Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-09-10 / 36. szám
Budapest 1893. í'S.') BUDA és VIDÉKE Szeptember 10. lághirii visegrádi vár és a királyi székhelyet képezett mezőváros történelmileg nevezetes múltjával még csak a legkisebb arányban sem álló jelen viszonyaira is ráütik az elmaradottság bélyegét! De mielőtt a jelenről beszélnék, nézzük a hajdani nagyságát fennen hirdető múlt idők korszakalkotó eseményeit. Nemzeti létünk ezredéves történetében sokszor és nem csekély jelentőségű esetekkel kapcsolatban találkozunk Visegrád várának hírnevével, melynek az elmúlt szebb idők iránt kü- telezőleg táplált honfiúi kegyelet által az utókor bámulatára fentartott romjai arról tanúskodnak, hogy e hajdani erőd egyes részei nem egy időből valók. E vár, hol (báró Mednyánszky A. szavai szerint) európai fejedelmek és uralkodó hercze- gek nem egyszer gyűltek egybe, fontos ügyeket elintéző tanácskozásokra, hol Magyarország koronája több századokon át őrizve tartatott, hol a pompa, fény és minden egyéb felhalmozva volt, mit a művészet s müipar előállithatott és müizlés kieszelhetett és a melyet a külföldi látogatók az ó-kor világcsodái közé soroltak, nagyon régi eredetű s építési ideje a 2-ik századba, illetőleg a népvándorlás idejére esik vissza. A vár alsó része, mely az öreg (most Salamon) és a Pestmegye hatósága által a 30-as években lebontott vizi tornyot foglalja magában, a rómaiak által Traján császár és utódai uralkodása alatt épülhetett a 2-ik században, a felső részében volt hires fellegvár pedig csak a római uralom megdöntésével, a 4-ik század végével bekövetkezett népvándorlás idejében épült és pedig Yiktorin József volt visegrádiplebános véleménye szerint a Kárpátok táján igen elszaporodott tótok által, kik a 7-ik században átkelvén a Dunán, elfoglalták a rómaiaktól fenmaradt visegrádi várat és annak környékét. Az ide letelepült tótok az alsó vár felett és avval összeköttetésben épült felső várat magas fekvésénél fogva Visegrádnak, azaz Maga s-v árnak nevezték el, mely (Gettinger szerint) a régi oklevelekben, latin nyelven „al- tum-castrum“ név alatt fordul elő. Hogy e fellegvár valóban tót eredetü-e, az szabatosan fel nem teríthető, annyi azonban bizonyos, hogy ott, hol most csak némi maradványát látszanak egy hatalmas erődnek, már a magyarok bejövetelekor vár állott, mert a magyarok, mint a hunok ivadékai elfoglalván a mai hazánkat, Visegrád várát és vidékét is birtokba vették. Mindazon nagy jelentőségek közül, melyekhez e vár később fokozatosan eljutott, legnevezetesebb az országos törvények meg nem tartása miatt trónjától és szabadságától is megfosztott Salamonnak az alsó vár régi tornyában volt rabsága (1082-ben), ki Szent László király nagylelkűsége folytán egy évi fogság után (1083-ban, midőn István király és Imre vezér a szentek közé Írattak) szabadlábra bocsájtatván, miután a moldvai kunok fegyveres csapatjával, Munkács táján 1086-ban kudarczot vallott, szőrcsuhát öltött magára és mint bűnbánó remete Istria kopár bérczei között végezte be zaklatott életét. (Dr. Göőz és Tóth magy. olv. I. rész.) Onnan ered az alsó vár e régi tornyának mostani elnevezése : S a 1 a m o n-t o r n y a, melynek újabb időben tetemesen kijavitott romja figyelemre és megtekintésre méltó. A tatárjárás alatt (1241—1243.) elpusztult és romlásnak indult visegrádi várat IV. Béla király neje, Mária királyné épittete fel újra, Róbert Károly pedig 1310-ben megkoronáztatván, székhelyét e regényes fekvésű és általa is restaurált visegrádi várba tette át. 1330-ban véres dráma színhelye volt e vár. melyben már a bevezetésben tettünk említést. Ez tudvalevőleg Zách Klára megbecste- lenitése és ennek szomorú következménye, mely szerint a 20 éves, de már uős Kázmér lengyel herczeg, Erzsébet királyné fivére által erőszakkal meggy alázott ritka szépségű leány felbőszült apja, Zách Feliczián és szerencsétlen leánya, továbbá egyetlen fia és idősb leánya, úgy ennek férje (Kopai) hajmeresztő kiirtásán kívül a Zách-nemzedék minden fisarjadéka harmadizig hóhér által kivégeztetett, javaik elkoboztalak, a távolabbi rokonok pedig örök rabságra ítéltettek. Ezen borzadályt keltő s valóban hallatlan esemény színhelyén a szeplőtlen ártatlansága miatt vértanuságot szenvedett Zách Klára emlékezetére 1869-ben Viktorin József volt visegrádi plébános vallásunk gyászjelével jelölte meg a magyarok történelmének e szomorú mo- zanatát s egy nagy mintegy 9 lábnyi vaskeresztet állíttatott fel egy kiálló sziklacsucson nyűgöt felé a várromok alatt, a községből a várhoz, a kálvárián át pedig a rendes utat is csináltatván, e czélra egy beltelki szőllőjének az újonnan épült úthoz kívánt részét díjtalanul engedte át. És ugyancsak e derék plébános által a 70-es években a kultuszminisztériumhoz benyújtott több rendbeli emlékiratok eredményezték a történetileg oly fontos, de az idők viszontagsága folytán mái a végpusztulás felé indult fejedelmi várromoknak a további pusztulástól való megóvását! Róbert királynak 1342-ben bekövetkezett halála után nagy Lajos vette át az uralkodást, ki Visegrádon pompás királyi nyári lakot építtetett. Utána kisebb-nagyobb fokban elhanyagoltatok e vidék, mely Mátyás király alatt érte fénykorát. A Mátyás-kori időkre vonatkozólag maiglan is megőriztettek a nép ajkain egyes helyek elnevezései, mint a milyen a felsővártól a hegyeken ‘át Bogdán felé veié vezető „Király-ut“, továbbá a Salamon tornyától keletre eső „várkert“ és az u. n. „Mátyás-forrás“. Mátyás király halála után lehanyatlott Visegrád fényes csillaga, a mohácsi vész 1525.) után pedig nemcsak Visegrádra, hanem az országra is szomorú idők következtek, melyekben ez is, amaz is a török járom nyűgét viselte. A történelemből tudjuk, hogy az 1543-ik év tavaszán az egyesült budai és esztergomi basák Visegrádot is bekerítették s a derék Amadé Péter vitéz ellenállása daczára május 10-én elfoglalták a várat, mire Nógrád és Hatvan megrémült német várőrsége be sem várva a törököt futásnak eredt; Buda ostroma alkalmával pedig az Esztergomnál nagy vereséget szenvedett s azért visszavonuló török seregek felgyújtván Váczot légberöpitették Visegrádot is. (Fényes Elek: Szigetvár ostroma). A régi m. kir. rezidenczia akkor vált rommá ! A török hódoltság folytán tehát Visegrád gyönyörű vára is ép oly szomorú pusztulásnak esett áldozatául, mint Mátyás királynak a renaissance egyik legfényesebb budai palotája. (Dr. Marczali Henrik: Az újkor tört.) Es azóta: „Pusztán áll, az enyészetnek szomoritó bus jele, hajdan büszke nemeseknek, most a baglyok lakhelye a vár, sötét falain most magas kórok lengenek s a falak mob-sza- kállában hangyák, férgek pezsgenek!“ (Kisfaludy Sándor). * * * Egyházilag véve' nem kevésbé fontos a szent Andrásról elnevezett Visegrád melletti apátság, mely 1056 körül I. Endre király által alapittatott s valószínű, hogy ezen Visegrádhoz nyugatra eső monostor legelső lakói szent Vazul- rendü görög szerzetesek voltak. Az apátság később a benczéseknek adatott, kik a szent László királytól már 1077— 1095 táján nyert visegrádi vámszedési jog gyakorlatában IV. Béla által 1253- és illetőleg 1257-ben megerősítettek, mely vám-fizelezett- sége alól Zsigmond királynak 1403-ban kelt rendelete szerint a budai kereskedők fölmentve voltak. 1386-ban e monostor is véres dráma színhelye volt a történelemből ugyanis tudva van, hogy Erzsébet és Mária királynék a gyanútlan durazzói Kis Károly királyt országos ügyekbeni értekezés czimén meghívták Visegrádra, ki ott Forgács Balázs főpohárnokmester által halálosan megsebesittetvén. a monostorba záratott, midőn azonban sebei gyógyulni látszottak a királynék emberei által 1386. évi febr. 24-én megfojtatott. Holt teste pedig, miután majd négy évenát temetetlenül feküdt a monostor templomán kívüli udvaron, IX. Bonifácz pápa rendeletéből 1390-ben a templom sírboltjába temettetett el. A benczések nem maradtak sokáig a monostor birtokában, mert alig egy század eltelte után a kolostor II. Ulászló által a pálosoknak adatott át, kik a 16-ik század második felében elhagyták e kolostort, mely később a pesti pálosok birtokába került (Károlyi és Nyirák : Emlékkönyve szerint). * * * Tudjuk továbbá, hogy hazánk képe Buda visszafoglalása után a legkétségbeejtőbb volt, mert vidékünk roppant módon elnéptelenitte- tett, miről maga Eszterházy az ország nádorának Bécsbe menesztett azon levele is tanúskodik, melyben többek között az mondatik, hogy ha viszonyok nem változnak, Lipót király puszta országban csak erdők és sziklák között fog uralkodni ! (Dr. Göőz: Tör. vil. Magy. orsz.) E hirre népesité be a bécsi kormány Buda vidékét s igy keletkeztek Buda körül a most létező sváb és rácz falvak és ezek közül a jelenlegi Visegrád is, mely 1756-ban a korona tulajdonába kerülvén, attól kezdve, mint az ó-budai kamarai uradalomhoz tartozó „koronamező város“ volt ismeretes. * * * Nagy-Marossal átellenében, a Dana jobbpartján, elragadóan szép tájon fekvő s minden oldalról magas, erdős hegyektől körülvett e község határa 5775 holdnyi kiterjedésű, melynek több mint fele része (3952 hold) tölgy- és bükkfa erdő, a többi szántóföld, kert, kevés rét és legelő, kopár szőllö és terméketlen területekben oszlik meg. A talaj köves s már hegyes-halmos voltánál fogva sem igen alkalmas a földmivelésre, a szőllőket pedig tönkretette a fillokszera. A község törzslakossága jobbadán német ajkú, róm. kath. vallásu. E helyt meg kell jegyeznünk, hogy a visegrádi várban 1342. évi julius hó 16-án, egy szerdai napon elhalt I. Károly hült teteme az általa — góth modorban — épített szép plebánia-templomban volt felravatalozva, honnan előbb Budára, a Boldogságos Szüz-Mária templomába, majd Székesfej érvárra szállíttatott, hol szent István és szent Imre tetemei nyugodtanak: ott temették el Károly királyt is a főoltár mellett úgy, a mint királyt temetni szokás. (Pór Antal tört. csevegés). És most térjünk át ama szomorú tény konstatálására, melynél fogve jeligénknek dupla értelmet tulajdonítottunk, a község retrograd fejlődését illetőleg, a községnek az 1880, évi népszámlálás szerinti 252 lakházavál és 1331 lakosságával szemben az 1890. évi népszámlálás adatni csak 240 lakházat ós 1250 lelket tüntetnek fel. A fentiek szerint a legutóbb lezajlott évtized alatt 81 lélekkel apadt lakosság a szőlő kipusztulása óta rossz anyagi viszonyok között él s egyrészről gyümölcs- és fatenyésztés, valamint kőfejtésből, másrészt pedig fa- és kőszál- litásból tartja fenn magát, a legszegényebb néposztály pedig a régente hires jó borok eltartására szolgált sziklás pinczéket használja lakásul. A község, modern stílben épült s cseréppel fedett csinos házaival, szépen befásitott, kő- szegélyü, kikavicsozott járdáival valóban szépnek mondható ós a nyugaton elfolyó hullámzó Duna folyam élénk képet nyújt a kirándulók vitorlás csónakjai, az átkelést közvetítő csavargőzösök s egyéb vizi jármüvek ide-oda uszta- tása által, melyekre nézve szinte bosszantó a felvidéki tótok lassujáratu tutajaik nehézkes lábatlankodása! Szóval a község fekvése festoileg szép, a várhegyről látható panoráma pedig leírhatatlan . . . A község levegője tiszta, ivóvize jó s ezért már évek óta számos fővárosi család nyaral ott, mint gyógyhely, különösen a tüdőbajban szenvedőknek ajánlható. Orvos és gyógyszertár helyben. Itt van dr. Bakody sanatoriuma is. Visegrádra a székesfőváros Eskütéri állomásától (hajóval) naponta talán kétszer is van alkalom eljuthatni, vasár- és ünnepnapokon pedig külön kirándulási hajó közlekedik. Navarra
