Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1895-06-16 / 24. szám

Budapest 1805. (2.)

BUDA és VIDÉKÉ

Junius 16,

jék és fák galylyaira, hogy haza térve a föld porába fiirössze meg azt a vadrózsa letépett ágát, a mely annyi ember szemében kelti fel a tavasz ébredésével a reménységének sugarát.

A főváros közönségének van egy irtoztató rossz szokása. Ám kényeskedjék azzal a szomszédoknak, hogy megadta a sors módját arra nézve, hogy a székesfőváros kies helyeire kiránduljon, de ne akarja bizonyítani a hazahozott megfonnyadt fűszálakkal, a gyümölcsfák megtépett ágaival, hogy csakugyan künnjárt, ott hol még a természet ölén virul a haraszt, zeng fi madár és a haragos zöld lomba fák terjesztik az illatot.

Micsoda vandalizmus kell ahhoz, a mikor a pesti oldalról átrándul a különben becsületes és tisztességes polgárcsalád, de nem bir felemelkedni a kegyeletnek arra a magasztos fokára, a mely „megálljt“ parancsol akkor, a midőn ezrek és ezreknek a természet gyönyörködtetése adja meg a napi fáradalmakhoz és küzdelemhez a további kitartást!

És micsoda cinizmus kell ahhoz, hogy a midőn már tele szíttá tüdejét illatos levegővel, a mit a füvek, a vadvirágok, a garád mellett tenyésző bokrok, a cserfák és kőrisfák terjesztenek ; nem elégszik meg telhetetlensége, de neki megy rétnek, kertnek, erdőnek és garmadába szakajtja le a virágokat tőstől huzza ki a gyapárt és nem kiméivé semmit, neki megy a fáknak és megcsonkítja koronáikat.

Láttam pünkösd napján a kirándulókat visszajövet. Láttam és raegsajgott a szivem a midőn a rudas-fürdői propellerhez érkeztek. Ember, asszony, gyerek telekézzel vitte a budai hegyek növényeinek szépségeit. Nem a t'

virágait, nem a piros mécsvirágot. ^Aem a kék zsályát, hanem kocsiderékra aió zöld gallyat, a mely annyi ember’ '’h ők osztotta volna leveleinek kipárolgásával a tüdőt edző illatot.

A ki tudja mi a főváros egy eldugott zug utczájában lakni; a ki tudja mi az életet fenntartó levegő ; és a ki tudja, hogy fa, virág, bokrok és cserje nélkül megfullad az ember a fővárosnak ebben a rettentesen eltévesztett rendezésében: az, igazi, mély érzéssel tekint azokra a kirándulókra, kik nem kímélik még az újonnan beültetett fenyőcsemetéket sem, hanem kegyetlen kézzel tépik, nem maradandó emlékül, csak heczből, hogy kirándultak.

Ám jól van ! a pesti oldalnak mi adjuk a levegőt. Látogassanak minél gyakrabban hegyeink és völgyeinkbe. Üditsék fel fáradt

megy. A rajongók kik elveket hirdetnek és elvből tesznek még veszélyesebbek.

Áboi Ábel és a postamesterné Hagenbilz Hilda ihletve vannak. Magukat választottnak és hivatottnak tartják, pedig betegek, ragadós betegek és a többi embert is bele keverik.

Nincs az a lábszij a mivel belőlök az elveiket kilehetne verni. Ábor Ábel vallásos, az csak azt hirdeti, hogy papra katonára nincs szükség. A német kisasszony már terjeszkedik s izgat a földosztás mellett.

Keresztül-kasul járják az országot különféle messziről jött emberek, kik elvetik ezt a veszedelmes magot, mely ekkoráig csak immel- ámmal de már megterem a magyar földben is.

Kasznár Penege Lőrincz uram nem érti a dolgot. A maga földjéből nem szívesen osztoznék, de a kinek többje és jobbja van azt elvenné.

Fölfelé osztoznék, de lefelé nem. Annak végtelenül örült, hogy a csárdás Káva Ferencz- nek az elevenjére taposott, legalább kifizeti őt helyette.

Káva Ferkó másfelé akarta huzni a nótát, de több hangja volt a csárdásnak, a ki a tréfa közé oda keverte az ürmöt is , . .

(Folyt, köv.)

tagjaikat és találjanak enyhülést itt a mi oldalunkon, de szeretetteljesen kérjük, ne bántsák fáinkat, ne bántsák a most virágzó olajfagallyakat, és ne tépdessék még a vadrózsa szúrós gallyait se.

Elvezzenek, mulassanak, gyönyörködjenek a fővárosnak e remek hegy és völgyeiben, de kegyetlen kézzel ne nyúljanak a virágokhoz, hisz itthagyva bennünket útközben elhajingál- ják szerteszét, hogy növeljék városunk szemetjét.

Vigyenek emlékül egy-egy mezei virágot, egy-egy gallyat, de ne kegyetlenkedjenek az erdővel, a réttel, a kerttel, mert az mindnyájunké, kik élni akarunk.

A budai hegyek panorámáját, az itt diszlő növények faunáját oda merjük állítani Európa világvárosai bármelyikéhez Nem szégyenlenők meg magunkat. Itt van a hömpölygő Duna, ott a bércztető és folyamunk kellős közepén a világ gyöngye, a Margit-sziget. A kegyetlen kéz ez utóbbi helyen még nem pusztít. De pusztit ám a hegyeken kímélet nélkül.

Végre valahára szűnjön meg ez a vandalizmus !

A csalit, az erdő, a kert fái. maradjanak békességben ! A magányt kereső fülemile csattogja tovább is szerelmi dalát, és fővárosunk erdeit, mezőit ne tépdelje a mulató sereg és a szülők engedelmével a pajkos gyermek-had.

A természet szépséges ölén csak egy érzés legyen bennünk: a szeretet, mindenki és minden iránt. __-»ra

* a"

‘szt-endrei katholikus iskola,

(Folyt, és vége.)

E borzalmas, e rémes, e büzhödt, ez undok helytől jöjjünk lefelé, a világtörténelemtől „fedett folyosónak“ nevezett lépcsőkön. Itt állapodjunk meg egy kissé, mert a női hajak erősségéről is nevezetes kis Carthago történetében azt olvassuk, hogy a rómaiak kérlelhetlen ellensége Hannibal, ezeken a lépcsőkön is felvezette a római légió elpusztítására, magával hozott bőszült seregét. E mintegy kétezerhetven esztendős lépcsők, jótévő segélyért esdő egyik oldalán, borpinczékez mindenben hasonló ajtót látunk, amely, mint a hagyomány beszéli, az ősrégi és a száz kapuval ellátott Thebae város tulajdonát képezte. Hogyan repült ide, kik hozták el és mikor : azt, a Yisegrádon exiztáló bölcsészeti egyetem professzorai sem tudták még kimutatni.

De lépjünk be a lakásba. Itt lakik a kath. egyházközség egyházfia, magyarul: sekrestyés. A geológusok megvizsgálván e ház köveit, úgy találták, hogy azokból a kövekből lett építve, melyeket valaki, Sodorna és a többi, istenátokkal lesújtott városok romhalmazaiból elhozott. A két szoba és konyha, egykoron egy termet képezett, mert azt olvassuk az anya és feleség gyilkos, keresztényvért szomjuhozó Nero római császár élettörténetében, hogy ő, ebben a teremben tagadta meg, a polgári házasságról meg- gyurt, hozzá felterjesztett törvényjavaslat szentesítését. És ebben, a csak is medvének, vaddisznónak, rókának és patkánynak való lakásba kell laknia az egyházfinak, ifjú feleségével és oly kedves négy gyermekével. Félelmes, piszkos, sőt undok és borzalmas e lakóhely is.

Mindezek után, lelket megreszkető, elmét megháboritó, szivet megrázkódtató annyi förtelmes látvány után, az a merész és határozott kérdés ébred fel : mi oka e»nek a sok, ennek a fellegekkel is bőszült tusára kelhető hanyagságnak ?

Hivatalos adatokból, személyes érinkezések- ből megérthető, hogy a kath. egyházközség tagjai, fizetni ném akarnak! A két személynél fekvő és hivern vezetett iratok megmutatták, hogy a csak néíiány tiz krajczárnyi adót fizetők is, több esztendei adójokkal, hátralékban vannak. Élnek e katholikus egyházközségben olyanok, akik egymást, az adó be nem fizetésére buzdítják, látva, hogy a kath. szelíd türelemmel megáldott plébános, nem rohan, sőt nem is siet, a párbér behajtására. E kisebb adóval terhelt polgárok, zsákmány követelő oroszlánkint keresik fel, a nagyobb adót fizetőket, mondva : „engem sem merészkedik a pap, exekuczióval háborgatni, ne fizess te se.“

Mi ezeknek a következménye ? Csak a nehány kevés, igaz katholiku0, örrömmel fizeti le adóját, de ez az összeg teljesen elégtelen arra, hogy a talán nélkülözhető összegből diszitessenek az iskolák, — csekély arra, hogy a lélekkel és szívvel, a tanításnak élő két tanító anyagi helyzetét javitná, — ők, nem mehetnek kezeik munkájával, a napi kenyeret megkeresni. Siralmas, háromszorosan siralmas, tanítóink anyagi helyzete. De dictis paucis, múlta sunto intelligenda.

Ha e körmönfont gonoszságot űzők, végrehajtani akarják, átok alá helyezendő, istentelen tervüket, legyen előttük ismeretlen, a vérnélküli áldozat bemutatására felszentelt oltáron elrejtett igaz Istenség, — másodszor: pokoli mosolylyal tekintsenek, több száz esztendős templomunk külső határaira, — harmadszor: jelentsék ki, hogy nincs szükségük, a most általok, nyomorúságba ejtett tanítókra, — negyedszer mondják meg ünnepélyesen, hogy nem szükséges a sekrestyés, hiszen ismeretlen lévén előttök már az Istenség, az 0 felszentelt háza díszítésére is felszolgáló emberre sincs szüksék, — ötödször: bizonyítsák be, hogy a kápláni állás felesleges és, hogy a plébános elvégezheti az itt lévő teendőket, — hatodszor: lelkiismeretűkre tévén kezöket, megvallaniok kell, hogy e gonosz összeesküvés, az egyházi törvényekből és rendeletek bői, egy hajszálnyit sem engedhető, a rendet is fentartani törekvő plébános személye ellenében j'oirtyrsüfi;,. — végül: beismerniük kell,

hogy istentelen, borzasztó és 1 at k os’ mu'Uubús- kel: két papi személyt, két tanítót, az egyházfit, az iskolát és a kath. ügyet is, ma már abba az azonnal orvoslást követelő, siralmas és tűrhetetlen állapotba helyezték, amelynek vallásos felérezésé.’iél, hazám szabad és nyílt ege alatt, felkiáltania kellett.

Azoknak a földeknek jövedelme, a melyek a plébánia tulajdonát képezik, a párbérek rendes befizetése nélkül, elégtelen arra, hogy a plébános és a képián, tisztességes egyházi méltósága ruházata Ó3 eledele, kiállitassék. Vagy ugyan, mi lehet a mellékes jövedelem ? A múlt esztendőről bemutatott, kath. egyházi adatok azt mondják: született 149, meghalt 118, házasságra lépett 30 pár. Mily csekély összegű jövedelem ez, kath. községünknél akkor, amikor csak nehány tiz krajczárnyi stola kéretik, egyes egyes egyházi ténykedésért.

Mindezen, tovább már nem tűrhető, sőt botrányos állapotok leírása után, a kath. klérus azonnali segélyét kell kérni. Jöjjenek ide, akiket ez ügy érdekel és azok is, akikhez ez ügy tartozik, — vagy pedig lépjen fel az állam, államosítsa az iskolát és a tanítókat, hogy vége legyen egyszer már e tűrhetetlen helyzetnek, amely hitünk gyémánt egére, a véget talán soha nem ismerhető éjszakát küldené le.

A „Budai Dalárda“ Kassán.

Nem tudom más emberfia mily kedélylyel veszi az utazást, de tény, hogy vannak emberek, kiket félig-meddig idegessé tesz. Mikor megyünk ? Holnap! Ah, az egész örökkévalóság. Fűkön ülnek, parázson fekszenek, szó sincs arról, hogy azalatt csak egy perezre is, pihenni tudjanak. Végre elérkezett a nap, junius 8 dika melyen reggel, 7 órakor találkát adtunk egymásnak, a központi pályaházban, kogy a kassai két daloskor szívélyes meghívásának eleget tegyünk.

Az idő az utazáson, igen kedvezett; mintha a természet is tudta volna, hogy egy lelkes dalos-csapat utazik, mind untalan más-mát tói- letteben mutatta be magát. Hogy az utón senki se unatkozzék egyes jó kedélyű dalárdisták megfizethetetlen kedélylyel s a legegészségesebb humorral regéltek nekünk.

Valamivel Sl/2 óra után, a Rákoczy hangjai mellett, robogott be a vonat, a szépen feldíszített pályaházba. A vonatról leszálló, Budai