Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1894-02-11 / 6. szám

Budapest, 1894. (3.)

BUDA és VIDÉKÉ

Február 11.

szomorú tanujelei oly korszaknak és nemzedéknek, mely a természet csapása elől tehetetlenül meghátrált, a helyett, hogy az, egyik részről ért veszteséget a másik részen kettőzött tevékenységgel kelyreütötte volna.

Ily módon a szóban levő terület adóvite- lési képessége és igy a fő- és székvárosra való haszna minimumra szállott alá, visszont pedig annak ház- és villatelkekké és kertekké való átalakítása és beépítése a fővárosi adóbevételek tetemes emelkedésével járna. így az egyik telek 1891. évtől fogva, a mióta azon egy nyaraló épült, évi 16 irtot fizet csak fővárosi adó és egyéb illetékek fejében (állami adómentességet élvezvén), holott a fővárosnak azelőtt ugyanezen telek után jóformán semmi bevétele nem volt. Körülbelül kétszáz telekről lévén szó, nem nehéz kiszámítani, hogy a fővárosi bevételek emelkedése bőven kamatoztatná és törlesztene az ut kiépítésére fordítandó mintegy 15.000 frtnyi költséget.

(Vége köv.)

y kbudapesti borvásár.

A napjlapokbau azt olvastuk, hogy Budafok község elöljárósága a kereskedelmi miniszterhez folyamodott, hogy a budai oldalon tartatni szokott borvásár az ő községükbe helyeztessék át, indokul azt hozván fel, hogy Páriából szintén egy szomszéd községbe helyezték át a vásárt s az igen nagy hasznára van az ottani borvásárnak s ezt a kérvényt a kereskedelemügyi m. kir. minisztérium vélemény- adás végett leküldte a fővárosnak.

E tárgy felett — azt hiszszük — egyszerűen napirendre lehetne térnünk, mivel nem tételezhetjük fel, hogy székesfővárosunk tanácsa azt nemcsak a jelenben, de még a távol jövőben is a fővárosból elvinni engedné. De most felvettetett, kell hogy mi, kik a budai kereskedelem érdekében nem egyszer szólaltunk már fel, ez alkalommal is az elibénk kitűzött czél megvalósítása felé törekedjünk.

Tény az, hogy kereskedalem és ipar nélkül egy városban sem fejlődhet s a mi székesfővárosunk, különösen pedig annak a budai része, még nem fejlett annyira, hogy egy, habár csak csekélynek látszó, de a budafokiak szemében nagy jelentőségűnek tetsző borvásárt minden rekompenzáczió nélkül átadni engednénk.

Mink van nekünk budaiaknak, hogy a kért vásárt könnyen átengedhetnénk. Van talán nemzetközi sertés- vagy marhavásárunk, vagy országos, bőr-, gyapjú- vagy posztóvásárunk, hol minden kereskedelem összpontosul; vagy vannak összpontosított vasutaink, vagy a millenniumi kiállításhoz szükséges hely tán már a Dunáról kiszorította a vásárt, vagy a személy- és más szállító hajók ezrei, vagy a készítendő két uj dunai hid annyira igénybe veszik a Duna-jobbpartot, hogy azzal már itt a fővárosban el nem férünk.

Nincs nekünk semmink s még is kérnek tőlünk.

Tiszteljük szomszédainkat, különösen mi, kiknek zászlajára nemcsak Buda de annak vidéke emelése is fel van Írva; de addig mig mi magunk is szegények vagyunk, kik szinte epedünk egy kis kereskedésért, addig a borvásár elvételét nehezen engedhetjük át másnak.

Szegény Buda, miért nem kérik tőled közvágóhidat vagy a föntebb emlitett más vásárokat, mert az neked nincs s ezt tán ná- ladnál hatalmasabb kézben is van mint te vagy.

Eddig csak egy konkurensünk volt, a dunabalpart, de most már akad egy másik is, Budafok. Az egygyel is nehezen tudtunk megküzdeni, hátha most kettő lesz, hogy tudunk majd e kettővel vagy esetleg többel is.

Mert a mily jogczimen kéri most Budafok a borvásárt olyan jogczimen kérhet majd Újpest vagy B.-megyer is tőlünk valamit: p. o. a magyar udvartartást. De a mily lehetetlen lenne ez utóbbi ép oly nehezen válhatnánk meg az előbbitől is.

Ha a borvásárt bárhová helyeznék, olyan jó helye seholsem lenne mint a budai oldalon. Nem mondjuk hogy a jelenlegi mindenben megfelel, de ha esetleg a Pálffy-térre helyeznék, ott olyan helye lenne, hogy Budafok seholsem tudna

neki olyan helyet adni. De hát a székesfőváros tanácsa nem-e a döbrentei-téren vagy annak környékén építendő vásárcsarnokot tervezte úgy építtetni, hogy annak husteremhelyiségei a bor- vásártartásra lesznek alkalmasok ?

Azért mi a székesfőváros tanácsának bölcs belátásában s a kereskedelemügyi m. kir. minisztériumnak kegyes jóindulatában bízva bátran merjük reményleni, hogy minket, szegény budaiakat, akkor midőn már mi is tettre ébredtünk, e csekély keresetforrásunktól nem foszt meg azzal, hogy a bor vásár tartását egy szomszéd községnek engedje át.

Dunabogdányi ügyek.

(Válasz.)

A „Buda és Vidéke“ czimü hetilap múlt évi nov. 12-iki továbbá f. évi január 7-iki és

14-iki számaiban e szép falunak közegészségi, adókivetési, leírási, úgyszintén iskolai és köz- igazgatási ügyeiről szó lévén, nevezetesen a január hó 14-iki számában a helybeli református lelkész irt egyet mást, amit ezennel helyre kell igazitanom, nehogy az itteni viszonyokban egészen tájékozatlan olvasóközönség azt mondhassa igénytelenségemről: „Quitacet, consentire videtur.“

Tehát a tárgyhoz, vagyis fogjunk hozzá

t. Szappanos Károly ur állításainak bonczolá- sához, nem ugyan valami sebészi kutasz féle késsel, hanem csak egy gyenge kis réztollal.

Sz. K. ur levelezése végén Írja : „e sorokért a felelőséget elválalom, és azoknak igazságát bebizonyítani mindég kész vagyok.“ A „Qui bene distinguit, bene docet“-féle régi latin közmondást szem előtt tartva, felkérném, bizonyítsa be azt, hogy hol ? és melyik sorban Írtam én valamit arról, miszerint a tulajdonképeni községi helyettes jegyző (aki nem D.-Bogdányban, hanem rendesen Pomázon lakik és ott dolgozik a főszolgabírói irodában, Duna-Bogdányban pedig ennek a helyettes jegyzőnek helyettese és veje és „volt jegyző“ szorgalmatoskodik) oka annak, hogy sem a községi jegyzői, sem pedig a körorvosi áfásokra nem lett kihirdetve a pályázat ? Ne tartsa oly bárgyú embernek azt a már a 70-ik év felé menő kath. plébánost, hogy még azt sem tudná, miszerint nem a h. jegyző, hanem csakis a főszolgabíró hatásköréhez tartozik ezen igen fontos állásokra annak idején pályázatot hirdetni ? ? — Lássa t. levelező ur ezt nem fogja az általam irt czikből kibetüzni;

Sz. K. ur azt írja, hogy az egész községi mizériáknak egyedül én, meg a helybeli beteg- segélyző egylet vagyunk okai, és bennünket okoz, hogy a körorvosi állás be nem töltetett. Risum tereatis! Hogy tudja ezt a t. lelkész ur bebizonyítani ? Lám, lám, még betegsegélyző egylet nem volt — megesett nálunk az is, hogy félévig és még tovább nem volt községi orvosunk, a falu bírája, Kuffart G. volt egyszersmint haiottkém is, ez vizsgálta a halottakat, a jegyző meg irta a passust, vagyis a halotti czédulát; és ez igy tartott jó ideig. Ezen mizériák pedig már a régiebb időkből valók. — 1882. évi augusztus hó 21-én történt, hogy bizonyos Jäger József nevű déltirolországi olasz munkás embert a Wallenfeld-féle kőbányában egy helybeli fiatal munkás egy kapacsapással agyonütötte. Az akkori sebész czigány-peczér módjára felbonczolta a szerencsétlen embert, notabene tiltakozásom ellenére a temető kápolnájában, nagy kutyája pedig felnyalta a lecsepegett embervért, igen ! igy beszélte el ezt a kápolna körül összecsődült kiváncsi nép. Hát e mizériáknak ugyan ki lehetett okozója? mondja csak meg Sz. K. ur? Azután volt már olyan idő is, mikor e betegsegélyző munkás-egylet egyesülve volt a körorvosi állással, és csakis az alább felemlítendő esetfélék kényszeritetcék az egyletet, külön orvos tartására. Megtörtént, hogy bizonyos hetyke cylinderes kör- és egyleti orvos járványos betegségek alkalmával nem is mert a beteg gyermek ágyához lépni, hanem kihozatta az illető háznép által a beteg gyermeket az udvarra.

Megtörtént az is, hogy a kőbányában szerencsétlenül járt bánya-munkással nem is törődött a könyelmü orvos. Uyféle mizériák kényszeritették a betegsegélyző egyletet arra,

hogy szakítson a körorvossal, és egy külön egyleti orvosa legyen, aki Doctor medeciuae, akinek szoros és lelkiismeretes kötelessége minden uj, az egyletbe fölveendő tagot megvizsgálni, nehogy az egyleti pénztár megkárositassék.

Sz. K. urnák azanban ez egylet ellen mindenféle más kifogásai is vannak. így például megbotránkozott Sz. K. ur az egylet czimén is, kifogásolván azt is, hogy minek is használja az egylet „a dunabogdányi Szent-József munkás- betegsegélyző egylet“-féle czimet, minek is még a Szt. József elnevezés ? Az egylet elnökéhez intézett írásbeli tiltakozása bizonyítja, hogy a „Szt. József“ elnevezést kikiiszöböltetni óhajtja. Ha tán nagy emberek után nevezték volna el e jótékony egyletet, ez esetben tán még megtűrné e czimet, de kath. Szent, ez már lehetetlen dolog, ez nem tetszhetik Sz. K. urnák és azért nem is akarja magát — saját állítása szerint — beíratni. Az egylet 500 és néhány tagja között eddig békében fórt meg a más vallásu, tehát a reformáta is, a védszent oltalma alatt, csak a lelkész Sz. K ur — kinek állásánál fogva kötelessége a békét föntartani — ütközik meg egy keresztény egylet vallásos czimén, háborút indítva a „Szent József“ elnevezés ellen! A fővárosban is, másutt is van akárhány ily betegsegélyző -és temetkezési egylet és ezek is bizonyos Szentek után vannak elnevezve igy például a „Szent István“ m. kir. nevét viselő pesti betegápoló és temetkezési egylet, a „Szent Vincze“ egylet, az „Isten félők“ egylete, továbbá a „Szent Anna“ egylet; háta fővárosi nagy kórhazak? a „Szt. Rókus“, a „Szent János“ és a „Szent Erzsébet“ kórház, a „Szent Lukács“ fürdő és igy tovább. Avagy tán jobban szeretné, ha az itt felsorolt Szentek helyett egy hires magyar Csillag vagy német Bebel avagy Liebknecht socziáldemokrata vezér nevét, vagy pedig egy dinamitos olasz Oberdank, franczia Ravachol vagy Yaillant nevét venné fel a D.- Bogdányi munkás-betegsególyző egylet, és e hires forradalmán munkás-pátronusok arczké- peivel díszítenék az egyleti irodát; jobban tetszenének ezek Sz. .K urnák, mint Szt. József képe ? ?

Sz. K. ur czikkébe i azt írja továbbá, hogy tudomása szerint én volnék a betegsegélyző egyletnek „szellemi vezére.“ — Nos ! ha ez igy van, ezzel úgy hiszem nem tettem még semmi rosszat. Igenis, én buzdítottam a szószékről a munkásokat, hogy alapítsanak betegsegélyző egyletet, én tartottam velők több ízben gyűléseket az ügy megbeszélése végett, igen én Írtam és hozattam a Felső-Ausztriában levő Mauthausen nevű leghíresebb gránitbánya munkás-beteg- segélyző-egvletnek alapszabályait, és annak mintája után készültek a D.-Bogdányi betegsegélyző egylet alapszabályai is. Igen ! valahányszor megkértek, jótanácscsal szívesen szolgáltam. És valahányszor rósz és veszélyes socialdemok- rata lapokat kaptak a postán, én figyelmeztettem az egyleti tagokat, hogy őrizkedjenek ezek olvasásától; adtam és ajánlottam ezek helyett keresztény szellemben irt magyar és német hetilapokat ; én szereztem meg számukra a „Gerechtigkeit“ czimü egyedüli keresztény munkás-lapot.

Amit pedig Sz. K. ur a nagy regáléjövedelmeknek kath. iskolai czélokra való elhará- csolása meggátlásáról irt, erre vonatkozólag azt az utasítást merem itt felhozni, a melyet iskolaszékünk a megyei kir. tanfelügyelöség utján kapott. Itt ugyanis azt mondották, hogy igenis kapunk e regálékból, ha folyamodni fog az iskolaszék a megyei közigazgatási bizottsághoz.

A régálé-haszon következtében a pótadót is megszüntették a h. jegyző urak. Ezt nagyon kötve hiszem, mert ez a nagy regálé-jövedelem apadhat, de nem leend ez úgy a községi kiadásokkal, ezek egyre emelkednek. Ami pedig az elpusztult filoxerás szőllők utáni adó elengedés iránt a helyettes jegyzők által beterjesztett folyamodványokat illeti, e fáradságért busás jutalmat szavaztak meg az elöljárók, t. i. 150 irtot; legalább igy beszéli ezt a falu népe.

Az általam felemlített földadó ügyi hiba, mely szerint a kath. plébánia földjeit a templom- pénztár terhére Írták, ezt a hibát az előző jegyző urak, vagyis Dumtscha és Szenes követték volna el 1893. elején, és most utólag irja. Sz. K. ur, éppen a jelenlegi h. jegyzők igazították ki! No most, hogy lehet ezt megérteni? Vájjon lehet-e