Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-11-12 / 45. szám
Budapest 1893 (3) BUDA és VIDÉKE November 12. Kelenföld volna tehát a legalkalmasabb és önkénytelenül is felmerül az emberben az az eszme, mintha épp ezen czélra lett volna mindeddig feuntartva! A főváros közvetlen közelében fekvő ezen szép termékeny föld jó levegőjével és nagy síkságával, jó talaja kínálva kínálkozik erre a czélra, hogy zöld ültetvények és üde kertek közül kikandikáló családi házak telepévé váljék, hol barátságos, szomszédos érintkezés által belopódzék a vidék kedélyessége a fővárosba. Hein Lipót. „Borvásár“ vagy Buda speczi- alitása. Az e hó 5-én kezdődött, úgynevezett „Lipót“-vásárra 5 boroshajó érkezett, melyeken mintegy harmadfélezer hektoliter bor és közel ötszáz hektoliter törköly és szilva-pálinka hozatott. A felhozatal sokkal kevesebb, mint más években volt, de minőség és olcsóság tekintetében alig lehet a mostani vásárt az elmúlt évekhez hasonlítani. Ha valaki üzlete, vagy akár házi szükséglete részére bort akar venni, ne mulaszsza el megtekinteni e vásárt s szükségletét addig, mig van elég válogatni való jó bor, itt szerezze be ; itt igazán jó és élvezetes bort lehet olcsón venni. A felhozott bor- és pálinka-árak hektoliterenként a következők: fehér óbor 18—24, uj 15—20, vörös óbor 18—24, uj 16—22, siller 14—20 frt, törkölypálinka 36—45, szil- vorium 50—65 frt. Olvasóink közül lesznek talán sokan, kiknek még tudomásuk sincs arról, hogy Budán évenként négyszer szokott tartatni b o r v á s á r. E speczialitását Budának már csak azért is érdemes megtekinteni, hogy láthassák, hogy Noé öregapánk az özönvíz alkalmával miként járhatott bárkájával s hogyan kötött ki az Ararát hegyén. A hajóslegények addig, mig gazdáik a bor eladásával vannak elfoglalva, ott a Duna szélén szabad tűzön főzik a jó gulyást és halászlét, nyársra tűzdelve sütik egyúttal a száraz halat is s az igy megfőtt ételekkel s megsült hallal szívesen meg is kínálnak néha-néha egy-egy vevőt is. Ez azután az élvezet, fakanállal teritetlen asztalról jó paprikás gulyást vagy halászlét, vagy villa nélkül öt ujjal Ízletes jó szárazhalat enni s rá közvetlen a hordóból jó vörös vagy fehér bort inni; ennek már a látása is élvezetet nyújthat, hát aki oly szerencsés lehet, hogy a hajósokkal s borosgazdákkal együtt ehetik, — az, ha beteg, azonnal meggyógyul s ha esetleg gyomorbajos volna, a 10 éves gyomorbetegségtől is teljesen megszabadul. Rajta tehát, ki teheti, vásároljon jó bort, mig e jó alkalom itt van, a vásár csak e hó 18-áig tart. Duna-Bogdány. A szent-endrei szigetet képező kis dunai ág jobbpartján fekvő ezen 452 házat s 2802 lelket számláló német-magyar nagyközség területe 4432 katasztrális holdra terjed. A község népessége anyanyelv szerint 3/4 részben német s x/4 részben magyar, vallásra nézve pedig a róm. kathoíikusok dominálnak, bár a csekély számban levő reformátusoknak is van saját templomuk. A község emelkedett hegyoldalban, igen szép helyen fekszik, messze nyílt kilátással. A lakosság főfoglalkozása a szőllőmivelés volt, de a 418 katasztrális holdat tett dézsmás szöllők legnagyobb részének kipusztulásával a bogdányi „dinká“-ból való kitűnő asztali bor immár lekerült a versenypiaczról. A virágzó gyümölcstermelés egyike a legjobban fizetett áruczikkének, a csemege-szöllo eladásának azóta szintén vége vaD, bár a korai cseresznyével és kajszinbaraczkkal a lakosság nyereményes kereskedést üz. A község roppant szöllőhegyeinek tömege, kivált a Csódi hegy maga, mely 280 méternyi magasságú, számos bányaüregéből a legjobb trachytot szolgáltatja s a nép immár a kőfejtéssel keresi napi kenyerét. A Duna-parton egészen magában álló s kupalakulag a magasba emelkedő Csódi (Schódy) hegy termette e község határában a legnemesebb bort, mely lábától, derekán felül volt szöllőkkel kiültetve s most, mert a jég már nem járhatja nemes termelvényeit, kinyitotta belsejét s a legjobb utczakövezeti trachytot szolgáltatja. Bizony kevés kárpótlás ez a szenvedett veszteséghez képest, de elvégre mégis csak valami. A mi e régi község történetét illeti, adjuk a következőket: 1609-ben Dóczy Orbán váczi őrkapitány biztokaban emiittetik. A török-hatalom alóli felszabadulás után, az 1690-iki összeírás szerint Bogdány népes helység volt, mely a Kecskeméten és Nagy- Kőrösön elszállásolt katonaság élelmezésére 1690- ben 7 mérő gabonával, 1691-ben 31 frt 25 kr- ral, 1695-ben pedig a porták rektifikácziója alkalmából 2 4 portára volt megadóztatva. Mint a Zichy grófok birtoka, Óbudához tartozott s később a korona tulajdonába ment át. — A nép. szt. János védnöksége alatti róm. kath. plebánia-templom 1724-ben alapittatott s jelenlegi kegyura a m. kir. kincstár. 1770-ben a Mária Terázia-féle urbárium szerint ezen első osztályú község 2312/32 úrbéri jobbágy-telekkel az óbudai kincstári uradalomhoz tartozott. Hogy Bogdánynak később sem adományleveles (donatarius), sem pedig fegyverleveles (armalis) nemessége nem volt, kitetszik az 1805-ben eszközölt procentuátióból, melyben e község elő nem fordul. Az 1838-iki nagy dunai árvízkor itt 123 lakház és 75 istálló dűlt össze egészben, több más épület pedig kisebb-nagyobb fokban meg- rongáltatott, sőt a vetés is sokat szenvedett. Ellenben az 1876-iki árvíz alkalmából Bogdánynak a Dunapart hosszán végig nyúló kertjei és ugyancsak a Duna-soron 30 lakház és ezeknek melléképületei viz alatt voltak; — egy ház össze is omlott, a többi megrepedezett és megrongáltatott. A község belrendezettsége kevésbé szabályos, utczái a hegyoldalon keskenyek, több helyen árkosak és zugosak; de a Dunapart hosz- szán végig nyúló fő-utczája eléggé rendes és jó épületeket mutat. Itt már némi rendszabályt találunk az építkezésben ; helylyel-közzel igen csinos, szilárd falazatú és tüzmentes épületek láthatók. E község a Dunán elterülő szigettel s a felette emelkedő magas hegyeket bori tó erdejével kellemes nyaraló-helység, melynek nyáron át rendes hajó-közlekedése van Budapestre külön kikötő- állomással. Hátra volna még a község eredetének és nevének meghatározása, melyről sem Fényes Elek „Magyarország geográfiái szótárában“, sem pedig Galgóczv Károly „Pestmegye monográfiájában“ említést nem tesz. Bogdán szlávul annyi, mint „isten adta“ s a szlávoknál keresztnévül használják, igy nevezték Moesia és Moldva több régi keresztény fejedelmét. Bogdán — Mikula fia — volt az a hires oláh vajda, a ki 1334/5-ben a balkáni hegyvidékről hazánkba költözvén, Máramarosban megtelepült, de nemsokára újra felkerekedvén, I. Lajos király alatt népével együtt ismét a tatároktól néptelenül hagyott Moldvába vándorolt. Ezek előre bocsájtása után és annak elfogadása mellett, hogy „Wissegrád“ szláv eredetű vár volt és már a magyarok bejövetelekor fennállott, tán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy Bogdány szintén szláv eredetű helység; mert hisz tudjuk, hogy a magyarok megtelepedése előtt hazánkban szerte-szélylyel szlávok laktak. De ha tekintetbe veszszük, hogy Visegrád, mint királyi város már legelső királyaink korában nagyon nevezetes hely volt, és ha tekintetbe veszszük, hogy a Bogdán név az Árpádok korában nálunk is nagyon el volt terjedve, nyilván azon következtetés sem alaptalan, hogy Bogdány tiszta magyar eredetű, mert valószínű, hogy a török-világ előtt is sokkal erősebb lehetett, mint ma és mert az is valószínű, hogy a török-világ alatt a lakosság sokszor a szigetben keresett menedéket. Már pedig tudva van, hogy a szent-endrei szigetet azelőtt is, most is református magyarság lakja. Különben a Bogdánfy, Bogdánovics és Bogdányi, mint családi név és a Bogdány, mint helységnév hazánkban igen gyakori. Meg kell emlékeznünk az ezen község alatt, a Dunaparton elterülő u. n. váradi pusztáról, mely a török-világ előtt önálló község volt s az 1690— iki összeírásban, mint elpusztult helység emiittetik. Várad hajdan római telep volt, hol még az ötvenes években sok feliratos római követ találtak; innen valamivel feljebb látható a Duna partján egv római hídfő romja, melynek párja a sziget túlsó oldalán, a Vácz és Verőcze közötti irányban látható, mellette most egy kereszt áll. Navarra József, okleveles jegyző törökbálinti segédjegyzö. Még csak anuyi hozzátenni valóm van, hogy e szép falu közigazgatásának rozzant szekere néhai Gynrkovics József, volt községi jegyző elhalálozása után bizony-bizony lassan döczög s noha három „volt“ jegyző „szorgal- matoskodik“, mégis jobb lenne már a bogdá- nyiaknak is, meg a közszolgálatra nézve is, ha a jegyzőválasztás mielőbb megtartatnék, mert különben elvész a gyermek a sok — bába között ! A szerkesztő. Rózsák atyja. Nyolczszögletü szilárd épület az, melynek tetején az elűzött mozlimhatalom félhold jelvénye még most is csillog és melyhez a távoli Keletről a jámbor dervisek zarándokolnak, hogy imájuk által enyhítő balzsamot csepegtessenek bűnös sziveikbe. Fanatikus bolyongók minden évben jelennek meg, „hogy Gül Baba szent sírjánál enyhülést szerezve imádkozzanek, kinek tetemei a szenvedések dombján nyugosznak.“ Mesés köd borítja a világtól galambősznek, hosszú szakállunak festett embert, kinek regényes életéről nehány szírt már századok óta regél. Harcz és szerelemsovár lovagnak porhüvelyét fedi e magános sir, ki nem élt elvonul- tan a világi zajtól, hanem mint budai főbasa fénybeu, hatalomban úszva. Ali korának legszebb férfia vala. Magas, délczeg, erős és hajlékony; fehér arcza ellentétéül szénfekete göndörülő selymes bajusz és haj disziték. Sötétlő szemeiből a magasra törő sas vágya és az ábrándos költőnek heve világ- lőtt ki. Gyerkőcz korában is már alig volt nagyobb öröme, mint egy-egy lenge, játszi dalt írni és a kardjátékban győzni. Mint janicsár növendék ismerte meg verseiből Ali, hires költő, ki a szellemdus és harczedzett ifjúnak megnyi- otta az utat a hatalom polcza felé. Az egyszerű janicsár-növendékből kevés idő múlva drmápolyi alkormányzó lett. Ha komoly teendőitől visszavonult, irta tovább rózsás költeményeit, melyek át vannak szőve izzó szerelmi hévvel, bűbájos képekkel és a nálunk nem ismert virágok bóditó balzsamával. Gyöngéd szelleme a rózsákhoz simulva ábrándozott és azok illatát szítták föl dalai, szerelmi versei. A hol lakott, gyönyörű rózsakerteket létesített' azok virágai szegélyzék az utat és azok súgták Alinak az elboruló fantáziát. Jött azonban idő, midőn egy szebb, gyün- gédebb, boldogitóbb rózsa Ion a rózsák közé ültetve. Mohamed paradicsomát Ali itt a földön leié fel és rózsái is rabnőkké változva áldoztak illatjukkal a választottnak, adózák széthullt kelyheiket bársony szőnyegül a piczike lábaknak. Mily bűbájos lehetett a szerelem rózsás korszaka; mily osztatlanul bírhatta Ali érzelmeit az a nő, ki csalódásában tünde testét sziklákon törte szét s mily nagyon szerethette őt az a férfi, ki a nagyra vágyás által elvakitva : elhajolt tőle, hogy azután bánatos keserve, égő szenvedése „szent“-té tegye!? . . . A szerelem édesen csattogtató pacsirtáját azonban az 1580. év elhalgattatta. Ali budai
