Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-05-27 / 21. szám
Budapest 1894. (4.) BUDA és VIDÉKÉ Május 27. szép tengerparton sem képes egy csöppjét meríteni magába azon férfias határozottságnak, mely emberekből titánokat edz — irta 50 évvel ezelőtt a tenger szemlélete közben Kossuth Lajos — az magát bízvást eltemetheti, annak az élet többé nem való. De most az eddiginél még sokkal nagyobb a mi gyönyörűségünk és gyakoribb visszagondolásunk Fiúméra, sokkal hatalmasabb a mi önérzetünk most, midőn az orsz. dalünnepély szép mozzanataira gondolunk vissza. Igen nagy a mi gyönyörűségünk azon szives fogadtatás után, azon elragadó vendég- szeretet, azon szeretetreméltóság és fejedelmi áldozatkészség után, a melyekkel bennünket dalárokat Fiume nagyérdemű polgármestere elhalmozott, Fiumének bölcs tapintattal rendelkező törvényhatósága megtisztelt, Fiúménak szeretetreméltó lakossága állandóan lekötelezett. Még mindig a hazafias szeretetnek és a szép benyomásoknak érzelmei hullámzanak, zsibon- ganak bennünk felejthetetlen emlékek gyanánt. Ezért az áldozatkész vendégszeretétért, ezekért a maradandó emlékekért, melyek között harmonikus kifejezésre iparkodott jutni részünkről, hogy törhetlen kapcsot képezzen a szivekben ! a magyar dal-ideál és Magyarország történeti ideálja, Magyarország szeretete Fiume iránt, fogadja háladatos köszönetünket és nagyrabecsülésünket ! Budapest, 1894. máju3 21. A „Budai Dalárda“ nevében: Fellner Ferencz, Dr. Országik Sándor, jegyző. elnök. Albertfalva. Irta: Nav.rra József. Albertfalva, németül Szaxenfeld, nagyközség, a pilisi alsó járásban; — 47 ház — és 592 lakossal. Közte nyelvre nézve 321 magyar, 236 német, 17 tót, 6 szerb és 12 egyéb nyelvű; vallásra nézve pedig van 526 róm. kath. 26 ref., 25 ág., 2 gör. kath. 2 gör. kel. és izr. Kicsin határa mindössze csak 31 katast- rális hold. — Utolsó posta: Budafok. Albertfalva fentartja Albert-Kázmér szász- teschein herczegnek, III. Ágost lengyel király negyedik fiának, Mária-Krisztiua főherczegnö, Mária-Terézia egyik leányának férje, Magyar- országnak 1765-ben volt kir. he’ytartójának emlékét; — ki szász vérből származván, ezen birtokát, melyet ifj. Réső Easel szerint, neje kezével kapott, szászokkal népesité be ; innen német elnevezése : Szaxenfeld. Azelőtt e Helyet Eugen-helyének is hívták, mert 17L7-ben Eugen herczeg telepítette meg (ifj. Réső Ensel). Rupp Jakab szerint már 1269-ben IV. Béla a Banaföld (később Kürth, most Albertfalva) utáni dézsmát a veszprémi püspöknek adta, ki azt 1295-ben a budamelléki, többi jövedelmekkel együtt Kürth gróf és más budai polgároknak bérbe adta. — 4521-ben Kürth (előbb Banaföld, most Albertfalva) a szent Lő- rincznek szentelt budamelléki pálos monostor birtokában emlittetik (Rupp Jakab). Albertfalva, mint ilyen, 1819-ben’keletkezett a ráczkevei uradalom által történt telepítés következtében a Fényesnél 1861-ben kis (iparos) gyarmatnak, Czuczor és Fogarasinál pedig (1862-ben) népes pusztának van írva. Ezen, az országút mindkét oldalára épült s mindössze egy utczasorból álló csinos, község csupán 47 volt urbáriális kézi robotra kötelezett zsellérházból áll, melyeknek beltelke átlag véve 285 Q-ölet tesz ki s egy-egy volt úrbéres zsellérnek összes telki állománya alig terjed 1000 | |ölre. Lakosainak száma 1851-ben 170, 1880- ban pedig 380 volt; most már 592 lelket számlál, kik általában iparosok, főleg pedig asztalosok s leginkább Budapestre dolgoznak. Van e községnek alsófoku ipariskolája és saját ipartestülete. Az 1838-iki nagy árvíz alkalmával itt 39 ház dűlt össze ; — az 1876-iki árvízkor pedig Albertfalvát egészben 2 — 3 lábnyi viz lepte el. A község felett, a budai határ alsó szélén s az országutról a Duna-felé vezető kocsi-ut mellett, van egy sok kavicscsal kevert vakolattal s terméskő-anyagból épült hajdani tamplom falmaradványa, melynek múltjáról azonban kut- forrásaink mi adatot sem nyújtanak . • . A község keletkezéséről (Galgóczy szerint a község ^ levéltárában(P) elfekvő), Georch (Görcs ?) Éliás ráczkevei uradalmi jószágigazgatónak Promontorium-Csepeleu, 1819. évi már- czius hó 1-éről keltezett német szövegű hirdetménye tanúskodik, melynek tartalmát a következőkben adjuk. „Promontor és Buda városa közt, a tervbe vett ívj országút mellett, teljesen árvízmentes síkon, Pestvármegye legszebb és minden tekintetben legelőnyesebben fekvő vidékén, egy 50 házból leendő szabályszerű község megtelepítése vétetvén szándékba, minden házhely 16 ölnyi hosszúságban és 24 öl szélességben évi egy darab ezüst-forint házbér lefizetése és 18 napi kézi-robot teljesítésének feltétele mellett urbéri- leg engedtetik át azzal, hogy addig elé már 5 ilyen ház teljesen kész, 10 pedig most épül, stb . . . * Ez volna Albertfalva község jelen és múlt állapotának vázlatos története ; mielőtt azonban jövőjét illetőleg egyet-mást elmondanánk, legyen szabad e helyen Albertfalvának egy spe- cziálitásáról, az ottani alsőfoku ipariskoláról is röviden megemlékezni. Ezen tanintézet az 1886-87-iki tanévvel kezdődött, Tuymer János, albertfalvi állami elemi népiskolai tanító vezetése alatt s maga az ipariskolai oktatások is az állami iskola épületében tartatnak. Az iskolát egy több tagú bizottság szokta ellenőrizni és meglátogatni. Jelenleg 1 előkészítő és 2 haladó osztályból áll s évente a záróvizsgálatok alkalmával munkakiál- litás is rendeztetik, Az e téren mutatkozó szép eredmény létesítése körül az érdem oroszlán-része Tuymer János, albertfalvi tanítót illeti, a ki lelkes ügybuzgalom, férfias részrehajlatlanság és fontos helyzetének teljes átérzése által az egész község bizalmát méltán kiérdemelte. Hogy ezen jeles ember mennyire szivén hordja a nevelés tekintetéből reá bízott község boldogulását, kitetszik abból, hogy az iskolában és magán életében is mindenkor a mint a tanító szerepét viseli, még pedig — mondhatni — oly irányban, hogy a siker elmaradhatlan. ■ Szolgálatot vélünk teljesíteni az érdeklődőknek, ha az albertfalvi iparos-iskoláról, a Tuymer János tanító által szerkesztett évi jelentésekből az alábbiakat kivonatilag közöljük. Az 1886/7. évi értesítőből a következőket vesszük az ipariskolára vonatkozólag. Köztudomású dolog, hogy Albertfalva egyike a létező legkisebb községeknek, de nemcsak a legkisebb, hanem a legszegényebb községnek is. Azon sajnálatos körülmény, hogy a község területe csak éppen akkora, a mekkorát házai elfoglalnak, nemcsak bénitólag hat a fejlődés és haladásra hanem ezeknek egyenesen útját vágja. Külsőlegekben egyetlen holdnyi területe nincs, s igy megesik, hogy mikor a tulajdonos házából kilép vagy budafoki vagy budapesti határban van, a mi furcsa de szomorú és a viszonyokat tekintve jogosulatlan. A. község a budai hegyek által képezett félkör és a Duna által bezárt síkon terül el, a létező legészségesebb levegővel; az intelligensebb iparos osztály által lakott házak, a lombos fák által takarva kellemes benyomást tesznek a nézőre, mégis még csak reménye sincs a fej- lődhetésre. A lakók mintegy 60 családot képeznek s ezek közül 50 iparos; azt lehet tehát mondani, hogy a község tulajdonképen egy iparos telep, a mi az említett elszigeteltségnél fogva, az egyedüli keresetmód is. A község ön- kormányzati háztartása roppant arányban terheli a lakókat, mert a közönségnek vagyona nincs, természetes tehát, hogy ösztönszerii ellenszenvvel fogadtatik minden oly intézmény, melynek életbe lépése által mindig nagyobb- nagyobb arányban lesznek megterhelve. Ennek tulajdonítható az is, hogy daczára, miszerint a lakók (mint értelmes iparosok) belátták az iparos tanulók kiképzésének elodázhatatlan szükségességét; mégis mindig ideges liuza-vona által halasztották annak megvalósulását. Az 1886. évi Május hóban megalakult végre az ipartestület, a melynek elöljárósága mihelyt a testületet szervezetileg megszilárdította, haladéktalanul érintkezésbe lépett a község elöljáróságával, s az ipariskola életbe léptetését sürgette, a mi hála a községi elöljáróság bazgó ügyszeretetének, a magas kormány segítségével (170 frt) meg is történt. így az iparos iskola 1886. évi október első Vasárnapján megkezdődött 50 iparos tanulóval. Mily alacsony fokán áll egy ily csoport tanoncz a legelemiesebb műveltségnek, azt tapasztalni igen, de leírni nem lehet. A legnagyobb rész előtt az iskola és tanító teljesen uj, arczukon élénk kinyomatával a rakonczát- lankodó szilajságnak, s mintha kérdenék: hát ez minő komédia vagy mulatság lesz. A felvételnél sajnosán győződtünk meg minden legkisebb képzettség hiányáról. Folyt az is kolázás téli napokon Kedden és Pénteken 6—8-ig, nyáron 7—9-ig és Vasárnap 3 órán át. De ezen iskolázás még sok kívánni valót hagy hátra, a mintcsak úgy lehet segíteni, ha ama mesterek ellenében, kik tanon- czaikat az iskolától elvonják, kérlelhetetlenül alkalmaztatik az ipartöévény 157. §-a, mely szerint 20 írttól 200 forintig terjedő összeggel büntettessenek azok kik tanonczaiknak iskolázására vonatkozó köteleséégüket nem teljesitik. Továbbá szükséges az is, hogy hiányzó számba menjen minden késő jövő mert némelyek úgy játszák ki a fenti intézkedést, hogy elküldik ugyan tanonczaikat, de csak az utolsó fél vagy negyed órára, természetesen a tanító nem jelentheti, hogy nem volt jelen, mert csakugyan jelen volt. De ha megjelenik is ily rövid időre, mit használ ez neki, csak a már ott lévőkkeli tanítást zavarja megjelenésével. Nagy akadály jó eredmény elérésében a több nyelvűség is az iskolában; a tanulóknak csak fele magyar, nagy része német, kiknek kedvéért kénytelen a tanító az elmondottakat németül is ismételni; van ezenkívül még olyan is, a ki sem a magyar, sem a németet nem érti tökéletesen. Ennyi küzdelmet igényel egy ipariskola; tekintetbe veendő azon'an mégis, hogy ez volt az első év s nehezére esett a dolog folyásába beletörődni, úgy a tanulóknak, mint a mestereknek. Különösen az utóbbiak igen nehezen nélkülözték tanulóikat, mert ezek sokszor a vontató marha szerepét is betöltik, a mennyiben a kocsira rakott bútort gyakrau ők szállítják be kínos vergődéssel nem ritkán a pesti oldalon lakó bútorkereskedőhöz. Visszajövet, hogy az idő ne vészén kárba, a nyers feldolgozandó anyagot hozzák. Ha most valaki épen azon a napon akarja a szállítást eszközölni, melyen tanítás van, nem küldi tanonczát az iskolába, s midőn a törvény intézkedésre figyelmeztetnek, van olyan is, a ki azt mondja, hogy ő tartja inasát, tehát az övé, ebben neki senki sem parancsol. Általános volt a panasz azon irányban is, hogy este hazamenés közben fellármázzák az egész községet, verekednek egymással, rongálják az utczára ültetett fákat stb. Az iskolaiév záróvizsgával julius hó 3-án végződött, melyen a viszonyokhoz mérten kielégítő haladás mutatkozott, nem tekintve a rajzolást, a melyben szép eredmény éretett el. (Vége köv.) Pora Ferencz. Félve fogom kezembe a tollat. Nem azért, mintha csak egy perczig is kétségben volnék a felett: mit írjak e név után, hanem, mert sokkal jobban ösmerem e név viselőjét, semhogy számításon kívül hagyhatnám az ő szerénységét. * Van a budai várnak sok érdekes között egy igénytelen külsejű régi épülete, nem messze a Mátyás-templomtól, ott a pénzügyminisztérium tőszomszédságában. Ennek az emeletes épületnek Dunára szolgáló saroktermében sok-sok évvel ezelőtt egy vézna, szőke gyermek tanulta a latint, és görögöt s küzdött a preclarumért. Meg is nyerte. A gyermekből ifjú lön, s tanult tovább lázas szorgalommal. Idő múltával ugyanazon teremben, hol előbb neki tartottak előadást, tartotta ő első előadásait.
