A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1999-2000-2001

Jelentés - A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár munkája 1999-2001 - A rekonstrukció szakmai programja

bálteremből, a fogadóteremből illetve az arany- és ezüst szalonból olvasótermet és egyben rendezvények megtartására is alkalmas övezetet alakítottunk ki. A használati igények figyelembevételével módosult a könyvtári szolgáltatások köre. Az új helyzetnek megfelelően szükségessé vált a szabadpolcos állomány átrendezése, a folyóiratolvasó és az általános olvasóterem funkcióinak átalakítása. Növeltük és bővítettük az olvasók által közvetlenül hozzáférhető bekötött folyóiratok körét. Szétválasztottuk a médiatárat és az intemetszolgáltatást. A könyvtár az átriumos fogadó övezettel, a kávéházzal, és a rendezvényeknek is helyet adó Wenckheim-palotával a főváros egyik fontos kulturális találkozóhelyévé vált. Konferenciákat, koncerteket, kiállításokat rendezünk, helyet adunk fogadásoknak és különböző társasági rendezvényeknek, új lehetőségeket biztosítva ezzel a könyvtár vállalkozási tevékenységének. A megújuló Központi Könyvtár állományának kialakítása érdekében az intenzív szerzeményezést és az állományrészek megtervezését nagyszabású köttetési programmal kapcsoltuk össze. Megszerveztük a munkatársak felkészítését alapfokú marketing és alapfokú számítástechnikai képzéssel. Megkezdődött az új szervezeti rend ismeretében a működési terv kidolgozása, a munkatársak kiválasztása és felvétele. Ugyanakkor a hálózat nagyobb könyvtárai ebben az időszakban jelentős szolgáltatás-átvállalással segítették a működőképesség megőrzését. Kiemelt feladat volt az új integrált könyvtári informatikai rendszer tenderdokumentációjának elkészítése, az igényeinknek legmegfelelőbb szoftver kiválasztása, felkészülés a tesztelésére és használatára a Központi Könyvtárban. Olyan rendszer kialakítását tűztük ki célul, amely lehetővé teszi, hogy abba fokozatosan a hálózat tagkönyvtárai is bekapcsolódjanak. Az igények összegyűjtése és rendszerzése után - a hálózati tagkönyvtárakban dolgozó kollégák és külső szakértők bevonásá­val - munkacsoportokat hoztunk létre, melyek többfordulós egyeztetések után készítették el a tenderdokumentációt. Külön munkacsoport alakult a beérkezett pályázatok értékelésére és a döntéselőkészítő anyag elkészítésére. Választásunk a Corvina rendszerre esett, melynek fogadására mind szakmailag, mind technikailag felkészültünk. Az integrált könyvtári rendszer, az online elérésű adatbázisok, a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával elkészült új honlapunk, az internet­használati lehetőség már az új igényeket szolgálta. Használatukkal gyorsabb, megbízhatóbb, minőségileg magasabb szintű tájékoztatást biztosítunk. A Központi Könyvtár nyitásakor áttértünk a gépi kölcsönzésre, a Corvina rendszer bevezetése sok megoldandó feladatot jelentett. Átéltük a kezdeti problémák kezelésének időszakát, folyamatosan tanulva korszerűsítettük a rendszert. A szolgáltatási tevékenység változása miatt a Fővárosi Közgyűlés módosította a könyvtár alapító okiratát, a Kulturális Bizottság pedig elfogadta az új szervezeti és működési szabályzatot, valamint az új használati szabályzatot amely a kölcsönzési rend, a térítési díjak tekintetében hozott jelentős változást és megreformálta a dokumentumok rendelkezésre bocsátásának gyakorlatát is. A Zene Világnapján, 1999. október 1-jén ünnepélyes keretek között nyitottuk meg a Központi Könyvtár Zenei gyűjteményének hangtárát, melyet a Japán Kulturális Kormánysegély elnyerése révén a Sony cég mintegy 90 millió forint értékben audiovizuális eszközökkel szerelt fel. Nyolc korszerű kutatóhely - számítógépek, könyvek és kották mellett analóg és kompakt lemezek, videofilmek, hangkazetták, hangszalagok, DAT kazetták - és tizenhat kényelmes zenehallgató-hely várja az érdeklődőket. A hangtár megnyitását megelőzően közel háromezer darab CD-t kaptunk ajándékba a Sony Corporation-től. A Magyar Állami Operaház a zenei gyűjteménynek ajándékozta a Millenniumi Operapályázatra beérkezett 13 db magyar mű kéziratos partitúráját. A Millenniumi Kormánybiztosság és a Fővárosi Önkormányzat anyagi támogatásával 2001. március 23-án, Bartók Béla születésének évfordulóján a zenei gyűjteménynek helyet adó Pálffy-palota kertjében felavattuk Szervátiusz Tibornak a zeneszerzőt megörökítő szobrát. 8

Next

/
Thumbnails
Contents