Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-09-03 / 35. szám
Budapest 1893. (5.) BUDA és VIDÉKÉ Szeptember 3, lett a „Fegyverkovács“ operából a nagy áriát és a „Trapezunti herczegnő“ ez. operettéből a herczegnő nagy áriáját köztetszéssel énekelte. 31-én „Diurnista“ került színre igen kedvező sikerrel, melyben az összes színészek a legnagyobb tetszést aratták. Különösen felem- emlitendőnek tartjuk azt a körülményt, bogy az ezen operettéhez irt zenének szerzője, Ros- ner karnagy úr személyesen kisérte zongorán a kedélyes énekeket. * Múlt héten egy 4 éves Pechtold nevű parasztfiút megharapott egy Komárommegyéből idetévedt veszett kutya, a fiút az itteni igen derék községi orvos, Molnár Ferencz úr, rögtön gyógykezelés alá vette és az első segélyt életének koczkáztatásával nyújtotta a szerencsétlen gyer- megmentésére, a midőn felhívására a gyermeknek legközelebbi rokonai vonakodása után ő maga xögtön kiszitta a sebeket, melyek több helyen az arczán a veszett kutya marásaitól láthatók voltak. Ilyen hősies és emberbaráti cselekedet valóban ritkítja példáját és a leg- hálásabb köszönetét és elismerést érdemel. Ezen feláldozó tett után a Pasteur-féle gyógyintézetbe szállították a fiút és mind őt, mind pedig az orvos urat óvatosság tekintetéből beoltották. A veszett kutyát Eszterle Gfyörgy budakeszi kőműves lőtte agyon és egyúttal a főszolgabíró úr az itteni elöljáróság által rögtön intézkedett, hogy valamennyi kutya vagy szájkosárral láttassák el, vagy a házban megköttessék. Daczára az utóbbi időben kiderült és átmelegedett időnek, az itt itteni nyaralók már menekülnek az üdítő légkörből és felkeresik városi lakhelyüket, hol megedzetten nézhetnek majd elébe a zordon téli idénynek. Dani. Felhívás előfizetésre. A „Buda és Vidéke“, mint azt tisztelt olvasóink láthatják, teljes igyekezettel törekedik megfelelni programm- jának, a miért joggal várhatja azt, hogy egyesek és testületek előfizetői sorába léphessenek. Különösen a villatulajdonosokat kérjük ezúttal lapunk méltánylására, úgyszintén a közeli községek elöljáróságait és az egyesületeket. Kérjük lapunkat vendéglőkben, kávóházakban, szállodákban, szóval mindenütt kérni. Ha előfizetőink közül mindenki magán kivül még egy előfizetőt nyer, úgy lapunk olvasóköre nagy terjedelmű lesz és mi még gazdagabban állíthatjuk össze a tartalmat. Minden jogos panaszt és felszólalást díjtalanul közlünk, ha előfizetőink küldik be, közérdekű közleményt a köz- igazgatási, a társadalmi és egyesületi életből szívesen veszünk. Kérjük legfeljebb péntek reggelig a közlemények beküldését. Jókai Mór koszorús költőnk „Az utolsó budai basa“ czimü nagyszabású történeti elbeszélését megkezdtük s a jövő évnegyedben befejezzük. Feleslegesnek tartjuk nagy költőnknek ez elbeszélésére olvasó közönségünk becses figyelmét ez alkalommal különösen is felhívni. Előfizetési árak: Egész évre . . . .12 korona. Félévre.....................6 „ Negyedévre ... 3 „ Kiadó-hivatal: I. kér., Krisztina-utcza 14. sz. Különfélék. — Érdekes jubileum. Dr. Milassin Vilmos nagyérdekü visszaemlékezései — a régi mdai bálok — élénk visszhangot keltettek oknál, kik ezekben résztvettek és többen i resték fel a „Buda és Vidéke“ szerkesztő\ ségét, hogy indítson kezdeményező mozgalmat egy mulstságra, mely a kedves emlékű bálok jubileumát képezné. A szerkesztőség az újlaki magyar asztaltársasággal szövetkezve legközelebb megalakítja a rendező-bizottságot és pedig a régiekből és újakból. A jubileumi bált hangverseny előzi meg, melyen a legkitűnőbb művésznők és művészek fognak közreműködni. — O-budai színkör. Elénk és zajos eredményekben gazdag hete volt az ó-budai színháznak. Aug. 27-én „Az eleven ördög“ került színre, melyben Szende Anna, Benkő Etel és Hevér Julia tűntek ki ' kedves és pre- czis játékukkal. Kedden volt a karmester Tombor Aladár jutalomjátéka, mely alkalommal a „Rezervis- ták“-at adták, szép számú közönség jelenlétében. Az előadás általában jó volt. Felvonásközben a jutalmazott iránti szívességből Redlich M. jó hírnevű bpesti táneztanitó a színházi karral egy magyar társastánezot mutatott be nagy tetszés mellett, a tánezmestert és a bájos elö- tánezos Benkő Etel kisasszonyt annyiszor tapsolták ki, hogy azután egy román tánezot lejtettek, a közönség annyira el volt ragadtatva, hogy kétszer kellett ezt megismételniük. Szerdán a „Vas gyáros“ került színre. A darab nagy szabásához méltó volt a kitűnő játék, az alakítók kitűnő jellemzéssel és valóban remek előadással ragadták el a közönséget. Teljes művészi élvezetet nyújtottak a közönségnek. Főkép Laczkó Aranka és Bihari, továbbá Füredi, Törökné és Kemény járultak hozzá az est sikeréhez. Csütörtökön Fenyvessy Margit mint vendég énekelte „Madarász“ Postás Milkáját. Megtapsolták. Az összes szinházi jegyeket a Holzspach család tartotta meg. E műpártolás megérdemli azt, hogy kiemeljük. Heti műsor: Hétfő: „Sárga csikó“. Kedd: „A remete csengetyüje“. (Hunfi Imre jutalomjátéka). Szerda: „A piros bugyiláris“. Csütörtök: „III. Richárd király“. Péntek: „Szép Darinka“. (Fél-lieiyárakkal). Szombat: „A szövetség“. Vasárnap : „Boccaccio“. — Ismét emberkinzás. Lapunk legutóbbi számában említést tettünk arról a vandalizmusról, a melylyel egy asztalos-mester állattá alacsonyitja tanonczát. Újabban megint ismétlődött, és pedig a Naphegv-utczában egy ilyen embertelen eset. Két gyermek a szakadásig erőlködött, hogy a bútorokkal terhelt kocsit rendeltetése helyére vonszolja. A megrovásra érdemes gazda szintén asztalos. Ajánljuk a rendőrség figyelmébe. Ha igy halad, embervédő-egyesületet is kell alkotnunk. — A kolera. Az emberirtó kór közeleg. Hazánk sok vidékén felütötte fejét, óvatosságra, szorgos megelőzésre inti a hatóságokat, úgy mint egyeseket. A járványbizottságok teljes szigorúsággal töltik be feladatokat. Megdöbbentő azonban, hogy a mig a polgárság készséggel felel meg a rendelkezéseknek, addig a hatóság mulasztásokat követ el. Elég, ha csak a nyilvános szükséghelyeket említjük fel, a melyektől sajnálják a fertőtlenítő szereket. Több figyelmet és Óvatosságot kérünk. — Inog az erkölcs. Az I. kerületben sajnálatraméltó erkölcsi állapot uralkodik. Több rendbeli panaszos sorokat kaptunk, a melyek mindannyian azt festik, hogy milyen lazán ügyelnek fel az arra hivatottak a köz- erkölcsiségre. A szemérmetlenség ütötte fel tanyáját a németvölgyi temetőben, hol utcza- gyerkőczökből alakult naplopó banda, a legnagyobb arczátlansággal elkövetett durvaságokkal készteti arezpirulásra az arra keresztül menő fiatal leányokat. — Az Attila-utcza 65. számú házban is laknak éjjeli lepkék, kik szégyeniparokat a legkendőzetlenebbü űzik jobbára az alagut-utezában. A járókelőknek nem hagynak békét, megszóllitanak mindenkit. Ideje volna, hogy a rendőrség ezt a rakonczátlan kinálgatást észrevenné és megszüntetné. A jégverem- és kapuczinus-utczákban is fordulnak elő ismét botrányos szemérmetlenségek. Kérdjük, mire való a rendőri razzia ? — Utóhang. Múlt heti számunkban megjelent „Zongoratanitás bajai“ czimű közleI ményünkkel az olvasó figyelmét óhajtottuk a Verbőczy-utcza 12. szám alatt levő Szentesy-féle zenetanintézet különleges tanmódszerére irányítani. A zongora-tanulással sokat vesződök érdekében közöltünk is egy passzust az intézet ez évi behatási hirdetményéből, azonban sajtóhiba folytán e passzus értelmet zavaróan, csonkítva jelent meg. Ezt jelen számunkban egészítjük ki. Ugyanis az intézet közzéteszi, hogy azon zongorázók, kik hosszas tanulás után sem voltak képesek eredményt elérni, továbbá azok, kiket akár zenetanintézetek, akár magánoktatók a zenetdnulásra képtelennek nyilvánítottak, felvétetnek az intézetbe hibáik kijavítása, illetőleg a zenéléshez szükséges képességek megszerzése végett: 3 hónapi tanfolyamra. Az intézet által kijavítandó azon hibákat, melyek a zon- gorázóknál leginkább észlelhetők, már a múlt számunkban felsoroltuk, itt tehát mi csak arra óhajtjuk t. olvasóinkat figyelmeztetni, hogy a felsorolt kijavítható hibák között „a gyenge szellemi s gyenge akaraterőből származó ügyetlenség a vég- tagokbans legkivált az ujjak ban; továbbá a rossz kéztartásból származó ügyetlenség“ is szerepel. E hibák a legsúlyosabbak a zongorázóknál s épen e nagy hibák kijavítása képezi az intézet erős oldalát, mert rövid idő alatt (3 hónap) oda változtatja ez állapotot, hogy a tanuló a zenetanulás nehézségeit képes leend fáradság nélkül legyőzni s az ügyesbedés terén feltűnően fejlődik. — Postl Ferencz, a déli vasút titkárja és az I. kerületi polgári kör tagja, mint örömmel értesülünk, súlyos lábbajából felépült és már hivatalba jár s megjelenik azokban a társaságokban, melyeknek kedvelt és becsült tagja. — Olcsó árak. Lapunk egy barátja Jankováczon (Bácsmegye időzik és onnan irt levelében hallatlan olcsóságról tudósit. A csibe ára páronkint 30—40, egy pár kacsa 60—70 kr. A szilva literje 1 krajezár és annyi van, hogy csak egy ember, Komáromi Ádám maga több ezer vékát képes eladni. — A Lágymányoson 7240 Q öl terület eladó. A legszebb helyen fekszik s nagy jövője van. Alkalmas minden czélra, akár gyártelepnek, akár magános nagy urnák, vagy nyereségre is, mert tekintve a Lágymányos emelkedését, a telkek itt naponkint az árakban is emelkednek. Kérdésre válaszol a kiadóhivatal. — Herold-Holczer Hermin énektanárnő — mint sajnálattal értesülünk — jó- hirnévnek örvendő énektermét Budáról Pestre (gyár-uteza 4. I. em.) tette át. Amidőn ezt olvasóinknak tudomására hozzuk, egyúttal felhívjuk becses figyelmüket a jeles tanárnő szakképzett oktatására, ki már oly sok szép eredményt ért el tanítványainak kiképeztetésében. Személyes és Írásbeli jelentkezések elfogadtatnak : gyár-uteza 4. szám I. emelet naponta d. u. 3—4 óra között. Az oktatás f. é. szeptember hó 15 én veszi kezdetét. * A gondos háziasszonynak első és főerénye a tisztaság. A tisztaság csak úgy vihető keresztül, ha az óvszerek megbízhatók és hamisítatlanok. É tekintetben Bieber és Wi.rth-nél (II. Főút 12. sz.) valóságos kiállítását találjuk a 1 egki tünőbb olajlak festékben szoba- padlónak, úgyszintén ruha festékeket, továbbá bronzfesték képek és tükrök bearanyozására, mind a legfrissebb szállítmány. Kolera elleni óvszerek intézetek, gyárak, üzletek, szállodák, községek és magánosok számára nagy mennyiségben vannak raktáron. *-— Griinwald Samu fényesen berendezett divat-, rövid- és szövetáru-kereskedésének mai számunkban közölt hirdetését ajánljuk a közönség figyelmébe. * — Jó nevű vendéglőből vagy kávéházból n em hiányozhatik a Courvoisier & Curlier Fréres- féle cognac és a Duminy pezsgő. * — Miután több oldalról fordultak biztosítások körül előfordult visszaélések miatt hozzánk, útbaigazítunk, hogy hol és mi-