Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-18 / 11. szám

Budapest, 1894. (2.)

BUDA és VIDÉKE

annyit beszéltek és beszélnek papiroson szunyadó ügyeink közé tartozik, mit szintén ébreszteni kell.

Az idegenforgalom Buda és vidékének látnivalóit, kirándulási, szórakozási helyeit szintén emelné.

De ki tudna felsorolni mindent, ehez egy értekezlet kellene, minek összehivása sürgős teendő.

A „Buda és Vidéke“ szivesen ad helyet ilyen tárgyú eszmecseréknek.

Buda e század elején.

(1810.)

Mint a mesebeli királyfit utravalóul hamuban sült pogácsával s jó tanácscsal bőven ellátva eresztik el világjáró, kalandos útjára, — úgy bocsátották el a bécsi udvartól Rainer fő- herczeg 5 fensége boldog emlékezetű atyját is, e század elején, országjáró tanulmányutjára, nagy Magyarországba. Az ismeretszomjas fő- herczeg hátrahagyott naplójában ez utazása is le van irva. Szorgalmas történetbuvárunk Wertheimer Éde a kéziratban maradt naplóból egy pár érdekes közleményt adott is már a „Budapesti Szemlé“-ben. Eltekintve attól, hogy e naplóban sűrűn találkozunk azzal az odiosus bécsi szemüveggel, mely többnyire fogyatékosán — ha nem ferdén — mutatja ezt a mi kis világunkat s különösen a magyar társadalmat: azt hiszszük, hogy lapunk olvasóit érdekelni fogják a századunk elejéről, az említett napló nyomán bemutatott budai képek.

Budát „kedves Budájának“ mondja a fő- herczeg, melynek minden utczája, bár rosszul, de mégis csak kövezett. A város világítása sem igen dicséretes. Megemlíti a „Halász városkát“ (Fischerstadt) a Duna partján, éjszakra a hajó- hidtól; a Vízivárost, melyben egy emeletes házak vannak és a melylyel a szörnyen piszkos Ráczváros kirívó ellentétben áll; az újonnan keletkezett Krisztinavárost, mely szép nagy kertektől környezett házakból áll, melyeket a budaiak legnagyobbrészt nyaralókul használnak. A várszínház nem nagy — s habár a színjáték nagyon rossz, mégis a színház és pedig úgy a páholyok, mint a földszint zsúfolásig telvék, mivel itt a nemesség körében a bon- tónhoz tartozik a szinházbajárás, a hivatalnokok is buzgón látogatják.

Az országházban álarczos bálokat adnak. Az egyetemi könyvnyomda az ország egyetlen tökéletesen berendezett nyomdája. A várban kivéve a Teleki- és Sándor-féle grófi palotákat, a

használt, ez alatt persze a műsor számait már j&vában produkálták, végre az utolsó számnál megbékült s megbocsátott. Később kedves unoka- hugának is bemutatott, ki pompás kis fruska s egész szerelmes vagyok belé. Igen ám de itt a másik bibi, mi lesz a tudósítással ? hisz én semmit sem láttam s nem halottam, annyira el valék merülve bájos szomszédnőm kérlelésébe. Hiába békült meg, ki vagyok tagadva örökre, ha ... a tudósítás nem lesz olyan, minőnek ő kívánja. Biztos, hogy megharagszik, akkor talán jobb lett volna a hangverseny alatt komolyan figyelni, mert most már csakugyas ki vagyok tagadva, előre látom. Még a szerkesztő ur meg- békül s a közönség sem törődik sokat a kar- molásaimmal, de ez az asszony, ez a szép asz- szony, ki most oly kedvesen csicsereg, — hisz már kibékült, —■ de ki vasárnap, ha a „Buda és Vidéke“ legújabb száma napvilágot lát, rám sem néz majd s én nem beszélhetek majd a bájos húgával . . . ()h a szivem megreped. Mit csináljak én szerencsétlen ? . . .

Á szép asszonytól nyert kényes megbízást elmondtam Márton Gézának is, ki ezt az esetet annyi szivére vette, hogy elhatározta, hogy ha esetleg megint e 1 figyelném magam, megment.

Fel is jegyezte szépen a hangverseny minden mozanatát, . . . sőt formális tudósítást irt helyettem. Volt ám erre öröm. De erről már nem szólok, hanem ide melléklem a Géza

többi magánházak mind Ízléstelenek és az ősz- | trák mezővárosok házainak stíljében épültek. « Minden háznak sziklába vájt, kitűnő pinczéje van, melyek közt van olyan is, mely telve van vízzel, a melyen csolnakázni lehet. Idegenek részére Budán csak egyetlen jó vendégfogadó van, aztán egy rossz kávéház s néhány nyomorúságos bormérés. A fürdők Budának különlegességei, melyekben a mily tiszták a magánfürdők, a közfürdők ép oly tisztátalanok és undorítók a fürdés idejekor. Sok rosszul gondozott fürdőt láttam — úgymond — de ilyen rendetlenséget és tisztátalanságot sehol. És mindez az ország fővárosában, a legfőbb politikai hatóság szeme láttára. Mit lehet ily intézetektől a távoli megyékben várni!“

A budai polgárokról a főherczeg igen kedvezőleg nyilatkozik. Dicséri a többnyire németül beszélő polgárok szorgalmát, mint a kik nagyon takarékos, gazdálkodó, vallásos és erkölcsös emberek és a kik közt verekedésekről vagy másféle nagyobb kihágásokról nem is lehet hallani. A nem nagy számú nemesek közt sok müveit ember akad, a kikkel a társadalmi érintkezés kellemes. Nagy hivatalnoki kar van Budán, a mennyiben ez a város a főbb országos hivatalok központja. De a hivatalnokok helyzete épen nem örvendetes. „Állapotjok a szűkén kimért fizetés s a papírpénz értéktelensége mellett, a legnagyobb mértékben sajnálatra méltó, mivel drágaság sokkal nagyobb mint Becsben, és mellékkeresményekre sem nyílik alkalom mint ott.“ (E tekintetben a századvége se nyújt sokkal kedvezőbb képet!)

Budáról kirándult a főherczeg „O-Buda kincstári helyre, mely a tatárok berontása óta pusztulásnak indulván, nyomorúságos fészekké s nagy tömeg zsidó tanyájává lett, kik itt a főváros közelében igen jó üzleteket csinálnak.

E hely nevezetességei közé tartozik Mazzucato selyemgyára és a kamarai selyemfonó intézet. — Szembetűnő azonban, hogy a selyem-ipar, mely Terézia és József bölcs rendszabályainak hatása alatt oly szép virágzásnak indult, nagyot hanyatlott. Ezért a kamarát és a hatóságokat okozza. „Pedig ha a kamara — mondja a főherczeg — mind azokat, kiknek a selyemtenyésztéshez kedvök van, a szükséges szerszámoknak olcsó föltételek melletti kiosztásával, eperfák és selyembogár-peték adományozásával, a nagyobb vállalkozókat előlegek nyújtásával gyámolitaná, a szorgalmasabb termelőknek jutalmakat tűzne ki stb., úgy a selyemtenyésztés rövid idő alatt nagy haladást tenne és Magyarországon, mely erre az iparágra nagyon alkalmas, nemsokára annyira elterjedne, hogy a monarchia összes gyárai bőven el volnának látva.“ (A jelen filokszerás világban különösen figyelemre méltó szavak.)

tudósítását, méltoztassék közzétenni; beteheti a lapba biindre, mert neki — már Gézának — mindenre kiterjedt a gondja, a hölgyek neveit is ő jegyezte fel sőt a tánczestélyről is, mely a hangversenyt követte ő irt meg minden megírni valót.

Pedig erről én is Írhattam volna, mert úgy jártam a hidegleléssel versenyt rezgő csárdásokat, mint a karikacsapás (nem tudom szokott-e a karikacsapás tánczolni, de úgy hallottam. valakitől emlegetni) s úgy valczereztem körbe össze-vissza, hogy egy nagy reményekre jogosító ifjú tánczost, ki a csárdás alatt bagolyhuhogást szokott utánozni, a plafonig ugrál s közbe-közbe hol a jobb- hol a baloldali tán- czosnőt böki meg a könyökével, egy hevesebb rohamom alkalmával a fal melletti pamlagra dobtam, csupa véletlenségből. Itt annyira be- süpedt, hogy nyolcz ember is alig tudta kihúzni. De tovább már nem folytatom jó szerkesztő uram, hanem még egyszer figyelmébe ajánlom Géza tudósítását szóról-szóra.

Adja ki az én nevem alatt hadd lássa a 'szép asszony, hogy mégsem vagyok léha.

A szép asszony pedig olvasva ezt a lelki- ismeretes munkát, melyet nem én csináltam, — talán csak nem fog kitagadni köréből, a mit annál inkább fájlalnék, mert a bájos unoka- hugát is ismerem már.

.1 Márcziu8 18.

Méltó, hogy a főherczeg naplója nyomán egy futó pillantást vessünk a régi Pestre is, mely e század elején még mindig nem volt valami fényes állapotban. Még a fö-utczája is oly rosszul volt kikövezve, hogy őszszel bokáig érő sár borította „s a járkálok köveket dobáltak bele, hogy biztosabban haladhassanak.“ (Még a 40-es években se volt külömb állapot, a váczi-uton a Zrínyitől a Nemzeti színházig vezető átjárón a térdig érő sárba fektetett, kimagasló kődarabokon ugrálva, juthatott be a színházba gyalogosan menő t. ez. közönség.)

A belvárosban többnyire egyemeletes, ízléstelen stílben épült házak, a külváros-részekben akár falun képzelhette magát az ember. Az újvárossal (Lipótváros) szomszédos volt a kis, földszintes házakból álló és szegény zsidók, kézművesek és konyhakertészek lakta Terézváros (a pompás Andrássy- ut bölcsője) „mely nagyon egészségtelenül fekszik, mert itt-ott mély helyeket és mocsarakat rejt magában.“ A városliget, mely még alig 15 éve áll fönn — szerinte — már is kellemes pihenőt nyújt. Az Orczy-kert, melyhez különben beépítetlen, mocsaras berkeken át juthatni, az előkelő világ fő sétahelye, különösen vasárnap délutánokon, midőn a pesti elegáns világot, sőt részben a budaiakat (!) is itt összegyűlve láthatja az idegen.

Pest lakóiról már nem nyilatkozik oly kedvezően a főherczeg. „A mi Pest lakóit illeti

— úgymond, kissé sötét szemüveget használva

— ezek a budaiaktól minden tekintetben any- nyira különböznek, hogy a hídon átkelve, egy egészen más, száz mérföldnyire fekvő országba képzelheti magát az ember. A mint a hídon átlép, nem hall egyebet magyar szónál (óh azok a gonosz sovinisták! hát már akkor is grasszáltak!) Mindenütt zsirtól csepegő parasztokat, vagy pajkos ifjú urakat talál az ember, minden élénk. A Duna mentén minden fajta eladók és vevők sereglenek, még késő éjjel is sok ember jár-kel az utczákon, az összes korcsmák telvék mulatozókkal és minden pillanatban véres verekedésre kerül a sor. — Egyébiránt a különbség a nemesekre is kiterjed. Néhány családot és bírósági tisztviselőt leszámítva, majdnem senki se lakik ott állandóan. Mindenki folyvást falun lakik és csak vásáros időben s farsangban kerül föl a városba, hogy kimulassa magát; kevés tiszteletre méltó kivétellel, mindannyian többnyire durva és műveletlen emberek, (ej, ej! alkalmasint nem beszélnek németül) kik a magok körében társaságot alkotnak és a müveit budaiakkal keveset érintkeznek. Különben még egy sereg jurátus is lairik ott, ezek nemes ifjak, kik, a mint az iskolából kiléptek, a bíróságoknál gyakornokoskodnak és igy készülnek a közszolgálatra. Ezek rendkívül durva emberek, kiknek a legparányibb műveltségűk sincs és csakis minden fajta kicsapongásoknak élnek, úgy hogy akkor, midőn szolgálatba lépnek, már legtöbbnyire test és lélekben romlott emberekké váltak. (Nem hiába, hogy ezek utódjai lettek 1848-ban „a legdurvább s faragatlanabb“ honvédek!)

A polgárság nagyon vegyes, a magyarok és görögök képviselik annak körében a gazdag, a németek pedig a szegény elemet. A gazdagok valódi egoisták, a szegények többnyire nyers, alávaló emberek; a német polgárok rendes, szorgalmas kézművesek és bortermelők, csöndes és békés emberek, kik a budaiakhoz hasonlítanak, de már mégis inkább közelednek a magyarokhoz. (Isten bocsássa meg bűnüket!)

Ezekből az emberekből áll tehát Pest lakossága. A mennyire kitűnik Buda rend, csöndesség és erkölcsiség dolgában, épannyira napirenden van itt a rendetlenség, féktelenség és haszontalanság. — Nincs oly város a melyben annyi rossz asszonyszemélyt lehessen látni, a hol mindenféle csábítás oly nagy mértékben előfordulna, mint épen itt. (Pedig még a bécsi sángerájok, orfeumok, s obsz-hergésztek nem is voltak importálva!) Rendőrségről itt szó sincs, mindenki azt teszi amit akar. Nyíltan játszszák itt az összes hazárdjátékokat, semmi rend és tisztaság . . . minden mocskot az utczákra dobnak — szóval nincs oly rendetlenség, melyet itt nyíltan el ne követnének.“

Egyébiránt az ily sötéten színezett képek