A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 2002-2003-2004
TANULMÁNYOK - Gyáni Gábor: Modernitás és hagyomány a nagyvárosi fejlődésben, különös tekintettel Budapestre
hivatalos politikai rituálékra történő alkalmankénti felhasználása. Abban is kifejeződik, hogy olykor épp ez vonzza ide az Ausztriában görcsösen feledni (és megtagadni) kívánt náci múltra élénken emlékeztető mai politikai fejlemények némelyikével szembeni tiltakozást, annak rituális megnyilatkozását. Éppen ez történt akkor is, amikor néhány éve a Jörg Haider ellen fellépő tömeg vette birtokába a Heldenplatz-ot. VÉGSZÓ Modernités és hagyományszerűség, valamint a kettő közötti szoros és hosszú időn át lankadatlan kapcsolat kérdése állt a tanulmány gondolatmenetének homlokterében. Tézisemet, miszerint a modern nagyvárosi fejlődés mélyen a történelmi hagyományvilág kontextusában gyökerezik, mellyel egyszersmind tartósan együtt is működik, nem csak a genezist illetően, de a működési mechanizmusokat tekintve is példák sorával igyekeztem bizonyítani. A civilizációs fejlődés rajza, aminek a nagyvárosi közlekedési infrastruktúra 19. század végétől datálható látványos modernizálódása szokott kedvenc témájául szolgálni, önmagában nem ad (nem adhat) hiteles képet a nagyvárosi ember mentális beállítottságáról. Az, amit a habituális emlékezet fogalma fejez ki, nevezetesen hogy a testi gyakorlatok öntudatlanul tovább éltetik a múltban mélyen megrögződött szokásokat és rutin jellegű életvezetési praxisokat,80 közvetlenül tetten érhető a nagyvárosi közlekedés és a tömegélet jelenségei kapcsán. S amit Connerton leírt (inscribing), Assmann pedig kulturális emlékezetként határoz meg, a városépítészeti és térformálási gyakorlatban testet öltő historizmus mint sajátos szemléletmód időleges uralmában nyilvánul meg. Végül: az Assmann-féle kommunikatív emlékezet egyfajta kifejeződéseként is felfogható az, amiről a rítus által szakralizált (városi) tér kapcsán volt módunk beszélni. Jóllehet ez utóbbi, valamint a habituális emlékezet fogalmával jelölt hagyományszerű viselkedés tényei kevésbé nyilvánvalóak, mint a kőbe vésett múlt városi monumentumainak együttesei - beleértve a historizáló városkép egészét, valamint az elemzéssel felfedhető történelmi utalásokat. Mindez együtt arra világít rá, hogy a modernizálódás folyamatának húzóerejeként, egyúttal a modernitás szimbólumaként tekintett metropolisz a forradalmi újítás és a történelmi archaizmus keveredése, ami tehát hol az egyik, hol a másik arcát fordítja felénk. Ebben a szinte minden 19. századi „eredetű” nagyvárost átható ambivalenciában rejlik a modernitás korának igazi talánya. 94
