés helyen fedez­hetnek fel. Skótiában, hogy ugymondjam annak min­den egyes pontjain igen sok utas fordul meg. A vendéglők és fogadók a legynagyobb kénye­lemmel vannak berendezve, és aránylag igen olcsók is. Skótiában tett körutamból mig vissza­térek Glasgowba és Edinburgba, a hol jegyze­teimet rendezni fogom. Utazásomnak czélja mindenesetre ez, hogy itt kint tanulmányozzam azokat a humanitárus intézeteket, a melyekre hazámnak oly égető szüksége van, és hogy az ismereteknek és tapasztalatoknak csak egy milliárd részévéi is hozzá járuljak azoknak ér- tékesitése-mellett valóvá tételére. Most még egyet! Itt is távol a hazától, idegen földön már széltében beszélnek ezredéves kiállításunkról. Egész Angolország érdeklődéssel viseltetik irántunk. Most már ideje volna, hogy az ezredéves kiállítás igazgatósága egész Nagy- Brittániába és Irlandba megküldenó a jövő évi országos kiállítás hirdetéseit. Mozogni kellene már előzetesen is egy kissé, a vendéglőkbe, pályaudvarokba már ott kellene hirdetni a plakátoknak, hogy minő ünnepélyre készül a magyar nemzet. Az érdeklődés, a kíváncsiság egy kissé már felvan költve, most nem ártana megütni a dobot, hogy e gazdag és utazni vágyó angol hazánkat meglátogatva, igazi fogalommal bírjon arról, hogy mi Magyarország és minő annak népe, és kultúrája. Jelenleg Kaledonia csatornáit tanulmányo­zom, s igyekezni fogok Invernees leírását is megkisérleni. Septiben irok, csakhogy a mélyen tisztelt szerkesztő urnák és becses lapja olvasóinak hollétemről beszámoljak. Ha közbe nem jön valami különösebb eset úgy rövidesen értesítem, hogy jegyzeteimet fel­használva elég érdekes dolgokról irhatok. Míívésztelep. Lassankint mégis csak mozdul a minek mozdulni kell. Lapunkban számtalanszor emlé­keztünk arról, hogy müvésztelepeknek legalkal­masabb volna Buda. A várbazárban egy kis müvésztelep ke­letkezett. Jelenleg a várbazárban vannak a női festő-kurzuson kívül Ebner Lajos, Fadrusz János, Holló Barnabás, Kallós Ede, Jankovics Gyula, Hirsch József, Tóth István és Ligeti szobrászok műtermei. A várbazár helyiségei most valóságos művésztelepet képeznek. Jól van ez igy, hogy legalább is szaporodnak közöttünk a művészek. A „Buda és Vidéke“ volt az a lap, mely hangoztatta, hogy Buda és vidéke igazi hazája a művészeknek. A mi csendes városrészünkben és a mi szép vidékünkön több ihletet meríthet a művészi alkotás, mint a főváros túlsó zajos városrészében. Előbb-utóbb be kell látni, hogy Budán s a vidéken sokkal alkalmasabb művészi telepeket lehetne létesíteni, mint az epreskertben vagy más helyen . . . A múlt évben a Munkácsy-kiállitás esz­méjét peditettüK meg, mit maga Munkácsy is helyeselt. Még mindig nem ejtettük el s mun­kálkodunk a nehézségek eltávolításán. Munkácsy nevét semmi sem tenné annyira halhatatlanná, mint ha ez a kiállítás Budán létre jönne. A bevételek fedeznék a kiadásokat és az épület s a megmaradó telek egy remek müvésztelepnek képezhetné alapját. Múlt számunkban Vladár Róbert igen figyelemre méltó indítványt tett, ez röviden a vár bástyájának szobrokkal való élesztése lenne. Egy élő történelem mell-szobrokban kifejezve. Ez a terv sok szobrászt foglalkoztathatna és még több értelme lenne, hogy Budán művész­telep legyen. Az egyetemnek egészen vagy csak rész­ben is a Vérmezőre leendő telepítése már ki­mondása annak, hogy a tudománynak, iroda­lomnak és művészetnek itt a király közvetlen közelében kell központosulni. Úgy vagyunk értesülve, hogy szobrász­művészeink között a várbástya történelmi illusztrácziójának terve kedvező viszhangra ta­lált. Beszélnek róla és komolyan tárgyalják az eszmét. Arról is meg vagyunk győződve, hogy a kormány határozottan helyesli ezt a tervet és úgy a kormány mint a fő- és székváros ható­sága támogatni és végrehajtatni fogja. A budai művésztelep egy cseppet sem lenne távolabb, mint az epreskert, vagy más pesti erre a czélra kijelelt helyiség. A hidak és az uj közlekedési vonalak felépítése után még közelebb lesz, tehát a távolság ellenvetése is elesik s minden adat a mellett szól, hogy Buda legyen az irodalom, tudomány és képző­művészet központja. —ö. —n. A Württemberg huszárok 1848;49-ben. A most sokat emlegetett 6-ik, II-ik Vil­mos Würtembergi király nevét viselő huszár­ezred a szabadságharcz kitörése előtt ugyancsak Galicziában még pedig ugyanezen helyeken állomásozott, mint most. Midőn az 1848-iki országgyűlés a monar­chia minden részeiben állomásozó magyar lovas és gyalog sorezredeknek az országba való vissza­hívását elhatározta, Mészáros Lázár hadügy­miniszter egyszerűen kijelentette, hogy ezt a határozatot hamarjában azért sem lehet végre­hajtani mivel a szóban levő magyar ezredek nagyobb része Olaszországban működő osztrák hadsereg kiegészítő részét képezvén onnan ki nem vonhatók. A mi pedig a Galicziában állo­másozó két huszárezredet a „Vilmos“ és „Würt­temberg“ huszárokat illeti, iparkodni fog, hogy ezek a lembergi főhadparancsnokság köteléké­ből, Magyarországba helyeztessenek át. Ámde a Bánátban kiütött rácz lázadás hírére egy század Württemberg huszár Lenkey százados és Fiáth Pompejus hadnagy vezénylete alatt a gyakorló térről egyenesen Magyarországba szökött. Mé­száros hadügyminiszter az országgyűlésben meg­rótta ugyan a huszárok szökését, de azért a Galicziában hátramaradt többi századok vissza­hívását helyezte kilátásba. Báró Hammerstein táborszernagy és lem­bergi főhadparancsnok ugyan mindent elköve­tett, hogy a magyar hadügyminiszter kívánsá­gát Bécsben helyben ne hagyják, de miután a bécsi Hofkriegsrath a birodalmi fővárosban állomásozó két huszárezredet, a Miklós és Sándor huszárokat a „pártütő s felségáruló“ horvát bán ellen a Drávához küldte, a Württem­berg! huszárok is haza jutottak, és Rápássy Mihály ezredes vezénylete alatt a parndorfi táborba be is vonultak. A Württenberg-huszárok a szabadságharcz minden nagyobb ütközeteiben a magyar lovas­ság dicső hírét öregbítették s a hadjárat lefo­lyása alatt alig egy-két idegen tiszt hagyta el kedvelt ezredét. Fiáth Pompejus Württemberg huszár-hadnagy az első tiszt volt, ki Szent- Tamás alatt magyar részről elesett. Klapka György remek kirohanását a körül­zárolt Komáromból oly tisztek vezénylete alatt mint Reviczky István, Patay György, Breza- nóczy, Markos stb, leginkább a Württemberg huszárok tették lehetővé. Midőn Komárom feladása után Nobili altábornagy a kivonult Württemberg huszár­osztályt közvetlenül a fegyverletétel megalázó jelenete előtt élő szóval felhívta, hogy az önként ismét a császári seregben szolgálni akaró al­tisztek vagy legények lépjenek elő, a sorokban egyetlen ember sem mozdult meg. Az utóbb természetesen tőből átalakított ezredbe vegyes nemzetiségű embereket toltak, de miután ezekből huszárokat nem lehetett faragni az ezredet ismét régi verbunkos megyéiből egé­szítették ki. A hetvenes évek elején a Würt­temberg kupirok Miskolczon utóbb Stockerau- ban, Bécsben, Stiriában és Horvátországban állomásoztak anélkül, hogy az ezred kebelében bár minemü rendetlenségek előfordultak volna. Az ezred legkedveltebb parancsnok.!, a nemrég elhalt Kodolitsch Alfonz ezredes volt kiért valamint a többi tisztekért is minden egyes huszár a tüzbe ugrott volna. Kodolitsch ezredes szigorú de ezért miveit, sokat látott, jószivü ember volt, ki a legénység­ről atyailag gondoskodván, holmi durva altisz­tek henczegését nem tűrte volna. Tábornokká való előléptetése után a Württemberg-huszárok rövid idő alatt három parancsnok kezén men­tek keresztül. Az ezredet most ért baj okáról s eredetéről a folyamatban lévő haditörvényszéki vizsgálat befejezése előtt e helyütt nyilatkozni nem aka­runk, de annyi bizonyos, hogy a fegyelem ellen elkövetett vétséget részegség, engedetlenség vagy egyéb hiányosság nem idézték elő. * Adtuk e czikket, mit aktuálissá az tesz, hogy egy Budán lakó katonai tekintély irt. Ismerőseink. (Árnyak és fények.) Kontra Kálmán. A pomázi főszolgabíró tanuló korában művészi pályára készült. Bámulta Szerdahelyit és ha szavalt mindenki azt hitte, hogy Szerda­helyi szaval. Ha csak egy arasznyival magasabb termetű, ma elsőraugu színművész. Jogász korában egyszer olyan tizkrajczá- rost rajzolt a Wimmer kávéház egyik asztalára, hogy a fizető pinczér vissza akart belőle adni. Jó társaságba a fogain körmével vert ki akármilyen magyar nótát, valódi művészi za­mattal. Az újaival is tud festeni, szóval sokféle művész képesség rejlik benne. Az élet más felé terelte, hogy más utón fejtse ki hivatását, képességeit. Kontra Kálmán az az ember, a kire nem hízelgésből mondhat­juk, hogy minden tekintetben tehetség és ki­tűnő főszolgabíró. A megyét mint járási számvevő kezdette szolgálni, de nemsokára boldogult Mattyok Bencze főszolgabíró mellé került segéd-szolga- birónak, ki mellett látta el a járásban függet­lenül a teendők egy részét. Mattyok Bencze kollegiálitásra alapította hivataloskodását és tisztviselőtársáuak öná’ló működési kört adott. Halála után a közbizalom a főszolgabírói állásra emelte, melyet valósággal, odaadással tölt be. Egész létezése nem más, mint hivatásá­nak betöltése. A jegyzőkkel szemben úgy jár el, mint kell. Első az egyenlők között. Hivatalos teen­dőkben pontosságot kíván, a törvény intéz­kedéseit végrehajtatja, de azután a főszolgabíró a társadalomban együtt van, érintkezik jegyzői karával. Művészi képességeit azért idéztük, mert ez magyarázza meg az ő egyéniségét, ez fejti meg az ő sokoldalúságát, gyorstekintetét, éles látását, ítélő tehetségét, logikus gondolkodását. A ki a szépet a művészi szépet szereti, annak szeretni kell hivatalát és hivatalában munka­társait az elöljárókat is. A főszolgabíró állása fontos és szép állás és a ki úgy tölti be, mint Kontra Kálmán az érdemes az elismerésre. Művészi érzékénél fogva nem csak az irodai és hivatalbeli teendőket, visitácziókat látja el, de érdeklődik a községek fejlődése és társadalmi élete iránt. A hol lehet és a hol kell irányt mutat, előljár a kulturális és oktatás ügyekben, s minden szépben és jóban. Nem az a főszolgabíró ő ki külső jelvé­nyekkel hirdeti, jelenti be hivatalát, de az a közigazgatási tisztviselő, ki alkotásra képes, a ki javít, nemesit abban a körben a melyben él és a melynek intézője. A hol teheti a művészet, kultúra, és iro­dalom érdekeinek szolgálatot tesz és jó érzékét folytonosan tanúsítja. Rokonszenves jó kedélvü ember, a kit nem csak hivatalánál, de egyéni értékénél fogva is nagyrabecsülnek és széles körben is tisztelnek. Modorával lekötelez mindenkit és előzékenysége páratlanul példás. Büszke lehet reá az a járás, melynek élén áll.

Next

/
Thumbnails
Contents