Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-09-02 / 35. szám
Budapest 1394. Í2J BUDA és VIDÉKÉ Szeptember 2. fához stb. Ma van mindenféle vasút s az omnibusról tudjuk, hogy hegynek is megy, a gyalogjáró sem kénytelen vízmosásokon átmászni, melyek már nem romantikusak, csak kényelmetlenek, mert van — mackadam. Akkor szöllő-levelek zöldje takarta el a szomjas, poros földet, ott, a hol ma harcztér terül, melyet a győztes phyloxera tart megszállva. Ott. a hol 40 év előtt svábleányok tették az asztalra a bort kancsóban, ma a pin- czéreknek egy különös neme — a mezei pinczérek teszik azt, de nem korsóval, hanem deczis üveggel. Más szél fújt akkor, más fú ma. Sok dolog javult, sok romlott. Hogy a javulás garmadája nagyobb, vagy a romlásé, ki tudná megmondani! Kérdezd meg Berecz bátyánkat, a kiről csak onnan tudjuk, hogy bátyánk, hogy a régi dolgokra emlékszik, hogy érdemes volt-e e 40 évet átélni? Vigasztaló, vagy elszomoritó-e e nagy fordulás. Kérdezd meg, mi kell neki inkább a sashegyi bor-e, vagy a mai műbor, a svábleányok-e, vagy a mezei pinczér, a régi, tarka romantika, vagy a mai szürke nem tudom micsoda. S ha felel, mondd meg nekem. Az hiszem bajos lesz eldönteni, hogy mikor volt jobb, régen-e vagy most, a rógennek s a mostannak is megvannak a maga panagyrikusai. Csak egy bizonyos. Es ez az, hogy régen nem kontárkodtak az emberek abban, a mihez nem értettek, ma pedig teszik. Ez pedig baj, mert régen meg vagyon Írva, hogy a ki minek nem mestere, hóhéra az annak. Régen az emberek nem mertek a termelés mesterségében kontárkodni. Nem csináltak marhavérből paprikát, fűrész- porból eczetet, salátából, körtehajból kávét. Azt csak az ördög merte tenni, az is csak egyszer, akkor is beletört a bicskája. Fogadta, hogy méhet tud teremteni, belefogott, teremtett, de teremtményét légynek hivják. — Vigyázzanak a földnek más lakói ? Kik nem hálátlanok, nem önzők. Miért nem lehet ezt a világot kicserélni egy más mindenségért ? E tétel felett sokat elmélkedett és folytatott vitát magában, mellette és ellene érvelve. Mikor Módos megérkezett, élőszóba öltöztette gondolatait. Egy uj bölcsészeti iskola, mire a karháti Baltorcz-patak csergedezése tanította. A gyöngéd csergedezésből ő a háborgó, kétkedő érzések viharos moraját hallotta. Hát még a zúgónál! Itt fakadt a világ egy másik világba. Itt találta meg a kibékülésnek egy parányi pontját. Ez volt a kiengesztelődés zenéje. Itt szokott ő pihenni és merengeni néhanapján, mikor vágyódott a nyugalom után. Karháty Lajos irigyelte viszont Módos Andort, a ki hiába kergette a szerencsét, mert futott előle. Módos fel sem vette a sors szeszélyeit; ha legyűrte, talpraállt, fütyörészve ment tovább. Nem volt képes mérlegelni a helyzetét. A holnap is borzasztó színeket mutatott, de a köny- nyelmüség szinvaksága enyhítette vagy egészen eltakarta a sötét színeket. Magában, egyedü1 létében nem ismerte súlyosnak helyzetét; csak ha másokkal találkozott, jutott eszébe panaszkodni és ha a panaszkodásba belefogott, úgy nem tudott a panaszok- i ból kifogyni. Barátai kisebb-nagyobb összeggel, szívességekkel segítették néha és ezért számtalan tanácsot szenvedett el. borkészitők, hogy ők is ilyen formán ne járjanak. „Maradjunk a régi módszernél, mondta egy német serenissimus a göt- tingai chemiae professornak, a ki azt vitatta, hogy ha a tudomány úgy halad, a mint megindult, embert is lehet műúton teremteni. Kelt Budapesten, a Dunának nemcsak jobb, hanem jobbik partján, 1894. augusztus 26-án. Én — maradok — a te tisztelő barátod B. Mozdul a vidék. A budapest-szentendrei h. é. vasút mentén fekvő községek f. é. augusztus 28-án a szt.- endrei kaszinó termeiben igen népes értekezletet tartottak, melynek fő tárgyát azon intézkedések megtétele képezte, melyek alkalmasak volnának annak kieszközlésére, hogy e vasút a budai lánczhidfőig bevezettessék. Képviselve voltak ezen értekezleten Békásmegyer, Kaláz és Pomáz községek képviselőtestületei, biráik, jegyzőik és több kiküldött által ; megjelentek a közbirtokosok, a lelkészek és a nyaralók, az állandóan ott lakó tisztviselők, valamint az iparvállalatok képviselői, ezek között a „Római-fürdő“ tulajdonosa is. Ezekhez sorakoztak nagyszámmal Szent- endre-város polgárai, úgy hogy a közel 200 főnyi gyülekezet az összes termeket zsúfolásig megtöltötte. A tanácskozást Popovits Th. százados, a kaszinó igazgatója nyitotta meg, előterjesztvén az ügyet, mely e vidék lakosságának egyik legfőbb érdekét és kívánságát képezi évek óta, s melynek megvalósítása érdekében szükségesnek látszik, hogy a vidék ezen létérdekét végre megfeieloleg kifejezésre juttassa. Üdvözölvén a megjelenteket, kiknek nagy száma bizonyságot teszen az ügy fontosságáról azon meleg érdeklődésről, mellyel az ügy iránt viseltetnek, felkéri az értekezletet, hogy a tanácskozások vezetésére elnököt, a jegyzőkönyv vezetésére jegyzőt válasszon. Elnökül ajánlja a kaszinó elnökét Fad- gyas János ügyvédet, a jegyzőkönyv vezetésére pedig minden község képviselőiből felkért egy tagot. Elnökül Fadgyas János szt.-endrei ügyvéd egyhangúlag megválasztatván, elfoglalja helyét, s megköszönve a belé helyezett bizalmat, az ügy előzményeit ismerteti, az értekezletet megnyitja s felkéri a közfelkiáltással megválasztott jegyzőket, névszerint Pánics Tamás Szt.-endre városi főjegyzőt, Wattay Gusztáv fővárosi ügyvéd és pomázi földbirtokost, Scholtz Ferencz buda-kalázi és Küzdő Gyula békás- megyeri közs.-jegyzőket, hogy a jegyzőkönyvet vezetni szíveskedjenek. Ezután felkéri az előkészítő bizottság elnökét Szmik Lajos fővárosi ügyvédet és buda- kalázi birtokost, hogy a bizottság javaslatát terjessze elő. Szmik Lajos beszámol a bizottság működéséről, bejelenti, hogy ez minden lehetőt megtett a végből, hogy magát az ügy jelenlegi állása felöl tájékoztassa, hogy e végből, a vasuttársulat vezérigazgatója haraszti Jelűnek Henrik urnái is óhajtott tisztelegni, a ki azomban hosszabb szabadságra utazván, nem volt található; hogy az ügy a fő- és székváros bizottságain áthaladván, végre a közgyűlés elé lett volna terjesztendő, mikor a vasuttársulat igazgató tanácsa a már megszerkesztett szerződés aláírását megtagadta; hogy ennélfogva az ügy ily fennakadás következtében lett a nagym. m. kir. keresk. minisztériumhoz felterjesztve, a hol annak elintézése csak addig fog késni, míg a minisztérium feje szabadságáról visszatér, a mi már legközelebbre várható. Ily körülmények között a bizottság csak azt ajánlhatja, hogy az értekezlet forduljon kérésével egyenesen a miniszter úrhoz, a ki különben is érdeklődik ezen vagyonilag nagyon hanyatlott vidék jóléte iránt s óhajtásait és kérését egy emlékiratban mutassa be neki. Ezen indítvány egyhangú elfogadása után bemutatja az emlékirat tervezetét, melynek felolvasása után rónaszéki Trux Hugó kúriai bíró meleg szavakkal méltatja az emlékiratot, kijelentvén, hogy abból semmit elvenni, ahoz semmit hozzátenni nem kíván, mert az teljesen kifejezésre juttatja úgy a vidék közönségének óhajait, kívánságait és szükségleteit, mint a vasuttársulatnak ezekkel azonos érdekeit. Ajánlja tehát az emlékiratot elfogadásra. Hosszantartó lelkes éljenzéssel fejezte ki az értekezlet hozzájárulását ezen indítványhoz, mire az elnök az emlékiratot egyhangúlag elfogadottnak jelentete ki. Elhatározta továbbá az értekezlet, hogy az emlékirat aláírási ivei községenként kiosztassanak, hogy igy minden község lakosságának alkalom nyujtassék arra, miszerint az abban foglalt kérelemhez aláírásával hozzájáruljon. Ezután elhatározta az értekezlet, hogy az emlékiratot egy küldöttség nyújtja át személyesen a miniszter urnák, hogy igy közvetlenül informálva legyen a vidék szükségletei felől. Ezen küldöttség vezetésére Luppa Péter orsz. képviselő fog felkéretni s annak tagjaiul meg— Ha én a te helyzetedben lennék. Ennyi észszel. Ilyen szép tehetség, stb., stb. Életét az alkalomszerüségekből tengette. Dolgozott, ha dologhoz jutott, de ez nem sikerült mindig. Elvégezte a tisztességes megbízásokat, szórakoztatott, kedvre derített. Koronkint alkalmazást is kapott, de azt nem soká tarthatta meg. Alig indult el útjára, kizökkent belőle. Kár érte. Tehetséges ember, de nincs kitartása. így ajánlgatták barátai, ha tőlük pro- tekcziókat kért. Jellemének legnagyobb gyöngesége, hogy semmi kérést visszautasítani nem tud. Hívták mulatni, elment; megbízták, felkérték valamire, elvégezte. Lekötelezte összes ismerőseit nagy szolgálatokkal és ezek a csekély ajándékokat nem tiszteletdijnak tudták be, hanem segélynek. — Látod, mi szívesen segítünk rajtad ! — mindig ezt hallotta, de könnyelműbb volt, mint hogy ezt zokon vette volna. Különben is ismerte ellenszámlája értékét. Örök időkre vendégül látja akármelyik ismerőse vagy barátja, de ő e vendégi állapotban nem tudott megnyugodni, mert az minden más, csak függetlenség és szabadság nem. Módos Andor vágyódott a szabadság után és csakhamar megmenekült a vendégi állapotból a maga szegénységébe. Karháty Lajosnál legtöbb időt töltött, mert itt a szertartások nem zavarták, nem békózták és Kedélye legjobban összhangzott Karháty kedélyével, habár nem is hasonlított az ő több" nyire derült hangulata a nábob borongásához. Megértették egymást. Jól tudták, hogy a panaszkodót a hallgató nem gúnyolja, nem neveti ki, hanem kölcsönösen átérzik egymás baját. Karháty azt hitte, hogy csak szegény ember lehet boldog. Módos Andor a boldogság talapzatának a gazdagságot tekintette. Ezek melleit, ezek ellen beszélve töltik el Karháton napjaikat. — Andor, csodállak! Te egy ősember vagy. Nem törődöl semmivel. Ambiczióid nincsenek. Élsz és elfogysz a nélkül, hogy magadat éreznéd. A te egeden csak rózsaszin-felhők vannak. Eltöltőd a mai napot és következik holnapod. Nem félsz tőle, nem örülsz neki. — Barátom, Lajos, az mindegy. Ha törődném is vele, hiszem, a hogy lesz, úgy lesz. Vedd el a virág illatát, változtasd nappá a holdat vagy megfordítva. Ugy-e nem lehet? A követ, a mely irányba dobod, odaesik. Ez az eshetőség törvénye. — Azt hiszed, a sors ellen nincs jogod támadni ? . . . — Nincs, de különben erre még nem is gondoltam. E perczben evező csobbanása hallattszott. A beszélgetés félbeszakadt. Mind a ketten figyeltek a neszre, vájjon ki zavarja a magányt? A fűzfák vizbehulló lombfüggönyei közül egy kis szandolin siklott elő. A szandolinban ! — melynek jó magyar neve lélekvesztő — I egy hölgy alakja látszott. (Folyt, köv.)
