A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1997-1998
Tanulmányok - Pobori Ágnes - Kiss Jánosné: Az Andrássy úti könyvtár: történelem és könyvtártörténet
A 10-es fiók viszonylag kevés belövést kapott, így gyors ütemben ki lehetett javítani a bútorokat, biztosítani a fűtés-világítás zavartalanságát, restaurálni a fontos kézikönyveket (a Révai lexikon 13. kötete még ma is őrzi annak a gellert kapott golyónak a nyomait, amely átlyukasztotta). A „normális” könyvtári üzem azonban csak fokozatosan állt vissza, egyenes arányban az „olvasási kedv regenerálódásával”. A könyvtár egészének feladatait egyre inkább a politika határozta meg; elsősorban az erős világnézeti polarizáció, amely az erőviszonyok alakulásának megfelelően 1948/49-re szovjet típusú állami és társadalmi modellt épített ki. Ez a modell „az olvasni, művelődni vágyó tömeg”-ek igényeit - valójában a vezető ideológia alapján központilag határozták meg, hogy mi a tömegek igénye - helyezte kulturális programja középpontjába, és mozgósította a (köz)könyvtárakat a megvalósítás érdekében. A program ugyanis alapvetőnek tekintette a munkásosztály szellemi-ideológiai felemelését, és céljának elérésében elsősorban az agitációra támaszkodott. Az agitatív tevékenységet könnyű volt rokonítni a (közkönyvtár nevelő-funkciójával (az olvasás és az önművelés igényének felkeltése manifeszt könyvtári feladat). A 10-es fiók meghatározó könyvtári feladata is a propaganda, az agitációs tevékenység lett, hite szerint használói érdekében (utólag persze könnyű azonosítani az új társadalmi rend megszilárdításáért folyó küzdelem eszközeként): új lendületet vett az olvasószervezés, és mellette kibontakozott egy eddig csak elvétve gyakorolt, ám a (köz)könyvtári munkát a későbbiek folyamán mindjobban jellemző tevékenység, amit leegyszerűsítve „együttműködésként” nevesíthetünk. A fiók kapcsolatokat keresett (és talált) környezete társadalmi, oktatási, kulturális-művelődési intézményeivel és szerveivel/szervezeteivel, része lett társadalmi környezetének, és természetes terepe a kerület közéletének. Ezt bizonyítja az ún. „Szovjet fiók”, amely a Szovjetunió népeinek irodalmát kívánta megismertetni az olvasókkal. A „fiók” állományát később átvette a megalakuló Gorkij Könyvtár.217 A fáradhatatlan szervezés és agitáció meghozta eredményét: az évtized végére a beiratkozottak száma elérte a 8000 főt.227 Ez még akkor is hatalmas növekedés, ha tudjuk: a korszak a statisztikák „szépítésében” is megdönthetetlen csúcsokra jutott. Az olvasói összetétel arányai lényegesen nem változtak (meghatározó maradt a tanulók jelenléte, stabilizálódott az értelmiségieké, ugyanakkor megindult a nyugdíjas használók számának növekedése), mert a legügyesebb statisztikai adatfelvétel segítségével is a Belváros szívében csak alig 10%-os munkásolvasói jelenlétet lehetett kimutatni . Az állomány - a „bontakozó szocialista kultúrforradalom biztos mutató”-jaként237 - megduplázódott, és meghaladta a 43 ezres nagyságrendet. Ez a növekedés elképesztő, ha figyelembe vesszük, hogy egyrészt 1946 után - a ,nevelő” funkcióhoz igazodva - megtisztították a polcokat a „polgári népkonyha szennyesétől”, másrészt azt a nyilvánvaló tényt, hogy a beszerzési keret nem követte sem a használói kör növekedését, sem pedig a szűk, egyoldalú piac könyvkínálatát. Máskülönben a gyors állomány-növekedéssel a választék nem tudott lépést tartani: a tartalmilag szánalmas állományból a felduzzadt olvasólétszám diktálta dokumentumforgalmat biztosítani nem lehetett, különösen a tanuláshoz kapcsolódó szép- és szakirodalom hiányai szembetűnők. A szolgáltatás minősége emelésének érdekében (még a harmincas években) bevezetett előjegyzési rendszer visszájára fordult. Az előjegyzések száma 300-500 között mozgott, így a használói elégedetlenséget rendszeresítette - a megelégedettség helyett. A kölcsönzés a szó szoros értelmében naponta megvívandó harccá változott, és ezen a letéti állományok kihelyezése sem változtatott. 1956-ban az éves statisztika dokumentumforgalma közel 250 ezer kötet volt, ami átlagosan napi 250-300 fó „kiszolgálását” jelentette. A személyzet (vezetővel együtt 4 fő) - és a segítőkész „aktívák” - nemcsak a pultoknál állandósult hosszú sorokkal küszködött, de a zárt raktárban elhelyezett könyvekkel is, miközben nagy energiát kellett fordítania az érthető elégedetlenség leszerelésére. A fiókban 1949-ben gyermekrészleget alakítottak ki, az udvari olvasószobából. Ez mindenképpen úttörő jellegű kezdeményezés volt, hiszen ez időben komoly (szakmai) viták zajlottak az önálló gyermekkönyvtári munka elismeréséről, egyáltalán létjogosultságáról. Ebben a kérdésben a Központ szakmai módszertani támogatásával számolni nem lehetett, hiszen ez a fajta szolgáltatás egy szakkönyvtárban ismeretlen volt. A részleg tevékenysége a korabeli jelentések tanúsága szerint (is) 86
