Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-01-22 / 3. szám
\ Budapest 1803. (4.) azt a beszáradt váladékot, a mi lélegzésüket megnehezíti. Hát még azok, a melyeknek a szemük is be van ragadva s a két szemhéjuk összetapadva annyira, hogy erőszakkal is csak nehezen lebet szétnyitni s a mint nagy nehezen elválasztotta egymástól, sárgás fehér, félhold alakú besürü- dött izzadmány tolakodott előre, a mely a szemgolyót is eliödte. Mikor aztán kitörülgette ezt a hártyát a könnyező szemből, akkor meg kiderül, bogy a szeműek külső rétege, a mit szarúhártyának neveznek, egészen elhomályosodott a gvuladás következtében. De olyat is látott a melyiknél már az egész szemgolyó tönkre ment s majdnem az egész szemgödröt száraz, sajtszerii törmelék töltötte ki. A legjobban elcsigázott s már csak lézengő baromfiakat azonkívül még súlyos bélhurut is kínozta, elgyengítve és lesovánvitva azokat végképen. Ebhez ugyan nem kellett nagy orvosi tudomány s Kovács Nagy Gáborné asszony maga is kitalálta, hogy torokpenész, vagy szemnátha pusztítja a baromfiakat, meg a galambjait, a mit a doktorok difteritisznek neveznek s csak azt akarta még tudni, hogy ezt a veszedelmet is a piczi csirkék hozták-e az udvarba, vagy talán a hiányos vedlésnek, vagy valami penészes eledel elfogyasztásának túl aj- donitható-e rohamos terjedése. Ennek a gyanúsításnak ellenében védelmezni kell azt a nehány csirkét, a melyek épségben mardtak, mert közülök egyen sem jelentkeztek a difteritisz tünetei; de meg a közönséges tvukfajok kevésbé is hajlamosak ezen betegség iránt. Ez azonban nem zárja ki, hogy olyan tenyésztésben, a hol a baj nagyon befészkelte magát, át ne ragadhasson reájuk is, a mikor aztán a legközönségesebb fajból eredő kendermagos tvuk is lehet terjesztője. Sokkal valószínűbb azonban, hogy az udvar közepén álló nagy galambducznak lakói terjesztették el a bajt, hisz a galambok nagyon kőbőr természetűek s még akkor is elkoszálnak, ha bőven kapnak eleséget otthon s ilyenkor eljuthatnak fertőzött udvarokba is, a honnan hazaviszik a ragályt; e mellett bizonyít az is, hogy közöttük van most is a legtöbb és legsúlyosabb beteg. A galambokról aztán könnyen átragad a baj, mert minden etetéskor együtt lak- mároznak a baromfiakkal és ilyenkor van elég alkalom arra, hogy a megbetegedett galambok szájából és ori’ából kiürülő nyálkás váladék beszennyezze, megfertőzze a többiek eleségét, ivóvizét és ezeknek közvetítésével terjed a betegség tovább. A baromfidifteritisz különben is nagyon ragályos természetű megbetegedés s a melyik tenyésztésbe befészkeli magát, onnan csak a legéberebb gondoskodás és a legszigorúbb elfojtó intézkedések segélyével irtható ki tökéletesen. Előidézői apró gombák (úgynevezett baktériumok), a melyek részint a belégzett levegővel, részint az eleséggel és ivó vízzel jutnak be a szájba és az eltiltó légutakba s ez utóbbiakból terjednek át a szembe. Lefolyása sokkal lassúbb mint a baromfi kolerának s többnyire 2—3 hétig, de néha 1 — 2 hónapig is eltart és a beteg általános elgyengülés folytán pusztul el. Ha megfelelő kezelésben nem részesülnek a betegek, akkor a baromfiállománynak 50—70%-a is elhull, ellenben a gondos ás értelmes ápolással legnagyobb részük megmenthető, vagyis teljesen meggyógyítható. A legsúlyosabbak azok az esetek, a melyekben a dilteriás gyuladás a szájból átterjed a légcsőbe is; ezeket csak kivételesen s rendkívüli fáradsággal sikerül meggyógyítani s épen azért leghelyesebb levágni és ártalmatlanná tenni az elhulottakkal együtt. Első sorban arról kell gondoskodni, hogy az egészséges baromfiak a betegektől elkülönítessenek, vagyis azokat a szárnyasokat, a melyeken figyelmes vizsgálat daczára sem fedezhető fel a betegségnek valamely tünete, olyan helyre kell szállásolni, a hol beteg baromfiak még nem tartózkodtak s az első időben czél- szerü V'i°/o"OH salicylsav-oldatot, vagy 2°/0-os vasvitriol-oldatot adni ivóviz helyett. Az ólak, a ketreczek, az udvar, az itató és etető edények difteritisz esetén is nagy gonddal tisztitandók ki és fertőtlenitessenek, a mint B U D A és V T D É K E azt már elmondottuk, a betegeket m< g olyan helyre kel! zárni, a hol az egészséges baromfiakkal nem érintkezhetnek. Ügyelni kell azonkívül még arra is, hogy a betegeket ápoló egyéniség meg ne fertőztesse az egészséges baromfiakat s ha már nem bízhatók két külön egyéniség gondozására, akkor legalább arra kell vigyázni, hogy minden alkalommal megmossa a kezét. A könnyű betegek néha minden kezelés nélkül is meggyógyulnak s ez a magyarázata annak, hogy sokan az eczetet, a czitromnedvet, sőt a hagymát is biztos szernek tartják a baromfidifteritisz ellen. Sokszor azonban csak látszólagos a gyógyulás s egy idő múlva a betegség újra kitör. Az első esetek rendesen enyhébbek, de a későbbiek mindég súlyosabbak s ezeknél az említett szerek egészen hatástalanok. A gyógykezelés általában igen nagy türelmet és fáradtságot igényel s csakis hozzáértő szakember segélyével vezet eredményre. Azon nagy számú szer közül, melyeket a difteritisz ellen ajánlottak, legjobb a 200 00 szublimát- oldat (20 czentigramm szublimát 100 grm vízhez) és a 2'7,-os karbolsavas gliczerin (2 grm karbolsav 100 grm gliczerinhez). A kezelés úgy történik, hogy puha ecsettel vagy vékony pálczikára csavart gyapottal, melyet előzetesen az említett folyadékok valamelyikébe mártottunk, beecseteljük a megbetegedett részt. A szublimát-oldat beecsetelése után aztán még tömény szódaoldatot is alkalmazunk hasonló módon, hogy a felesleges higanyt kicsapjuk. A dilteriás felrahodásokat csakis akkor szabad leválasztani, ha könnyen levonhatók, ellenkező esetben vérzés támad. A nagyon el gyengült szárnyasokat czélszerü naponta legalább kétszer megfelelő mennyiségű tápszerrel megtömni s ugyanannyiszor l—2 kanál vörös bort is adni nekik. A galambok hasonlóan kezelendők. Nem szabad azonban az egészségesnek tartott baromfiakról sem megfeledkezni s időközönként azok is megvizsgálandók, hogy a gyanúsakat, azonnal külön lehessen zárni és a betegeket, a betegség első idejében kezelni, a mikor a baj még könnyen leküzdhető. Végre még egyet! Többször hallottam, de meg olvastam is lapokban, hogy a baromfiak difteritisze átragad a gyermekekre is, a miből az következnék, hogy e két betegség azonos eredetű s ugyanazon fertőző anyag által idéztetik elő. E feltevésnek azonban egyáltalán semmi alapja sincsen és úgy az alapos megfigyelések. valamint a tudományos kísérletek is határozottan beigazolták, hogy a két bántalom- nak csak a neve azonos, de a lényege nem. Tagadhatatlan azonban másrészt, hogy vannak a házi állatoknak olyan fertőző betegségeik is, a melyek átragadhatnak az emberekre, azonban a baromfidifteritisz nem tartozik ezek közzé. A vérmező. Irta : Féry Narczisz. Számtalanszor megénekelték már a budai várat, a fő s székváros s az ország első kerületének ezen kimagasló pontját, és annyiszor megfeledkeztek rólad édes, kedves vérmezőm és pedig jogtalanul, mert ritka egy oly kis tér, mely összesíti a város és vidék, a múlt s j den, az eszményi s anyagi viszonyok oly tarka, oly meglepő képét! A büszke sziklaszirten trónoló vár, szinte kövezve. Nagyméltóságok, méltóságok és nagyságokkal, lenézi a vérmezőt, csak szánakozó pillantásait vetve le s csatornáit is leeresztve. — A vérmező kövezete tavaszszal egy sárgás-barna sivatag; növényzet az év többi szakaiban sárga por vagy várbeli piszkos hó. A koszorúként körülfekvő lakóházak sem hasonlítanak az uj Wekerle d’oron látható simán kifényezett gyöngykoszorúhoz, mert vannak bizony olyanok is, melyekre jobban illik a „viskó“ megnevezés. — A lakosság is szerény sorsú, — hivatalnokok, varrónők, kisiparosok, lámpa- gyujtogatók és a város szegényei dicsőítik a magyarok Istenét német nyelvnek csúfolt ékes ..budai sváb dialectusban, és csak két nevezetességet ültetett ide a szeszélyes sors, szigetként a mindennapiság puszta tengerébe. Egy nemes gróf és egy nemes gyógyszerész tőszomszédságban letelepedve volnának hivatva a messze Januárius 22. vágyó szemek nyugpontjául szolgálni, de sajnos, hogy a gróf úrral úgy vagyunk, mint azon bizonyos, az ó-testamentura alapján állott polgártársunk, ki sem nem látott Istent, sem ez által láttatott; s igy marad a vérmező környékének egyetlen kimagasló pontjának az ő kedves szomszédja, a ki azonban ezért nem elbizakodott s demokraticze osztozkodik vele az ördögárok titokteljes yegyelemzésének biiztpárolgó produktumaiban. Ördögárok! kell-e több romanticis- mus egy fő- s székvárosban ?! Ezen árok azért nevezetes, mert nem vizet hoz a városba, hanem a bel- és kültelki minden néven nevezendő piszkot, szennyet és sarat, miért is a város óvakodik ezen nevezetességet a tudomány vágyó benszülött s idegen szemlélőktől eltakarni, inkább bizonyos nyugpontot nyújtván az érdekes folyadéknak, hogy magát a nap jótékony hatása alatt tökéletesítse s testté válhasson a német regula: Wenn das Auge sich kann laben, soll die Nase auch was haben. Hogy ezen közegészségügyi előrelátás mestermüve eddig befolyással nem volt a kolerára, bizonyosan azon körülménynek köszönhető, hogy a közel lakók naponta igen gyéren hozták érintkezésbe kezüket a szájukkal, a mi tudvalevőleg az infectiónak legveszedelmesebb eszköze. De a hol egv patak vau, ott hidnak is kell lenni. Van is a vérmező mentén kettő, egyik szebb mint a másik és nehezen található egy más fő- és székvárosban — kivéve talán 'limbuktut — ezekhez hasonló. Sajnos, hogy nálunk a művészet még nem áll azon fokon, hogy felhasználhasson ily hálás tárgyakat megörökítésre. Mert kérem alásan, a staff,-ige sem hiánvzik. Mig a háttérben a városrész testébe tüskeként benyúló déli vasút pályaudvara — mint közlekedési akadály — melankolice szundikál, a hígított piszok és sár a tüskés és tövises porlepte bokrok között mormog, a dupla posztóba burkolt paedagógia áldozatai „lánczba“ leereszkednek az árokba s a ruházati szabályokkal merő ellentétben álló jelmezben „faluvéget“ játszanak. Mi baj, hogy ott vezet egy lakott, folyton frequent ált utcza, hogy a várból, a királyi lakból egy puskalövéssel meg lehetne zavarni ez idyllikus képet P Vígan folyik ezen játék órákon keresztül, csak a személyek változnak ..szükség szerint“ és vagy busz kürtös és dobos solozenéje túlharsog az ezen látványon megbotránvkozó verebek csiripelésén. A rendnek őre ott áll az utón, de nem lát semmit, mert neki uniformis a testén, hanem czivil szemek vannak a fejében. De a vérmezőnek egy más neve is van : Generalwiese, s mint ilyen a katonáké. Vérmezőnek akkor hívják, ha kiváló ünnepélyes alkalommal a fő- és székváros erkölcsnemesitő tanácsa a népnek osztogatja - - ez alkalommal nemcsak a csontokat, — hanem a helyszínen lebunkózott bika“ nyers, véres húsát is. Generalwiese akkor, ha a mező színház, orfeum és czir- kussá válik a jámbor lakók részére. Színház bizony és pedig belépti díj nékül s ennek köszönheti a „Generalwiese“ azt, hogy még a jó pesti szomszédok is ismerik, a kik különben soh se voltak a várban vagy a budai hegyekben; a vérmező az egyetlen dolog, melyre emlékeznek a szükebb hazai földrajzból a varrónők, iparoslegények s normanapszámba megy minden „parádé“ a vérmezőn. A czirkusról nem szólok, csak annyit vallók be, hogy igaza volt a derék alezredesnek, a ki huszáros német nyelven számtalanszor odakiáltott nekünk: Herr Leidenant, sitzen Sie auf Kuh oder Kanapé? Jó neki, mert már a nagy ármádiánál van, de jó nekünk is, mert már nem kell felülni a „Bandaschimmlire.“ Ha nincs parádé, a vérmező erkölcsnemesitő és asztoicus philosophia tanszékévé változik. Tessék megnézni ezen szögletesen, görbén és ferdén álló, ügyetlenül lépkedő, végtagok feleslegességét elátkozó, szánalmas antiphilosopbikus arczki- fejezéssel mereven a levegőbe bámuló extra- monturba bepréselt iíjurakat! Hát hol van a felgytirt zsákbugyogó ? Nem tetszik itt lármázni, mint szoktak hangversenyeken, színházakban ? Nem tetszik szomszédaikat zavarni csevegéssel, nevetéssel, járkál ássál, mint szokták a templomban? Nem tetszik badonázni a bunkós bottal csendes emberek orra szemei előtt? Hát hova lett a nobilis chic? Megbénult a lába, nyelve, megfagyott az önérzet és az a „komisz káplár“
