Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-28 / 4. szám
Budapest, 1894. III. évfolyam 4. sz. Vasárnap, január 28. BUDA ÉS VIDÉKE KÖZIGAZGATÁSI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Az I kerületi polgári kör és a II. kér. polgári kör, valamint a krisztinavárosi vöröskereszt fiók-egylet hivatalos közlönye. KIÄD0-HIYÄTÄP, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér., Krisztina-utcza 14. szám. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 12 korona, fél ^.vre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. I. kér., Pálya-utoza 2. szám, 31. ajtó, kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Tanügyi viszonyok a Lipót- mezőn. Sokat gondolkoztam valami vonzó czimen, mely az olvasó figyelmét magára vonná s igy soraim elolvasását biztosítanám, mert jól tudom azt, hogy ily czimü czikkek látásán nagy flegmával egy lappal odébb fordít az olvasó. Végre mégis abban állapodtam meg, hogy törvényes nevén mutatom be a gyermeket, mert magam elé képzeltem az olvasót, aki ilyenformán monologizál: Nini! Lipót- mezei tanügy! Hát ott is van tanügy? Ugyan mi lehet az ? Olvassuk el! így aztán mégis lépre megy egyikmásik kiváncsi olvasó s legalább nóhá- nyan átfutják soraimat. Megelégszem e néhánynyal is. Hogy a Lipótmező szép fővárosunknak egyik legszebb nyaraló belye, ahová az első tavaszi naptól a késő őszig özönlik a közönség, azt tudja még a legtávolabb városrészben lakó napszámos is. Az is kellemes tudomásul szolgál, hogy nemsokára vasúton járhatunk ki s be. A szép vidék tehát mégis élénkebb lesz. Egyet azonban nem vettünk eddig észre: hogy a sok szép villa közt, a legszebb helyen, lombos fák körében szerényen húzódik meg egy kis épület, mely már csöndességénél fogva sem kelti tel a jásókelők figyelmét. Kopott, nagybetűs táblája ugyan megmondja az épület mivoltát, de, hogy még szerényebbnek lássék, tábláját is elfödik a ráhajló lombok. Ez a szerény kis épület a fővárosi iskolák mostoha testvére: a lipótmezei iskola. Sem külseje, sem belseje nem árulja el, hogy ez is a fővárosé. Tanulói — egy-kettő kivételével — mógkevésbbé, mert ezek a nagy terület állandó lakóinak gyermekei, kiknek nagy része nem is látta még a fővárost. Hogy miért nem viseli magán a fővárosi iskolák nyomát, azt nagyjában az alábbiakban vázolom. / Az iskola négy tanfolyammal bir, mely két csoportra van osztva. Egyik magában foglalja az I. II. osztályt, a másik a III. IV. osztályt. E négy tanfolyamnak egy 48 ülőhelylyel biró tanterem áll rendelkezésére, melyben az egyik csoport délelőtt, a másik délután nyer oktatást. Már magában az a körülmény, hogy 2—2 osztály tanul együtt, elég mizéria. S hogy mi módon és mennyi eredményt lehet igy elérni, azt csak az tudja, aki közvetlen szemlélője az állapotoknak, Nagyon megnehezíti ez állapotot még azon körülmény is, bogy a tanulók nagyrésze német-ajkú, miről természetesen nem tehetünk. Nem kis fontosságú az a körülmény is, hogy csak a rom. kath. vallásu gyermekek részesülnek hitoktatásban, a református, ágostai stb. eltévedt bárányai az Urnák, — ezeknek nincs lelkipásztoruk. De nézzük a tantermet! Ez egy elég nagy, négy ablakos, tiszta iskolaszoba, melyben — mint emlitém — 48 ülőhely van. ülések tekintetében tehát csak megvolnánk, raeU delelőtf 32, délután pedig 50 gyermek nyer oktatást. Igen ám, de a 2 órai hitoktatást együtt hallgatja a 72 katholikus gyermek! Ilyenkor tehát 24 ülőhely hiányzik. És miután a terem kissé keskeny, a padok úgy vannak elhelyezve, hogy a fiúk és leányok farkasszemet néznek. Ezek jobbról, azok balról kapják a világosságot. A nagy táblára ezek kényelmesen nézhetnek, — de jó távolból, azoknak pedig mindig hátra kell fordulniok, A padok szerkezetéről röviden csak annyit kívánok megjegyezni, hogy feltalálójukat száműzni kellett volna, mielőtt a padokat elkészítette. Vagy kötelezni kellett volna, hogy egy esztendeig üljön az általa készített padban. Ami a szellőztetést illeti, arra alig jut idő, mert a délelőtti tanítás 12 órakor ér véget, a délutáni pedig 1 órakor kezdődik, melyre már fél egykor gyülekeznek a gyermekek. Ezek hát kénytelenek a délelőtt folyamán megrontott levegőben 3 órát tölteni. As egészség követelményei ellen szól ama körülmény is, hogy az árnyékszékhez csak az udvaron át lehet jutni. Szerencse a bajban csak az, hogy a szabad természet fiaival van itt dolgunk, kik annyira edzettek, hogy ilyesmit fel sem vesznek. Csak főbb vonásokban ecseteltem itt a fönnálló állapotokat, melyek a szülők A „BliDA és VIDÉKÉ“ TARCZAJA. A kis tömzsi. írta: Czike Imre. A kettérepesztett ötvenes egyik darabját megnedvezte, azután osztrák felével odatapasztotta „ácsi“ izzadságtól gyöngyöző homlokára. A banda összenézett, s onnan az ajtóból odasompolygott az asztal mellé ; s attól a percz- től kezdve, az öreg bőgős le nem vette volna tekintetét ezért a kerek világért sem, a primás homlokáról . . . Bárczy az ötvenes másik felét maga mellé tette a damaszt teritőre, s lenyomtatta ezüst dohány szelenczéjével. Aztán szólt a nóta, csengett a pohár, Lili mellett a kis tömzsi huszárkapitány felrakta mind a két könyökét az asztalra, s bele temette húsos tenyerébe a fejét és úgy búsult. Ácsi meg annál kesergőbben húzta, hogy csak úgy sirt, rítt a nótája. Mikor Luli a hosszúnyakú gyöngyöző pezs- gős poharat odatartotta a busuló hadsereg elé, a kapitány mintha álomból riadna, úgy kapta fel szögletes fejét . . A leány jóizüt kaczagott, hogy ezt a tömzsi embert igy megijesztette; azután ő is oda könyökölt eléje s feltámasztotta szép metszésű állát . . — Hát ilyenek azok a keményszivü huszárkapitányok ? . . . szégvelje magát! . . A kapitány úgy tett, mintha szörnyű módon szégyelné magát, s azonközben ő is feltámasztotta az állát, s szemébe nézett merően Lulinak. — Maradjon igy — mondá Luli és nézzen is ilyen merően rám; majd próbára teszem még- egyszer a bátorságát. Mintha apró gyereket egzaminálna, úgy hajolt eléje. — No ne nevessen, mert mindjárt . . . nem játszom ... A kapitány most meg már nem is nevetett, de hahotázott. — No tessék, lesz mindjárt komoly ? Egy-két izomrángás után komoly lett az arcza. — És most feleljen a kérdéseimre, s ha behunyja a szemét, akkor . . . akkor vesztett. . — Volt már erdőben? — Voltam. — Látott farkast ? — Láttam. — Félt tőle ? Itt a kapitány egy kissé gondolkozott, hogy mit is feleljen, mert ha igazándiba megy a dolog, hát biz annak a fele sem tréfa ám; de hát most nem megy igazánra. — Nem. Erre mintha a szél ezer falevelet mozgatna. úgy legyezett piczi kezecskéjével Luli a kapitány arcza előtt, hogy az egészen hátra hőkölt. — No lássa, hogy maga milyen gyáva ! ? Ezen aztán kaczagtak mind a ketten úgy, hogy a kapitánynak még a könnyei is kicsordultak. Mikor azután egy egész batalionra valót összekaczagott már, hát azt találta gondolni, — persze hangosan, hogy : ennivaló. — Mi ennivaló ? kérdi a leány. A kapitány elég leczkét vett már a bátorságból s egész nekidüllesztve a mellét, mondá: — Maga. Luli, mintha felpeczkelték volna szempilláit, végig mérte a kis tömzsit s azt mondta neki: — Maga izetlen. S aztán úgy tett vele, mint szt. Pál az oláhokkal. A huszárkapitány pedig egykedvűen rakta keresztbe a lábát, elharapta egy trabukónak a végét s rágyújtott. — Bolondos kedvem van fiuk, mond Bárczy . . . mit is mondott a kábái asszony ? s magasról öntötte a habzó pezsgőt a pohárba. — A Luli egészségére. Egytől-egvig kiitták, az utolsó csöppig. Mikor mégegyszer töltött, hát . koczintás közben azt mondta, — ezt meg a huszárkapitány bátorságára. Az volt ám a kaczagás ami ezt követte.
