A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1997-1998

Tanulmányok - Pobori Ágnes - Kiss Jánosné: Az Andrássy úti könyvtár: történelem és könyvtártörténet

sikeres volt. A siker jelentősége felértékelődik olyan tények és adatok ismeretében, amelyek bizonyítják, hogy szakképzett gyermekkönyvtáros nélkül, nagyon szűk beszerzési keret mellett életképes részleget működtettek több mint tíz éven keresztül.

A könyvtár megújult „státuszát”, a kerület életében betöltött szerepét talán a Magyar Nemzet egy korabeli cikkéből vett idézet összegzi a legpontosabban: „...a Tanács 10. számú Szabó Ervin könyvtára...elsőrendű feladata, hogy olvasóiból szakmájukat jól értő munkásokat, politikailag fejlett, a hazához hű, szocialista erkölcsű dolgozókat neveljen. A könyvtár munkája sokirányú. A belső szakmai feladatokon kívül nevelő, szervezői és területi munkát is végeznek a könyvtár dolgozói. Előadásokat, ankétokat szerveznek, irodalmi pályázatot vezetnek, kiállításokat rendeznek.”247

A könyvtár feladatai a szervezet bizonyos változásából adódóan is szaporodtak. A hálózat 1950-ig a Központ irányítása alatt állt, 1951-ben azonban fenntartását/fejlesztését a kerületi (helyi) tanácsok hatáskörébe utalták, míg módszertanilag továbbra is a Központ felügyelte. Annak ellenére, hogy a fenntartás és a (szakmai)felügyelet elválasztottsága a „kétfelé” politizálás útvesztőjébe kényszeríttette a fiókot, a „leválásnak” pozitív hozama is volt:- a könyvtár önállóan szerzeményezett;- a központilag meghatározott szerzeményezési keret felhasználásában maga döntött;- közelebb került - bár még csak szűk terepen - a gazdálkodás megértéséhez;- és saját felelőssége konkrét határaihoz.

A MÁSODIK KIBONTAKOZÁS: KÖNYVTÁR ÉS VILÁGNÉZET (1957-1962)

A 10. számú fiók 1956-ban befogadó képessége határához érkezett: tovább már nem lehetett fokozni az olvasószervezési versenyt; ezzel egy időben a könyvtár „nevelő” funkciója is más hangsúlyt kapott. A tömegek művelődési igényének felkeltése helyett (mennyiségi törekvések) a kevesebb olvasó - a regisztrált használók száma 1957-re közel a felére esett vissza - világnézeti fejlődésének könyvtári eszközökkel lehetséges támogatása (minőségi szempontok) került az éves munkatervek középpontjába. Ez a program egy sor olyan - a könyvtári élet, a (köz)könyvtárügy területéhez tartozó - szakmai kérdést vetett fel, amelyeket eddig elnagyoltak vagy megkerültek. Nevezetesen:- a világnézeti neveléshez megfelelő állományt kellett rendelkezésre bocsátani;- megindult a könyv, mint kézenfekvő propaganda eszköz új lehetőségeinek feltérképezése;- a figyelem a nevelés eleve adott alanya, a gyermekek és az ifjúság felé fordult;- szükségessé vált a könyvtárosok (tovább) képzése.

A fióknak elsősorban állománya összetételét kellett az elvárásokhoz igazítania (erre egyébként egy 1957-es, központi szakmai felülvizsgálat is nyomatékosan felhívta a figyelmet): pótolni kellett a marxista, és a világnézeti tárgyú ismeretterjesztő irodalomban mutatkozó hiányokat a kézi- és a kölcsönözhető könyvek vonatkozásában egyaránt; ugyanakkor - kihasználva a részben „magához térő” könyvkiadás adta lehetőségeket is - vissza kellett hozni az állományba a magyar és a külföldi klasszikusokat (természetesen a „kispolgári szemlélet” elleni küzdelem jegyében megválogatva), ill. beszerezni a jelen társadalmi problémáit (is) feltáró-megjelenítő, újabb szépirodalmi műveket. Ez utóbbiakra nagy igény mutatkozott csakúgy, mint a könyvtár idegen nyelvű állományának fejlesztésére. A Terézváros olvasói rendszeresen kölcsönöztek eredeti német, angol és francia regényeket, és az ilyen irányú elvárásukra a magánkönyvtárak államosítása után (1952) a kerületben (tehát a lakosság számára elérhetően) már csak a 10. számú fiók lehetett figyelemmel. A fejlesztés új szempontjainak megfelelően az állomány - a soha sem megfelelő gyarapítási keret mindenkori függvényében - az előző évtizedhez képest kiegyensúlyozottabban növekedett, és a 60-as évek elején már ötvenezer körül mozgott. A fejlesztési elvek az állomány összetételét is befolyásolták, így az ismeretterjesztő irodalom mind jobban megközelítette a - különben kívánatos - 30%-ot. A figyelmesebb állományalakítás eredményeként emelkedett - és lényegében „beállt” - az éves dokumentumforgalom, 200-220 ezres nagyságrendben. Kiegyensúlyozottabb lett a kölcsönzés, bár a létszámgondok nem enyhültek („csúcsidőben” még mindig csak 3 könyvtáros látta el a szolgálatot);

87