Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-05-13 / 19. szám
Budapest 1894. (3.) BUDA és VIDÉKÉ. Május 13. rületi tanítótestület szószólója volt s szavai végeztével egy igen diszes emlék-albumot nyújtott át a jubilánsnak. Az ünnepelt mindkét üdvözletre meghatva mondott köszönetét. Gyermekei nevében kis leánya: Margit polg. isk. növendék mondott nehány gratuláló szót s nyújtott át egy gyönyörű nagy bokrétát az édes apának, ki a szívhez szóló szavakra viszonzásképen csak csókkal tudott felelni. Az iskolás gyermekek részéről Frischfeld Ede V. oszt. tanuló; a tantestület nevében pedig Georgi Sándor tant. tag üdvözölte szép szavakban a jubiláns igazgatót, ki jeles tulajdonaival tantestülete minden egyes tagjában a legőszintébb tisztelet, szeretet és ragaszkodás érzetét keltette. Az ünnepelt válasza után barátai és tisztelői nevében Tatay Adolf dr. igen szép emléktárgyat — hat személyre való ezüst evőeszközt — nyújtott át lelkes szavak kíséretében a jubilánsnak. A felejthetetlen szép ünnepélyt a gyermekkar Szózata fejezte be. Az ünnepély méltó folytatása s befejezése a százötven terítékes bankett volt a Korona vendéglő nagy termében, A torna-terem diszes közönsége esti nyolcz órára az óriási patkó körül csoportosult s kezdett az evéshez a czigányok andalító nótázása mellett. Végre a íelköszöntök hosszú sora következett. A legelsőt Tatay Adolf dr. mondotta G e r 1 ó c z y Károly polgármesterre, arra a derék polgármesterre, ki minden alkalommal bebizonyítja a III. keriiiet iránt táplált meleg rokon- szenvét; mert valahányszor a közügy tartja ünnepét e kerületben, G e r 1 ó c z y polgármester mindig ott van nemes lelkületűvel a gratulálok és bátorítok között. Tatay szavai után az egész társaság lelkesen megéljenezte a népszerű polgármestert. Benedek Sándor kir. tanácsos az ünnepeltet éltette. — Gerlóczy Károly polgár- mester hosszabb s általános figyelemmel hallgatott beszéde végén poharát a jubiláns s kedves családja egészségére ürítette. — Rákos István a következő verses fe köszöntőt mondta szintén az ünnepeikre: A kötelesség. Harczi toborzóra riadoz a kürt, Oh, mert veszélyben van a drága hon, Hordozzák körül a véres kardot, És százezrek hada gyűl egynapon. Mindenki, kinek érző szivében A honszeretet nemes tüze ég, Megyen bátran, bár biztos halálba; Mert honért halni : szent kötelesség! Haragvó tenger bősz hullámival Egy nagy hajó már végsőt küzködik, A parancsnok áll rendületlen helyén, Mig a többi menekül mindenik. Oszt parancsot rideg elszántsággal S életére mit se gondol még, Bár néki is van boldog tűzhelye ; De ott tartja őt: — a kötelesség! Jönnek az ünneplők s zendül a dal, Elhangzik sok lelkes, szép beszéd, „ Dicsőitve a derék férfiút, Ki már régóta állja meg helyét. Tartsd is őt sokáig, jóságos Ég, Úgy is kevesen vannak azok még, Kik mindenkor tudták s tették is azt, Ami ö nékik : — szent kötelesség! Tósztot mondtak még: az ünnepelt a jelen voltakra; Végh János a jubiláns nejére; P ét er ffy Sándor egy remek beszédben a betegen fekvő nagy veterán tanitóra : Martin Konrádra; G y u 1 á n y i Adolf igazgató a jubilánsra. Zöld Károly a Korház- utczai tantestület, Varga Zsigmond ref. lelkész az ó-budai tornaegylet és Schinabeck Engelbert az ó-budai dalkcszoru nevében köszöntötték fel az ünnepeltet. Kecskóczy Ödön tanár a jelen volt hölgyeket éltette. A diszes társaság a legjobb hangulatban szürkületig együtt tartott. — Az ó-budai dal- koszoru kellemes változatképen több szép kvartettel gyönyörködtette a jó kedvű társaságot, mely később tánczot is hevenyészett, s miután szeretett Péterffy bátyánk útmutatásul a jubiláns nejével járt el egy csárdást ruganyosán, fiatalos hévvel, az egész fiatalság csakhamar talpon volt s ugyancsak járta jó későig. Szende Antal 1849. márczius 2-án született Bonyhádon, Tolna megyében, atyja : S c h w ar z k o p f Ignácz bognáiunester Bonyhádon, ki szintén jelen volt fia ünneplésén. Szende Antal el. iskoláit szülő városában kitűnő sikerrel végezte. Közép iskolai tanulmányait Pécsett kezdé s a négy reált szintén kitűnő eredménynyel végezte el. 18ö8-ban nyert ugyancsak Pécsett kitűnő képesítést főelemi tanítóságra. Ezután két évet Szlavóniában nevelősködött, s porosz származású két növendékét oly annyira magyar szellemben nevelte, hogy azok mindig csak magyarul beszéltek és kizárólag magyar ruhában jártak. — 1870-ben Ó-Buda koronaváros iskolaszéke által rendes tanítónak választatott meg, s azóta működik e kerületben mint egyike azoknak, kik kiváló tanítói hivatottságuknál fogva úttörői voltak O-Buda magyarosodásának. — 1893-ban a munkástelepi iskola vezetője lett, melynek berendezése teljesen az ő szakavatott- ságáról tesz tanúságot. — 1887-ben vette át a K ó r h á z-utczai iskola vezetését, s azóta itt működik. Végre is kiváló képességei méltó elismeréséül 1892-ben igazgatóvá választatott. — 1876-ban házasodott s vezette oltárhoz Martin Konrád vezető-tanitó müveit s kedves leányát: Erzsébetet. Boldog házasságukból négy gyermek származott: Vilma, tanitónő-jelölt, Margit III. oszt. polg. isk. növ., Sándor II. oszt. gymna- zista s Anti el. isk. növendék. A t. ház kuglizik Ha valaki talán nem tudná, hogy micsoda t. házról van szó, úgy becses figyelmébe alánlom e lapban minap megjelent czikkemet. Ha ezt elolvassa, mindenesetre tudni fogja. Most pedig lássuk. £ Szuly Gyula a mi kedves s mindenektől — kivéve a kaszinóistákat — tisztelt házunk fiatal gazdája, egyszersmind a vigalmi bizottság elnöke és a tekepálya igazgatója, egy meleg tavaszi délutánon nem is volt olyan régen felment a körbe, de itt talán azért mert délben többet talált enni abból a jófajta töltött káposztából, avagy az a vastag, dohányfíiből készült rúd, a mit a foga között szorongatott nagyon erős volt, esetleg más oknál fogva is álmosan bolintgatott fejével, s mint hogy nagyon nehéz lett feje leült egy pamlagra és bé- kességesen elszundikált. Mielőtt a továbbiakat elmondanám kijelentem, hogy Szuly Gyula, ha felmegy a körbe, három embert hoz magával egy személyben: egy gazdát egy vigalmi elnököt s egy kugli direktort. Ha a gazda beszél ... no hisz akkor ne adj Isten . . . nincs az ember ki vele szóba állhatna, — de mégis egy ember kivétel és ez a Béla, a mi derék csatlósunk, kinek a billiárd pénzekről, kártyáról, borról meg nem tudom mi mindenféléről kell ilyenkor számolnia. Számol is a derék Béla . . . számol úgy isten igazában, csurog a homlokán a veríték, kipirul az arcza, mert a gondnok ur megszámoltatja, de meg ám. Egy krajczár miatt egy óráig is eldisputál . . . folyton disputái, a mig gazdai teendőit el nem végzi. Ha beszámoltak föllélegzik az ur is, a szolga is. Mindenikük azt mondja magában: „Hála Isten“ de azért egyik sem szól semmit és azt is lassan ejti ki. Ha leszámolt akkor, — még mindig gazda, — előszedi a szemeit és mtiértőleg végig járatja őket az ablakokon, az ajtókon, a képeken, az asztalokon s mindenütt a hova egy-egy sugaruk csak beférközhet. No Bérezi, Jóska lesz itt mindjárt ne mulass, mert valahol valami porfélén akadt meg a müértő tekintet a mi az ő rendszeretetét roppant mód sérti, le is kapja a két legény a piszkot, mint annak a rendje. A vigalmi elnököt Gyula ur pihenni hagyja, mert hiszen hát csak most vetették le az ifjú urak a frakkot, s nincs valami nagy kedvük az ugrándozáshoz. A. kuglidirektor már megkezhetné a működését — de még hideg van. A tagokat pedig óvni kell a hidegtől, mert meghűlnek, influenzába esnek elpatkolnak; ha pedig elpatkolnak akkor kicsoda fizeti meg a tagdíjakat Ki-ki?! Ki-ki?!! A efféle emlékedések után aztán neki lát egy billiárdpártinak és Scherer Kálmánnal, vagy Berlányi Jánossal oly könyedén bökdösi a dákót, mintha nem is ő lenne a gazda, kinek any- nyit, de annyit kell számolnia. Azon a föntemlitett tavaszi délutánon, mikor ez a kedves (nem akarom mondani, hogy szent) háromság oly mélyen eltalált szundikálni, nem volt mit számolni, tehát a gazdát haza kergette Szuly Gyula, a másik pajtásához a vigalmi elnökhöz ki már hosszabb idő óta pihen, — tehát csakis a kuglidirektor működhetett. De ki tehet róla, ha ennek a működését is megakadályozta az a gyönge kis szundi, . . . pedig már működhetnék, mert mint fennebb mondám, szép tavaszi napunk volt. Szuly is olyasmit gondolhatott, mert egyszer csak maga előtt látta a nagy pályát, . . . benne a kilencz bábu, s nem kevesebb golyóbis deputátióval jött elejébe. A küldöttséget a bakonybiró vezette, ki mint legöregebb lendületes beszédben kifejtette, hogy ő és társai a hosszú téli időszakon át nagyon sokat pihentek már, megunták a henyélést, tagjaik is fájnak már, arra kérik tehát az ő kedves és drága direktorukat, kinek egészségét a mindenható sokáig tartsa meg, kezdené meg már a kuglizást és lódittatná közzéjük az öreg golyóbisokat Ok hálásak lesznek — úgymond — és az ő dobálásaira mindnyájan hasra vágják magukat. E szavak után a legöregebb golyóbis állott ki,- és az előtte szóló óhajaihoz és kérelméhez csatlakozott. A direktor ur mindent megígért, és felébredve parancsot adott Jóskának, hogy tekepályát és a vályút takaritsa ki, a bábukat golyókat törölgesse meg. Azután Konrád Móriczczal a pálya ünnepélyes megnyitásához szükséges disztagok csoportosításához, összetoborzásához fogott. A körben, — nagyon meleg lévén — nem volt senki sem, ők ketten még csak nem kuglizhatnak ; elmentek hát a Horváth-kertbe sétálni. Itt megfogták Martinék Gézát meg a szövetséges társát, majd később a szőke doktort a Stipanicsnt. Szuly Gyula azután ránézett Konrád Mó- riczra, Kondrád Móricz meg Szuly Gyulára s azt mondták, hogy talán lehetne valamit csinálni. Mikor ezt a nagy mondást kiejtették, felmentek a körbe valamennyien és elkezdtek kuglizni. A préference járta. A golyóbisok is, meg a bábuk is meg tartották szavukat, mert mikor Szuly dobott a golyója mindig elsőt tala.lt, a bábuk meg hasra vágták magukat. Egy bábu azonban mindig állva maradt, mert nem akarta a derék direktort kitenni annak, hogy sört kelljen fizetnie, a mi ily esetekben itt elmaradhatatlan. Az est hősei azonban Martinék Géza és szövetségese voltak, mert kétszer úgy megütötték a bábukat, hogy valamennyi elesett és még hírmondónak sem ütötte fel orrát egyik sem. Ehol ni itt jön a termetes Steffek dr., kinek fáj ugyan a karja, de azért, úgy penderíti ki a golyót, hogy hideglelésbe esik valamennyi bábu. Nem is dob nálánál többet senki, nem bizony ha csak Kállay István nem, kinek „favágó“ a neve és arról nevezetes, hogy a mióta kuglizik, mindig egy helyen szokott dobásra felállani és azért azon a helyen úgy besüppedt már a föld, hogy térdig gázol a gödörben a derék „favágó“ ur, a mi őt azonban nem altéról ja, s olyan egyenesre vágja ki a golyót, mint ha nyilvesző volna. Nagy lendületet vett a tekepálya élete, nem hiába életrevaló a direktora. TJgy hozzászokott mindenki ehhez a testedő mulatsághoz, mintha életszökséglet volna. Még Munzáth Kari dr. barátom is lejött a R a d z o komával, hogy részt kérjenek maguknak belőle. Pedig ez sokat jelent, mert Munzáth bajuszának folytonosan pödréséhez any- nyira hozászokott és e nemes mesterséget úgy kultiválja, hogy e mellett minden más foglalkozástól irtózik és roppant félti a drága idejét, Radzó sem szokhatott valami könnyen ide, mert neki is rendkívül kiszabott az ideje. 0 t. i. ab-
