Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-07-14 / 28. szám
Budapes 1895. (2.) BUDA és VIDÉKÉ ral. Nehány éven kesztül a közhatósági közegeknél szünetelt a közlekedési ügyek iránti buzgalom a villanyos vasutakban kezdték nem tekinteni a forgalom hatalmas tényezőit, hanem a forgalom zavaróit. Megváltozott ez a nézet mintegy nyolcz hó előtt. A város forgalma emelésének mellőzhetlen feltétele lett az, hogy a lóvonatu villanyossá alakuljon, s daczára annak, hogy ez által a közúti társaság bevételi többlete évenként százezrekkel növekszik, a legnagyobb lelkesedéssel és eredménynyel buzgólkodtak számosán abban, hogy a társaság privilégiuma évtizedekkel meghosszabbittas- sék, mert a legfőbb az, hogy a főváros közlekedési viszonyai minél haladéktala- nabbul javuljanak s a lóvonatú czam- mogás megszűnjék! No de hát más fontos érdekekért, különösen közlekedési érdekekért nem érdekekért nem érdemes lelkesedni ? Van-e az eskütéri hidnál fontosabb, szükségesebb közlekedési vonala a fővárosnak ? Nincs. És ennek a hidnak az ügye évek sora óta minden évben egy lépést halad előre, kettőt hátra. Pedig, ha a kik a lóvonatu villanyositása érdekében annyit buzgólkodtak, beszéltek igaz meggyőződésük mélyéből, buzgalmuk kis részét a hid érdekében fektették volna, már régen emelkednének a Dunából a hid oszlopai. A város atyák buzgolkodása régen kivihette volna egy kis komoly elhatározással a kormánynál, hogy a déli vaspályához vezető közúti vonal reggeltől-estig hasztalanul ne pihenjen, hogy Pesten ne részesüljenek külön előnyben egyes utczák s Budán a Tabánban és a Krisztinavárosban legyen legalább olyan az utczák kövezete, mint némelyik másod harmad rangú vidéki városban; hogy azok az uj útvonalak, a melyek megnyitása nehány óv múlva száz meg száz ezernyi talán több milliónyi költséggel okvetlen eszközlendő lesz most fél, negyedrész, talán tizedresz költséggel keresztül vitessék. Hát az ördög árok beboltozása, s. a. t. s. a. t. Annyi bizonyos, hogy a ki a főváálljatok munkába, a központ megfizet. Sztrájk nélkül ne legyen aratás. — Megálljatok, szólt Káva Ferkó, meg van. Kasznár Penege Lőrincz uram aratókat keres, ma indulna messze földre, szerződjetek vele . . . — Az ugyan nem áll kötélnek, mondá az előkolompos. — Ne féljetek semmit, induljunk, a napdijak meglesznek ugye kisasszony ? — Meg! . . . Káva Ferkó beszédére a kolomposok tanácskozni kezdettek és ő ezalatt megmagyarázta az egykori postamesternének, hogy Kasznár Penege Lőrincz egy kis haszonért bele fog a komédiába. Jó lesz egy kis előleggel fellelkesi- teni okét és mindjárt értesíteni a szolgabirót. A szolgabiró megjelenik a csendőrséggel és ez azután megcsinálja a ribiliót, a központ mégis beszélhet arról, hogy keresztül vitte a sztrájkot. Brinzenstein Kiotild egynéhány forintot osztott ki a kolomposok között. Káva Ferkó biztosította a sikerről, mert ezek mind dologkerülők. Zsandárral is bajos ezeket munkába hajtani. — Ez a nép, ezek a testvérek kiáltotta lelkesen Brinzenstein Kiotild és megölelte az előkolompost. rosban körül tekint, ha nem is tette tanulmánya tárgyaivá a városok rendezésének ügyét, annyi kézzel fogható fól- szegséget tapasztal mulasztást észlel, annyiszor jut arra a meggyőződésre, hogy a város pénze hasztalanul költetett el imitt, amott, és a város fejlődésének érdekei ellen történtek lépések, hogy lehetetlen el nem szomorodnia. Ha van a nyomtatott betűnek hatása, úgy ezt felkeli használni az igazság, a közjó érdekében. A Buda és Vidéke fel fog okvetlenül szólalni folyton, minden számában a főváros érdekei ügyében. Ujjal fog mutatni a halasztásokra, megfogja róni a hibákat, nem fog megszűnni sürgetni, sarkalni ott a hol szükségesnek látja. A folyton eső csepp kivájja a sziklát, a folytonos feltüntetése a szükségesnek megtöri a közönyt. Nulla dies sine linea! A «Hungária» betegsegélyző egylet 60 éves jubileuma. Szép és megható ünnepet tartott a „Hungária“ fővárosi betegsegélyző és temetkezési egylet e hó 7-én a medve-utczai „Fáczán“ termeiben. Hatvan éve annak, hogy ez egylet fennáll, anyagilag is tagjaiban is folyton emelkedve. Hatvan esztendeje, hogy lelkiismeretesen vezeti ügyeit, segíti tagjait, s megadja a tisztességes temetést az elhunytaknak. Az ünnepély meghatottságát emelte a legrégibb tagoknak emléklappal való kitüntetése. Blumrich József és H e i n Borbála 68 éve hogy egybekeltek s 59 éve hogy a „Hungária“ egyletnek tagjai, ezelőtt 10 évvel díszoklevelet kaptak, s most egy szép kivitelű s berámázott emléklappal lepte meg őket az igazgatóság, a melyet könnyes szemekkel vett át a két öreg a jelenlevők nagy éljenzése között. Az idő nem kedvezett a jubiláris ünnepének. Egész áldott nap zuhogott az eső, ennek daczára nagy számmal jöttek el a tagok, s betöltötték a „Fáczán“-nak ez alkalommal feldíszített nagy termét. Több mint 700 tag váltotta meg a jegyét. Ha verőfényes idő kedvez, úgy alig lett volna képes befogadni a „Fáczán“ helyisége a tagokat és az egylet iránt érdeklődő közönséget, Az ünnep a következő sorrendben folyt le: Vasárnap délután pont 5 órakor Buzik András egyleti elnök meleg szavakkal üdvözölte az egybegyült tagokat s a 60-ik disz-közgyülést megnyitottnak jelentette ki. Erre a budapesti munkás dalárda tagjai a hymnust zenditették rá, s ezután lapunk szerkesztője Erdélyi Gyula tartotta meg a disz-beszédet s körülbelül a következőket mondotta: Tisztelt ünneplő gyülekezet. Hogy mire képes az egyetértés, az akarat és a helyes vezetés: mutatja a mai ünnepnap, és az önök virágozó egyletének a „Hungária“ betegsegélyző és temetkezési egyletnek 60 éves fennállása. Úgy a vezetőség mint a tagok büszkék lehetnek a Hungária múltjára. A jól teljesített kötelességek és lelkesedés története az egyesület múltja. A tagok között derék polgárokat és a tiszteletbeli tagok között a főváros és a haza kitűnőségeit találjuk, a mi azt mutatja, hogy a Hungária egyesület, milyen virágzó és tekintélyes. Segits magadon, embertársaidon és az Isten is megsegít! Ez a vallás magasztos tétele. Önök azért sorakoztak, hogy magukon és egymáson segítsenek és igy a jótékonyság nemes munkáját gyakorolják. Megnyugtató tudat az a családra nézve, ha betegség eáetén nem kell nélkülözni s meg lehet szerezni a gyógyszert és orvosi segélyt. És ha Isten/magához szólít bennünket, nem kell aggódni a végtisztesség miatt a családnak. Tisztességes temetés és részvét vigasztalja a szomorodottakat. Julius 14. Egy részvétteljes temetés enyhíti a fájdalmat is és vigasztal a bánatban. Az önök egyesülete 60 éven keresztül teljesítette ezt a nemes hivatást. Üdvözlöm önöket uraim és hölgyeim és óhajtom, hogy a Hungária egylet továbbra is virágozzék, gyarapodjék. Isten áldja meg az önök nemes szivét és vezesse továbbra is nemes munkásságukat. Éljen a „Hungária“ egyesület és annak minden tagja. A nagy éljenzéssel fogadott beszéd után Fischer István egyleti számvevő szépen kidolgozott és egybeállitott munkában az egylet történetét vázolta. Az adatok egész halmazát sorolta fel; elmondta az egyletnek viszontagságos helyzetét a mely kezdetben, illetve megalakulása utáni időben volt; felsorolta az elnököket egész a mai napig; számokkal bizonyította be az egyletnek napról-napra való emelkedését tagjainak szaporodását. Hogy ez tényleg igy van az utolsó 10 évi mérleget említi fel, mig Tigyanis 1885. az egyletnek 1361 tagja volt, ma már 4590, a növekedés tehát 3229. 1885-ben az egyleti vagyon 4308 frt 56 krt tett ki, 1895- ben már 14853 frt 58 krra emelkedett, a növekedés tehát 10545 frt 02 krajczár. Ebből az adatokból is kitetszik az egylet életrevalósága. Fischer István az egylet életének történetét 5 pontban vázolta, s minden pont után felhangzott a riadó taps és éljen. Igen érzékeny jelenet volt, a midőn az emelvényen ülő legidősebb tagjait az egyletnek bemutatta, hogy átadja nekik a disz-oklevelet. Ott ült Blumrich József nejével a kik 59 éve, tehát csaknem a megalapítástól kezdve tagjai az egyletnek. Továbbá Kirchmayer Erzsébet, Szalmássy József, Rausz Katalin, Haslinger Anna, Turner Anna, Szeitz Katalin, Lásánszky Rozália, Takács Borbála, Stich Anna, Molnár Szeifert Teréz, Liebelt Lujza, Szleszák Pál, Szleszák Mária és Oltenász Erzsébet 50 éves tagok. A legidősebb pár, — mint említettük emléklapot, — a többiek pedig díszoklevelet kaptak. Fischer István még beszámolt a „Mária- Valéria“ alap állásáról s befejezte felolvasását a jelenlevők tetszés nyilatkozatai és éljenzése mellett. Ezután a dalárda az „Isten dicsőítése“ czimü dal eléneklése után, a részükre is kiállított emléklapot átvevén, a díszközgyűlést Buzik András elnök megköszönte a tagok szives megjelenését, s az ülést bezárta. Következett a bankett, a melynek kiváló- lag érdekességet az adóit, hogy egy külön asztalnál ültek az öreg tagok, a kik együtt ünnepeltek az egylettel. Ezek az intézőség vendégei voltak. Meg is becsülték őket annyira, hogy a felszolgáló pinczéreket asztalukhoz nem is eresztették, hanem az egyletnek két buzgó tagja látta el őket minden jókkal és még több szívességgel. Jó kedvvel, jó étvágygyal fogyasztottak az öregek, abban a reményben, hogy a 70-ik jubiláris diszközgyülésen is együtt lesznek. Adja Isten ! A banketten csak két toaszt volt, egyikét lapunk kiküldött tudósítója mondotta az egyletre illetve annak vezetőségére és annak tagjaira, majd Fischer István köszönte meg a tagok buzgalmát. A bankett alatt a dalárda énekelt, s a zenekar játszott. Este 9 órakor a nagy teremben megkezdődött a táncz. Ott láttuk az asszonyok közül: Fischer Istvánná, Janik Béláné, Bohner Teréz, Kaill Antalné, Dietrich Gáspárné, Németh Kálmánná, Zibrinyi Károlyné, Chebák Rezsőre, Schmerlicsek Józsefné, Sperlich Imréné, Köles1',a Anna, Kramel Anna. stb. Leányok : Egresits Jolán, Bohner Emilia, Szlatinszi^y Jozefa, Dirner Róza, Malinák Dóra, Berger Katalin, Berger Irma, Berger Ilka, Berger Teréz, Tóth Irma, Balogh Mária, Kramel Berta stb. A tánczvigalom kivilágosviradtig tartott a legjobb hangulatban. így végződött a „Hungária“ betegsegélyző egylet 60 éves jubileuma a melyhez még csak annyit kell adnunk, hogy az igazgatóság és a melléje csoportosult rendezőség s köztük Tóth Lajos előzékenységükkel és szivességökkel mindenkit leköteleztek. (Folyt, követ.) V, L.
