A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 2002-2003-2004

TANULMÁNYOK - Gyáni Gábor: Modernitás és hagyomány a nagyvárosi fejlődésben, különös tekintettel Budapestre

festett kép. Velük kapcsolatban azt tapasztaljuk azonban, hogy a képi ábrázolás (látásmód) korabeli konvenciói nem teszik lehetővé az utca naturalista megjelenítését. A fényképész tekintete szinte kizárólag a város, Budapest „lényegi” vonásaira összpontosít, aminek nem a nyilvános terek tolongó embertömege, hanem az architektúra és a térszerkezet a fő letéteményese.12 A festett képek Budapest-imázsa szerint pedig mindenekelőtt a köztéri (a nyíltszíni) piac képviseli a nagyvárosi társadalom tömegességét és valódi sokféleségét.13 Ezek a körülmények erősen gátolják a vizuális információk érdemi hasznosítását, midőn az „utcai forgalom” jelenségét próbáljuk megragadni.

Újólag segítségünkre siet azonban Pásztor Mihály, aki másfél évtizeddel később megint visszatért az utca budapesti használatának a kérdésére, kijelentve: „A forgalom tempója összehasonlíthatatlanul gyorsabb, mint másfél évtized előtt; az utca közönsége pedig igényesebb, idegesebb és türelmetlenebb ma, mint amilyen a békeévek publikuma volt.” A változások okait az időközbeni népességnövekedésben véli fellelni. Ő maga sem ítélhette azonban azt igazán perdöntő körülménynek, hiszen 1910 és 1925 között Budapest népessége mindössze 80 ezer fővel gyarapodott14 (ami érdemben aligha növelhette meg az utcai tömeget), miért fokozta volna vajon az utcai gyalogos forgalmat a háztartások számának a gyarapodása (amit számokkal is bizonyít a szerző). Pásztor így végül más okok után néz. „Azonban szemmelláthatóan, erősen megduzzasztotta az utcai forgalmat a lakásforgalom megkötöttsége is” - jelenti ki. Az 1916-ban bevezetett kötött lakásgazdálkodásnak (a szabad lakáspiac felszámolásának) Pásztor szerint az volt az „egyik konzekvenciája, hogy megnőtt az utca forgalma. A háború előtt mindenki úgy igyekezett megválasztani lakását, hogy minél közelebb legyen a munkahelyéhez. Erre az a meggondolás késztette, hogyha munkahelye közel esik a lakásához: pénzt és időt takarít meg. Kevesebbet költ villamosvasútra és pihenőidejéből kevesebbet vesz el az az út, mely a lakásától a munkahelyéig és a munkahelyétől a lakásáig vezet. A lakásforgalmat megszüntető kormányrendelet ezt a józan számítást teljesen megzavarta. A háború kitörése óta a fővárosi ember csak végső szükségben szánta rá magát költözködésre, akinek pedig lakásra volt szüksége; az sem válogathatott túlságosan a lakásokban. Meg kellett elégednie azzal, ami kínálkozott és kénytelen volt kibérelni a viszonylag legalkalmasabb lakást tekintet nélkül arra, hogy közel esett-e a munkahelyéhez vagy sem. Ez az állapot, szól végső következtetése, egyaránt megnövelte az utcák gyalogos forgalmát és a villamosvasútak utasforgalmát.”15

Pásztor eszmefuttatását olvasva óhatatlanul arra kell (vagy kellene) következtetnünk, hogy a modern nagyváros körülményei közt modernnek ható viselkedés (a fokozott térbeli mozgékonyság) közvetlenül nem magából a nagyvárosi létből, hanem a lakás megválasztását befolyásoló külső körülmények változásából fakad. Szabad lakásválasztás esetén ugyanis a nagyvárosi emberek sokkal inkább a hagyományhoz tartják magukat. Igyekeznek tehát a munkahelyük közelében letelepedni, hogy ne kelljen túl sokat menniük (és utazniuk) otthonuk és a munkahelyük között. Ha ez így van, akkor viszont nem áll fenn szoros összefüggés a nagyváros szociális és fizikai adottsága, valamint a modern nagyvárosi létforma, az azt demonstráló utcai tömegélet (a közlekedési eszközök elterjedt használata) között, hiszen az utóbbit egyes piaci folyamatok (mindenekelőtt a lakáspiac) korlátozása idézi elő.

79