Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1893-09-17 / 37. szám

Panasz a szék- és fővárosi tanács indolentiája ellen.

Hírlapokban és más helyeken is sokszor emeltek panaszt Budapest fő- és székváros tanácsának lassú, nehézkes, közönség érdekeit tekintetbe nem vevő eljárásai miatt. Már sokszor bebizonyították, hogy a fő- és székváros fejlődését sok irányban mennyire hátráltatja a uiu- niczipiális adminisztráczió nehézkessége, szembeszökő példák erre nézve a vízvezeték ügyének Hieronimy miniszter felléptéig való elhúzódása, a csatornázásnak még mindig stagnáló ügye stb. Valóban a székesfőváros fejlődése sok irányban csak a tisztelt tanács közreműködése ellenére nem pedig annak segítségével történhetik meg, természetesen az adófizető jámbor polgárság áldozatkészségével és csaknem erejét túlhaladó megterheltetésével.

Csak ily módon továbbá az állam támogatásával fejlődik a székesfőváros s történhetett meg az a különös eset is, hogy a főváros fejlődésében legalább is egy félszázaddal előzte meg a tisztelt magisztrátust, a mely csak amúgy csigamódra lassan czammog a gyorsan bal adó kor után.

A tisztelt magisztrátus buzgóságának egy kisebbszerü, de azért nem kevésbbé érdekes példájára mutathatunk rá e tisztelt lapok hasábjain is, mely főképpen a testvérváros budai része nagyon is elhanyagolt érdekeinek védelmére, azoknak szószólójává vállalkozott s ezt rövid pályafutása alatt eddig becsülettel teljesítette is. Az érdek, a mit ez alkalommal megszólaltatni kívánunk szintén budai érdek s kettős okból t. i. Budának hagyományos elhanyagoltságából, no meg aztán a magisztrátus ismeretes jóakaratánál fingva nagyon is elhanyagolt érdek.

All pedig ez az ügy a következőkből. Van ugyanis a budai oldalon közel a Dunaparthoz, Margithidhoz és a budai kőrúthoz egy „Rózsadomb“ nevit kies dombos terület, levegője a pesti chaotikus gőzökkel szaturált levegőhöz képest páratlan, a kilátás róla az egész városra elragadó, közelségénél fogva könnyen hozzáférhető s ezen és még számos oknál fogva villa- épitésre felette alkalmas terület ez, a melyet azonban — sajnos — a tisztelt magisztrátus még mindeddig nem ismer s a jelekből ítélve nem is akar megismerni. Ezen Rózsadomb nevezetű területnek van egy Rézmál-dülő nevű része, a mely meg éppen oly közel van — alig 10 percznyire — a budai körúttól, hogy már rövid idő kérdése (polgári észszel számítva .................) hogy úgyszólván belterüle

tté vagyis belső telkekké változzék. Ezen kis területen valami 15 —16 telektulajdonosnak van mintegy 20—24 parczella telke, eddig már 7 telektulajdonos épitetett magának villaszerű, állandó lakházat és pedig 2 régebben 5—6 évvel ezelőtt, a többi pedig az utóbbi két évben. Ezen 7 háztulajdonosnak és lakóiknak azonban

és sarki hordár egyaránt; kávéházban, vendéglőben, színházakban nem hallok másról beszélni és az örök egyforma refrain mindig az :

— Mégis viszonya volt vele . . . hiszen lehetett sejteni abból, a mit a lapok Írtak!

Igen, a sajtó, a hetedik nagyhatalom oda vitte a dolgot, hogy botrányt csinált egy halálosan szomorú tragédiából, a mely talán szomorúbb azoknak a szereplőknek, a kik életben maradtak, mint annak, a kit immár a csöndes elmúlás jótékony nyugalma takar.

Csak az hibázott még, hogy valamelyik félkrajczáros újság le nem rajzoltatta a gödöllei erdőt, az esengő Rómeót, Júliát és a háttérben, a zsebében revolvert rejtegető férjet, a mint ezt a jelenetet olyan szépen kieszelte a riporter fantázia.

Ha nem volna olyan nagyon szomorú, kaczagni lehetne rajta ... A sajtó, melynek hivatása lenne az eszményit szolgálni, sárba rántja magát az eszményt. De hát a Don Quichottok nem fogják a világ folyását megváltoztatni és minden jobb, nemesebb lélek összetörik abban a meddő tusában, a melyet a láthatatlan szélmalmok ellen folytat. Boldog az, a ki már az utolsó tusát is megvívta és az enyhet adó sir ölében álmodik boldogságról, szerelemről . . .

Levente.

Budapest 1893. (2.)

BUDA és VIDÉKE

mind a mai napig sem utjok sem viz vezetékű k nincs. Egy özönvizelőtti sáros dűlő utón kénytelenek közlekedni és a vizet egy távolabbi kutból hordatni ... A bázbéradót s egyéb fővárosi illetékeket azonban tőlük pontosan beszedik . . . ennyire kiterjed rájuk a magisztrátus gondja, de tovább aztán nem.

Azt hiszi talán a nyájas olvasó, hogy ezek az emberek (már mi rézmáliak) csak úgy várják a sült galambot a szájukba repülni. Korántsem. Megtettek ezek minden tőlük telhetőt, kérelmet- kérelemre nyújtottak be ut és vízvezeték végett, van köztük olyan is, a kinek állítólag a térdéig kopott el a lába a hivatalból-hivatalig való sok utánjárásban, nyelvét pedig a megbénulás veszélye fenyegeti a sok kérés és beszélés miatt. A tisztelt magisztrátus azonban megin- gathatlanul áll és nem tesz semmit. Nagy bajuk a szegény embereknek (t. i. rézmáliaknak), legalább ez a közhit van elterjedve közöttük, hogy területükön nem bir telekkel valamely fővárosi ismeretes és befolyásos bizottsági tag, vagy akár tanácsos is, mert eddig bizton volna utjok és vízvezetékük. Elcsüggedésük odáig terjedt, hogy állítólag mozgalom indult meg közöttük az iránt, hogy csekély területeikből négyszögölenként összeraknak egy villatelke t s azt valamelyik befolyásos potentátnak ajándékozzák. Csak igy remélik, hogy úthoz és vizhez jutnak, mert eddig minden más eszközt kimerítettek. Némelyek azonban a fentebbiekből eltérőleg Hieronimy miniszter ur ő nagyméltóságához akarnak fordulni s ott remélik bajaik orvoslását.

A rézmál-dűlői bimbó-dombuti vízvezeték ügyének még egy szatirikus oldala is van, t. i. az, hogy a székesfőváros igen tisztelt polgár- mestere a kiépítendő vízvezeték költségeknek 8°/0-os kamatja fejében a már házzal biró 7 telektulajdonos ingatlanaira a bpesti I—III. kér. kir. járásbíróság 4699/93. sz. végzése által Budapest székváros közönség részére 216 írt évenkénti viz dij erejéig betábláztatást is eszközölt. Mert megjegyzendő a vízbevezetés kérdése eddig mindenik elképzelhető forum által tárgyaltatott és helyben is hagyatott. A vizmüigazga- tóság daczára, hogy már a kiépítendő ut nívóját is megállapította a mérnöki hivatal, csak nem akar hozzáfogni a munkához, pedig közeledik a téli idő a mikor a messzimen való viz- liordatás a rossz ut miatt ismét elképzelhetetlen terhet okoz a szegénv lakóknak.

Csaknem hasonló állapotban van az ut kérdése is, Ezt is tárgyalta már mindenik forum. Az építendő 6 öl széles úthoz 4 öl szélességű területet a magisztrátus ingyen követel a telektulajdonosoktól — megjegyzendő, hogy nevezett területen a telkek Q ölének ára 10 írt körül s azon felül is áll — 3 hóval ezelőtt mintegy 14 telektulajdonos közös kérvényt adott be, melybe mindenik felajánlotta telkéből az úthoz szükséges területet, csakhogy mielőbb megkezdessék a munka. Két telektulajdonos van, a kik azonban nem csatlakoztak a közös kérvényhez, hanem a tanács álláspontjára helyezkedik t. i. arra az álláspontra, hogy ne legyen ut. Ezen telektulajdonosok közül egyiknek telke azonban beltelek régi épülettel ebből tehát a gyakorlat szerint a szükséges területet a főváros tartozik kisajátítani. A másik telektulajdonos telkeire nézve a többi telektulajdonosok közbenjárását, sőt még arra a hallatlan áldozat- készségre is vállalkoznának, hogy azon urnák, a ki makacsságból, vagy tudja a teremtő miféle okokból gördített akadályt az útépítés ügye elé, ha már másképpen nem boldogulnak összeadott pénzeikből kifizetik a telkéből elvágandó terület árát. Ennyire érzik a rézmáliak az ut szükségességét, a tanács természetesen heverteti az ügyet, nem jön az érdekeltek segítségére heverteti azt a néhány ezer forintot is, a mely az építendő útra már a főváros ez évi költségvetésébe fél volt véve. Pedig a közeledő tél újból elfogja e lakókat hónapokig zárni a világtól . . .

így ápolja a tisztelt magisztrátus azoknak fővárosi adózó polgároknak érdekeit, a kik egy fillokszéra által kipusztitott, de villaépitésre felette alkalmas területet felfedeztek, ott épitke- kezéseik és faültetéseik által már tetemes befektetéseket tettek a kiket már priori megadóztatott a vízért, a posteriori pedig adóztat évek

Szeptember 17.

óta házaikért. Ezért nem mer a többi tulajdonos építésbe fogni, pedig volnának többen, de a bizonytalanság és hivatalos intézkedések tanúsága, ki- és beszámíthatatlan volta megbénít és megöl minden vállalkozási kedvet.

Ha a t. olvasóközönség közül valaki, talán kételkednék az előadott dolgok valóságában, úgy kérjük szépen, hogy nevezett területet, a mely a budai körúttól a régi téglagyár mellett haladva alig 10 percznyi távolságra van, szíveskedjék megtekinteni és ott személyes meggyőződést szerezni az előadott sérelmek alapos voltáról. A t. szerkesztő urat pedig arra kérjük, hogy ezen ügyünkben más alkalommal is felemelendő szavunknak szíveskedjék becses lapjában helyet adui, hogy igy e kérdést megoldásáig szőnyegen tarthassuk és a t. fővárosi hatóság további magatartásáról beszámolhassunk, okulására talán több más, hasonló bajok miatt szenvedő fővárosi polgártársunknak.

Több rézmáldülöi ház- és telektulajdonos.

Mayer Ferencz.

1838—1893.

A fővárosi tanítóságnak egy közszeretetben részesített veterán, érdemes tagja húnyta le örökre szemeit s annak kedves, drága tetemét állotta körül f. hó 7-dikén az I-ső kér. várbeli iskolatéri közs. el. népiskola lombos fákkal koszorúzott tágas udvarán a fő- és székváros különböző hatóságainak képviselőiből, a budapesti tanítótestület tekintélyes nagy seregéből, a jó barátok, a hálás szülők s az ártatlan tanuló-ifjuságból álló impozáns gyülekezet.

Kegyeletük szent adóját jöttek leróni az iránt, kit földi életében megszerettek mint jel- lemes embert, mint fáradhatlanul munkás tanítót, mint hűséges barátot.

A bús arczok, a vonagió ajakak, a nehéz és fájdalmas könycseppeket hullató szemek voltak tanúbizonyságai azoknak a szavakkal eléggé ki nem fejezhető érzelmeknek, melyek csupán a szív világában honolnak s melyeknek ecsetelésére szegény a nyelvünk, kevés a szónk.

Megdöbbent lélekkel és kétkedve tekintett mindenki az egyszerű koporsóra: vájjon csakugyan az ő földi maradványait rejti-e kincsül ? ! Az övét, kit rövid néhány hóval előbb még ép erővel magunk közt láttunk, vele dolgoztunk, élveztük szeretetreméltó kedvességét s ünnepeltük őt, mint olyan egyént, ki a rég megérdemelt czélhoz eljutott!

A kegyetlen sors nagyon rövidke időt szabott számára, hogy hosszú, küzdelmes pályafutásának gyümölcsét élvezze. Harminczkét évi odaadó munkásságának eredménye csak annyi volt, hogy bánatos özvegye azt Írhatja fejfájára: Itt nyugszik M. F., főv. igazgató tanító.

Nem észbontó, könyörtelen játéka-e ez a végzetnek? Szegény jo Barátunk! \álasztotu pályád s az ösvény, melyen életed utolsó lehelle- téig haladtál, tudjuk, nagyon tövises volt, mi azért, kik annyira szerettünk, elkullajtott vér- cseppjeidet könyIlinkkel mossuk fel: hátrahagyott, bánatos özvegyed vigasztalói, gyámolitói, támaszai leszünk, mig élünk, a Te emléked pedig nem homokba Írva, nem márványba vésve, hanem forrón szerető szivünkben marad örökké ;

Életrajzi adatait itt, a magam tolla által, csak röviden, pár szóval sorolom fel, mert ére- zem, hogy annak az egyénnek a biográfiáját, jellemzését, kit a szívjósága s az emberekben való szörnyű csalódás vitt a sir sötét éjébe, csak oly kiváló tehetség tudja kellően előadni, mint a ki őt elbucsúztatta: Szőke István.

Mielőtt közölném a szivet facsaró gyászbeszédet, ígéretem kötelező parancsánál fogva, igen röviden im itt adom a megboldogultnak életrajzi vázlatát:

Mayer Ferencz született Tétényben 1838- ban, hol édes atyja kán-tor-tanító volt. Elemi iskolai tanulmányait odahaza, szülőinek gondos és gyöngéd felügyelete alatt végezte. Még zsenge, serdülő gyermek korában veszítette el atyját, a midőn egyik jó rokona magához vette s a középiskolába járatta.

Alig végezte el annak négy alsó osztályát,