A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 2002-2003-2004
TANULMÁNYOK - Pók Attila: A magyarság, mint európai bűnbak
különböző bonyolult, soktényezős politikai-történelmi helyzetekben, elsősorban, válságok, tragédiák idején a társadalomnak magára találásához, az újrakezdéshez, továbblépéshez magyarázatra van szüksége: ki a felelős a történtekért? Alapos elemzésre nincs lehetőség, de a gyors válaszra elengedhetetlenül szükség van s itt tesz jó szolgálatot a bűnbak. Humuszos táptalaj a bűnbakkereséshez az olyan helyzet, amikor a büntetőjogi, politikai és morális felelősség nem esik egybe, itt a jól kiválasztott bűnbak leegyszerűsíti a válaszadást. A modern bűnbak másik fontos funkciója az, hogy a kisebb vagy nagyobb közösségek kohézióját erősítheti. A közös gyűlölet ugyanis - amint azt szociálpszichológiai vizsgálódások2 bizonyítják - a közös szeretetnél is szorosabban tud összetartani kis és nagy csoportokat, a bűnbak segítheti a közösségek akcióképességének, mobilizálhatóságának fokozását. AZ IDEÁLIS BŰNBAK Az eddig elmondottak a bűnbakkeresők szempontjaira vonatkoznak, ugyanilyen fontos a vizsgálódás azonban a bűnbak oldaláról is. Hogyan lesz egy egyén vagy csoport bűnbak? A vonatkozó kutatások3 erre egyértelmű választ adnak: a bűnbak legfontosabb jellemzője idegensége és kisebbségi helyzete: valamilyen szignifikáns eltérés a csoport elfogadott normáitól. Ez gyakran párosul a potenciális bűnbak rendkívüli gyengeségével vagy erejével. A bűnbak ugyanis áldozat, legtöbbször gyenge és kiszolgáltatott, de lehetnek olyan esetek is, amikor a bűnbak rangja, pozíciója emelheti a csoport önbecsülését és evvel összefüggésben belső kohézióját is. Lényeg az, hogy pozitív vagy negatív irányban kirí a tömegből. Igen fontos kutatási tapasztalat végül az, hogy különösen nagy esélyük van a bűnbakszerepre azoknak, akik magatartásukkal vagy egyszerűen létükkel a közösséget saját gyengeségeire, dilemmáira emlékeztetik. Milyen szerepet játszhat, játszhatott tehát a bűnbakkeresés a magyarság sorsát illető nemzetközi politikai döntésekben? A kérdésre adott eddigi válaszok széles spektrumban helyezhetők el. Az egyik véglet, a német tőrdöfés elmélettel némileg rokonítható álláspont szerint „a világháborút nem a harctéren vesztette el a magyarság, hanem a nyugateurópai közvéleményben: a magyarnak azzal a képével szemben, amelyet ellenfelei állítottak a világ elé, nem tudott olyan képet vetíteni, amely meggyőző erővel védhette volna meg jogait”4. A hagyományos politikatörténet ugyanakkor nem tulajdonít nagy jelentőséget az ilyen társadalomlélektani tényezőknek, hiszen a politikai döntések az államok egymás közötti tárgyalásai során és nem társadalmi fórumokon születnek és a rendelkezésre álló források elsősorban ezt dokumentálják. A tárgyalásokat folytató politikusok gondolkodását, véleményformálását és ebből adódóan gyakran a döntés- hozatalt is azonban neveltetésből, kapcsolatrendszerből, olvasmányokból származó szubjektív tényezők is befolyásolják. Témánkhoz kapcsolódva gyakran idézik például a párizsi béketárgyalásokon résztvevő brit delegáció egyik tagja, Harold Nicolson utólagos vallomását a magyarsággal kapcsolatos érzéseiről :„...erre a turáni törzsre heves utálattal tekintettem és még tekintek ma is. Unokatestvéreikhez, a törökökhöz hasonlóan sokat romboltak, viszont semmit sem teremtettek...századokon át elnyomták 66
