Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-25 / 47. szám

Budapest 1S94. 13.)

Rajziskolát kérünk.

Tekintetes székes-fővárosi Tanács!

A sok panasz, mely a budai polgárok részéről már több Ízben elhangzott s gyakran úgy hangzott el mint a pusztába veszett szó, reméljük, hogy nem egészen ismeretlen a tek. szék. főv. tanács előtt. Reméljük, hogy panaszaink egy része talán maholnap mégis csak visz- hangra talál, hiszen készülnek az eskütéri és vámház-köruti hidak tervezetei, hiszen már a központi egyetemet is álmainkban a vérmezőn látjuk s ennek környezetében ékeskedő befási- tott séta tereket, palotákat fényes üzleteket. No meg az ördög árok éktelenkedése is eltűnik szemeink elöl, s a kopár Gellért-hegy és naphegy rozzant viskói halomra dűlve nagyszerű parkok és kellemes barátságos lakóházak sorozatába gyönyörködik a szemünk, melyekhez mindenütt jól közlekedhető utak: vezetnek, ellátva tiszteséges világítással úgy, hogy a járókelőknek még éjszaka sem veszélyes a közlekedés ott, a hol ma még a nappali időkben is óvakodva lépked az ember.

Kellemes érzéssel halljuk a villamos vasút csengetését. S sürgős teendőink közepett meg- azon öntudatban, hogy majd a villamos vasút gyorsan repit át minket is a főváros azon pontjára, a hová eddig egy félnapi utazással juthattunk el s e közben egy-egy fél, esetleg egész óra hosszat kellett várakoznunk a mi kedves egyetlen vörös keresztes kocsinkra, mig, minket kiszolgálni kegyeskedik.

Hát mind ez tek. székes-fővárosi tanács néküuk jól eső gondolat s kedves reménykedés. De vájjon nem volna-e méltó e reményeink sorába soroznunk azt is, hogy ős buda városa elvegre egy ipar rajziskolát is nyerhessen a tekint tes székes-fővárosi tanács kegyes jó indulatából.

Hát az ipar és művészet csak Pestnek volna privilégizálva ? Távol álljon tőlünk az irigykedés! egy test és egy léleknek nézzük kedves fővárosunkat s bármely részében emelkedik és szépül az, a mi szemük mindenütt gyönyörködni tud annak fejlesztésén s magyar szivünk föl pezsdül, mintha csak nekünk kiknek semmink sincs, tulajdon jogunk volna minden pontjához.

Örömünkre szolgál tehát az is, hogy Budapest baloldali részén ma már három jól felszerelt és szakképzett tanárokkal ellátott iskola nyújt alkalmat és módot iparosainknak arra, hogy előhaladásukra nélkülözhetetlen rajzmü- vészetben kellő oktatásban részesüljenek. Igaz, hogy ezen három iskola közzül kettő; értem az iparművészeti iskolát és középipar-iskolát teljesen az állam költségén tartatik fenn, de hát vigasztalás-e az reánk nézve, ha az állammal szemben is mi budaiak huztuk a rövidet s mig Pest, mely a főváros költségén a minta- szerüleg fölszerelt központi rajziskolával is dicsekedhetik, az államtól is két ha nem is teljesen hason nemű, de hasonló czélokat szolgáló iskolát kap, addig mi szegény árva budaiak, hátrább vagyunk ebben a tekintetben bármelyik nagyobb vidéki városnál.

Igen tisztelt uraim, kik az ipar fejlesztése érdekében oly hangzatos szavakkal tudnak beszélni. kik ezzel kapcsolatosan a rajz fontosságát oly jelesen ismerik, kivánják-e tőlem azt, hogy én, ez alázatos kérvényszerü czikkembe kezdjem kiemelni és bizonyítani azt, hogy mily fontos szerepet játszik a rajz kiválóan az ipar fejlesztésére P És ha ezt fölöslegesnek találják, szükséges e az, hogy keresett argumentumokkal támogassam, azon állításomat, hogy egy oly kitérj edett város, mint Buda a mely magába foglal három fővárosi kerületet elvégre megérdemelne egy jól fölszerelt rajziskolát, a hol rendesen qualifikált szakemberek valóban szakszerű oktatásban részesíthetnék iparosainkat ? Meddig kell még megelégednük a tanoncz iskolákkal a hol legtöbbnyire e szakhoz mit sem értő emberek kontárkodnak akár csak az ország legtávolabb eső nagyközségében is. Avagy meddig kell a tövekvő iparosnak és iparos-segédnek Budáról Pestre járnia a rajz tanulása végett. Hosszú, alkalmas közlekedéssel el nem látott utakat tennie ?

Es ha mind ezekhez hozzá tesszük még azt is, hogy a központi rajz iskola annyira túl

BUDA és VIDÉKE

van tömve növendékekkel, hogy a jelentkezőkből igen sokat vissza kell utasítani; vájjon nem érkezett e el az idő arra nézve, hogy a székes- főváros minél előbb egy második rajz iskolát állíttasson s természetessen ezzel az oly sokáig nélkülöző Budát ajándékozza meg ?

Tiszteletteljes kérésünket a tek. székes- főv. tanács nemes, jóakaratu figyelmébe ajánlva, azon reményben vagyunk bátrak maguukat ringatni, hogy többi ábrándjaink között a leendő rajziskola képe is helyet foglalhat

Ember élet.

Lezajlottak a választási mozgalmak, a pártok győztesen vagy leverve hagyták el a választási helyiségeket. Az izgalomban, mely általános volt senki nem törődött mással csak a választásokkal.

A sajtó egy halálesetet jelentett. Egy derék nő, kitűnő anya halálát. Ez a haláleset igen megdöbbentő. A boldogtalan asszony egy baleset áldozata lett.

A választások a figyelmet anynyira lekötötték, hogy a bánatos férj fájdalma alig talált viszhangot, azoknál, kik a véráldozatért illő helyen elégtételt követelhetnének.

Vétkes vigyázatlanság és mulasztás okozta a szomorú halált. A „Buda és Vidéke“ ismételten fel szói 1 alt az ellen, hogy a fő-út kövezete szánalmas rossz.

Ott a hol a katasztrófa történt ki van mélyedve a kövezet. A kocsik kerekei, ha ki nem kerülheti a kocsis, csak úgy pattognak s a bennüllőt a zökkenés miatt lélek és agy rázkódás fenyegeti.

Léczekkel túlságosan — és igy még az állatkínzás ellen hozott törvénybe is ütköző — megrakott kocsi, melyen a léczek lekötve nem voltak megzökkent ebben a mélyedésben és a véletlen- ségböl a járdán haladó mit sem sejtő nőt a felforduló bocsi lécz tömege agyon ütötte.

Naponkint látjuk, hogy a rendőrség büntetései és erélyes közbe lépései daczára a kocsik . úgy meg vannak terhelve, hogy csoda, ha ilyen szerencsétlenség nem mindennapi esemény és csak is az isteni gondviselésnek róható fel ez a különös kegyelem.

Rendesen a kocsist büntetik s nem az állatkínzás és egyúttal a tulrakodás által életveszélyes bünkisérlet bünszerzőjét: a gazdát.

Ezeket kell szigorú felelősségre vonni, mert a szegény kocsis csupán gépies végrehajtója a lelketlen parancsnak.

A mi magát a kövezetét illeti, ezért a hatóság a felelős. Miért nem javitja a kocsi utat és miért nem rendeli el, hogy a magánosok házaikat kövezettel lássák el. Valóban szégyen, hogy rossz kövezetü és járdátlan utczáink vannak, nem járda ez, hanem a hogy a régi jó Helmeczy akarta elnevezni tipratyú. Járdát, jó járdát kérünk, had legyen dolga a derék magyar kerámiái gyárnak. A boldogtalanul elhalt asszony vére a mulasztók fejére szál s elvárjuk, hogy a királyi ügyész vádjába foglalja őket.

Erdélyi Gyula.-A forradalom alatt.

(Irodalmi emlékirataimból.)

— Irta: Szokoly Viktor. —

Mintha ma történtek volna, lágy emlékszem az eseményekre; melyek szemeim előtt folytak le.

1848-ig Buda volt az ország hivatalos fővárosa; Buda várában volt az országház melynek gyűlés-termében már csak bálokat tartottak; itt a legfőbb dikasztériális hivatalok, a helytartó tanács, a kamara, s itt székelt az ország nádora, kit mindenki mintegy alkirály- nak tekintett.

A jó öreg József nádort ezerszer láttam : majd a várkertben, játszó gyermekeiben gyönyörködni, majd a városban gyalog s-tálni, majd gyönyörű, hatos almásszürke fogatán. Szánkázni különösen szeretett s ezért fölhasználta a legkisebb havat is. Ilyenkor hosszú farkú, hosszú sörényű erdélyi ménjein takarókul tigrisbőrök voltak s ezeken átvetve a száz csörgős heveder, melyek zaja negyedórányira elhallatszott.

November 25.

Azután láttam az öreget palatinátussága ötven éves jubileumakor, melyhez fogható őszinle örömünnep a testvér fővárosokban talán csak az volt, midőn a magvar kormánynak Debreczenbe vándorlása után a pesti Dunaparton ismét mutatkoztak az első honvédhuszárok.

Végre láttam az öreg urat ravatalán is, melyet az ország lakossága igazán érzett gyászszal vett körül.

Gyermekei közül a mostani belga királynéra nem emlékezem. István főherczeg (vagy miként nevezték: Palatínus Pista) árczvonásait nádorrá választatásaig csak azon ős tábornoki egyenruhában előtüntető ac/.élmetszetü arczképe után ismertem, melyet csehországi helytartó korában készíttetett, s melyet köztünk, a budavári főgymnasium tanulói közt a vizsgák után arany rámástul együtt osztatott ki emlékül. Mindegyik képen autographban neve magyarul volt aláírva s nevezetes emberek részéről ily szép kézírást csak tőle és Petőfitől láttam.

Már Hermine főherczsgnőre, ezen angyal arczu fejedelmi leánykára jól emlékszem, s nem tudom hogyan történik, midőn ezer lobogó viaszgyertyától környezett, virágokkal elhintett ravatala emlékemben felmerül, egy másik ravatal is önkénytelenül eszembe jut, melyet harmadfél évtized múlva Velencze lagúnáin láttam. A Giudecca csatornáin gondoláztam, elmerülve az egykori nagyság és fény düledező romjaiba, midőn mellettem nesztelenül surrant el egy másik egyszerű fekete gondola; a gondolán fehér lepellel borított ravatal, azon szemfedő nélkül fehérbe öltöztetett, fehér virágokkal, elhintett, fehér arczu leányka. E halotti menetet senkisem kisérte.

A szív története minden korszakban s minden éghajlat alatt egyenlő. A szerelem egyaránt fölkeresi a fejedelmi palotákat s halász szegényes gunyhóját s egyikben úgy, mint a másikban, hol öröm szállásolja be magát ritka vendégül, hol a bánat állandóan lakosul.

Ugv mondom el, a hogy hallottam. Her- mine főherczegnő is szeretett; viszonszerelemre talált saját fivérében, Istvánban, s ez volt boldogtalansága oka! Beszéltek pápai dispensatióról, mely nem jött meg s az ara szive megszakadt. Kápolnája ott van Pesten, a városligetben, s a mögötte levő erdőcskében minden évben találnak öngyilkosokká lett, kétségbeesett szerelmeseket.

Legjobban emlékszem a főherczegi gyermekek legfiatalabbikára, József főherczegre, honvédségünk mostani főparancsnokára, ki velem s gondolom gróf Keglevms Bélával is körülbelül egykorú, s kik privátim ugyanazon latin osztályokat tanulták, melyeket én nyilvánosan a budavári piaristáknál.

Az osztálvunkbeli tanulóknak meg volt engedje, a budavári nádorkertet akkor is meglátogathatni, mikor abban a fenséges diák mulatott. Pompás kertész! szerszámait nem egyszer szemléltem irigykedve, s más játékszerei is fel költötték bámulatomat, de legnagyobb bámulatra az ragadt, hogy a nádor fia egyikünkkel-másikunkkal szóba is állott, mikor saját osztályunkban, a nyilvános iskolában még a gyerekek közt is volt rangbeli pöffesz- kedés.

De ha bámulatra ragadott a kis herczeg nyájassága, volt még valami a budai várban, mi csodálkozásomnak még nagyobb tárgya vala. Gimnáziális épületünkkel rézsut átellenben emelkedett a dikasteriális korszakban egykor hires Keglevics gróf palotája, melynek kapuján tavaszi reggeleken két női alak szokott volt hosszú uszalyos fekete lovagló köntösben, a légben úszó fátyollal, maguk mögött lövászszal tüzes paripákon kiszökelni. Lovaglónőket mar piczi gyermekkoromban is láttam kis városkánkban, mert Boronkayék emeletes házában egész troubadour korszakbeli élet volt, de oly bájos jelenségek, mint a milyek voltak a gr. Keg- levics-palota hölgyei, szinte dobogásba hozták tizenkétéves szivemet. Ezek láttára ébredt föl bennem életemben először a nagyravágyás s felfogadtam magamban. hogy előre fogok törekedni, miként valaha legalább is herczegnőt vehessek nőül. A grófkisasszonyok egyike később Beniczky Ödönné, a másika báró Podmaniczkv Árminné lett, kivel Balaton-Füreden volt szerencsém megismerkedni, mikor is bizonyára