A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1985-1986-1987

Báthory János: Dilemmák a szociológiai állomány gyarapításában

problémájára. Ez azért nem igazán jó példa, hiszen a jelenség léte köznapi evidencia volt és a kutatókhoz képest kevesebb ideológiai kötöttséggel korlátozott könyvtárosok idejekorán beszerezhették a legfontosabb műveket. Itt tehát valójában nem arról volt szó, hogy a könyvtáros a szakirodalom közvetítésével a maga eszközeivel hozzájárult a téma meghonosításához. Jobb példa a szociobiológia esete.

Ez a legfrissebb tudományos kutatási irányzat kis leegyszerűsítéssel a társadalmi jelenségek természeti összetevőit kutatja. Első megközelítésre a szakszociológiák között is a marginálisabbak közé tartozik, holott egyes képviselői a társadalmi jelenségeket megmagyarázó általános törvényszerűségek megtalálásának igényével lépnek fel, „új szintézist” Ígérve. „Szociológiai” aspektusát az adja, hogy a két tudományterület határán mozgó kutatók éppen a társadalmi jelenségekkel foglalkozó kutatások elszociologizálódása, a környezeti-faktor szerintük mértéktelen eltúlozása ellenében léptek fel, mint ahogy legádázabb vitapartnereik is szociológusok közül kerülnek ki. A fogalommal először egy Szentágothai Jánossal készített interjúban találkoztunk a 80-as évek elején. Néhány szakember előtt természetesen már korábban is ismert lehetett, annál is inkább, mert az angolszász nyelvterületen akkorra már lezajlottak a szociobiológia létjogosultságáról szóló viták, a kutatási ág konszolidálódott, intézményesült. A szakirodalomban való előfordulásának gyakorisága, a viták hevessége valószínűsítette, hogy hamarosan nálunk is téma lesz, és ettől kezdve tudatosan gyűjtöttük. Lassan kezdtek megjelenni nálunk is a témával foglalkozó cikkek /először azok, amelyek a megközelítés létjogosultságát vonták kétségbe/, majd hamarosan országos konferencia témája is volt. Az már túl szép lett volna, ha a konferencia kiadott anyagához mi szállítottuk volna a kitűnő bibliográfiát, de azt elégtétellel láttuk, hogy a felsorolt releváns művek többsége megvan könyvtárunkban, sőt, kis könyvtárosi nagyképűséggel még szóvá is tehettük volna nálunk meglévő, de a bibliográfiából kimaradt alapművek hiányát. Tekintettel arra, hogy néhány hivatkozott mű a nyilvántartás szerint csak nálunk van meg, kis optimizmussal feltételezhetjük, hogy időben történő, szakmailag megalapozott szerzeményezéssel mi is hozzájárultunk a tudományág hazai adaptációjához. Ezen mit sem változtat az, hogy a szociobi- ológia-ügyben nyilatkozók egy része áltudománynak, divatjelenségnek, sarlatánságnak tartja az egészet.

Ez a könyvtáros szakmai kompetenciájára építő szerzeményezési gyakorlat is rejt magában veszélyeket. A szakkönyvtáros szakmai kompetenciája ugyanis eltér a kutatóétól: míg az utóbbinak saját, többé-kevésbé szűk szakterületén van elmélyült szakirodalom-ismerete, addig az előbbinek mindenről kell tudnia egy keveset. Elmélyültebb tudás megszerzése ugyan nem tilos, de a legjobb esetben is szigetszerűen emelkedik ki a „felszínes” információk tengeréből.

Előfordulhat az is, hogy a jövő trendjeit eltalálni igyekvő számítás nem válik be. Vannak-e ma egy kétmilliós város számára aktuálisabb problémák, mint amelyeket a nemzetközi könyvtermésben tetemes részt kitevő városszociológia tárgyal? Túlnépesedés, lakótelep, lepusztult lakónegyedek rekonstrukciója, városi öregek elmagányosodása, nagyvárosi bűnözés, stb. - megannyi probléma, amelynek aktualitásához kétség sem fér. Ennek megfelelően az elmúlt években intenzívebben kezdtük gyűjteni, nem csupán szakmai érdeklődésre számítva, hanem abban is reménykedve, hogy a városigazgatásban érdekelt nem tudományos szakértelmiségi réteg is potenciális használóként jöhet majd számításba. Ez a várakozásunk mindezidáig nem vált be, az ilyen típusú dokumentumok iránt meglehetősen szórványos az érdeklődés. Igaz, mondhatnánk, hogy a professzionális várostervezőknek ott a VÁTI könyvtára, a városigazgatáshoz pedig elsősorban nem külföldi szakirodalom kell, hanem belföldi pénz. Él azonban a remény bennünk, létezik egy olyan látens szakirodalmi igény, amelynek megfelel ez a szerzeményezési törekvés, csak nem talált egymásra a dokumentum és potenciális használója.

Nem problémamentes az sem, amikor egészen konkrét használói igényhez alkalmazkodunk. Jó példa erre a „deviancia” könyvtárunkban meglévő szakirodaimának sorsa. Korábbinál intenzívebb gyűjtése magunktól is eszünkbe jutott volna, hiszen nem szükséges szociológiai diploma annak meglátásához, hogy a „társadalmi beilleszkedési zavarok” kutatása tartós profilja marad a hazai társadalomtudományoknak. E kutatás azonban tipikusan interdiszciplináris, nem csupán más társadalomtudományok, hanem pl. az orvostudomány is érdekelt benne. Maga a kutatás sem valamely intézményhez kötődik, hanem a legkülönbözőbb intézményekben dolgozó kutatók ad-hoc hálózatának keretében folyik. A TBZ-kutatás vezetői megkeresték a könyvtárat azzal a kéréssel, hogy vállalja el a kutatás szakirodalmi háttérbázisának szerepét. Mivel kérésükhöz tetemes összeget is mellékeltek, gyakorlatilag korlátlan beleszólási lehetőséget biztosítottunk számukra a szakirodalom rendelésébe. Az együttműködés keretében rendelt folyóiratok között így olyanok is bekerültek, amelyek még határterületként sem jöttek volna számításba a FSZEK-ben /pl. a főként etológiával foglalkozó Aggressive Behavior vagy az Archives of Sexual Behavior/. Ezeket lényegében a TBZ-főirány titkársága fizette elő, de a FSZEK-ben nyertek elhelyezést. A gond abból adódik, hogy a finanszírozás csökkenésével illetve megszűnésével kénytelenek voltunk e folyóiratok nagy részét lemondani és ma azon kell gondolkodnunk, hogy több, néhány évfolyamnyi töredék-folyóiratot megtartsunk-e vagy kidobjunk?

Láthatjuk tehát, hogy az „általános könyvtárpolitikai célok”-at követő, kiegyensúlyozott, kontinuitásra törekvő szerzeményezési gyakorlat az olvasatlan dokumentumok szaporodásának veszélyével jár egyfelől, míg a változó igényekre és szempontokra figyelő rugalmas stratégia egyenetlenné, rapszódikussá, felszínessé teheti a gyűjteményt,másfelől.

Kevés szó esett eddig arról, hogy milyen beleszólása van rendelésünk alakításába a legkompetensebb felhasználónak, a professzionális szociológusnak. /Szándékosan használtam a professzionális jelzőt, hiszen a szó valóságos értelmében a szociológiai anyaggal dolgozó szakkönyvtáros akkor sem szociológus, ha történetesen papírja van róla!/ E téma házon belül vitatott. Azok, akik a könyvtáros kompetenciájának kizárólagossága mellett érvelnek, legtöbbször a szűkkeblű szakmai sovinizmus feltételezett veszélyét hozzák fel érvként. A jelenség létezik, hiszen már fentebb utaltunk rá, hogy ha van is általános szociológia, semmiképpen nincs általános szociológus. Éppenséggel a szakosodás a jellemző, sőt, a különböző szakterületek rivalizálása.

71