Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-08-04 / 31. szám
Budapest, 1895. IV. évfolyam 31. sz. Vasárnap, augusztus 4. BUDA ES VIDÉKÉ KÖZIGAZGATÁSI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK KÖZLÖNYE. Szerkeszti: EEDÉLTI CH "ST DL.-A.. KIÄD0-íl IVÄTÄI,, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér. Alkotás-utcia 12 a. Sztíke-ház. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 korosa, fél 'vre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. I. kér., Alkotás-ntcza 12/a. Szöke-ház. kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. A központi vásárcsarnok és a közélelmezés. Budapest főváros, úgy kereskedelmi — mint talán politikai — fejlődését, nagyságát és jelentőségét, a Dunának köszöni. Budapestet az a szerencsés fekvése, hogy ennek a gazdag országnak topog- raphiai középpontján fekszik, már magában véve emporiummá teszi. A főváros közönségének és intéző köreinek, a fejlődő főváros és annak minden igényei korszerű ellátására, a legtöbb esetben kellő érzéke van és volt. De sajnos, építkezései, legyen az iskola, kórház, vagy utcza-szabályozás, az eddigi rohamos fejlődés, vagy az ezután várható emelkedés által beigazolt hibákban szenvednek, melyek csak a kellő előrelátás hiányából származtak. Ez áll a központi vásárcsarnokra is. E nagy költséggel épülő félben levő középület, bármily ügyesen és architekto- nikailag tökéletesen legyen is az konczi- piálva, abban a mondhatni gyökeres hibában szenved, hogy nincs élelmi forrásaink főere mellé épitve, sem a közvetlen forgalmat elősegítő vonalaink nem érintik. Már pedig annak a czélnak elérésénél, mely a vásárcsarnokoknak is egyik feladata, tudnillik, hogy az élelmi szerek olcsóbbá tétessenek, a könnyed forgalomnak, a közvetlen, gyors és olcsó raktározásnak, nem különben az ezúton elérhető közvetetlen kereskedésnek, nagy fontosságot kell tulajdonítanunk. Kétségkívül az épülő vásárcsarnok, mint detail csarnok meg fog felelni mindazon várakozásoknak, melyeket köztisztasági és közegészségügyi szempontokból hozzá füzünk, de a fejlődő főváros igényeihez mórt nagyobbodó forgalom tökéletes lebonyolítását, vagy a fentiek szerint az élelmiszerek olcsóbbitását a jelen fennálló, bármenynyire primitív, de olcsó eszközökkel dolgozó, közönséges piaczi elárusitással szemben aligha fogja eredményezni. Ezt a feltevésünket példával világítjuk meg. Ősszel, abban az időben mikor a télire való beszerzések ideje beáll, bárki meggyőződhetik arról saját szemeivel, hogy az úgynevezett nagybani vásárra, burgonya, gyümölcs, zöldség, káposzta és hüvelyes vetemónyek stb. egész bajó rakományokkal érkeznek a Duna partjára. Ezek a hajók mindaddig ott vesztegelnek, mig egész rakományuk, egy, vagy több közvetítőre nem akad. Ugyan ez áll a budai borvásárra, vagy a főváros egyébb piaczaira közel vagy távolabb vidékekről tengelyen érkező élelmi szerek, gyümölcs, feldolgozott húsfélék, zöldség stbire nézve is, mely rakományok tulajdonosai kénytelenek az idő minden viszontagságainak kitéve, családostól és szekerestől egész éjen át vesztegelni, amig képesek különben elég olcsó áruikon azoknak szintén többnyire közvetítők kezébe juttatása utján túladni. Ezekből a körülményekből nemcsak az következik, bogy a tulajdonosok áruikon mielőbb túladni igyekeznek, s igy azokat sokszor potom áron vesztegetik, úgy, hogy fáradozásaiknak eredménytelenségét látva, a főváros piaczaitól tartózkodni fognak; hanem másrészt az is, hogy a fővárosi fogyasztó közönség, csak másod kézből jutva az árukhoz, aránytalanul drágábban kénytelen azokat megfizetni. Mi egy központi vásárcsarnokot mindig úgy képzeltünk épitve, hogy itt az úgynevezett en gros üzlet, mely alatt teljes hajó rakományok és egy nemű élelmi szerrel megrakott vonatok befogadása értetik, kellő mértékben kifejlődhessék, és hogy innen a főváros egyéb detail csarnokai egyenként szerezzék be az eladásra szánt napi szükségletéket. Bárki is, a kinek alkalma volt az n. n. központi vásárcsarnok terveibe betekinteni, kénytelen beismerni, hogy ebben a fennebb leirt en gros üzlet folytatására aránylag a legkisebb hely és alkalom adatott; s hogy az egész vásár- csarnok, már külső berendezésében is inkább a detail csarnokok mintájára készült. Kötve hisszük, bogy a szóban forgó központi vásárcsarnok, oly élénk forgalomnak, mely különösen a Duna partján is, különösen őszi időben kifejlődik, megfelelni képes lesz. Ez rövid „A BUDA és VIDÉKÉ“ TÁRCZÁJA. Elvek és tövisek. (Regény egy kötetben.) (11) Irta: ERDÉLYI GYULA. Rétyi Antos István barátomnak! A szolgabiró elfogadta Penege uram szives invitálását, ott maradt ebédre. Érdekesnek találta azt, hogy közelebbről megismerje azt a nőt, kiért Péter epekedett és a kit nagy forradalmi alaknak tartott, a ki pedig valójában üzletből űzte a szabadság kultuszát. Ismerte a leány múltját. Péter nem akarta elhinni, hogy a mártirnő csak egy könynyelmü asszony. Szépsége múló félben, kalandjai naplója köteteket tenne ki. Péter nem látott, szinvakság hályoga lepte meg szemeit. Okos emberek szerelme sokszor igen nevetséges. Glóriával vonják be a méltatlan tárgyat. A szolgabiró nagy rendőr-képesség volt már jogászkorában is. Gyakran találkoztak abban az időben is a mikor még Klotild nem prófé- táskodott. Csőry Miklós tanult, de azért vígan élt. Megfordult minden társaságban. Bálrendezőség révén megismerte a főrangú világot is. Felkereste az éjjeli tanyákat is. Soha nem erkölcsbiráskodott, nem hangoztatta elveit de meghajolt a tövisek előtt. Az ember ember. Csak eszköz a végzet kezében. Örüljön az kinek jelleme van és jó vért örökölt. Megbocsátotta a tévedést, a bűnt. Szó nélkül segített szegény pajtásain, mert látta, hogy milyen nehéz a szegény ember sorsa. Gyűlölte a gőgöt, az elbizakodottságot és tisztelte az észt, a tehetséget. Elismerte az ember jogait, az egyenlőségre való szerény törekvést. Jó fiú és vig pajtás volt. Mindig a gyengébbnek fogta pártját, szóval és kézzel is. Péterben tisztelte az elveket. Megkisértette, hogy kiirtja belőle a rajjongást, de mikor látta milyen lehetetlenség a szándéka, felhagyott vele. Péter buzgón látogatta a szocziálista- gyüléseket. Még a szédelgőket is tisztelte, ha ezeket az elveket hangoztatták. Nagy csapás az, hogy a legnemesebb eszméket eleinte nem teljes készültségnek és sokszor gyülevész népség kapja fel. Nem való a gyermek kezébe kés, nem való nagy eszme az aboz nem értő agyába. Mást és magát is megsérti vele. Ez az eszmék sorsa. Először csak nagyon korlátolt agyuak és tanulatlanok között hódit, de a koporsóból is kitör és eget kér . . . A társadalmat rendezni kell. A tőke túlkapásai elé emeljünk korlátot, ámde erőszak és vérengzés nélkül. Külön munkásosztály nem képzelhető, hiszen mindenki munkás, az állam- férfiútól a hordárig. A ki nem munkás az renyhe, azt el kell választani a társadalom egészséges részétől. A népámitók a legveszedelmesebb bűnösök Nincsen olyan orvos, ki a ragályt egyszerre megköthesse. A romboló vészt okozó folyamokat szabályozni szokták. Az eredendő bűnt és hibákat egy pár gyűléssel megdönteni nem lehet. A jog érzésére neveljük az embert és akkor elismeri a másik jogát és nem történnek kölcsönös jogtalanságok. Jog és vallás szüntetheti meg az emberiség töviseit, nem pedig hangzatos elvek hirdetése. Fokozzuk az emberben a türelmet, a kitartást és akkor változik a helyzet. Ne engedjük a kiskorúakat olyan szerephez, melyre nem valók s az ember ismerje meg az embert. így gondolkozott Csőry Miklós, igy gondolkodott Dombor Máté. A népszabadság templomából ki kell verni azokat, kik ott csak kufárkodnak, A rajongó nem’ olyan veszedelmes, mint a ki a zavarosban halász, a nép érdekeit kiáltozza és kiaknázza saját czéljaira a népet.
