A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1988-1989-1990
Breuer János: A Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének hasznáról
A SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR ZENEI GYŰJTEMÉNYÉNEK HASZNÁRÓL írhatnék e cím köré barokkosán cifrázott szép általánosságokat, de ez nem az én műfajom. Alább csupán annak ismertetésére szorítkozom, hogy századunk magyar zenetörténetével s annak nemzetközi elágazásainak felderítésével bíbelődő muzsikusként mi hasznát láttam a gyűjteménynek magam. Az 1911 tavaszán Bartók Béla elnökletével megalakult Új Magyar Zene-Egyesület titkára, Dr. Kovács Sándor, a jeles zenepedagógus és esztéta közölte program-cikkében:(l) „Célja [...] az egyesületnek egy európaian felszerelt, mindenkinek rendelkezésére álló zenei könyvtár felállítása”. Ázonban támogatás és érdeklődés híján az egyesület egyetlen tervét sem tudta megvalósítani, erejéből mindössze négy kamarazene-estre futotta 1911/12-ben. Ha a könyvtáralapítás sikerül, a legfontosabb külföldi zenei folyóiratok bizonyára komplett évfolyamokba kötve sorakoznának a polcain mindmáig. Hanem erről, sajnos, lemaradtunk. E hiány pótlására 1945-ig nem volt pénze sem a Zeneművészeti Főiskola, sem a Nemzeti Zenede könyvtárának. Az OSZK-nak pedig gyűjtőkörébe sem tartoztak külföldi zenei folyóiratok. (Köteles példány ide, köteles példány oda, az OSZK állományában a régebbi magyar zenei szaksajtó is hiányos.) A két iskolai könyvtárba egyebekben hagyatékokból, innen-onnan kerültek folyóiratok is. inkább véletlenül, semmint tudatos állományépítés részeként. A reprint feltalálása óta ugyan - elsősorban az USA-ban - sorra adták ki a régi zenei periodikákat első évfolyamuktól az utolsóig, de csillagászati áron kerülnek forgalomba, nincs hazai könyvtár egy sem, amelynek költségvetésébe a hiányok ilyetén pótlása beleférne. A 20. század első feléből egyetlen zenei folyóirat lelhető fel magyar közgyűjteményben hiánytalanul: a Die Musik, a Szabó Ervin Könyvtár zenei gyűjteményében! A lap századunkkal egyidős, 1943-ban szűnt meg; 1915 végétől az I. világháború befejeztéig szüneteltették. Hitler hatalomra jutásáig egyfajta minden irányban nyitott zenei centrumot képviselt; utolsó tíz évfolyamát a hirhedt Birodalmi Zenei Kamara szócsöveként szolgálta. Nincs naplóm, pontos idejét nem tudom hát, de valamikor a 70-es évek elején, magyar vonatkozásokat keresendő, végigolvastam a Die Musik valamennyi évfolyamát a Fehér hajó utcában. Kijegyeztem belőle - kézírással szó szerint, mivel a zenei könyvtárnak xeroxgépe akkor még nem volt - minden magyar vonatkozást: hírt, információt, adatot, terjedelmes cikket. Úgy hírlik, erre azóta sem „vetemedett” senki. A Die Musik, mint minden tisztes korabeli zenei folyóirat, kiterjedt bel- és külföldi kritikus-hálózatot működtetett, nagy teret szentelt kottarecenzióknak, közölte a friss hangjegykiadványok listáját, évadkezdés idején a nagyobb német városok bérletes hangversenysorozatainak hirdetését. * * * Zeneszerzői életművek elterjedésének útvonala sokféleképp rekonstruálható. Népes kutatógárdával intézményes keretek között nemzeti könyvtárak műsorlap-gyűjteményeinek átvizsgálásával. Bár ez a módszer nem teljesen megbízható, mivel műsorváltozást, a hangveseny esetleges elmaradását az előre elkészített aprónyomtatvány nem jelzi. Ezért a műsorfüzet adata csakis az esemény kritikai visszhangjának visszaigazolásával egyetemben tekinthető hitelesnek. Ehhez forrás a napisajtó és/vagy a periodika. Hanem a magamfajta hobby-zenetörténésznek, aki munkaideje nagyrészében hivatalnok, szerkesztő, zenekritikus bel- és külföldi műsorok-napilapok böngészésére - ez fölöttébb időigényes tevékenység! - sem ideje, sem lehetősége nem volt. Kipróbáltam, amikor jó húsz éve, feleségemmel, kicéduláztam a Pesti Napló 1920-39 közötti évfolyamait, a Magyar Nemzetet alapításától 1944-ben történt betiltásáig, egy csomó Népszavát. Több, mint fél évbe telit. A folyóiratokból való informálódás tizedannyi időt sem igényel, mint a napilapok zenei rovatának feldolgozása. Egy házi adattár felépítéséhez ezért választottam kiindulásul zenei folyóiratot, nevezetesen a Die Musik-ot, mint egyetlen komplett külföldi szaklapot. Elsősorban Kodály Zoltán műveinek nemzetközi eltejedéséről gyűjtöttem információkat, illetve ezzel a szándékkal láttam hozzá a több méternyi folyóirat áttekintéséhez. De, mivel ilyen munkát elég egyszer az életben végezni, feljegyeztem valamennyi Bartók, Kosa, Jemnitz, Weiner stb. vonatkozást is. * * * Azonban, mielőtt e munka hozamát ismertetném, egyetlen példán érzékeltetném, mi haszna a zenei folyóiratnak, mint történelemírás forrásának. Bartók Két arckép op.5 című zenekari művének keletkezési dátuma hosszú időn át okozott nálam avatottabbaknak fejtörést. A zeneszerző által ellenőrzött műlistákon 19C7/8 a keltezés, ide utalja a művet az opus szám is. Nyitótétele az ekkor írott korai Hegedűverseny I. tételével azonos, a zárórész a zongorára, 1908-ban készült 14 Bagatell utolsó darabjának meghangszerelt 72
