Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-09-17 / 37. szám
Budapest 1893. (3.) BUDA és VIDÉKE Szeptember 17. a vele született hajlam a tanítói pályára serkentette. 1855-ben a pesti képző-intézet hallgatójává Ion s a két évi kurzust jó sikerrel elvégezvén, 1857-ben mint okleveles tanító a saját szárnyaira kelt. 1858-ban már mint Buda-város tanitója szerepelt s részt vett kezdettől fogva abban a szizifusi nagy munkában, melyre mi fiatalabb nemzedék is büszkék vagyunk: a főváros magyarosításában. Működött ő Buda-város minden kerületében s rokonszenves alakja, modora, megjelenése megnyitotta előtte a legelőkelőbb családok szalonjait. Szivesen látott, kedves egyén volt a nagyúri körökben, az igénytelen polgárcsaládban, a zöld- s a fehér asztalnál, igazi otthonában: az iskolában, az utczán, mindenhol ! Részt vett. a társadalmi élet hullámzásában, a politikai harczok erős küzdelmeiben. Istenem! mily örömsugárzó arczczal beszélgette el sikereit, cselfogásait, győzelmeit, miket egy- egy választás alkalmával elért! Csak a saját megválasztásában nem vehette ki az öröm mézédes gyönyörét, mert 37 évi odaadó tanítói működése után, egy meghűlésből eredő betegség kioltotta azt az életet, mely még talán csak ezután szeretett volna élni! Meghalt ! elhantoltuk örökre s e földön nem látjuk soha ! Mint minden embernek, neki is voltak gyöngéi, de a sir, a halál mindent feledtet, mit a gyarló ember eredendő bűnként magával hoz a földre. Az őszinte, az igaz részvét hirdeti ezt legjobban, mely a végtiszteletadás alkalmával nyilvánult az által, hogy a temetésen megjelent a fővárosi hatóság részéről Rózsavölgyi Gyula tanácsos űr, a várbeli iskolaszék teljes számban Dr. Gombár Tivadar kir. tan. isk.-széki elnök úr élén, Schweiz Vilmos kir. segédtanfelügyelő a bpesti kir. tanfelügyelőség képviseletében stb. Ott volt az igazgató-, s az osztálytanítók nagy serege, a tanuló ifjúság, a szülők és polgárok óriási tömege, a különböző hitfelekezetek küldöttei, a „Budai Tanítóegyletnek“, a „Budapesti Tanítók Segély egyesületének“, az „Eötvös-alap kezelő bizottságának“, a „Népnevelők Egyesületének“, a „Magyarországi Tanítók Országos Bizottságának“ stb. stb. képviselői. A gyászszertartás végeztével, melyet Bogisieh Mihály budavári prépost-plébános úr tartott, a dunajobbparti kartársakból álló daltársulat zengett el egy áhitatos, imaszerű, szivet- lelket hasogató szép gyászéneket, mely után drága halottunknak Szőtte István árvaházi-igazgató mondott az ő remek ékesázólásával utolsó isten- hozzádot. Remek s a gyászoló közönséget mélyen megindító beszédét ide iktatom: „Egy szót még, egy fájó bucsú-szót s azután Isten veled! Érdemekben elhunyt férfiú, ki közel negyven évet töltöttél el a legszentebb ügynek szolgálatában, becsülettel, kitartással, a magyarságra nézve áldásihozóan, nehéz szívvel álljuk körül ravatalod. Egy fejlődő kornak szolgálatában áltál, a tisztultabb érzés és finomuló nevelés korában, midőn a gyermek, az iskolás, mindnyájunknak édes, mondhatnám : egyetlen kincsét képezi. Te szerető nagy szivedre ölelted az iskolásokat, apjok. nevelő-tanítójuk voltál s ők háladatos szeretettel kisérik kihűlt poraidat. Kartársaid, kiknek igazszivű barátja, az ifjabbaknak jóakaró tanácsadója, a gyengéknek sokszor erődön túlmenő támogatója valál, virággal övezik koporsódat, melynek levelét a köny harmatja borítja; ugyanazon könyek viszonzása, melyeket te oly gyakran hullattál, osztozkodván közös nehéz sorsunkon. Elöljáróid, a tevékenységed által támogatott emberbaráti intézetek képviselői, tisztelőid mind meghozták virágáldozatukat, meghozták tiszteletadójukat a nevelőtanítónak, az utolsó Istenhozzádot. Az irodalom és művészetek mestereinek homlokukra tűzik a koszorút, rózsákkal hintik utjokat, — a szerény iskolamesternek dicsősége az, hogy fejfáját megkoszorúzzák. S oh, mig én itt dicsőségedet festem s glóriát rajzolok homlokod köré, csak mélyebbé, csak fájóbbá teszem gyászát annak, ki egy életen át volt hű kísérőd, osztályos társa jó és rósz napjaidnak, részese örömeidnek és fájdalmaidnak. Bánatos Asszony! A megosztott fájdalom félfájdalom s ime számosán jöttünk, hogy kivegyük részünket, hogy Néked ezáltal enyhü- letet szerezzünk. Jó Hitestárs ! Ki ma megválsz attól, a ki legdrágább előtted, ne vess vigasz- talatlan pillantást a jövőbe! Hidd el nekem, hogy történnek csudák ma is, csak emelkedett szívvel s hivő lélekkel kell felfognunk azokat s titkaikat keresnünk. Eljövend hozzád is a vigasztaló angyal, ki szivedre balzsamot hoz, ki azt fogja suttogni szüntelen: asszony! hitves! te ugyancsak nagyon szeretted élettársadat, de mi a te szereteted az örök Istenéhez képest, ki azért vette magához, mert ezáltal megváltotta az aggság gyötrelmeitől, a lelket ölő gondok észbontó terheitől. Es az Isten végtelen bölc3e- ségében való megnyugvás nyomán enyhület szálland szivedre és e z a belopodzó enyhület, ez a vigasztalódd s, ez a megváltoz- hatlanba való belenyugvás, ez egyik legnagyobb csodája a Mindenhatónak, melyet a gyarló ember számára kegyelmesen tartogat. Csak puhult korunk féli a halált s rajzolja azt ijesztő képekben. A klasszikus századokban, midőn még dicsőség vala a tettek mezején meghalni, szép ifjú ábrázolta a halált, kezében lefordított kialvó fáklyával s mindenki bátran, erővel nézett a kikeriilhetleu jövevény elé, mig ma a rémes arczú torztól mindenki borzad. Ez a férfiú úgy halt meg, mint a klasz- szikus idők harezosai a tett mezején, egy dicsőséges pályán küzdve, munka után epedve és tetteket szomjazva az utolsó lehelletig. Legyen azért emléke előttünk tisztelt. Legyen, oh drága halott, neked ott túl a te szent hited szerint, legyen neked ott lenn édes a pihenés, siratóid- nak pedig könnyű a fájdalom, Amen !“ A daltársulat mégegyszer hallatta bánatos akkordjait s mikor nagy fájdalmunk szemeinkből az utolsó könycseppet is kiszárította, megindultunk a szeretett halottal s elkísértük oda, honnan nincs visszatérés ! A szeretet jóságos angyala viraszszon mindörökké hamvadó poraid fölött, legyen áldott emlékezeted s túlvilági életedet tegye boldogabbá, édesebbé az örök sir! Isten veled ! Farkas József. 1 . ■ Békásmegyer és környéké. Még nincs száz éve annak, hogy Békásmegyer nagyközség „f e h é r“-b i r ó s á g a*) egy az ottani szőllők között barangolt úri ember felett ítélkezett mert az illető nem tudta igazolni a nála talált nehány szőllőfíirthez való jogos tulajdoni igényeit! A lapok annak idején méltányolták e nagyközség igazságszolgáltató közegeinek t a p i n- tatos eljárását, tehát nekünk csak annak tton- statálása jutott osztályrészül, hogy ilyesmi ott már elő nem fordulhat többé, mivel a szellőket — és ez sajnos — tudvalevőleg elpusztította a fillokszera, meg a peranoszpóra ! De azóta jobb indulattal is van ám a békásmegyeri nép az u. n. „kabátos“-ok iránt, — hogyne, hiszen a Budapest-szent-endrei helyi érdekű vasút megszüntette már azt az alig egy órai távolságot, mely e falu és a főváros között volt s most potom áron gőzkocsikázhatik az ember: Békásmegyerre, hol a természet legféktelenebb eleme, a tűz — rombolva is — csodákat tett, épülvén az alig múlt két év előtt földig leégett viskók helyébe oly csinos utcza- sor, mely most az egész község díszére szolgál. A község a hivatalos adatok szerint 200-nál több lakóházban majd 1400 német ajkú lakossal bir, kik talán egytől-egyig mindnyájan róna. kath. vallásuak s mint ilyenek a főváros III. kerületéből hozzájuk kikerült szeretett plébánosukban valódi „arany emberu-t bírnak. P1 ö c h 1 Antal a neve e derék plébánosnak, ki a fentirt tüzeset alkalmával követni való példával járt el a lakosság érdekeinek megóvása és szilárdítása körül s azért méltán megérdemli ama köztiszteletet, melylyel hívei kitüntetik. Küzdő Gyula, a község érdemes jegyzője pedig, nem kevésbé küzdött, mig a községet s a hajdani handa-banda elvek szerinti kormányzatát, a mai kor színvonalára emelte. *) Das weisse Gericht, vagyis a gatya-biróság. — A szedő. i Békásmegyer község ü-budán túl, a Duna jobbparti lapály szélén, hegyek alján fekszik; éghajlata kellemes. A lakhatási viszonyok előnyösök s a lakások szárazak. E községgel szemben, túl a Dunán, fekszik Káposztás-megyer, a fővárosi vízhiány sokat emlegetett megváltója . . . A békásmegyeri köznép egyrészt földmi- veléssel s baromtenyésztéssel, másrészt gyümölcs- és tejkereskedéssel is foglalkozik, régi szőllő- termelésének csak emléke él még a nép között s a homokba ültetett uj szőllők mit -em Ígérnek a jövőre nézve. Úgy látszik a község homoktalaja nem arra való! A szőllők elpusztulása óta rósz sorsra jutott kapás napszámosok most kőfejtéssel és téglavetéssel keresik meg napi kenyerüket. Most épül a község déli részén egy legújabb berendezésű gőztéglagyár két körkemen- czével, melynek építkezése körül 200—300 munkás dolgozik. A községi határban levő két kőbánya közül az egyik — a nyugati — a község, mint jogi személy tulajdona, a másik — a déli — pedig a csillaghegyi kőbánya részvény társaság birtokában van. A róm. kath. plébános és a községi jegyzőn kívül, van e községnek derék orvosa is, kinek ügyességéről a kintlakó nyaraló-közönség elismerőleg nyilatkozik . . . Békásmegyer község mellett, az u. n. Goldberg (arany-hegy) tőyében van egy bő forrású (24 óra alatt 69,100 köblábnyi vizet szolgáltató) tó, melynek R 18 foknyi hévvize régente több malmot is hajtott. A paranduki pusztán, Békásmegyer szomszédságában, az u. n. Nándorfoki (hévízi) patak- malmot, mint a királyi felséghez tartozót, II. Endre fia, Béla, mint ifjú király a nyulszigeti prépostságnak ajándékozta 1220-ban, 1468-ban pedig a szent-léleki János-vitézek bírták ugyanezt a malmot. A kántorfoki patak környékének Thaly Kálmán és Őri G. György történeti nevezetességet tulajdonítanak, ott keresvén Árpád sir- j át, de e feltevés ép oly téves, mint az az állítás, hogy az Árpád sírja fölé a magyarok megtérése után a boldogságos szűz Mária tiszteletére épült Fehér egyházának romjai Óbuda felett, a mai K i s-C z e 11 n e k is nevezett remete-hegy lejtőjén álló katonai kórház táján keresendő, mert a kórházi épületnek úgy a földalatti, mint a föld feletti részei néhai Tholt Titusz, void buda-ujlaki ügyvéd, mint az országos régész társulat tagja által behatólag megvizsgáltatván, konstatáltatott, hogy ez az épület, miként azt a „C. N. Z.“ (Comes Nicolaus Zichy) jegyű téglák is igazolják, 1748-ban lett emelve Ó-buda város akkori földesura vásonkeői gróf Zichy Miklós által a Trinitárius rend számára s ezen eredetileg templom és zárdaépület falazatában valamely ó- vagy középkori építmény alapjának vagy rom-maradványának felhasználása ismételt kutatások daczára sem volt eszközölhető. Árpád sírjának és a Fehéregyház holfek- vésének meghatározásának tekintetéből utalunk a Fel ki Antal által 1778-ban készített s a Hidegkút és Ó-buda közötti határt jelző térképre, melynek szélén egy romokat ábrázoló rajz s alatta a következő megjegyzés is látható : „Vestigia ruderorum albae ecc- 1 e s s i a e.“ Ama hely tehát, hol a honalapító Árpád porai már a haza. földjével elvegyültek és a hol sírja felett a nemzet keresztény hitre való térésének első emleke Fehéregyháza állott, mely mellett Schier Sixtus, budai polgár jegyzetei szerint kolostor is volt, Ó-budán kívül, a múlt században még F r a n k 1 - M ü h 1-nek nevezett R a d 1-m a 1 o m m a 1 átellenében, a mai Victor i a-t é g 1 a g y á r területén keresendő, azon forrásul pedig, mely felett — Béla király névtelen jegyzőjének nagybecsű krónikája szerint — Árpád vezér ünnepélyesen eltemettetett, a mostani Radl-malom ajtaja előtt ma is fakadó és forrásától alig három lépésnyire már e malom kerekét hajtó bő- és hővizü patak tekintendő. A Victória-téglagyár területén 1877-ben egy góthstilii templom maradványait, 1884-ben
