Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-04-22 / 16. szám
Budapest 1894. (4.) BUDA és VIDÉKE. Április 22. pedig Navarra József községi aljegyző, a beteg főjegyző helyettese, volt. A jegyzőkönyvi kivonat, melyben a község: apostoli szellemit plébánosának a magyarosodás terjesztése, a kisdedóvás pártfogása és az egyházi jogok bátor védelmezéseért közelismerésül, leróvhatatlan hálájának és mély tisztelete zálogául, tántoríthatatlan ragaszkodását megörökité, az alábbi szavak kíséretében adatott át fo'yó évt április hó 15-én: Nagyságos és főtisztelendő plébános Ur! Szeretve tisztelt Jóltevönk ! A hála nevében jelentünk meg a község közönségének megbízásából, —szeretett jóltevönk iránt táplált tiszteletteljes ragaszkodásunknak külsőleg is tanujelét adandó! Nem számokkal kifejezett érték, csak egy iv papir az, néhány sorral beírva, mit átnyújtandó itt vagyunk; melyben a község hálaérzetének kiváutunk kifejezést adni. Kérjük Nagyságodat, fogadja ezt az összlakosság közelismeréseinek jeléül és engedje a jó Isten, hogy községünk egyetemének még sokáig legyen alkalmi? leróvhatatlan hálája másmás alakbani nyilvánítására ! „Éljen sokáig!“ És a küldöttség minden tagjának ajakáról elhangzott, dörmöngo „Éljen“ kiáltások fényesen igazolták, hogy itt nem közönséges frázisok, hanem szívből jövő, szívhez menő szavak találtak kifejezést. Pár percznyi ünnepélyes csönd után, a felette meglepett plébános a meghatottság félre ismerhetetlen hangján körülbelül a következőkkel válaszolt : Kedves híveim és szeretett polgártársaim ! A község képviseletének az összlakosság nevében velem tudatott ragaszkodását és szere- tetét, legnagyobb örömem nyilvánításával, három okból is veszem hálás tudomásul, és pedig: 1. mert ily kiváló kitüntetésben még nálam magasabb egyházi méltóságokkal dicsekvő paptársaim sem részesültek, és 2. mert élő és helyben lakó egyénekről utczákat elnevezni eddig szokásban nem volt, és 3. mert tudom, hogy minden felsőbb vagy idegen befolyástól mentem, csak kedves híveim és szeretett polgártársaim szive sugallatából hozatott meg ama határozat, mellyel engem a község érdemeimen túl megjutalmazott. —- Ha tudnám, hogy csak szeszély vagy személy kultusz volt indító oka ezen körülménynek, mely számomra a legszebb és megbecsülhetlenül jóleső ténynyé lett, akkor visszautasítanám, de igy ismerve kedves híveim és szeretett polgártársaim irántam táplált ragaszkodását és szeretetét, a legnagyobb köszönettel fogadom ezen kiváló kitüntetést annak kijelentésével mindazon áltál, hogy a mit eddig és a mit a jövőben is a község javára tenni fogok, nem a jutalomért, hanem emberbaráti köteleségérzetem sugallatából teszem, s igy ezen nem keresett ováczió csak buzdítani fog a jövőre nézve ! stb. Erre Mayer Benedek, községi képviselő mondott rövid, de szép zárbeszédet, s a küldöttség eltávozott. Ti —rr— J—f, A II. kér. első magyar asztal- társaság küldöttsége Kossut Fe- rencznél. Kossuth Ferencz f. évi április hó 14-én délután fél 6 órakor a „Budapesti II. kerületi első magyar asztaltársaság“ 12 tagból álló küldöttségét fogadta, mely a következő Búzás István székes főv. polgár-iskolái tanár által szerkesztett részvétiratot nyújtotta át: Nagyságos Uraink! A mély bánat és szívet tépő fájdalom, mely Nagyságtokat édes atyjuknak, nemzetünk legdicsőbb fiának, a haza atyjának, Kossuth Lajosnak, a független Magyarország kormányzójának halálával érte, keresztül nyilallott minden igaz magyar szivén és gyászba borított mindnyájunkat, kik édes hazánknak vérrel és könvnyel áztatott téréin lakunk. Megdicsőült nagy hazánkfiában mi, az alulirt magyar asztaltársaság tagjai is a nép- szabadság lánglelkü bajnokát, nemzeti létünk ujjáteremtőjét siratjuk és leborulva emlékének ^ nagysága előtt s mély gyászunknak kifejezést I kívánván adni, hazafias érzéstől tuláradott bánatos szivünk egyhangú határozatából a Megdicsőült emlékezetére f. évi április hó 5-én a budavári ág. evang. templomban gyász isteni tiszteletet tartottunk, a melyen családjainkkal voltunk jelen s a melyen a budai „Munkás- Daloskor“ megható gyászdallal áldozott és végül a Hymnust énekelte. Társaságunk kegyeletét megőrzendő, hazafias, lelkes érzéssel határozta el továbbá, hogy megdicsőült nagy hazánkfia emlékezetét minden év márczius 20-án gyász isteni tisztelettel ünnepli meg s hogy azt a 10 irótollat, melyekkel a Megdicsőült Iratainak negyedik kötetét iita s melyeket Tőle emlékül kapott, aranyba foglaltatja s a kisérő levéllel együtt ereklyeként megőrzi. Nagyságos Uraink! Mint igaz, önérzetes fiai nemzetünknek, mely annyi századon át volt védő bástyája a kereszténységnek és a nyugoti czivilizácziónaK, letéteményesei vagyunk azoknak az eszméknek, melyekkel édes hazánk felvirágzásának alapot teremtett a Megdicsőült, kinek szent hamvai fölött a nemzet géniusza őrködik és kinek uj erőre buzdító emléke örökké élni fog szivünkben. Az egész nemzet hálás kegyelete és könyei enyhítsék balzsamul a szerető Fiák, nemzetünk szemefényének sajgó fájdalmát s leljünk közös vigasztalást koszorús költőnk eme szavaiban : »Nem bal meg az, ki milliókra költi Dús élete kincsét, ámbár napja múl; Hanem lerázván, a mi benne földi, Egy éltető eszmévé finomul, Mely fenmarad és nőttön nő tiszta fénye, A mint időben, térben távozik, Melyhez tekint fel az utód erénye : Óhajt, remél, hisz és imádkozik.« A küldöttség tagjai voltak: Szilágyi János elnök, Kiss Lajos jegyző, Weisz József pénztáros, iíj. Bún József, Búzás István, Gyulay Elek, Eckkert Antal, Turcsányi Dezső, Herbász Antal, Hegedűs József, Hegedűs Lajos és Juhász József. Búzás István szék. főv. polgári iskolai tanár a következő beszédet intézte Kossuth Ferenczhez: Mélyen tisztelt Urunk! A székes fővárosi II. kér. első magyar asztaltársaság, melynek czélja a jótékonyság gyakorlása, s a hazafias szellem és nemzeti nyelv kultiválása és terjesztése, küldöttségileg kívánta átnyújtani a részvétiratot, melyben nemzetünk legdicsőbb fiának, a haza atyjának, Kossuth Lajosnak, a független Magyarország kormányzójának elhunyta fölött érzett mély fájdalmának ad kifejezést. Midőn e felejthetetlen alkalomért hálás tisztelettel mondok köszönetét Kossuth apánk édes fiának, nemzetünk szemefényének, élő szóval is tolmácsolom, hogy megdicsőült nagy hazánkfiában mi is a népszabadság lánglelkü bajnokát, nemzeti létünk ujjáteremtőjét siratjuk, és leborulva emlékének nagysága előtt, s mély gyászunknak kifejezést adva, hazafias érzéstől tul- áratott bánatos szivünk egyhangú határozatából a megdicsőült emlékét minden év márczius 20-án úgy, mint most április 5-én gyász isteni tisztelettel ünnepeljük meg, s hogy azt a tiz irótollat, melyekkel a Megdicsőült Iratainak IV. kötetét irta, s melyeket Tőle társaságunk emlékül kapott, aranyba foglaltatja s a kisérő levéllel együtt ereklyeként megőrzi. Mélyen tisztelt Urunk ! A megdicsőült hatalmas szelleme messze beválágitotta előttünk az ösvényt, melyen az örök emberi jogokért lelkesülve, küzdve haladnunk kell, hogy nemzetünk „künn hatalmas, benn virágzó és szabad“ lehessen. A nemzet Géniusza, mely a Megdicsőült szent hamvai fölött virraszt, őrködjék szeretteinek drága élete fölött is! A nemzet legdicsőbb fiának emlékét híven meg fogja őrizni s a Szózat és Hymusz mellett a Kossuth-nóta is nemzeti énekünk marad mindaddig, mig küzdelmeink czélt nem érnek, míg nemzeti létünk önmagához méltón nem lesz biztosítva s mig meg nem szűnünk félteni és szeretni az édes hazánkat, melyen kívül nincsen számunkra hely, s melynek javára, dicsőségére a Kossut h-fiukat a Mindenható sokáig éltesse! Éljenek! Kossuth Ferencz a következőket válaszolta: Mélyen megvagyok hatva érzelmeik nyilvánításától, melyeket szónokuk, Búzás István ur, oly költői, ékes szavakkal tolmácsolt. Magyarországba visszatérve azt tapasztaltam, hogy a függetlenség azon eszméje, melyért boldogult édes atyám harczolt, minden magyar ember szivével, vérével egybeforrt. A különbség csak az, hogy az egyik ezen, a másik azon az utón igyekezik azt elérni. Azt is tapasztaltam, hogy nemcsak az ország, hanem a külföld, az egész világ, de különösen azok az országok, melyek közelebb vannak Magyarországhoz, mint a világ többi része, bámulattal voltak eltelve azon egyértelműig kifejezett részvét fölött, melyet a nemzet boldogult édes atyám temetése alkalmával kifejtett. E részvét — nyilatkozatok kapcsán, mélyen meghatja lelkemet az önök társaságának ama kegyeletes ténye, hogy boldogult édes atyám emlékezetét minden esztendőben úgy, mint most április 5-én gyász Isteni tisztelettel ünnepük meg. A boldogult atyámtól Onnöknek emlékül küldött, irótollakat illetőleg tett Ígéretük, hogy azokat aranyba foglalva ereklye gyanánt megőrzik örök emlékül, szintén igaz kegyeletük egyik szép megnyilatkozása. — Boldogult édes atyámnak most már szent keze az Önöknek szánt toliakkal, ha nem is ezekkel, de ezekhez hasonlókkal vetette meg Magyarország léteiének azon alapját, melyen ms is áll, s melyen tovább építve a szabad népek sorában küldetését be fogja váltani. Az Önök társasága szép eszméknek, a jótékonyságnak, a hazafias szellem és nemzeti nyelv terjesztésének szolgálatában buzgólkodik. E nemes czélokhoz sikert és áldást kívánok az Önök társaságának. Tartsanak meg benőnket becses emlékezetükben!“ Ifj. Bún József ezekután a küldöttség minden tagját bemutatta kikkel egyenként kezet szorítván a küldöttség eltávoztott. Közli : Ifj. Bún József. Humanismus. Egy igen nemes irányú egyesület felhívását kaptuk, mit a czél érdekében egész terjedelmesen közlünk: Tisztelt kartársak! Az 1891. évi XIY. törvényezikk életbelé- tetése óta a működésben lévő betegsegélyző pénztárak arról tesznek bizonyságot, hogy a törvényhozásnak ez alkotása derekasan bevált, mert nemcsak izmosodni látjuk a létesített segélypénztárakat, de a munkások részéről oly nagy tartózkodással fogadott ezen intézmény napról-napra nagyobb tért hódit magának. E jelenség — továbbá azon igazságnak megszivelése, hogy a betegség nem ismer osztály- különbségeket, — a az a szomorú tény, hogy egy-egy súlyosabb betegedési eset itt a székvárosban főleg családos szerényebb állású tisztviselő társainkat gyakorta a legaggasztóbb anyagi válságba sodorja és az a másik, hogy jómódú osztályok számára állam és társadalom által a székes fővárosban létesített nyilványos rendelő intézetekben az állása tiszteségéhez mérten jól öltözködő tisztviselő, mint „ur“, gyakran nem talál díjtalan támogatásra — s legtöbbször tiltja ennek igénybe vételét állása is; e jelenség — ez igazság s e tények indították alulírottakat arra, hogy a székes fővárosi állami, községi és magán tisztviselők betegsegélyző egyletének eszméjét felvessék s az eszme megvalósítása érdekében s érdekünkben tisztelt kartársak önökhöz forduljunk. Csatlakozásra hívjuk fel első sorban szerényebb állású tisztviselői társainkat, kiknek kevés jutott az anyagi jólétből s ez okból sokszor lelketötő, bár fontosságában bizony nem kicsinylendő munkájuk közepette leginkább érzik meg a maguk vagy családjukat ért betegség sújtó hatásait s leginkább kell, hogy érzékkel bírjanak azon igazságnak felismerése iránt, hogy a tökéletlen társadalmi berendezés s a sors szeszélye folytán egyesre aránytalanul nehezedő tehernek társulás utján többekre való áthárítás által kell kiegyenlítődnie! De kérő szavunk van önökhöz is, kiknek
