Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-12-24 / 51. szám
Budapest 1893. (2.) BUDA és VIDÉKE. Deczt 24. Szóval, a szegényeknek a tőke zsarnoksága alól való megváltásáról van szó és pedig oly téren, mely az életnek a táplálék után legfontosabb és legelső szükségét képezi: a lakásban. Dicső nagy gondolat! Megérdemli az elismerés tapsát, a tömeg báláját. Hogy az építkezési rendszerben, a beosztásokban van-e kifogásolni, javítani, átalakítani való, azt bírálja meg Ybl és a többi szaktudósok. Hogy birtokjogi tekintetben mind eleje van-e véve azon bonyodalmaknak, melyek a közös birtoklásból fejlődhetnek, azt ítéljék meg a jogászok. Én csak magamra s a többi szegényre gondolok és felujjongok örömömben, hogy a miről eddig még csak ábrándozni sem mertem soha, nekem is lehet hát itt kedves Budapestemben állandó lakásom, melyet képes leszek örök áron megszerezni magamnak, melyből sem háziúr, sem hitelezők ki nem üldözhetnek, mert Kreith Béla gróf okos ember és ge- niális rendszerében erről is gondoskodott. És rendszerének minden más nagy előnyei mellett épen ez az előny az, mely meggyőződésem szerint annak nagy és gyors népszerűséget szerzend. A házi urak és hitelezők ezért bizonyára meg foguak haragudni rá s talán akadályozni is fogják rendszere életbeléptetését, de vigasztalja őt az, hogy a szegények áldani fogják s ezeknek sóhajtásai bizonyosabban felhatnak a magas egekig. íme ezek a kedves, örvendetes benyomások, miket „Az uj építkezési rendszer“ könyvéből nyertem, a melynek átolvasását nem ajánlhatom eléggé azoknak, kik igazi otthont akarnak szerezni maguknak. Balázs Sándor.*) Excelsior! Jóságos Isten, ég és föld ura! Talán magad vagy egyes-egyedül, Kinek hódolva, még elismerik Kis világunknak apró férgei : Hogy bölcs, hatalmas s nagy vagy egyaránt. De hát ezért ne bízd el még magad ! Csakis azért kegyelnek ennyire, Mivel magasban, csillagok fölött, Jó messze trónolsz, láthatlanul, Közénk ha jönnél, s minden lépteden Áldást fakasztva, azt a földi jót A mit számunkra még föntartogatsz, Az égi jókkal mind szétosztanád: Kaján irigyek s hitvány kérkedők Lármás csoportja venne majd körül, És törpe voltod kürtölné világgá, Mert mindent, a mi szemmel látható, S a mit kezünkkel el is érhetünk, Homályba burkol és posványba ránt Az ember, — a ki fönnen hirdeti: Hogy ten képedre alkotád meg őt! Berecz Károly. A három alma története. (Arab rege.) Harrun-Arrezid kalifa megparancsolta egy napon Dzsafár nagyvezirnek, hogy éjjel jöjjön palotájába, Vezir, végig akarok menni, a városon, hadd halljam, mit beszélnek az emberek és meg vannak-e elégedve uralkodásommal? A vezir^ este pontosan megjelent a palotában s miután a kalifa- és Mezrur-, a heréitek főnökével együtt álruhát öltöttek volna, elindultak a városba. Egy szűk sikátorba érvén, meglátott a, kalifa a holdvilágnál egy embert, aki kosár- és bottal kezében busán álldogált ott. — Ki vagy barátom ? kérdé tőle a kalifa. — A legszegényebb és a legnyomorultabb halász vagyok uram, felelte az. Égész nap halásztam, de mit _ *) A szerencsétlen véget ért kitűnő magyar be- szélyiró hátrahagyott kézirataiból. sem fogtam; pedig nőm és gyermekeim kegyetlenül éheznek. — Jer vissza a folyóra és vesd ki még egyezer hálódat, száz zekinót kapsz fogásodért, biztatta Harrum Arrezid a halászt. — Visszamentek tehát a Tigris partjára, a halász kiveté hálóját és csakhamar beleakadt valami. — A hálóban egy zárt szekrény volt, melyet Mezrur ura parancsára vállára vetett és hazavitte. Otthon, égve a kíváncsiságtól felnyitották. A szekrényben egy kosarat, abban vászonrongyba varrva egy csomagott és a csomagban hónál fehérebb ifjú nő darabokra vagdalt testrészeit találták. Nagyot nézett a kalifa és egy rettentő pillantást vetve a vezirre, kiáltott: — Szerencsétlen te, hát úgy őrködöl népen biztonsága felett, hogy kormányod alatt a folyóba dobják az orgyilkosok alattvalóim testét! Ha e nő gyilkosát három nap alatt meg nem boszulod, negyven rokonoddal együtt felakasztatlak. — A vezir nagy zavarban volt, hogy oly nagy városban mint Bagdád, honnan kerítse elő oly gyorsan a gyilkost. Azt pedig nem engedte lelkiismerete, hogy valami más nyomorult élete árán mentse meg magát. Megtett azonban mindent hivatalnokaival, de siker nélkül, a gyilkost caak nem tudták kinyomozni. Harmadnapra aztán kivezették őtet a palota udvarára, hogy kivégezzék. A nép az egész teret betöltötte és fájdalmasan nézte a szegény vezirt, akit jósága és igazságossága miatt mindenki szeretett. Midőn már minden készen volt, egy jól öltözött előkelő fiatal ember tört magának utat a népen keresztül és a vezir elé lépvén kiáltott: — Fenséges vezir, én vagyok a bűnös, én öltem meg a nőt és dobtam hulláját a vizbe ! — Mig a vezir bámulva hallgatta az ifjút, egy másik ember furakodott melléjük és hangosan mondá: — Egy szót se higyj abból uram, mit ez a fiatal ember beszél. Én gyilkoltam meg a nőt s egyedül nekem kell bűnhődnöm ! Az agg és az ifjú beszéde következtében a vezir a kalifa elé kérte magát vezettetni. A kalifa elcsodálkozott a hallottakon és kérdé az önvádlóktól, hogy hát tulajdonkép melyikük a valódi gyilkos ? De mivel mindketten magukra vallottak, haragjában mindkettőnek a kivégeztetését elrendelte. — Oh uram mondá erre a vezér, bűnös csak egyik lehet, igazságtalanság lenne tehát mind a kettőt elemészteni. — Esküszöm a nagy Istenre, hogy én vagyok a gyilkos! kiáltott az ifjú. A kalifát meglepte az eskü és mivel a másik hallgatott, elhitte, hogy az ifjú a bűnös. — Szerencsétlen, mondd el tehát, mi indított a szörnyű tettre ? — Hívők ura. a meggyilkolt nő feleségem és ez aggnak itt leánya. Tizenkét éves volt mikor elvettem és boldogan éltünk. Történt azonban, hogy minapában megbetegedett és almát kért tőlem, hogy meggyógyuljon. Én mindent elkövettem, de almát sehol sem kaphattam; végre felséged kertjében vettem három aranyért három almát titokban. Sietve mentem haza és átadtam nőmnek az almákat. Ez azonban, mivel időközben elment a kedve az almaevéstől, félre tette őket. Aztán dolgom után láttam és boltomban ültem, midőn egy fekete rabszolga jött elém, aki kezében egy almát tartott. — Hol vetted az almát ? kérdem tőle. — A galambomtól kaptam, felelte a fekete nevetve. Tőle jövők, de betegen találtam, három almája volt és a jó lélek az egyiket nekem adta szeretete jeléül. — Magamon kívül lettem, szaladtam haza és midőn csak két almát láttam, kérdem az asszonytól,, hol van a harmadik ? — Nem tudom hová lett, felelte nőm szórakozottan. — Hát igy vagyunk! kiál- ték a dühömben, mellébe döftem éles tőrömet, aztán szétvagdaltam és a Tigrisbe dobtam. Három kis fiam közül azonban az egyik nem volt otthon, midőn ez történt. Végre hazajött az is sírva. — Miért sírsz ? kérdém tőle ingerülten. Kedves atyám, felelt a gyermek, ma reggel elvettem észrevétlenül azon három alma közül egyet, mit auyámnak hoztál és kiszaladtam vele az utczára; ott azonban egy arra menő rabszolga elvette tőlem és elszaladt vele. Én aztán hozzád futottam, hogy kérjelek, ne szólj anyámnak semmit, nehogy ismét megbetegedjék; de már nem találtalak a boltban. — Most felismertem bűnöm nagyságát, de már későn volt a bánat, hogy a nyomorult rabszolga szavainak, aki a kis fiamtól hallottakból állitá össze aljas ! meséjét, elhirtelenkedve hitelt adtam. Ez az ember, ki itt áll és magára akarja a gyikosá- got venni, szerencsétlen feleségem atyja. Neki, midőn iszonyú tettem elkövetése után leánya látogatása végett hozzám jött, bevallottam, mindent; aztán együtt siratok a boldogtalant. Ez a valódi tényállás, hívők ura. Kérlek parancsold meg megbüntettetésemet. A kalifa elcsodálkozott a fiatal ember őszinte vallomásán és őszinte, mely bánatától meghatva, szólott: — fiatal ember tette Isten és ember előtt megbocsátható. A gaz rabszolga egyedül a megbüntetendő. Három napot engedek neked, folytatá a vezirhez fordulva, hogy előteremtsd őt, különben te halsz meg helyette. A vezir, ki már veszélyen kívül hitte magát, elszomorodott és könyes szemekkel ment haza, meg lévén győződve, hogy három napnál tovább nem él. — Lehetetlen, úgymond, hogy e nagy városban a rengetek sok rabszolga között megtalálhassan a bűnöst; tehát nem is kerestetem. A két első elmúlt mély szomorúság- és bánatban. A harmadik napon jött a törvényszéki szolga: — A szultán igen türelmetlen, úgymond, hogy sem felőled, sem a rabszolga felől nem hallott hirt . . . Készülj tehát a halálra és kövess. A szerencsétlen Dzsafar erre elbúcsúzott feleségétől és gyermekeitől és éppen indulóban volt már, midőn legkisebb leánykáját hozta a dajka, hogy utoljára lássa szegény atyját. A vezir zokogva ölelte a kis lányt magához és mig csókolgatta, valami szagosat vett észre kebelében. — Mi van ma nálad oly szagos, kicsikém ? — Egy alma édes atyám, melyen urunk, a kalifának neve van bevésve. Rihán, a rabszolgánktól vettem egy aranyon. Elbámult a vezér és kivette leánykája kebeleiéből az almát. Aztán előhivatta a rabszolgát és igy szólt hozzá szigorúan: — Gazember, hol vetted az almát ? — Uram. esküszöm, nem tőled és nem a hívők uralkodójától loptam, hanem az utczán egy játszadozó gyermektől vettem el. Dzsafár magával vitte a rabszolgát a kalifa elé és elmondta neki az egész történetet. No, rég nem volt úgy meglepetve Harrun-Arrezid kalifa. Mosolygott is, haragudott is és megparancsolta, hogy a rabszolga példásan büntettesék meg. Ebből ismét az látszik, hogy nem szabad soha semmit elhirtelenkedve, meggondolatlanul cselekednünk. Király falvai Gerhárt György. Karácsonyom. Budai családapa vagyok, még pedig a Vízivárosból. A „Buda és Vidékét“ rendesen olvasom, eddig csak a Kleinhackel „Sörkocsijá“- ban, hol mi valódi és tiszteletbeli vízivárosiak összejövünk, hogy meghányjuk-vessük a dolgokat. Kleinhackel barátom figyelmeztetett a „Buda és Vidéke“ felszólítására, hogy pártoljuk a budai ipart és kereskedelmet, különösen most, mikor itt a karácsony. Hazafelé mentemben betértem Vidovics és Danzingerhez egy pohár pilsenire. Előhoztam neki miről beszéltünk, kérdeztem, hogy ugyan meglehetne-e mindezt Budán szerezni ? 0 azt mondotta, hogy Rimaszombatban meglehet, hát miért ne lehetne Budán ? Én elhiszem, elhittem, de hát nem hiszi el az asszony. Az én feleségem igen derék nő, hanem hát mindenért Pestre ugrik át. Azt hiszi, hogy ott minden olcsóbb és jobb. Ha én Budán vásárlók be, hallok olyan Kukliné prédikácziókat, hogy a világ összes süketjei sebes hallók lesznek hozzám képest. Még is Budán fogok vásárolni, akármit beszél is az asszony, legfelebb éjfélutáu megyek haza, akkor akármit beszél az asszony, úgy sem hallom. Annyi pénzem nincs, hogy én minden budai jó czégtől vásároljak, a barátaimtól fogok és mert nevöket ideirom, kérem, hogy más e miatt ne sértődjék meg, jövőre másokat is felkeresek. Először is Ludvigh mézeskalácsos barátomnál vettem gyerty-cskákat, karácsonyfadíszt és süteményt, AVeningernél különféle fűszerekkel,
