Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-05-21 / 20. szám
bajtársaink, a szobor alapot a bizottság illetve az elnök kezei közül kivenni és azt önmaguk közt felosztatni, de megvolt a szilárd ellenállás, egy pár adakozónak a gyűjtő ivén jelzett azon kívánalma hogy a pénzt csakis a jelzett honvédszoborra kivánja forditatni és végre a buda- ó-budai honvédegylet határtalan bizalma által támogatva, melylyel a bizottságot megtisztelte, ezen alapon a szoboralap megőrizte!ett minden kellemetlenségtől. 1892. november hóban a 13 tagból álló szoborbizottság, miután abból a 6 később, az országos gyűlés által választott tag kilépett, újból állíttatott össze s ezen újonnan összeállirott szoborbizottság, mely ma itt ünnepélyesen leteszi mandátumát,a következő tagokból állott: Csekélységem elnöklete alatt: Bog- dánffy Antal ezredes, Pyber Károly százados, Palugyay Elek főhadnagy, Bodó Antal főhadnagy, Hauda Frigyes, Wavrik Mihály hadnagy bajtársakból, a kiknek munkálkodásáért is forró köszönetét mondok. Ezekben voltam szerencsés a szobor történelmének rövid vázát befejezhetni. És végre kegyeskedjék, az itt igen nagy számban ünneplésen megjelent nemzetem, forró hálaköszönetemet fogadni és megígérni, hogy a nemzet első katonáját az 1848—49-iki honvédet, ki hazája megsértett alkotmánya visszaszerzése közben kész volt életét is áldozni — nem felejti el soha. Éljen és virágozzék kedves hazánk. Degré Alajos beszéde. Hazahas gyülekezet! Itt a feltámadás. Lelki szemeink előtt megnyiltak a sirok, s a ma negyvennégy éve elesett hősök alakjai képzeletünkben felvonulnak. A deli vitéz Almásy Felix ezredes, a ret- tenthetlen Burdina Don Miguel őrnagy, azon Don Miguelekó, kik vitézségükkel a halhatatlanságra ép úgy rászolgáltak, mint I. Napoleon világhirü gárdája; Per- czel Ferencz, Lovász Sándor, Ghyczy István, Kleinheincz s még sok főtiszt, számtalan altiszt s tömérdek névtelen hős. Tudni akarják, van-e még Magyar- ország, melynek védelmére fegyvert ragadtak ? áll-e még az ezredéves alkotmány, melyért magokat feláldozták? a ía, melynek gyökereit szivvérökkel öntözték, meg- termette-e a szabadság, jólét és béke gyümölcseit? Felelet rá e szobor, itt e helyen. Felelet rá, hogy az országgyűlés hivatalosan megjelent, a ház nagy nevű elnökének vezetése alatt, ki a nemzet nevében koszorút helyez a szoborra. Felelet e diszes nagy közönség, mely ide sereglett, hogy ma lerójja a kegyelet adóját. A nemzet üdvözöl titeket, kik vért s éltet áldoztatok a legszentebb ügyért. Ti biven betöltöttétek Isten és a haza iránti kötelességeiteket, mint betöltötték azok is, kik a magasztos eszmeért veletek együtt harczoltak. Nem kellett most, mint hajdan az országban a véres kardot meghordozni, hogy sereget gyűjtsenek, (nem volt szükség alispáni rendeletre, szolgabirói fogaBudapest 1898. (4.) _________________________ BU DA és VI DE KE natosításra), hogy ujonezokat állítsanak, el g volt illetékes helyről ennyi: a haza veszélyben van s a pap az oltártól, tanárok s tanítványok könyveiktől, a vőlegény menyasszonyától s az ország összes ifjúsága — osztálykülönbség nélkül — mindenétől mi otthon kedves, lelkesedéssel vált meg, hogy vérét-életét hazájának felajálnlja. Ezekből váltak aztán azok a honvédek, kik nem sokára csodákat miveitek. Vagy nem volt-e hajmeresztő csoda Bra- nyiszkó megvétele? És a tápió-bicskei hallatlan fegyvertény, hogy a hidat két ellenséges üteg kereszt-tüzben tartván, a halhatatlan harmadik zászlóalj, versenytársával a veressipkásokkal, a halál eszméjének megvetésével, vakon rohantak a hidra s véres áldozatok árán hatalmukba kerítették. Nem tekintve, hogy egy harmada ott veszett, szurony szegezve rohammal az ellenséges ütegeket is elfoglalták. A legdicsőbb tábornok levett csákóval lovagolt végig e bámulatos csapat arezéle előtt. A hazahas lelkesedéstől ittasultvitéz sereget azok a félistenek, az egész hadsereg által bálványozott tábornokok győ- zelemről-győzelemre vezették, a lángoló hazaszeretet s a lelkesedés ragadta a csatákban előre, mindég előbbre. Hatvan, ísaszeg, Vácz, Nagysarló, Komárom mind meg annyi véres diadal s igy babéroktól elhalmozva értek Pestre, hol a keserű lehangoltsággal küzdő lakosokat üdvriadalom rázta fel merengéseikből. Öröm kitörése viharzott végig az utczá- kon s a néptelen helyek egyszerre megteltek sokasággal s eget rázó óljenekkel. Az első huszár őrszemeket üdvözölték. Virágokat szórtak s kendőket lobogtattak elébök, a kiknek sikerült egy-egy nemzeti zászlót elrejteni, azt most kitűzték. Az egész várost valóságos örömláz lepte el. Minden utón iparkodtak elragadott- ságukat kifejezni. A huszárok kezeit, térdeit s a kik nem fértek hozzájok, paripáikat érintették. Egy máig is élő, kiváló úrnő lelkesedésében zsebkendőjét pénzzel tele tömve oda nyújtotta az egyik huszárnak, ki a pénzt markába szórva, visszaadta azzal a megjegyzéssel: ad nekünk a haza, a kendőt pedig zsebre gyűrve, szólt: ezt .megtartom emlékül. (Ilyen önzetlen, ilyen büszke volt a honvéd.) Ős Budavárát a nemzet virágaiból, az ifjúságból összeállított koszom fonta körül, a hegyre ellenben súlyos kőkoszo- ruban a vár falai nehezültek; lent májusi üde tavasz honolt, fent rideg téli kopár- ság. Napok óta szórják fel s le a villámokat. Csodálatos ! a virágkoszoru szilár- dabbul állja a gyilkos tüzet, mint a kő- koszoru. Iíulltak, erősen hulltak a virágok, de termettek helyibök újak, fent omlottak a falak, de azokat nem pótolta semmi. Közeledett a döntő pillanat. A mily bátor és heves volt a támadás lent ép oly elszánt és komoly volt a védelem fent. Nem tekintve azt, hogy ki miért harczol, mint katonák méltó ellenfelei egymásnak. A honvédeket vitte a lelkesedés, a hazaszeretet, az ellenfélt a köte- lességérzet s a katonai becsület. Oroszlánok harcza volt az oroszlánok ellen. Mindkét fél győzni vagy halni kész. Május 21. A honvédek egy része folyton tüzelt a várfalakon levőkre, kik azt hevesen viszonozták; más része létrákat támasztva a bástyákhoz, mint az indiánok kúsztak fölfelé Elől zászlók lobogtak. A zászlótartót lelőtték, ki „éljen a haza!“ kiáltással adta ki hős lelkét. A zászlót a következő ragadta fel — szintén elesett, el a harmadik, ötödik, hetedik, de a zászlók azért mindig elől és magasan lengtek. így nyomultak a derék honvédek mindig feljebb és feljebbb. Egyszerre csak veresleni kezdett valami a lőrésen át; oh! az első honvéd- attila, utána a második, ötödik, tizedik, századik. Erősen nyomulnak előre, s minden talpalattnyi földet véren vásároltak; nem drága, a hazáért folyik. A küzdelem óriási volt, nem csoda, mkey Kázmér vezette. A csapatból kiválik egy tagbaszakadt, vállas ifjú, kezében zászló leng, s golyó-zápor közt rohan a várfokra, hol a zászlót kitűzi. Erősen tüzelnek rá, de Püspöky Gráczi rendületlenül áll zászlója mellett. Most a bécsi- és a várkapun rontottak be a honvédek, — a helyőrség házakba s udvarokba vonul vissza s onnan szórja a halált. Amott egy atléta termetű ezredes sebéből vérzik, de azért nem vezényel kivont karddal, hanem szuronyos fegyverrel a kezében, s mig ajka dörgő hangon oszt parancsot, izmos karja jobbra- balra arat a halálnak. Mellette egy szállás százados iparkodik példáját követni. A puskaropogások ritkulnak, majd csak szórványosan hallhatók .... Az ezredes arcza kérlelhetetlen keménységet s szemei vad haragot fejeztek ki, arczárói egyszerre csak tünedezni kezdenek a félelmes vonások, szemei nyájasan fénylenek s ajkain jóságos mosoly lebeg. Az egész ember hirtelen átalakult s igy szól: Fiaim! győztünk, a vár kezünkben van, eddig vitéz katonák voltatok, most legyetek jószivü emberek. Mutassátok meg, hogy a magyar győzelmében nem elbizakodott, hanem nagylelkű. Százados úr! intse erre a csapatokat. Ez az ezredes Máriásy János volt, ki a kiegyezés s az alkotmány helyreállitása. után altábor- nagyság s báróságra vitte. A százados meg Szende Béla, ki nem rég mint honvédelmi miniszter hunyt el. Meg volt mondva, hogy az egész helyőrség kardélre hányatik, de a tisztek lovagiassága, a legénység emberies érzelmei ily vad kegyetlenséget végrehajtani irtózott. E helyett horvátok, olaszok s honvédek összeölelkeztek. A népek nem ellenségei egymásnak, csak nem kell egymás ellen lázitani. A felkelő tavaszi nap első sugarai a budai várfokon a nemzeti zászló három szinét csókolgatták. Budavár a mienk, itt a magyar hadjárat elérte dicsőségének netovábbját. A hir villámszárnyakon járta be az országot, s mig mindenfelé zászlók lengtek, örörn- tűzek égtek s zúgtak a harangok; mig Debreczenben azon tanakodtak, hogy miként hálálja meg a nemzet a nagy vezéreknek s a hadseregnek vitézségét; mig Pesten a füstölgő romok közt zajlott az öröm, folytak a vig lakomák, addig a derék honvédek Budán elesett bajtársaikat temették el. Mennyi remény, üdv és
