Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-04-22 / 16. szám
Budapest, 1894. III. évfolyam 16. sz. Vasárnap, április 22. BUDA ÉS VIDÉKE K0ZIGAZGATÄS1, KÖZGAZDASÁGI ES TÁRSADALMI HETILAP Az I. kerületi polgári kör és a II. kér. polgári kör, valamint a krisztinavárosi vöröskereszt fiók-egylet hivatalos közlönye. KIAI>ó-mV ÄTÄiy, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér., Krisztina-ntcaa 14. nám. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 12 korona, fél Svre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. I. kér., Pálya-ntoza 2. szám, 31. ajtó, kéziratokat és közleményeket ide kérjük külden «Vejr kébl kár.» Csodálatosan hangzó idegen szavak, magyaros kiejtése az angol „wire cable car“-nak. Ma még idegen hangzású, de rövid idő múlva épen olyan ösmerősen fog hangzani, mint akár a magyar fordítása : „ so d rony-kötél-kocsi." Egy reánk budaiakra nézve nagy- fontosságú és horderejű találmánynak az elnevezése ez, mint a magyar fordításból is kitűnik, egy közlekedési eszköznek a neve. Hogy a székes főváros Duna-jobb- parti részének hátramaradottsága főleg a közlekedési nehézségekben leli alap- okát, az bizonyos. Igen sok pesti ember szivesen laknék Budán, ha épen a közlekedési eszközök teljes hiánya miatt a budai városrészek nem volnának úgyszólván teljesen kizárva a nagyvárosi forgalomból. A lóvonatu vaspálya hálózata csak igen csekély mértékben fedezheti e hiányokat, a városrésznek hepehupás talaja pedig útját állja e hálózat nagyobbitásá- nak. Az épülendő nj hídtól tervezett villanyos vasút, mely az Árok-ntcán fog haladni, szintén csak csekély javulást jelent e tekintetben. A lóvasnt és villanyos vasút bizonyos fokon tnl képtelen legyőzni a talaj emelkedéseit. így például a várba vezető Albrecht-uton, vagy ostrom-ntcán végig nem lehetséges e közlekedési eszközök használata. De lehetetlen ez a Batthyány-utca meredekein is, lehetetlen sok, sőt a legtöbb más helyen is; a Márton-hegyről és általán az extravillán- ról nem is szólván. A Nap-hegy, Sashegy és környékének lakossága ugyanezen nehézségekkel küzködik. Épen ez okból nagyfontosságu azon terv, mely tudomásomra jutott. Amerikában, S a n-F rancisco városában hasonlók a talajviszonyok, mint a székes főváros budai oldalán és e város, a közel 200.000 lakosával mégis a legélénkebb forgalmú amerikai városok egyike: a „vejr kébl kár“, a „sodronyköteles vasút“ közvetiti ott a forgalmat. E vasút a legzseniálisabb találmányok egyike. A vasút sinei között egy rés húzódik végig az egész vonalon — épen ngy, mint a villanyos vaspályánál az áram- közvetitő csatorna, csakhogy ott a sín mentén halad az árok. Ebben a csatornában erős sodrony-kötelek haladnak, melyek egy központi gép által hajtva folytonosan egy irányban mozognak, a villanyos vaspálya legerősebb sebességéhez hasonló gyorsasággal. A pompásan berendezett, nagy kocsik — vagy mondjuk: vaggónok — a síneken haladnak igen egyszerűen úgy, hogy a kocsiban levő ügyes szerkezetű gép egyszeri nyomásra egy kart bocsájt be az említett csatornába, mely ott a haladó sodrony- kötelet megragadja. A többi magától értetődik. Abban a pillanatban, a mikor a készülék megfogja a kötelet, a mozgó kötélhez hozzá van csatolva a kocsi és a kötéllel egyforma sebességgel halad tovább mindaddig, mig a kocsivezető egy újabb nyomással meg nem szünteti az összeköttetést azáltal, hogy a készüléket kiemeli a csatornából. Ez a „vejr kébl kár“. A „vejr kébl kár“ számára nem létezik emelkedés vagy lejtő, az egyforma gyorsasággal halad begyen völgyön át. Ennek a találmánynak az egész világra szóló pátense egy amerikai mérnöknek a tulajdona, a ki nemcsak San- Franciskóban, de egyéb helyeken is berendezte, megteremtette e közlekedési eszközt. A chikágói világkiállítás látogatói közül azok, kik San-Franciscoban is jártak, nem győzik dicsérni a pompás, kényelmes utazgatást, közlekedést a „vejr kébl káron." Egy székes fővárosi igen tekintélyes nagykereskedő felhívta a mérnök figyelmét Budapestre, illetve annak dunajobb- parti részeit} s az ide is jött hozzánk, megcsodálta a főváros fejlődő élénkségét és óriási emelkedést jósolt Budának — épen a „vejr kébl kár" által. így született meg a terv, az eszme: „vejr kébl kár"-t — Budának! Semmi kétségem az iránt, hogy a praktikus eszme valósággá leszen ; és hogy akkor mi budaiak mit nyerünk, azt talán még sem szükséges épen e lapban, hosszasan fejtegetnem. Egyelőre ennyit a „vejr kébl káliról. A legközelebbi jövőben az érdeklő„A III! DA és VIDÉKÉ“ TÁROZÁJA. Miért nem olvas Kudlicska ur újságot. Hát, bizony, ennek nagy sora van. Kudlicska nr, a kinek valahol a budai szeren virágzó pék üzlete van, egy idő óta teljesen megváltozott. Joviális arcza, mely majd kicsattant az egészségtől, s melyből apró, szürke szemei oly bizalom gerjesztő módon mosolyogtak világgá, bizonyos blazirt, világfájdalmas kifejezést öltött és ha esténkint, re bene gesta, betért megszokott kávéházába, a törzsvendégek bámulva látták a nagy változást Kudlicska uron. A divatos kontyu kassza kisasszonyt, a kit azelőtt mindig udvarias bókkal köszöntött, néha napján még az arczát is megcsipte, — most egy pillantásra se méltatta. Kudlicska barátjai nem csekély bámulattal konstatálták, hogy rendes helyét, az ablak mellett, elhagyta és a vaskályha szomszédságába húzódik, a hol szolid haboskávé helyett több rendbeli pobárka sligoviczát iszik. — Partnere, a kivel évről-évre játszotta a tartlit, — pontját egy fél krajczárba, — árván maradt, s a mint ezért meginterpellálta Kudlics- kát, az feletül valami érthetetlen szavakat mor- gott, mire a partner sértődve vonult vissza. — De legjobban megjárta Fritz, a pinczér, a ki ismerve Kudlicska ur újság olvasó szenvedélyét, tele rakta asztalát azokkal, a miért, — máig se tudja, hogy tulajdonképen miért, ugyancsak kikapott, úgy, hogy alig győzte kellő gyorsasággal eltüntetni a titokzatos okból meggyűlöd lapokat. A törzsvendégek egy ideig csak elnézték Kudlicska ur különös viselkedését, de aztán puszta részvétből, — meglehet ugyan, bogy a kíváncsiság is fúrta oldalukat, — megkérdezték a baját, a minek az lett a sajnos következése, hogy Kudlicska végleg ki maradt a társaságból. Jó ideig tárgyalták ezt a hallatlan eseményt a kávébázban, — majd napirendre tértek felette. Nem igy a hűséges partner, a ki felkereste Kudlicska urat és addig beszélt a lelkére, mig ki nem vallotta, bogy mi a baja, — persze a titoktartás ígérete mellett. Az érdemes pékmester tulajdonképen az egészséges alvásu, csendes honpolgár mintaképe volt. Adó könyvében restáucziának hire se volt, legfőbb ambiczióját pedig abban találta, hogy a Kudlicska-féle sóspereczek a kerület határán túl is kitűnő hírnévnek örvendtek, melyet, nyugodt lélekkel mondhatom, teljes mértékben meg is érdemeltek. E bokros polgári erények mellett boldogan élhette volna napjait. Mondom, élhette volna, ha egy ártatlanak látszó, de következményeiben gyászos passzió, — az ujságo- olvasás, — meg nem bontja nyugalmát. Ez volt tragikuma. Hiszen, igaz, abban, hogy valaki hat újságot végig olvas, kezdve a vezér- czikken s meg sem áll az utolsó kis hirdetésig, — én semmi tragikus csomót se látok. —■ Sőt, ha valaki, mint Kudlicska ur, négy újságnak regényfolytatását olvassa naponkint, s ezt szórakozásnak nevezi, — ez se képez tragikai öszi szeiltközést. De azért csak mégis a mondó vagyok, hogy Kudlicska urat az újságolvasás tette embergyülölövé. Egy nap ugyan is szemébe tűnt egy kis hirdetés, melyben egy „szőke hadnagy“ egy „budai menyecskét, a ki a Fene lányok előadásán a színkörben volt“ — a lánczhid-térre hi találkára. Kudlicska urnák ugyan semmi köze se volt az egész szerelmi históriához és a mint majd kisül, határozottan jobb lett volna, ha nem is törődik vele, de az a körülmény, hogy ugyan az előadáson ő is ott volt, felköl- tötte benne a kíváncsiság ördögét. Elgondolta, mily érdekes lesz meglesni a szerelmeseket, — persze, biztos távolságból, — és előre is nevetett már annak, hogy a menyecske egyik ismerősének élete párja is lehet. — Azután meg, — igy szólt magában, nem-e kötelessége minden erényes férfinak, hogy a más becsülete felett őrködjék ? — Száz szónak is egy a vége, Kudlicska ur ott volt a találkán, holott tudhatta volna, hogy ily esetben egy harmadik személy jelenléte teljesen szükségtelen, sőt zavarólag hat a szereplőkre. — De meg is adta az árát a kíváncsiságának: a légyotton ő volt az első
