Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-14 / 2. szám
Budapest 1894. (8.) BUDA és VIDÉKE. Január 14 Margitszigetig; a budai hegyekre s ki a pestmegyei nagy síkságra; beláthatjuk e pontról az oly szépen fejlődő Krisztina-körutat épen úgy, mint az átellenes hegyeken mintegy varázsütésre épülő szebbnél szebb villákat, azaz csak gyönyörködhetnénk mindezekben, ha megmernők koczkáztatni erre a defectus állapotban levő helyre a kirándulást. Azok a lépten-nyomon található szemétlerakodó helyek, a leomladozott kő- és tégla- törmelékek azonban nemcsak hozzáférhetlenné teszik a bástya e részét, hanem megútálttá is, a melyet mindenki félve elkerül. A bástya falak omladoznak, a meglehetős szép akácziak lenyúzott törzseikkel — ezt a környék lakói gondolom alágyújtóul használják fel, — igazán szánalmas látványt nyújtanak. Tisztogatva, kisöpörve ez a hely soha sem volt szeméttel, piszokkal van tele mindenütt aszerint, amint a szél egyik helyre többet hordott össze, mint a másikra; világításról szó sincs már csak abból az egyetlen okból sem, mert lámpások ott egyáltalában nem léteznek; az ide néző házak elhagyatva, ablakaik, kerítéseik összetörve, lebontva: szóval minden a lehető legdesperátusabb állapotban van s hogy igy aztán az egyének, akiket ott látunk, még desperátusabbak vagy legalább is teljesen beleillenek ebbe a keretbe, ezt, azt hiszem, mindenikünk egészen természetesnek fogja találni. Az embernek ezek láttára önkénytelenül is azok a sokat hánytorgatott török állapotok jutnak eszébe, legalább én valahányszor arra járok, mindig vissza gondolok egy favorit históriára, melyet nem régen egyik jólismert budai mágnásunktól hallottam elbeszélni: A 60-as években t i. Abdűl Aziz török szultán hajón Budapestre érkezett; késő éjjel lévén már, midőn a Bombatéren kikötött, a szultán a hajón maradt, esakis őt kisérő akkori nagyvezire, Ali pasa szállt partra azért, hogy az időközben Pestre érkezett táviratokat átvegye, illetőleg átnézze. Lámpák akkor még a közelben nem lévén, hogy a táviratokat átnézhesse, hamarjában valami olajos-mécset kerítettek elő, amit a nagyvezir látva, örvendező arczczal kiáltott fel: „ugy-e bár, ez még a mi időnkből maradt itt?!“ Papp István. Duna-Bogdányból. A „Buda és Vidéke“ ez. hetilap jan, 7-iki számában „Duna-Bogdáuy“ czim alatt egy czikk jelent meg, melynek névtelen írója bebizonyítani igyekszik a t. Szerkesztő úr által régebben kifejezett azon tételt, hogy a mi községünk közigazgatásának szekere igen lassan döczög, noha 3 volt jegyző is szorgalmatoskodik. S ez állítását indokolja először is azzal, hogy a körorvosi állás már másfél év óta csak ideiglenes és oklevél nélküli egyénnel van betöltve. Ez igaz. De hát vajon ennek a községi h. jegyző-e az oka ? Hiszen aki a közigazgatási törvényeket ismeri, az jól tudja, hogy a körorvosi állásokra a pályázatot a főszolgabíró hirdeti ki és a helyettest is neki áll jogkörében kinevezni. Hogy pedig a főszolgabíró úr miért nem hirdetett eddig pályázatot, arra bizonyára volt oka elég. De én csak egyet említek. Van itt egy beteg munkásokat segélyező egyesület, mely külön orvost tart, nyomorúságos fizetés mellett. Ha e két orvosi állás t. i. a községi és az egyleti egyesítve lenne, úgy tisztességes díjazás mellett jeles orvost kaphatnánk, mig igy mind- akettő nyomorog és községi orvosnak ha okleves egyén vállalkozik is, csakhamar jobb állás után néz és itt hágy bennünket, mint Szent Pál az oláhokat, úti exempla trahunt. így áll- ván a dolog, egyedül a betegsegélyző egylet az oka, hogy a körorvosi állás be nem töltetik, mert a községgel egyesülni —• nem tudom mi okból — nem akar. Miután pedig a nevezett betegsegélyző egyletnek a névtelen czikkiró tudomásom szerint egyik szellemi vezére, tehát az egész közegészségügyi miseriáknak is egyedül ő az oka, ki azok ellen panaszkodik. Legyen rajta anonymus úr, hogy a két állás egye- sittessék és lesz jó orvosunk, különben a körorvosi állás be nem töltését őszintén megvallva — én sem helyeslem. De a felelősség e tekintetben egyedül a főszolgabíró urat illeti és nem a községi h. jegyzőt. Ami továbbá a jegyzőválasztás elnapolását illeti: arra a főszolgabíró úrnak ismét nagy okai voltak. A latin közmondás azt tartja: „de mortuis nil nisi bene.“ Ezért én nem akarok többet mondani, mint hogy boldogult Gyurko- vics József jegyző úr igen sok rendetlenséget hagyott maga után. Augiás istálójáuak kitisztításához pedig idő kellett. Meg is mondta előre a főszolgabíró úr, hogy mindaddig nem lesz jegyző- választás, mig a község ügyei rendbe nem jönnek. E 10 hónap alatt ez meg is történt. A ki e község dolgait ismerte a múlt és a jelen évben, még ha ellensége is az itteni h. jegyzőknek, el kell ismernie, hogy épen ők azok a kovácsok, kik a mi közigazgatásunknak a múlt években igazán rozzant szekerét kireparálták. Hogy mit tettek e 10 hónap alatt, azt röviden vázolom. Az irodát rendbe hozták; a regáléjövedelmeknek kath. iskolai czélokra való elha- rácsolását meggátolták, — a pótadót megszüntették, — a birtokváltozásokat 915 esetről, melyeket rég át kellett volna vezetni — átírták, — a filoxera által kipusztitott 1005 parczella szőlőt összeírták s azoknak adóleengedéséért folyamodtak, — szépészeti szabályrendelet alkottak, — községi szőlőtelepet létesítettek, — távírda állomásért folyamodtak, — az állami iskola ügyében a kezdeményező lépést megtették, — a bagatell bíráskodás körüli taxa-szedést megszüntették, az újonnan épült házak és új szőlők adómentesítését eszközölték stb. íme ily szépen balad és nem döczög a mi közigazgatásunknak egykor bizony rozzant, de ma már kireparált szekere. — Az időt azonban már én is elérkezettnek látnám arra, hogy a rendes jegyzőválasztás megtörténjék. De hát ez egészen a főszolgabíró úr dolga. A plébános urnák a községi virilisek közül való kimaradására vonatkozólag csak azt jegyzem meg, hogy az általa felhozott adóügyi hibákat, mely szerint a lelkészi földeket a templom-pénztár javára írták — az előző jegyző urak követték el a múlt év elején s e hibákat épen a jelengi h. jegyzők igazították ki. Miután pedig az összes kath. egyházi földeknek beszámításával és duplán vétőiével sem ütötte meg a plébános úr adója a czenzust, — mert az utolsó virilis 73 frt adót fizet, az ő adója pedig az összes kath. egyházi földek beszámításával az oklevele után duplán véve is csak 65 frt 78 kr., — annálfogva természetesen csak a póttagok közé juthatott be. Hogy pedig itt semmi igazságtalanság nem történt, sőt az elődeik által elkövetett hibát épen a mostani h. jegyző urak igazították ki, arról a községházánál bárki személyesen is meggyőződhetik. Miután azonban Plébános úr akkor sem járt a községházához, mikor mint községi virilisnek ez kötelessége lett volna, — tehát ezt nem is tudhatja. Hanem abban már csakugyan egyet értek a névtelen czikkiróval, hogy a róm. kath. iskolaügy nehezen döczög. De hogy a községi elöljáróság a hátralékok behajtásában nem lett volna segítségére a kath. iskolaszéknek : az az igazsággal meg nem egyező állítás. Hogy 3 ezer írtra rúg a hátralékok összege, az csak a régi rendetlenségeket bizonyítja. Régen ugyanis itt az a szép rendszer divatozott, hogy a kath. plébános és a tanító urak a községi pénztárból vették ki a fizetésüket, akár folyt be a kivetett egyházi adó, akár nem. A 3 ezer frt hátralékot most őszszel végrehajtás végett beadták ugyan, de ennek csak fele volt behajtható, a másik fele nem. Mert a szegény ember feje alól az utolsó vánkost nem lehet elvenui. Az állami iskola pedig nemcsak azért tetszik a szegény bányamunkásnak, mert akkor csak 5°/0 iskolai adót fog fizetni, mig igy sokkal többet, hanem azért is, mert akkor majd megtanulnak gyermekeik olvasni, Írni, számolni és magyarul beszélni, mig most oly hallatlan ázsiai állapotok vannak, hogy még 10—12 éves gyermekek közül is sok nem tud olvasni, Írni és magyarul beszélni. — Arról pedig, hogy nemcsak községi orvos, de róm. kath. tanító is van itt oklevél nélkül: nem is akarok beszélni. Miután pedig a Plagiosippus-féle névtelen orvtámadásokat én nem helyeslem, mert azt tartom, hogy ha valaki valamit ir, legyen elég erkölcsi bátorsága is aláírni nevét; e sorokért a felelősséget elválalom és azoknak igazságát bebizonyítani mindig kész vagyok. Jelen soraim közzétételét az igazság érdekében kérve maradtam a t. Szerkesztő úrnak D.-Bogdány, 1894. jan. 9. kész szolgája Szappanos Károly, ref. lelkész, községi képviselő. Vizsga az Erzsébet-kórházban. A betegápolónői tanfolyam befejeztével f. hó 2-án tartotta meg a magyar vörös-kereszt- egylet illetékes bizottsága az ápolónői tanulók vizsgáját. A bizottsági tagok közül megjelentek : Dr. Darányi Iguácz orsz. képviselő, Ivánka Imre v. b. t. tanácsos, Lintner Imre vasúti vezérfelügyelő, Rupp Zsigmondné, Szilassy Etelka főnökasszony, Dr. janny Gyula erzsébetkórházi igazgató, Dr. Farkas László, Dr. Elischer Gyula és Dr. Takács Endre főorvosok és Argay János irodafőnök. Vizsgára jelentkezett 8 világi tanuló és 2 szerzetes nővér. A kérdéseket Dr. Janny igazgató intézte és pedig először a sebészetből (előadó: Dr. Barakonyi Sándor alorvos), azután az ápolástanból (előadó: Dr. Liebermann Mauó alorvos), és végül a boneztanra (előadó: Dr. Molnár János alorvos), került a sor. A feleletekkel' és az elért eredmény nyel a bizottság teljesen meg volt elégedve, a mennyiben 4 világi és 1 szerzetes tanuló igen jól, 3 világi és 1 szerzetes jól és egy világi tanuló kielégítően tette le a vizsgát. Ennek alapján a tanulók kineveztettek próbaápolónöknek és szolgálattételre az Erzsébetkórházba osztattak be. A vizsga után a bizottság az uj betegápo’ónői tanfolyamra való felvételért beérkezett kérvényeket tárgyalta. Sajnosán tapasztalta a bizottság, hogy oly nő, a ki erkölcsi jobb meggyőződésből, hivatásszerű leg lépne az egyleti polónők nehéz, de magasztos életpályájára, nagyon kevés találkozik és jelenleg is csak hármat talált a folyamodók közül megfelelőnek, úgy hogy kilencz hely nem volt betölthető. A bizottság elhatározta ennélfogva, hogy f. évi február hó 1-ére uj pályázatot hirdet. A felvételért folyamodhatik minden feddhetlen előéletű nő 20—40 életév között, ki megfelelő műveltséggel bir arra nézve, hogy az elméleti oktatást megérthesse és a betegeket nemosztály és vallás- külömbség nélkül türelemmel, gyengédséggel ' s teljes odaadással ápolja. A kérvényhez csatolandó: a) keresztlevél, b) ha az illető kiskorú vagy férjezett, beleegyezése a férjnek, szülőknek vagy gyámnak, c) erkölcsi bizonyítvány, d) hiteles bizonyítvány arról, hogy magyarul és esetleg németül beszélni, Írni, olvasni tud és kellő felfogási képességgel bir, e) hatósági bizonyítvány a folyamodó családi viszonyairól és foglalkozásáról, f)- egészségi és himlő oltási bizonyítvány. A folyamodvány az okmányokkal együtt legkésőbb folyó hó 28-áig a magyar vörös-kereszt egylet igazgatóságához (IV. koronaherczeg-utcza 2.) intézendő, a hol a közelebbi feltételek is megtudhatók. A budai szt. Vincze-egyesiilet évi jelentése. A budapesti jobbparti páli szt. Vincze-egye- sület gr. Zichy Nándor 0 Excellentiája elnöklete alatt 1892. nov. hó 19-én megalakulván, egy évi fennállása óta gyakorolja felekezeti különbség nélkül a jótékonyságot, adakozást s nyújt az elhagyatott szegényeknek nemcsak testi, hanem lelki tápot is. Az egylet tisztviselői kara az első ülésen következőkép alakult: Elnök : gr. Zichy Nándor O Excellentiája. Alelnökök: Bogisich Mihály és Dr. Schwartzer Ottó. Titkár : Dr. Nemes Antal. Pénztárnok Szá- nyi Béla. Ellenőr: Perthl Géza. Ruhatárnok: Kállay István. Könyvtárnok: Dr. Diescher Fe- rencz. A tisztviselői karban az év folyamán változás történt Dr. Nemes Antal és Szányi Béla urak állásukról való leköszöntével. Helyökbe egyhangúlag megválasztattak: Titkárrá: ifj. Lász Károly. Pénztárnokká: Korniczky Frigyes.
