A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1997-1998
Tanulmányok - Pobori Ágnes - Kiss Jánosné: Az Andrássy úti könyvtár: történelem és könyvtártörténet
Elképzelése szerint egy, az egész várost lefedő, a Központi Könyvtár által irányított hálózat biztosította volna a főváros lakosainak könyvtári ellátását, de terve teljes megvalósulását, a további fiókok kialakítását már nem élhette meg.5/ Reformját munkatársai folytatták egy olyan, akkor nagyszabású ütemterv mentén, amely - Dienes Lászlónak egy 1919-ben tett nyilatkozata értelmében - mintegy negyven fiókkönyvtár kialakítását célozta meg.6/ A hálózatfejlesztés az első világháborút követő két évtizedben ugyan folyamatosan a kultúrpolitika megoldandó feladatai között szerepelt, de üteme lelassult. 1924-ben - csak tizedikként - kezdhette meg szolgáltatását az a fiók, amely a jelenleg is működő Terézvárosi könyvtár alapjának tekinthető; és amely ebben az évben - 1999-ben - így alapításának 75. évfordulóját ünnepelheti. 75 év mindenképpen jelentős időtartam, bármilyen intézmény vonatkozásában; akaratlanul is valamiféle számvetésre ösztönöz. Az Andrássy úti könyvtár hetvenöt éve azonban nemcsak könyvtár- történetileg lehet érdekes: működése, szolgáltatásának alakulása egy szervezet „életjelenségeit” követi, tehát a Fővárosi Könyvtár (Városi Nyilvános Könyvtár, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár) társadalmi változásokhoz igazodó létének mikronyomata. Ha egy könyvtár létét annak az evidenciának a mentén értékeljük, miszerint szerves része környezetének, és a társadalom egészét érintő változások alapvetően meghatározzák, akkor elmondható, hogy a magyar közkönyvtárak - és közöttük az Andrássy úti - igazi „túlélők”. Ez a következtetés abból a paradoxonból adódik, amely egyértelműen megnyilvánul a könyvtár, mint társadalmi szükséglet, és fenntartása, mint gazdasági szempont, egymásra hatásában. Ha jobban meggondoljuk, ez a paradoxon kimutatható a (köz- vagy közművelődésijkönyvtár feladatát, funkcióját leíró elvekben is, amit ma már - némi egyszerűsítéssel - így fogalmaz meg a szakirodalom: a legszélesebb használói igények kiszolgálása a dokumentum és az információellátás tekintetében. Alapvető változás-e ez Szabó Ervin elveihez képest, vagy csak hangsúlyeltolódás? Mit örökíthet át a közkönyvtár korábbi célkitűzéseiből, és döntéseiben milyen mértékig lehet önálló, azaz mennyiben alkalmazkodhat saját, konkrét - állítólag a létét igazolóbiztosító - használói igényeihez? Egyáltalán: a társadalmi változásokat követő szervezeti változások milyen veszteséggel követhetők egy fiókkönyvtár szintjéről? Ezek a - nyugodtan kimondhatjuk - dilemmák jelennek meg a Terézvárosi könyvtár történetében, amelyet a könyvtár-politikai elvek és a Fővárosi Könyvtár hálózatának változásait követve kívánunk áttekinteni - a 75. évforduló megünneplésének szándékával, de választ keresve a jelen kérdéseire is. Mert az alapozza meg a jövőt... A MEGNYITÁSTÓL AZ ANDRÁSSY ÚTRA VALÓ KÖLTÖZÉSIG: A FELFEJLÖDÉS IDŐSZAKA (1924-1934) „1924. március 16-án 10-es számmal a VI. kerületi Hunyadi téren adtak át új fiókot 3464 kötettel, 16 ülőhelyes olvasóval.” Ezzel az egyszerű, de mindenképpen informatív bejelentéssel emlékezik meg Remete László könyvtártörténeti monográfiája a Fővárosi Könyvtár hálózatának bővüléséről.77 A városi nyilvános könyvtár ügye ebben az időben már Budapest közművelődési programjának vitathatatlan része olyan feladattal, amelyet a főváros vezetése az önművelés és a szervezett oktatáson túli tanulás alapvető eszközének tekint. Ez összhangban van egyrészt az 1910-es években a fővárosi közgyűlés által is szorgalmazott, egy „modem”, olvasószobákkal és kapcsolódó fiókokkal hatékony városi könyvtár koncepciójával, másrészt a háborút követő magyar kultúrpolitika Klebelsberg Kunó nevével fémjelzett programjával. Az „erélyes” kultuszminiszter 1 millió aranykoronát harcolt ki az iskolán kívüli népművelésre, és ebből kívánta reorganizálni a hazai népkönyvtárügyet, „amely 1914 óta jóformán megsemmisült, hiszen a teljesen lehasznált és lerongyolódott könyvanyagot több mint egy évtizeden át jóformán nem egészítettük ki.”8/ Mert véleménye szerint: „Rombolni könnyű, különösen a nagyhangú korszakokban. Építkezni - hisz ez tervszerűséget kíván - nehéz. De rombolni, építkezési elképzelések nélkül - felelőtlenség. A kultúrpolitikára ez fokozottan érvényes. Pártpolitika, pártharcok közepette a kultúrpolitikának nincs élettere. Ami maradt: a hit a kultúra társadalomépítő, emberformáló voltában.”97 A könyvtár funkcionális (szervezeti) átalakítása lényegében 1913-ra befejeződött, és eredményeként a Központi Könyvtár a „város dolgozószobája” lett: a városi élet és az 82
