Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-02-04 / 5. szám
Budapest, 1894. III. évfolyam 5. sz. Vasárnap, február 4. BUDA ÉS VIDÉKE KÖZIGAZGATÁSI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Az I. kerületi polgári kör és a II. kér. polgári kör, valamint a krisztinavárosi vöröskereszt fiók-egylet hivatalos közlönye. KIÄD0-HIYÄTÄP, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér., Krisztina-ntcza 14. szám. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 12 korona, fél Wre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. I. kér., Pálya-ntcza 2. szám. 31. ajtó, kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Kívánságok. A „Buda és Vidéke" hasábjain hétről hétre olvashatjuk a budai kívánságok és óhajok felsorolását. Boldog dunabal- parti barátunk ne hidd, hogy az óhajok és kívánságok, akármilyen szerények vagyunk is, olyan hamar berekedhetnének. Oltsd karodat valamelyik székes- fővárosi atya karjába és sétálj vele Budán s be fogod látni, hogy még csak a kezdetnek kezdetére értünk bajaink nyilvántartásában. Minden reményünk az új hidaknál horgonyozik, ha ezek elkészülnek, akkor felvirul Buda és a székes fővárosnak méltányolt másik fele lesz. Évtizedek mulasztásai rohamosan pótoltatnak és felvirulnak azok a részek, melyek a királyi palotát most szégyenteljes elmaradottságban körözik. Mit fog érni, ha Buda továbbra is ily kövezetlen állapotban marad. A legtöbb utcza kocsi- és járdaútja ősi elmaradottságban fenekük. Az eskütéli hid elkészülésénél gondoskodni kellene arról, hogy a Döbrentei- téren összetorlódó kocsiknak elég terök legyen. Epitsenek a hadnagy-ntczán, a kereszt-téren, Gellérthegy, Naphegy, Németvölgy, Farkasvölgybe vezető jó széles utakat. Jogos óhaj a Márvány-utczának folytatólagos kinyitása a Hesz-féle stb. telkeken keresztül a két hidfőig, mely a legrövidebb útvonal ^Mna a temetőbe és a Svábhegyre. A „BUDA és VIDÉKÉ“ TARÁM. Tóth József, kir, tanácsos, pestmegyei tanfelügyelő. Tóth József, kir. tanácsos és megyei tanfelügyelőről van szó ugyanis, a ki akár mint tanfelügyelő, akár pedig mint az országos magyar iskola-egyesület működő tagja, egy czél felé törekvő mindkét szerepében, érdemeivel méltán rászolgált a kir. tanácsosi czimre. Tóth József urnák a magyarositásra vonatkozó érdemei és a magyarosodás tekintetében tett lánglelkü, apostoli buzgalmu tevékenysége elvitázhatatlanul számot tevők, mit a székesfőváros közvetlen szomszédságában fekvő „nem magyar ajkú“ községek összessége fennen bizonyít. 0 egyike azoknak az elsőknek, a kik erősen hiszik és vallják, hogy „minden magyarra, a ki nem tétlen nézője annak, a mi jő, hanem cselekvő tagja akar lenni nemzetének, sok tennivaló vár a magyarosítás terén!“ Vörös- marthyval hirdeti, hogy nemzetiség nélkül nincs egység, egység nélkül pedig nincs jövendő! Pedig a magyar nemzet megbünhődte nemcsak a múltat, hanem már a jövőt is, tehát illő, hogy az álomkórságbau dermedő magyar Meddig marad még a szépérzékét annyira sértő tűz őrségi laktanya a Szt. János-téren. Ez kisajátitandó. A Horváth- kertnek és a tornacsarnoknak négyféle bekerítése ujjal cserélendő és összhang- zatba hozandó. Ha egy pillantást vetünk az alko- tás-utczában levő szűk kőhidra, úgy lehetetlen ennek kiszélesitését nem kivánni. Tovább menve sétáinkban, megbotránkoztat a Marczibányi-rét, a melynek kopárságát fásítással kellene enyhíteni s azt egy üdülő helylyé átvarázsolni. Ez alkalommal legyen szabad megemlékezni Stein Péter hegymesternek tervéről, mely ugyan merész és költséges, de megérdemli azt, hogy szakértők is foglalkozzanak vele. Az ő terve az, hogy az eskütéri hídtól a Gellérthegy alatt alagutat fúrjanak, a minek útjában egyedül az áll, hogy nem veszélyeztetné-e ez az alagút a budai csodatevő gyógyvizek forrásait. Ha e veszélyek nem forognak fenn, úgy a Kelenföld jövőjét alapítja meg ez a terv. Budának ez a szép része a kellő közlekedések hiányában oly messzi fekszik a világtól, hogy valóságos Kolumbus-féle elhatározás kell az ide utazásra. Stein Péter terve szerint — ha az alagút létesülne — a központi pályaudvartól egész a kelenföldi állomásig keletkeznék nemcsak egy világhirü kilátás, hanem lenne egy kitűnő forgalmi-ut is. Nemcsak villák épülhetnének nagyobb számban, de a családi házak kérnemzet végre valahára felébresztessék, hogy megértse, miszerint a nemzet — nyelvében él, és hogy a haza legféltendőbb kincse, a nemzeti nyelv ! És ő, mint megyei tanfelügyelő és mint a közművelődési egyletek buzgó tagja mindég és mindenkor arra törekedett és arra törekszik, hogy a nemzeti felsőbbséget saját jóvoltukból elismerő „nem magyar ajkú" községeknek megadassák az alkalom és a lehetőség arra, hogy legalább gyermekeik tanulhassák meg mindazt, a mi nemzeti, a mi magyar és magyaros ! Törekvése, hogy a magyar faj izmosodjék, hogy a magyar nyelv terjedjen és hogy ezzel karöltve izmosodjék és terjedjen a magyar egységes állam, imádott hazánk ! A kinek pedig ily törekvése és ilyen czél- zata van, az méltán megérdemli a kir. tanácsosi czimet, minthogy jobb tanácsosa alig lehet egy uralkodónak, mint olyan, a ki nemzetiségének oly igazán apostoli szolgálatokat teljesít! És mégis akadtak oly „honatyák“, a kik kicsinyes gúnyokkal akarták bemocskolni e kitűnő hazafi és módszeres pedagógus tiszteletre méltó hírnevét! Volt idő, midőn a t. házban, egyéb dolgok hiányában, a magyar helyesírás szabályairól diskuráltak és akkor egy bölcs „honatya“ megbotránkozását fejezte ki a férői, hogy dése is megoldható lenne s a lágymányosi tisztviselőtelep eszméje is, ügy tudjuk, létezik egy Gellérthegyi egyesület, ennek lelkes tagjai közökbe vehetnék az ügyet és alakithatná- nak részvénytársaságot, kiegészitve magokat a kelenföldi és lágymányosi érdekeltséggel. Ha a Szt.-Gerhardot keresztül fúrták, a Gellérthegy átfúrása sem tartozik a mondaszerü lehetetlenségek sorába. A Gellérthegyről levőn szó, ngy látszik valahol elveszett a sikló eszméje, a mely a Gellérthegynek és az egész Kelenföldnek emelésére szolgálna. Erre amarra járva eljutunk a Klemm- féle téglavetőhöz és a Luczenbacher- -féle fatelephez. Ide is ] lehet egy szép palotát vagy középületet álmodni. Kalandozásunkban eljutunk a III-ik kerületbe, e valóban mostohaságban feledett városrészbe. Az idegenforgalmat itt a római fürdővel és Aquinkum romjaivá;, Árpád sirjának megjelölésével, a római fürdő közelében nyári lóversenytérrel stb. lehetne emelni. Mit tapasztalunk ? A spirituszgyár és marhahizlaló kellemetlen gőzét. Hát még magában O-Budán1? A kerület közepén temetőt, teherpályát, fedélnélkülinek látszó dohánygyárat stb. Mennyi mindent láthatunk a mi nincs, s a mit óhajthatunk, de a szegény budaiak szándékát boldog Isten birja. „Pest-Pilis-Solt- és Kiskunvármegye“ kir, tan- felügyelője kis „t“-vel írja nevét, holott tudnia kellene, hogy a családi neveket nagy kezdő betűvel kell írni! Ez aztán mégis csak öreg hiba, . . . különösen a mostani időben, a midőn ki-ki saját uraságát a kelletténél nagyobb „U“-val szokta érvényre juttatni! Node azért tanleltigyelőnk nem szűnt meg kis „t“-vel kezdeni neve aláírását, sőt kisebb gondja is nagyobb annál, hogy ő most tanuljon újabb „manuprópriát!“ Az ily szunyog-csipések azonban nem tudtak befolyásolni olyan embert, kinél első és legszentebb a közügy és aki voltaképen édes keveset törődött mások kicsinylő véleményével; de viszont erős támaszul Ígérkezik mindazon tevékenységnek, mely czélját csak megközelíteni is törekszik. Ezt tudja Pestmegye minden községe és ezt kívánta dokumentálni Budafok község közönsége is, midőn a helység egyik utczáját „Tóth József“-utczának keresztelte el.-Mineten tanfelügyelő hivatva van a vezetése alatti vármegye területén a népnevelésnek lendületet adni, a tanügyet emelni, szóval a megye legfontosabb érdekeit, a közoktatási ügyeket akként intézni, hogy a magyar kultúra, közmivelődésitnk nemzeti jellege biztosíttassák és megóvassék, hogy pedig megyebeli
