A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1985-1986-1987

Báthory János: Dilemmák a szociológiai állomány gyarapításában

tározva, a konkrét szakmai igényekhez jobban alkalmazkodva kell a szociológiai állományt építeni. Ez az álláspont több szempontból is reális alapokon nyugodott. Mindenekelőtt az általános társadalomtudományi gyűjtőkör teljes irrealitását kell elismerni. Az UNESCO 1986. évi statisztikája szerint szociológia-statisztika körében évente mintegy 13.000 könyv jelenik meg. /Csupán azoknak az országoknak az adatait számítottam ide, amelyekben 500-nál több könyvet adtak ki szociológia-sta tisztika témakörben./ Ha ezt a számot nagyvonalúan elfelezzük, akkor is 6500 szociológiai illetve szociológiához sorolt könyv jelenik meg évente. Ez a szám nyilvánvalóan még tovább csökkenthető tartalmi kritériumok alapján, hiszen joggal kételkedhetünk abban, hogy a Romániában kiadott 1288 könyv fele valóban szociológiai mű. Az UNESCO által kiadott nemzetközi szociológiai bibliográfia 1983-ban mintegy 1400 könyv adatait tartalmazza. Ehhez képest 1987-ben az egész tőkés beszerzésünk 727 db. könyv volt, amelyből a szociológiába szakozottak száma 243! Ilyen adatok mellett őrültség lenne általános társadalomtudományi profilról beszélni!

Logikusnak tűnt, hogy a tudománytörténeti fejleményeket követve, a szaktudomány feltételezett beszűkülésének megfelelően fogjuk fel a szociológiai gyűjtőkört. Ez az igyekezetünk azonban nem járt sikerrel. A szociológia elméleti, episztemoló- giai meghatározásával nemcsak azért nem foglalkoztunk, mert tudtuk, hogy ahány definíció, annyiféle, hanem azért sem, mert az volt a véleményünk, hogy a könyvtáros számára ez a feladat gyakorlati, miután a gyűjtőkörnek és a feltárásnak nem alakítania, hanem tükröznie kell azt a bizonytalan körvonalú jelenségegyüttest, amelyet kompetens intézmények és személyek „szociológia” elnevezéssel illetnek. Jókora leegyszerűsítéssel szociológia számunkra az, amelyet általában szociológus foglalkozású szerzők, szociológiai intézményekben, szociológiai folyóiratokban és egyéb kiadványokban írnak. Ez a gyakorlatias kvá- zi-definíció sem vitt azonban közelebb a kívánatos diszciplinarizálódáshoz. Mert bár nem töltöttük az időnket felesleges elmé- letieskedéssel, annyit megtanultunk -ki a szakirodalomból, ki a gyakorlatban -, hogy a feltételezett szakmai munkamegosztással együttjáró beszűkülés korántsem ment végbe a tudományban. Igaz, egyfelől kifejlődött az úgynevezett amerikai típusú ,.survey-szociológia” /amelyet az egyik legkiválóbb magyarországi követője úgy jellemzett, hogy célja „minél jelentéktelenebb témák minél tökéletesebb matematikai módszerekkel történő vizsgálata”/, de ezzel egyidőben korántsem tűnt el, sőt, új lendületet vett az általános társadalomelméleti igényekkel fellépő elméleti vonulat. Magát a survey-szociológiát is robbanásszerű tematikai expanzió jellemzi, amelynek leglátványosabb példája az úgynevezett ,.kötőjeles” szociológiai ágazatok parttalan elszaporodása: gyakorlatilag nem lehet olyan társadalmi jelenséget megnevezni, amelynek ne lenne „szociológiája”. „Fegyelmezetlenek” a szociológusok is: Habermas a történelmi materializmus rekonstrukciójával kísérletezik, Wallerstein világmodellt konstruál, Lensky a kulturális antropológia mezejére tévedt... Nagymúltú szociológiai könyvsorozatok olyan tematikával jelentkeznek, amelyet eszünkbe sem jutna szociológiának felfogni, ha nem lenne ráírva a címlapra. Idegennyelvű dokumentációs szolgáltatásunk keretében teljes feldolgozásra kijelölt húsz vezető szociológiai folyóiratunk jónéhányszor hozott bennünket zavarba: a húsz között is első American Sociological Review-nak volt az elmúlt évben olyan száma, amelynek egy cikkét sem dolgoztuk volna fel, ha nem köteleztük volna magunkat előre erre. Egyre szaporodnak azok a könyvek és folyóiratok amelyek már címükben is elutasítanak mindenféle diszciplináris megkötöttséget /Social Problems, Human Resources Abstracts, Human Relations, Society stb./. Nem is beszélve azokról a többnyire egyetemi lapokról, amelyek profilja az intézmény interdiszcipli náris sokoldalúságát tükrözi, de mégsem mellőzhetők, mert szerzőik között ott vannak a legnevesebb szociológusok.

Jellemző a nemzetközi szakirodalomkutatás első számú eszközének a Sociological Abstracts-nek az esete. Indulásakor 1953-ban azokat a folyóiratokat dolgozta fel, amelyeknek a címében szerepelt a „szociológia” szó. Később, mivel tapasztalhatták, hogy flymódon a legrangosabb lapok közül is kimaradt néhány, kiterjesztették dokumentációs körüket azokra is. amelyek alcímükben tartalmazták a megjelölést. Mivel ez sem segített, hamarosan áttértek egy címkézési szempontoktól független, tartalmi kritériumok alapján történő válogatásra. Nem várhatunk azonban tökéletes eligazítást a rangos nemzetközi segédeszközöktől sem. A már idézett Szelényi-féle vizsgálat a folyóirattermés felméréséhez felhasználta az Ulrich’s International Periodicals Directory és az UNESCO általános társadalomtudományi bibliográfiájának megfelelő fejeztét, valamint a Sociological Abstracts folyóiratjegyzékét. A három forrásból összesen 923 szociológiai folyóiratot gyűjtött össze. Ezek közül 41 /!/ szerepelt mindhárom jegyzékben, 83 legalább kettőben. Valamivel jobb, de hasonló eredményre jutottunk 1984-ben folyóiratrendelésünk „nagyrevíziója” alkalmával. Ekkor felhasználhattuk már a „World List of Social Sciences Periodicals” 1982-es kötetét is. I Az ott szociológiai’’-ként jegyzett folyóiratok között megtalálhattuk a kecskeméti Forrás mellett a békéscsabai Körös Népe című folyóiratot is - feltehetően azért, mert mindkettő alcímében megtalálható a „szociográfiai” jelző./

Aki az idegen nyelvű könyvek rendelésében már részt vett, az tudja, hogy mi mindent sorolnak a katalógusok szociológia címszó alá. A feminista szakirodalmon kívül megtalálható itt a homoszexuális mozgalom pamfletjeitől kezdve a rhesus-maj- mok agresszivitásával foglalkozó szakkönyvekig minden, ami máshová nem sorolható be, miközben pl. a magyar szociológia szempontjából fontos munkanélküliség problémája rendszerint a 36-os szakban található.

A hasonló példák sorát végtelenségig lehetne szaporítani, érzékeltetve, hogy mennyit érnek a formális kritériumok, és egyben érzékeltetve, hogy mennyire nem egyszerű dolog a külföldi dokumentumok gyarapítása. E szempontból különösen nehéz a FSZEK-méretű, se nem igazán gazdag, se nem igazán szegény könyvtárak helyzete. A kis intézeti könyvtárak beszerzési keretét kimeríti annak a néhány, vagy néhány tucat valutás dokumentumnak a beszerzése amelynek a megrendelését a megfelelő pozícióban lévő kutatók lebonyolíttatják a könyvtárossal, megkímélve őket a választással együttjáró tépelődéstől. Más ok miatt vannak könnyebb helyzetben a „gazdag" könyvtárak /bár ilyenek, mint tudjuk, nincsenek/, különösen, ha olyan jól körülhatárolt gyűjtőkörük van, mint pl. az asszirológia.

69