Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1893-09-03 / 35. szám

Budapest 1893. tß.) ként kell biztosítani tűz, élet, jég, szál­lítmány és baleset ellen. Részletes, sőt kimerítő tanácscsal is szolgálunk régi, szakszerű tapasz­talatok alapján olvasóinknak és pedig díjtalanul. És már legközelebb kezdjük meg az ajánlható biztositó intézetek ismertetését a biztosítás nagy horderejét méltányló tárgyilagos czik- kekben. A világ legnagyobb pénz­intézete, A nagy Oczeánon túl fekvő úgynevezett uj világrész hatalmas ipari és kereskedelmi al­kotások tekintetében rég túlszárnyalta a vén Európát. A biztosítási ügy terén is, mely külön­ben nem csak a Közgazdaságnak, de a czivili- zácziónak is immár egyik fontos tényezője, az amerikai kolosszális intézetek mellett az euró­paiak, legalább tőke és forgalom dolgában szinte eltörpülnek. A millió szám, mely nálunk már egymagába is csodálatos tiszteletet gerjeszt, odaát valóságos tömegekben van csoportosítva egyes válalatoknál és intézeteknél. Magyar fülnek egészen csodálatosan hangozhatik az a hivata­losan konstatált tény, hogy például a Mutual életbiztositó társaságnak, mely különben vala­mennyi hasonló nemű intézet között a legóriá­sibb — mint egyik fővárosi lapban olvassuk — pénzalapja körülbelül 826 és fél millió frank. A kuriózum kedvéért megemlítjük, hogy a magyar állam ez évi költségvetésében az összkiadások körülbelül ugyanekkora összeggel vannak praeliminálva. Belé merészkedve az im­pozáns számok birodalmába, melyek a Mutual szervezetének úgyszólván várát alkotják, azt találjuk, még pedig szintén hivatalosan megerő­sített adatok nyomán, hogy ez épen félszázad óta fennálló társaságnál egyedül a múlt 1891-iki esztendőben mintegy 893 millió frankra rugó uj biztosításokat kötöttek, s ezzel együtt a Mutual összes biztosítási állománya 1892. január 1-én 3,604.940 frankot tett ki. Csinos összeget képvisel a Mutual múlt évi bevétele is, mely kerek számban 195 millió frc. volt. E mellet megjegyzendő, hogy e kápráztató adatok telje­sen pontosak és hitelesek, mert tudvalevő dolog, hogy New-York államban a biztositó társaságok szigorú állami felügyelet alatt állnak, melynek gyakorlásával törvény által egybe hivott állami biztosítási hatóság van megbízva, mely bizott­ság egyszersmind a tartalékok biztos befekte­tése fölött is őrködni köteles. E bizottság pedig az említett adatokat mint valókat hite­lesítette. Egy kis öszehasonlitó statisztika kedvéért nem érdektelen annak felemlitése, hogy mig az 1890. év végével a Magyarországon és Auszriá- ban létező 18 életbiztositó társaság együttes biztosítási állománya 7501/i millió forintot tett ki, addig a Mutual-é egyedül 1,5951/2 millió frt, a magyar és osztrák társaságok együttes biztosítéki alapja 188'/2 millió, a Mutualé egyedül 36 73/4 millió frt, tehát még egyszer annyi volt. Sőt a Mutual pénzalapja az 1890-iki év végén 153 millió forinttal nagyobb volt, mint az angol banknak, a világ leggazdagabb bankintézetének összes vagyona. Mutual üzlete mikép ölthetett ily óriási arányokat ennek ma­gyarázata egyrészt abban van, hogy ötven éves fennállása óta mindig a legtisztességesebb és a legbiztosabb intézetnek bizonyult, úgy hogy például a new-yorki osztrák-magyar főkonzul, Hildmayer A. Tivadar ur, midőn a saját magát és családja négy tagját e Mutualnál biztosította, egyszeri dij fejében nem kevesebb, mint 3 miliő francot fizetett a Mutual pénztárába a legna­gyobb életbiztosítás, melyet valaha kötöttek. Három milliót pedig az ember bizonyára csak teljesen biztos helyen fektet be. Második titka a Mutual kolosszális sikereinek az intézet köl­csönösségében rejlik. A Mutual ugyanis nem részvénytársaság, hanem tisztán kölcsönösségen alapuló vállalat, melynek az arányoknál fogva óriási nyeresége, nem részvényesek zsebébe vándorol, hanem egyes-egyediil maguk a bizto­sítottak közt osztatik szét. A kiadásért felelős : Dévai Szöllösy István. Felelős szerkesztő : mindszenti Erdélyi Gyula. BUDA és VIDÉKE Szeptember 3. BUDA ÉS VIDÉKE részére felvétetnek a kiadóhivatalban I. Krisztina-utcza 14, „Budai kalauz“ a neve annak a vállal­kozásnak, mely czélul tűzte ki, hogy a közön­ségnek útba igazítást és felvilágosítást ad. A vállalkozás készít kér­vényeket, tancsához mi­nisztériumok és egyéb hatóságokhoz, közbe­jár építési és nöslilési engedélyekért úgy­szintén minden katona ügyekben, eszközöl vé­telt és eladást, átíratá­sokat, összeköttetésben áll tanfolyamokkal és vizsgákra előkészítők- kel, nyelvmesterekkal, vivómesterekkel, fordít, minden nyelvből és nyelvre — jutányos di­jak mellett Felvilágo­sit minden ügyben. Kérdések „Kaiauz“ czi- men a szerkesztőségbe intézendők, megkeresés­hez 3 db 5 kros bélyeg melléklendő. SRMWiliD SAMU divatáru-háza Budapest, I. Krisztináiéi' 1= és Szt-Háromságtér 8. Van szerencsém a n, é. közönség becses tudomására kozni, hogy a siepes-lglói és kézsmárki len-, vászon-, űamaszt- és cMffon-árnk egyedüli gyári raktára nálam lévén, azon kellemes helyzetben vagyok, hogy e gyári árakon bocsájtkatom a t. közönség- rendelkezésére. Teljes tisztelettel GRÜSIWALD SAMU. Tisztán kölcsönös részényes nincsenek. A legnagyobb és leggazdag biztositó társaság a világc Biztosítási al; 1S9-J. január 1- 907 millió irt. Biztosit az ember életére minden módozat szerint. áblázatokkal és bővebb felvilágositásokkal szolgál a Magyarországi vezérigazgatóság Budapest, Bécsi utcza 5* OOOOOOOOOOOOOOOOO Vendéglő-átvétel. Yan szerencsém a t. ez. közönség becses tudomására hozni, hogy a Krisztinaváros, Krisztina-téren 7. sz. a. lévő, jó hír­névnek örvendő zimzett Bittner Alajos-féle vendéglői helyiséget átvettem és azt továbbra is „a zöld fálioz“ czime zve fogom vezetni. Kérem a t. ez. közönséget, hogy ajándé­kozzon meg engemet is azzal a szives támoga­tással és pártfogással, melyben elődömet része­síteni szives volt; amit én pontos és gyors ki­szolgálattal kiérdemelni igyekezni fogok. Tisztelettel Fukáts János. OOOOOOOOOOOOOOOOO Ertesité s. Van szerencsém a tisztelt közönség- becses tudomására hozni, hogy Szerényi Béla úrnak a Svábhegyen újonnan épült házában a nap minden idejében mindennemű sütemény és pecsenye megsütésére alkalmas kemenezét építettem a mélyben tisztelt közönség- kényelmére. Magamat a tisztelt közönség párt­fogásába ajánlva, maradok kiváló tisztelettel Lőwenstein Antal, cs. és kir udv. sütőmester. — Egy igen szép fekete-pedálos czimbalom felette jutányos áron eladó. Közelebbi értesítést ad a szerkesztőség. BURES HENRIK keztyű- és sérvkötő-gyára Bndapest, 11., fő- és pouty-utcza sarkáu Weninger M. fűszerkercskedóse mellett. Ajánl mindennemű keztyűket, sérvkötőket, nadrágtartókat, szarvasbőr-párnákat stb. Egy pár keztyü 1 frt. Megrendelések és javítások pontosan eszközöltetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents