A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 2002-2003-2004
TANULMÁNYOK - Gyáni Gábor: Modernitás és hagyomány a nagyvárosi fejlődésben, különös tekintettel Budapestre
esett rá a választás, mert a nem sokkal azelőtt a szomszédos Dózsa György útra áttolt hivatalos szakrális aura, Sztálin szobrának a forradalom által végrehajtott „spontán det- ronizálásával”, egy időre minden tekintélyét elvesztette. Kádár azzal a feltételezhető céllal sajátította ki magának a teret 1957 május elsején, hogy az orosz szuronyokkal restaurált kommunista berendezkedést szimbolikusan is elfogadtassa a széles társadalommal; ez a szándéka látszólag célba ért. A hatalom azonban később újra elfordult a Hősök terétől, mint legitimációs kultuszok lehetséges színterétől, és megint használatba vette az ekkor már sztálintalanított Dózsa György utat. Ami ugyanakkor meg is felelt a történelmi amnéziát politikai hatalomgyakorlási eszközként eredményesen hasznosító Kádárkori gyakorlatnak.74 „A hatvanas-hetvenes években a tér [a Hősök tere] politikai használata leginkább május 1-én a Dózsa György út felől átvonuló tömeg ‘szétdobására’ korlátozódott. Az Ismeretlen katona sírja ugyan mindvégig ott volt a tér közepén - alkalmat adva a külföldi államfők protokolláris tisztelgésére - , de nemigen volt semmiféle nemzeti vagy patrióta jelentése.”75 Nem csoda tehát, ha az 1989-es rendszerváltást előkészítő ellenzéki tömegmozgalmak egyre-másra ide tértek vissza, midőn a protestáló önreprezentáció kézenfekvő színtereként vették újra birtokba az ekkor már tekintélyes hagyományokra visszatekintő kvázi-szakrális teret. Kiemelkedő példaként hadd hivatkozzam a romániai falurombolás elleni nagyszabású tiltakozásra, és mindenekelőtt Nagy Imre és mártír társai ünnepélyes újratemetési szertartására.76 Némileg másmilyen történet beszélhető el a bécsi Heldenplatzról. „Nincs még egy tér, ahol a válság sújtotta osztrák identitás olyan világosan megmutatkozna, mint a bécsi Heldenplatz-on” - állítja Peter Stachel.77 Ahogy korábban szó esett már róla, az eredetileg a császári hatalmat szimbolizáló, a császári palota magánudvarának részét képező terület idővel átalakult köztérré; s amikor elkészült a Ringstrasse, a tér a császári hatalom és a polgárság közötti kapcsolatok közvetítőjének szerepében, szimbolikus hídként szolgált a kettős Monarchia időszakában. A Heldenplatz azonban elsősorban azzal„írta be” a nevét az osztrák (és a tágabb) köztudatba, hogy e helyen rendezte meg Hitler 1938. március 15-én azt a nagyszabású ünnepélyes tömeggyűlést, melyen hivatalosan is bejelentette az Anschlusst. A diktátor a Hofburg erkélyéről mondta el ez alkalommal tartott ünnepi beszédét, amely az Anschluss eseményében a történelem eddigi beváltatlan ígéretének a beteljesülését határozta meg. A náci propaganda ettől kezdve folyton azt sulykolta - egyebek közt a bécsi bédekkerek útján - , hogy az Anschlussal végre helyreállt a történelmi német birodalom eredeti területi egysége, melynek mindig a keleti határvidéken (Ostmark) fekvő Bécs volt az igazi fővárosa.78 Ettől a pillanattól a Heldenplatz szorosan összekapcsolódott a náci múltnak az osztrákokat 1945 óta folytonosan irritáló emlékével.79 Ez pedig, mondhatni, végzetes hatással volt a tér majdani utóéletére. Holott a hely historizáló reminiszcenciákkal teli architekturális környezete (gondoljunk például a Burgtor-ra, a Theseus templomra és a téren álló két, már említett történelmi lovas szoborra) kitűnő lehetőséget kínálna a rituális használatra. Mindezt azonban szinte lehetetlenné tette (és teszi) a tér 1938-as náci használatba vételének nem feledhető emléke, az esemény szimbolikus jelentésének nyomasztó öröksége. Ez a terhes és mindmáig eliminálhatatlan örökség nem csak abban nyilvánul meg, hogy a köztársasági Ausztria hivatalos körei számára szóba sem jön a tér 93
