A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1988-1989-1990
Breuer János: A Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének hasznáról
„testvéri” NDK könyvtárosai, minek következtében a dokumentáció meglehetősen féloldalasra sikeredett. Az utóbb NDK-vá lett német terület Kodály-vonatkozásainak nagy részét ezért az előadásokat kronologikusan feltüntető adattárban helyeztem, kényszerűen el. A Kodály-dokumentumok címlapjára írt /. számomra kötelezvény lett volna a gyűjtés kiterjedt folytatására. Demény János Bartók-dokumentációjához hasonlót szándékoztam elkészíteni Kodállyal kapcsolatban, hogy minden szubjektív „felhang” nélkül, tényszerűen bemutathassam, mily nagyra értékelte zeneszerzői teljesítményét a nagyvilág. Természetesen az angliai Kodály-recepció közreadására került volna a II. sorszám. Csakhogy brit zenei folyóiratokból hazai könyvtárakban csupán szórványpéldányok találhatók, 20-30 teljes évfolyam nem. Összesen négy hónapot volt alkalmam dolgozni a mieinknél jobban ellátott külföldi könyvtárakban a 70-es, 80-as évek folyamán (négy részletben, amit csupán azért említek meg, mert egy ismeretlen könyvtár „belakásához” önmagában is szükségeltetik némi idő). így hát a könyv formátumú folytatás kényszerűen elmaradt. A németországi anyagnál sokkalta szerényebb dokumentáció birtokában rövidebb közleményekben vázoltam fel Kodály zenéjének mostoha franciaországi fogadtatását^), angliai diadalútját(6), s készítettem el a 20-as évek nemzetközi Kodály-kultuszának vázlatos dokumentációját.(7) Ezenközben kötetnyi - nem bizonyos, hogy könyvbéli utóéletre valóban érdemes - tanulmányt írtam Kodályról hazai zenei, irodalmi folyóirataink kérésére. Valamilyen formában szinte mindójükben hasznosult a Szabó Ervin Könyvtár Die Musik folyamának információ-anyaga. * * * De nem csak Kodályért volt érdemes átrágni magam e betűtengeren. Theodor Adorno, az első századfél roppant elfogult, ám nagyhatású zenekritkus-esztétája magyar tárgyú írásainak is a zenei gyűjtemény folyóiratában jutottam nyomára, majd’ másfél évtizeddel azelőtt, hogy kisebb cikkei életműkiadásában megjelentek. Az első produktum tanulmány volt(8), következett Adorno Bartók-tárgyú kritikáinak-reflexióinak eredeti-német nyelven történt közreadása(9), végül valamennyi általam ismert magyar témájú zenekritikájának publikálása karcsú kötetben.(lO) függelékül Adorno és Jemnitz Sándor levelezésével. A 20-as, korai 30-as évek Adorno nevű zenekritikusa persze csak egy volt a német nyelvterület sokszáz recenzense közül, bár kollégái többségénél elméletileg, zeneileg is sokkal felkészültebb (Álban Bergnél tanul zeneszerzést!). Zenefelfogásának sem volt különösebb hatása - akkor. Azonban éppoly dogmatikus volt - csak éppen ellenkező előjellel -, mint a Szovjetúnió és érdekszférája egész új zenéjét megnyomorító botcsinálta „zeneesztéta”, Zsdanov. Míg Zsdanov és követői 1948 után a nép nevében tűzzel-vassal irtották a kakofóniát - vagyis a zenei korszerűséget -, Adorno, Arnold Schoenberg és köre apologétája tűzzel-vassal irtotta mindazt, ami Schoenbergék irányzatán kívül esett, kiváltképp pedig a népre és a zenefolklórra hivatkozó zenét. Voltaképp 6 kezdte meg a bartóki életmű bűnös kettéválasztását, különítette el a haladó szellemű „modern” és retrográd „népi”, intonációkat, miként utóbb a zsdanovisták, kiknél csupán a „haladó” és a „retrográd” cserélt helyet. Mentségéül ne szolgáljon, csupán teóriájának magyarázatául, hogy a majnafrankfurti zeneíró testközelből figyelte s a bőrén tapasztalta, miként sajátítja ki saját céljaira a népet, zenéjét is, az izmosodó nácizmus. Fogalma sem volt viszont arról, mit jelent Magyarországon a népzene felfedezése, művészi kiaknázása. Adorno magyar tárgyú kritikáival ismerkedve tehát a merev zeneesztétikai dogmák keletkezési körülményeit ismertem meg. Bartók-felfogása a hidegháború éveiben oly nagy hatású volt a nyugati féltekén, hogy a „népi” Bartók kemény bírálata 1955-ben még a később kiváló Bartók-kar- mesterré vált avantgardista zeneszerző, Pierre Boulez írásában is megjelenik. Jellemző Adomo elfogultságára, hogy a Schoenberg-körhöz tartozott Jemnitz Sándor kompozícióit - számos írása jelzi ezt - sokkalta többre tartotta a Bartókéinál. Kodály zenéjét viszont minden további nélkül fasiszta iparművészetnek minősíti a 3 ének dalciklusról írt kottarecenziójában.(11) Muzsikus kollégáktól soha annyi szemrehányást nem kaptam, amennyit ennek a Kodály-kritikának a közreadásáért. Meglehet, hibát követtem el, hogy csupán az antológia előszavában utaltam e nézet mélységesen téves voltára, s ott sem eléggé élesen, azonban szerénytelenségnek tartottam volna - ma is annak tartanám - a dokumentumoknak a magam kritikai véleményével való tolakodó kiegészítését. * * * Utolsó nagyobb munkám, Lajtha Lászlóról írt monográfiám nem - határidőre bizonyosan nem - készült volna el a Szabó Ervin Könyvtár zenei gyűjteményének kottaállománya nélkül. 1990 végefelé kértek fel, írjak könyvet Lajtháról 1992-re, születésének 100. évfordulójára. A kéziratnak természetesen jóval korábban, 1991 végéig el kellett készülnie, hogy maradjon idő lektorálásra, javításra, a szokásos kiadói előkészítő munkálatokra is. 74
